Az idő megragadása
    írta Bakos István
    a HUNSOR Budapesti munkatársa
    a Bethlen Alapítvány kuratóriumi elnöke
   
    Csontos Jolán kiállításáról pár szóban
    Tisztelt Hazai Műhely! Kedves Barátaim!

    Immár a tizennyolcadik alkalommal gyűltünk ma össze, hogy nemzetünk sorskérdéseiről tanácskozzunk. A Kossuth Klubban, havonta egy-egy szombaton rendszeres eszmecserét folytató társaságunknak - Lezsák Sándorral az élen - van egy szervező magja, vannak állandó és alkalmi vendégei, közreműködői. Valamiképp minden résztvevő hozzájárult ahhoz, hogy a magyarság jövőjéről gondolkodók köre lassan közösséggé forrjon össze. Volt, aki vitavezetőként, sokan előadásaikkal, hozzászólásaikkal, mások együttérző hallgatóként, illetve lelkes szervezőként, vagy a Hazai Műhely sorozat kiadójaként járultak hozzá e rendezvénysorozat sikeréhez, mint például Ritzel Etelka, vagy Agócs Sándor és csapatuk. Volt, aki mézzel, pogácsával és almával, az Antológia Kiadó pedig rendszeres könyvárusításával adományozta meg a társaságot.

    Van azonban két olyan rendszeres és csendes résztvevője tanácskozásainknak akikről sejtjük, hogy közénk tartoznak, de viszonylag keveset tudunk róluk. Egyikük az a fiatalember, Kutasi József, aki ott áll a kamera mögött, s időnként végigpásztázva a nézők között is, képmagnón rögzíti az előadásokat és az előadókat. A másikuk az a helyes, izgő-mozgó szőke hölgy, aki fényképezőgéppel a kezében keresi az alkalmat, hogy megragadja az időt. Megörökítse azt a pillanatot, amikor látva láttathat embert és szituációt. Tanúsíthatom, hogy ezt kitűnő érzékkel teszi, hiszen tegnap este Ritzel Etelkával és vele tizennégy fórumunk mintegy másfélezer fotójából közel három órán át válogattuk ki ízelítőként az itt bemutatott Hazai Műhelyes fotóanyagot, amelyet méltó keretbe foglal a fotóművész alkotásaiból bemutatott sokszínű válogatás.

    Csontos Jolán fotóművész kiállításával ünnepivé teszi ez évi utolsó fórumunkat, s nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy kiállítását megnyissam. Őt bemutatnom nem nagyon kell, hisz vallanak róla képei - itt is, a megjelent könyvekben is -, de annyit elmondok, hogy Joli - Dr. Csontos Ernő humanista nevelő és fotográfus első gyermekeként - Sárospatakon látta meg a napvilágot. Apjától kapott olyan képességet és ösztönzést, amely a múló pillanatok, az ember és táj, a természet és az élővilág megörökítése, az élet szebbik oldalának bemutatása felé vezette. A természetes élet szeretete átsugárzik képein, szóljanak azok egy-egy virágról, sokágú göcsörtös fáról, az alkonyba hajló balatoni vagy Duna-Tisza menti tájról, a pici kezében madárkát dédelgető unokáról, avagy egyetlen bárányát magához ölelő bácsiról. Transzcendens életélményt tükröznek a Csíksomlyói búcsúsokról, az áhítatos imádságba mélyedő bibliás dunántúli néniről és az alatta éteri fényben forgó táncosnőről készült képek. A sírig tartó szerelem érzetét sugallja a citerázó tanyasi idős párról szóló kép, a féltő szeretet és a büszkeség látszik az esernyőjét babráló unokáját ölelő nagyapán, míg a népviseletes ifjú székelyek képei számomra a nemzet és a szülőföld iránti hűséget szimbolizálják.

    Csodálom Jolán kitűnő portréit is: Habsburg Ottó hetykén viselt kalapos képétől, a gyönyörű magyar és a varázslatos indiai szépségen át, a tojást hímező nénit, vagy a karakán bajszos székely férfit és mellette az élet terheitől kissé megfáradt csángó asszonyt ábrázoló fotókig, meg a karácsonyfája mellől szívbemarkolóan integető magányos nénikéig.

    Amint hallottam és érzékelem mindez azonban csak a jéghegy csúcsa, hiszen Csontos Jolánnak ez immár a huszadik kiállítása, s ezen túl előző munkahelyein, az ÁFÉSz-nél, a Magyar Vöröskeresztnél, a Kereskedelmi-és Iparkamaránál számos kiadványt, albumot dokumentumanyagot készített, díjat és elismerést is kapott. Remélhetőleg hamarosan megérjük azt is, hogy művészi fotóalbumát az előtérben forgathatjuk, megvásárolhatjuk.

    Honegger híressé vált mondása, hogy a szem mindig elnyomja a fület, a Hazai Műhely előadássorozatán nem érvényesült, de most az utolsó fórumon Csontos Jolán jóvoltából nemcsak fülünket, de szemünket és szívünket is kinyithatjuk. Képei láttán érzékelhetjük, hogy van, amikor egy jól eltalált portré talán többet mond a személyről, mint a sokoldalas életrajz, s van amikor egy-egy jól megragadott páros, vagy csoportkép többet elárul az emberi kapcsolatokról és viszonyokról, mint sok ezer szó és a különféle deklarációk.

    Életem fotókban legdokumentáltabb szakasza az a tizenkét nap, amelyet éppen tíz esztendeje Japánban töltöttem. Vendéglátóimtól a látogatás végén, majd később postán összesen több, mint kétszáz fényképet kaptam, s azt az üzenetet, hogy látogatásommal megerősítettem bennük az ősi japán-magyar rokonságot, amelyet a fotósorozat is megmutat, hisz láthatom a másik két külföldi vendégük tőlük mennyire eltérően viselkedik hozzám képest. Megvallom őszintén én ezt akkor nem láttam a fotókon, nem érzékeltem, mert nem volt szemem, olyan látásom hozzá, mint nekik. Most viszont a másfélezer közös fotó láttán én éreztem olyan családias hangulatot, ami ritka kincs manapság. A fórumainkról készült válogatás talán egy kicsit megmutatja, hogy milyenek is voltunk és vagyunk itt a Hazai Műhelyben, legalábbis Ő miként látott bennünket.

    Csontos Jolán képei felidézték bennem azt az érzést is, amelyet Nagy László oly tisztán fogalmazott meg Az Országház kapujában, 1946 című versében, amelyre nemzedéktársaim közül néhányan talán még emlékeznek. Úgy vélem most a Nemzet és politika téma kapcsán érdemes felidézni:

    "Péter és Julcsa a lépcsők legtetején,
    háttal a kapunak harangszavú délben,
    seregek a fényben, százezer fő meg szekér,
    aknaszilánkos gebékkel fohászkodva állunk:
    mi vagyunk a Himnusz, s Péter ama tiszta ingben
    megborzong a kőig, látva az ünnepi bárányt,
    látva a kenyeret, bort, s az áldozat sugallatától
    megütve kifakad a lebitangolt Haza nevében
    s mutatja ujjal a kőtornyok tumultusára:
    AMÍG EZ A HÁZ NEM A MIÉNK - nem a miénk,
    Visszhangzik bennem, aki könyökölök ott egy lovacskán
    s tudom: az idő a miénk, tudom: a köveknek is
    távlata por, mert áthullhat minden a rostán.
    De soha az ő képük, soha a mi fiatal arcunk.


    Tisztelt barátaim! Ugye Ti is hasonló érzésekkel emlékeztek még hajdanvolt őszi forradalmunk reményeire; a különböző kollégiumi vitaestekre; a lakiteleki sátorra, a Hősök terei nagy tüntetéseinkre, a Jurtában és másutt tartott régi fórumainkra? Szeretném, ha ezen az értékrenden formálódott szolidáris kötődés, ami a Hazai Műhelyet is átjárta, egy kicsit átplántálódna az egész mostani magyar politikába. Örvendenék, ha Csontos Jolán rólunk készült képeit egyszer minden jelenlévő érdeklődő láthatná, s megtalálná a saját olvasatukat hozzájuk. De addig is jó alkalom nyílik most Karácsony előtt, Advent időszakában, hogy megköszönjük Csontos Jolánnak e lélekemelő szép kiállítást, Lezsák Sándornak és munkatársainak a kitartó és gondos szervező munkát, egymásnak pedig a hasznos együttlétet az építő eszmecseréket. Isten adjon erőt a folytatáshoz!

    Webmaster & creative development: Kormos László.,
    HUNSOR - All Rights Reserved - ., A.D.