Teleki Pál a nemzetnevelő államférfi élete és utóélete
    írta Bakos István
    a HUNSOR Budapesti munkatársa
    a Bethlen Alapítvány kuratóriuma elnöke
   
    Elődás Bécsben, az Európa Clubban , 2005. március 10-én

    Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves bécsi magyarok!

    Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy itt Bécsben a negyvenedik évfordulóját nemrég ünnepelt Európa Club közössége előtt,– az Alma Materemet is alapító Pázmány Péter bíboros közel négy évszázada létesített Pazmaneumában – szólhatok a XX. század nemzetnevelő államférfiáról, Teleki Pálról. Köszönöm a lehetőséget és az érdeklődést. Az itt ülők többsége, főként a cserkészek számára evidens Teleki Pál öröksége, ami az elmúlt években számomra is eleven valósággá vált. Életművével foglalkozva tudatosodott bennem, amit mi az iskolában nem tanultunk, hogy Ő a magyar kultúra olyan része, amit tovább kell adnunk utódainknak. Hozzáteszem: én még az általa megharcolt, „kárpótolt” Magyarországon születtem. Abban az Eötvös Kollégiumban nevelkedtem, amelynek húsz éven át kurátora volt, ahol Győrffy István, az európai műveltség és a falukutató népi írók szelleme Telekivel együtt élt és hatott ránk. Abban a művelődési minisztériumban szolgáltam, amelynek egykor Ő is volt minisztere, tudományszervezőként pedig abban az épületben, a Szerb utcában dolgoztam évekig, ahol az Ő tudományos műhelye volt. Annak a Magyarok Világszövetségének voltam öt éven át főtitkára, választott hivatali vezetője, amelynek létrejöttén még Teleki Pál bábáskodott, s szerzőtársaimmal – Magyar nemzetismeret címmel – nemrég olyan tankönyvet készítettünk, amely Teleki nemzetnevelő programjához is kapcsolódik. Ezért vállaltam szívesen 1999-ben, hogy – Dr. Kubassek János előadótársammal együtt – csatlakozzam azokhoz, akik Teleki Pál szellemi és erkölcsi örökségére, példájára, szoborral kívántak emlékezni és emlékezetni halálának 60. évfordulóján szülővárosában, Budapesten. Földrajztudós előadótársam a tudós Teleki Pálról beszél majd, én a nemzetnevelő államférfi portréját vázolom föl, akinek emberi karaktere, szellemisége a korabeli magyar társadalomra nagy hatással volt, s üdvös lenne, ha jó példája ma is hatna országunkban.

        Teleki Pál gazdag alkotó életének, sokoldalú munkásságának egy- egy ágát, vonását számos újonnan és néhány régebben megjelent könyvben olvashatják. Köztük megemlítem munkatársa Fodor Ferenc: Teleki Pál (Mike és Tsa 2001), és Rónai András: Térképezett történelem (Püski, 1993) c. életrajzi írását, Teleki Pál öröksége (Antológia 1992) Czettler Antal: Teleki Pál és a magyar külpolitika 1939-41 (Magvető 1997), Ablonczy Balázs szerk: Teleki Pál válogatott politikai írások és beszédek (Osiris 2000), Csirpák Lilli: Teleki Európáról (Kairosz 2004), Teleki Pál: Becsületünk előbbre való anyagi jólétünknél (T. P. Egyesület 2004), valamint Csicsery –Rónay István kiadója, az Occidental Press gondozásában megjelent műveket: Teleki Pál és kora (1992), C.A. Macartney: Teleki Pál miniszterelnöksége 1939-41 (1993), Csicsery- Rónay István: Teleki Pál (2000), végül FEHÉR KÖNYV a Teleki –szoborról (2004), az utóbbi könyvet Csicsery-Rónayval együtt állítottuk össze, szerkesztettük.

        Teleki Pál munkásságát a kor jeles alkotói is elismerték: Illyés Gyula: Áldozat, Vas István: Teleki Pál emlékezete, Keresztúry Dezső: Jelkép, Gulyás Pál: Kelet felé, Győry Dezső: Teleki koporsója alatt, címmel verset írt róla, s munkatársai mellett Szabó Dezső, Sík Sándor, Márai Sándor, Szabó Zoltán és számos más kortársa írásokban, esszékben vallotta meg pozitív véleményét Telekiről. Mi lehet az oka mégis, hogy egy éve – a liberál-bolsevik politikai erők által generált hazug médiahadjárat következtében – szobrát nem szülővárosában, a Budai Várban, hanem Balatonbogláron a templomdombon kellett felállítanunk? Előadásomban erre is választ keresek, amikor a tényekre épülő rövid áttekintést adok államfői és nemzetnevelő tevékenységéről, a kortársai közül kiemelkedő, rendkívüli személyiségéről.

        gróf Teleki Pál a híres erdélyi főnemesi család katolikus ágának leszármazottja. Ősei a középkortól fontos szerepet játszottak a Magyar Királyságban. Nagyapja Teleki József a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának alapítója, apja Géza egyesületalapító történész, politikus és költő volt. Édesanyja Muráty Irén gazdag görög kereskedőcsalád sarja.

        Teleki Pál 1879 november 1-jén Budapesten született – nyarait rendszeresen a Partiumbeli családi birtokon Pribékfalván töltötte–, a családban szívta magába a „Noblesse oblige” szemléletét, amely élete során újabb és újabb társadalmi és nemzeti feladatok vállalására buzdította. A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd 1897 és 1901 között a budapesti tudományegyetem jogi és államtudományi karának hallgatója. Ezzel párhuzamosan földrajzi és szociológia tanulmányokat is folytatott, sőt a magyaróvári Felsőbb Gazdasági Tanintézetben is tanult. 1903-ban szerzett államtudományi doktori oklevelet, s értekezését „Az elsődleges államkeletkezés kérdéséhez” címmel írta. Első írásait, recenzióit a Huszadik Század közölte. 1903-tól Lóczy Lajos mellett, dolgozott gyakornokként az egyetemi földrajzi intézetben, 1904-től szolgabíró volt Szatmárnémetiben. 1905 és 1910 között a román többségű nagysomkúti választókerület képviselője a Parlamentben. Választóival következetesen anyanyelvükön beszélt. 1908-ban megnősült, a bánsági osztrák-német Bissingen–Nippenburg Johannát vette feleségül. Két gyermekük született (Mária, 1910; Géza, 1911) .

    Életét nagy vonalakban áttekintve, Teleki alkotó munkásságát hat nagy szakaszra tagolhatjuk:

    1. 1879 – 1901 Gyermekkor, iskolaévek, egyetemi felkészülés.
    2. 1902 – 1914 A tudományos és a közéleti pálya megalapozása, családalapítás..
    3. 1914 – 1918 A haza fizikai szolgálata, katonaság, Országos Hadigondozó Hivatal
    4. 1918 ősze – 1921 ápr. 13-ig Rendkívüli feladatok: békedelegáció, miniszterelnökség.
    5. 1921. máj – 1938. máj. Alkotó évek a tudományban, nemzetnevelő feladatok, sikerek.
    6. 1938 máj. –1941 ápr. A legmagasabb szintű közszolgálat, rendkívüli teljesítménnyel.

        Államférfiúi munkássága két ciklusban is mindössze öt rendkívüli esztendőre terjedt ki, nemzetnevelői tevékenységével azonban negyedszázadon keresztül szolgálta a magyarságot.

       Teleki közigazgatási és parlamenti képviselőséggel járó közéleti tájékozódása 1907-től a földrajztudomány felé fordult. Rendkívül ígéretes tudományos karrierjét – amelyről majd Kubassek András szól – az I. Világháború és a trianoni tragédia miatt, nemzetének szolgálata alá rendelte, mert a külső fenyegetettségben és a nemzetvesztők árnyékában ez vált számára történelmi küldetéssé.

        1918 őszétől a – később trianoniként elhíresült -békekonferenciára készült fel, egy munkacsoport élén megalkotta Magyarország községenkénti néprajzi térképét, a béketárgyalások szinte egyetlen hiteles Kárpát-medencei dokumentumát, a híres „carte rouge”-t. A Tanácsköztársaság kikiáltása idején Svájcban tartózkodott, majd Bécsben bekapcsolódott az Antibolsevista Comité munkájába. Részt vett a Székely Nemzeti Tanács külkapcsolatainak megteremtésében és a Területvédő Liga elnöki tisztségét is elvállalta. 1919. júniusától augusztusáig a szegedi ellenkormányok külügyminisztere, sőt földművelésügyi minisztere is volt. A Béke-előkészítő Iroda tudományos osztályának vezetőjeként 1919 őszétől azoknak a térképeknek, tanulmányoknak és statisztikáknak irányította az elkészítését, amelyeket a magyar békedelegáció a párizsi béketárgyalásokra vitt. Sajnos hiába. Sem gróf Apponyi Albert lenyűgöző beszéde, sem az előtárt tények, sem a legendás „carte rouge” nem tudta mérsékelni a trianoni katasztrófát. Teleki Pál 1920 július 19-én egy halálra ítélt ország miniszterelnöke lett. A sors kegyetlen fintora, hogy így neki kellett elfogadtatnia a parlamenttel a trianoni békeszerződést, ami miatt már november 13-án vádindítványt tett önmaga ellen az Országgyűlésben. Ahogy Bethlen Gábor korában Erdély és a magyarság, úgy Trianon következményeként a maradék ország és a nemzet megmaradása került veszélybe. A megalázott, megcsonkított és szétesett államban igen nagy szükség volt Teleki nemzetféltő erélyére, határozott cselekvésére. A kormányzat és az államhatalom megszilárdítását, az anarchikus állapotok felszámolását, a jogbiztonság és a normális közélet megteremtését, a gazdaság serkentését tűzte ki célul, mivel a maradék ország elemi léte, fennmaradása forgott kockán. 1921-ben fogadtatta el „az állami és társadalmi rend hatékonyabb védelméről” szóló 3. törvénycikket, amely nemcsak a kommunista pártot kényszerítette illegalitásba, de a szélsőjobboldal, és a volt különítményesek ellen is felhasználható volt. Feloszlatta a tiszti különítményeket, felfüggesztette az Ébredő Magyarok Egyesületének működését. A kommün terrorja és az országvesztés miatti bűnbakkereső antiszemita közhangulatot a kormány – a felsőoktatásban továbbtanulók esélyegyenlőségét növelő – „numerus clausus” törvénnyel mérsékelte. Amikor emiatt antiszemitizmussal vádolták, így válaszolt: „Én a legteljesebb tisztelettel és elismeréssel vagyok a zsidóság kiváló kvalitásai iránt, semmiképp nem kívánom azt visszaszorítani, nem vagyok antiszemita ebben az értelemben ;abszolute tisztelem személyesen és tisztelem csoportosan a zsidóságot… Csak helyet kérünk magunknak arányszámunknak megfelelően…” Valójában a háborúból visszatért és az elcsatolt területekről menekült fiatalok számára igyekeztek helyet szorítani az egyetemeken, mérsékelni a társadalmi feszültségeket. A szegényparasztságot a Nagyatádi Szabó István-féle földreform elfogadtatásával igyekeztek megnyerni. 1921. április 14-én azonban – a nemrég boldoggá avatott – IV. Károly király visszatérési kísérlete miatt lemondott a miniszterelnökségről. Elvállalta viszont a Menekültügyi Hivatal, valamint a Társadalmi Egyesületek Szervezetének Központja elnöki tisztségét és szívósan munkálkodott a trianoni katasztrófa menekültjeinek és az irányát vesztett civil társadalom egyesületi életének megerősítésén.

        Teleki a nemzet védelme érdekében életprogramjává tette a nemzetnevelést, azt, hogy az ország minél több lakosából tudatos neveléssel és tudatos önneveléssel a zárt közösségekből és az alaktalan tömegből valódi nemzet nevelődjön. A nemzetnevelés fő eszköze az oktatás, a társadalom széles köréből kiválogatott tehetségek és a szellemi elit folyamatos éltetése, a helyes nemzettudat és a nemzethez való tartozás érzésének együttes elmélyítése. Feladata a nemzet iránti felelős kötelességtudat mindennapi tettekben, konkrét munkában megvalósuló közösségi gyarapítása. Teleki azt vallotta, hogy a trianoni határok, amellett, hogy igazságtalanok, a Kárpát-medence természetes ökológiai, etnikai és gazdasági rendjét bontják meg, s különféle konfliktusokat és természeti katasztrófákat idézhetnek elő. Ezt szerinte csak egy felelősségteljes, helyzetén változtatni képes, magabiztos magyar nemzet képes leküzdeni. Életét ezután a magyar közélet, főként az ifjúság nevelésének szentelte. Kíméletlen harcot folytatott a nemzeti bűnök; a kishitűség, a viszálykodás, az idegenmajmolás és a hőbörgő hazafiaskodás ellen, az úri gőggel, a protekcióval és a korrupcióval szemben. Teleki rendkívüli tudásával, széleskörű nemzetközi tapasztalatával, kapcsolatával, erkölcsi és jellembeli szilárdsággal, elkötelezettséggel állt a magyar szolidaritást, illetve a keresztény- európai kultúrkör és a magyarság értékeit átörökíteni szándékozó nemzetnevelő program élén. Olyan társakat talált maga mellé, mint Klebelsberg Kunó kultuszminiszter, a néprajzos Győrffy István, a cserkész-pap Sík Sándor, a köztisztviselő Magyary Zoltán, a geográfus Rónai András, Fodor Ferenc, a külügyér Szent–Iványi Domokos és sokan mások a cserkészet, a keresztény egyesületek, a falukutató népi írók, a népfőiskolások, az Eötvös kollégisták és az elcsatolt területek magyar szellemi köreiből. Ahol szükségesnek tartotta és kérték, funkciót vállalt. Így lett 1920-tól haláláig a báró Eötvös József Collégium gondos kurátora, s patronálta az ifjabb nemzedék új nemzetközi szervezetét, a cserkészetet, amelyet Sík Sándorral és társaival együtt a nemzetnevelés szolgálatába állított. 1922-ben a kormányzó főcserkésszé nevezte ki, kiújult vesebetegsége miatt erről a posztról lemondott, ám 1923-ban tiszteletbeli főcserkésszé választották, amelyet élete végéig kitartóan ellátott. E poszton érte el az ország legnagyobb nemzetközi sikerét, az 1933-as gödöllői cserkész jamboree kitűnő megrendezését, amelyen 27 ezer cserkész vett részt a világ minden részéből. A közéletben vállalt posztjait, megbízásait az általa alapított és vezetett intézményeket a nemzetnevelés szolgálatába állította. Az államigazgatás tudományos megalapozása érdekében így szervezte meg 1924-ben a Szociográfiai Intézetet, 1926-ban pedig az Államtudományi Intézetet. 1927-ben - a közgazdaság-tudományi kar képviseletében - bekerült az akkor alakult Felsőházba. Vezető szerepe volt a tudománypolitikában, a tudományszervezésben, valamint az egyetemi ifjúság mozgalmainak összefogásában is. Támogatta a falukutatókat, a Táj-és Népkutató Központ földreformot sürgető munkáit, később Kovács Imréék kiállítását a Károlyi Palotában. 1932-től az Országos Ösztöndíjtanács, 1936-tól a külföldi Collegium Hungaricumok kuratóriumának, 1936-37-ben az Országos Közoktatási Tanácsnak az elnöke, 1937-38-ban a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora volt. 1930-ban megkapta a Corvin-láncot, a kor legmagasabb tudományos-művészeti kitüntetését. Ő volt az európai gondolat, az európai együttműködés egyik hazai apostola, Paul Valery javaslatára 1933 októberében Párizsban tartott előadást a Szellemi Együttműködés európai kongresszusán 1934- ben „Európáról és Magyarországról” címmel jelent meg könyve. 1936- ban a Columbia Egyetem (USA) díszdoktorává avatta.

        1938-ban a tokaji választókerületben kormánypárti programjával ismét országgyűlési képviselővé választották. 1938. májusában az Imrédy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere lett, de főként a területi revízióval foglalkozott. 1938 augusztusában meghatározó szerepe volt a Magyarok Világszövetsége létrehozásában és programjának kialakításában. A német orientáció túlsúlya és a fasiszta típusú reformtörekvések miatt elfordult Imrédy politikájától, akinek bukása után, 1939. február 16-án, másodszor is elvállalta a miniszterelnökséget, mert „bajban volt a haza”. A szélsőjobboldal visszaszorítását tűzte ki célul, betiltotta a Magyar Nemzetiszocialista Pártot, és a Hungarista mozgalmat, ugyanakkor német nyomásra engedélyezte a Volksbund működését és elfogadtatta a második zsidótörvényt. Ez utóbbiak nem a magyar joghagyományból következtek, hanem a nácizmus termékei voltak, s feltételei lehettek annak, hogy Teleki a békés területi revízió külpolitikáját folytathassa, az ország függetlenségét és háborús konfliktusokból való távolmaradását biztosítsa. Bécsnek jelentős szerepe volt Teleki sorsfordulóiban. Említettük már itteni csatlakozását az Antibolsevista Commitéhoz, tudósként is többször szerepelt itt, de a legfontosabb, hogy mindkét Bécsi döntés (1938. nov.2, ill. 1940. aug.30.) előkészítésében és meghozatalában aktívan vett részt, elősegítve a határok békés módosítását, az ország etnikai és a politikai határainak igazságosabbá, nemzetközileg is elfogadottá tételét. Szociálpolitikai intézkedéseivel sikerült megszilárdítania a belső rendet. 1939 júniusában Szeged választja országgyűlési képviselőjévé. 1939-ben visszacsatolták Kárpátalját, Teleki beterjesztette az autonóm Kárpátaljai (Ruszin) Vajdaságról szóló törvénytervezetét. 1939 őszén megtiltotta magyar területen a német csapatok átvonulását, a német- lengyel háború után pedig befogadta a több, mint százezer lengyel menekültet, köztük mintegy tízezer lengyel-zsidót. Segítette a szovjetek által lerohant Finnország önvédelmi harcát is a Finnországi Magyar Légió fölállításával. 1940 januárjában a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szakszervezeti Tanács nyilatkozatot adott ki Teleki politikájának támogatásáról. A német hadsereg látványos sikerei és a második bécsi döntés Magyarországot egyre inkább a németek mellé kényszerítette. A területi revízió folytatása, Észak– Erdély visszacsatolása fejében át kellett engedni a magyar területeken a Romániába tartó német csapatokat, és októberben Magyarország csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. A belpolitikában a szegény néprétegek fölemelését célzó Országos Nép- és Családvédelmi Alapról (ONCSA), valamint a földreformról készülő törvények, a visszatért régiók fejlesztése, etnikailag toleráns közigazgatásának kialakítása, a kolozsvári magyar Tudományegyetem felszerelése és újraindítása foglalkoztatta. Személyes példát mutatott azzal, hogy a nemzet javára lemondott a visszacsatolt területeken lévő birtokairól. Eközben azonban már mutatkoztak a német befolyás, a jobbratolódás egyértelmű jelei is: szabadon engedték Szálasi Ferencet, a Volksbundot a hazai németség kizárólagos szervezetének ismerték el, egy újabb, szigorúbb zsidótörvény kidolgozását kezdték meg. Külön gazdasági egyezményt kötött a kormány Németországgal az oda irányuló élelmiszer- és takarmányexport növeléséről. Külpolitikailag már csak Jugoszlávia felé nyílt szabad mozgástér, ezért Teleki 1940. decemberében jugoszláv-magyar „örök barátsági szerződés”-t kötött. Amikor 1941. márciusában Hitler elhatározta Jugoszlávia lerohanását, kérte Magyarország részvételét a támadásban. Teleki nem vállalta a szerződésszegést, ezért a tragikus helyzetben április 3-ára virradóra feláldozta magát. Megdöbbentő halálával akarta figyelmeztetni, felrázni a magyar és a nemzetközi közvéleményt, megakadályozni az angolok hadüzenetét, az ország háborúba lépését, ami átmenetileg sikerült neki. A korabeli mérvadó külföldi és hazai vezetők fejet hajtottak Teleki nemzetét óvó vértanúsága előtt, s állítólag egy üresen hagyott székkel kívánták az újabb béketárgyaláson szellemi jelenlétét biztosítani. Nem tették. Sőt a párizsi békekötés után Teleki emlékezete, egykori munkatársai és intézményei ellen is szellemi irtó-hadjáratot indítottak a zsarnoki szovjet–kommunista rendszer által uralt Magyarországon.

        Ennek emlékképét idézte föl a Teleki-szobor Budavári felállítását megakadályozó liberál–bolsevik erők akciója. Amikor a Budavári szoborállításhoz már minden engedélyt megszereztünk, a szobor 2004. április 3-i avatását terveztük, mint derült égből a villámcsapás érte a Teleki Pál Emlékbizottságot, hogy február 10-én a Magyar Hírlapban Fellegi Ádám zongoraművész Teleki Pál szobrának felállítása ellen tiltakozó aláírásgyűjtési kampányt kezdett. Indulatos levelet írt Demszky Gábor főpolgármesternek, amelyben – a holocaust évfordulójára hivatkozva – követelte, hogy a fővárosi közgyűlés plenáris ülése bírálja felül és utasítsa el a kulturális bizottság határozatát. Fellegi Ádámhoz február 13-án, pénteken csatlakozott Kuncze Gábor és Fodor Gábor, a MAZSIHISZ, majd Kovács László és az MSzP választmánya. Össztüzet indítottak a szoborállítás ellen a médiában. A Magyar Hírlap mellett a Népszava, a Népszabadság, az Élet és Irodalom és a kereskedelmi TV-k és rádiók, – olykor a közszolgálati televíziók – sajtóhadjáratával szemben a szoborállítók alig jutottak szóhoz.

        Az SZDSZ és az MSZP médiahadjárata, kísértetiesen hasonlított a kettős állampolgárság ügyében lezajlott 2004. december 5-ki népszavazás ellenzőinek propaganda-hadjáratához. A nemzeti önérzetet támadó, kirekesztő szándékú politikai erőknek a liberál- bolsevik szellemiségű hazai médiában heteken át szajkózott, keresztényellenes, demagóg érvrendszere, hazugsága mindkét esetben hatott. Akárcsak december 5-én a hazai választók, úgy az elárvult Teleki Pál Emlékbizottság is megmérettetett e gyilkos kampányban. Nyilvánvalóvá vált kik annak tényleges, és kik csak névleges tagjai. Az Emlékbizottságból a két fővédnök – a volt és a jelenlegi köztársasági elnök – támogató levelet írt. A többiek közül a külhoni magyar cserkészek és a lengyelek anyagi és erkölcsi támogatással, Gyulay Endre megyéspüspök ,Csicsery-Rónay István, Csirpák Lilli, Horváth János, Kubassek János, Török Bálint, Vígh Károly és még páran pedig tisztességes szóval, érvelő írásokkal próbáltuk meggyőzni a szoborállítást ellenzőket, a bizottságok demokratikus döntéseit megkérdőjelezőket. Igyekeztünk helytállni az indulatháborúban. Az egyharmad–kétharmados arány azonban sajnos még az Emlékbizottságban is kimutatható, mivel a kampány hatására többségbe kerültek azok, „akik nem jöttek el szavazni”, vagyis sem anyagi, sem erkölcsi támogatást nem adtak a szoborállításhoz. Nemcsak az üléseken, a vitában, de a szoboravatón sem vettek részt. A Teleki Pál által alapított, vagy egykor vezetett hazai közintézmények, szervezetek vezetői közül csak néhányan mertek szolidaritást vállalni a szoborállítókkal, a többség közömbös maradt, illetve félt.

        A hazai közélet megoszlott; sokan elhúzódtak, kitértek az antiszemitizmus vádja, a vita elől, de jócskán voltak olyanok is, akik kiálltak Teleki Pál és budavári szobra mellett. 2004 március 7- én Dr. Osztie Zoltán plébános, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége vezetője tartott Teleki-emlékmisét, 28-án pedig az MDF-ből nemrég száműzött alapító atya, Lezsák Sándor Csengey Dénes Vándoregyeteme rendezett kitűnő előadókkal sikeres konferenciát a Kossuth Klubban Telekiről. Erdélyben, a Székelyföldön Sylvester Lajos a Háromszék c lapban közölt számos kitűnő írást Teleki Pál és a szobor budavári fölállítása mellett. A RUBICON 2004/2-es Teleki-számában Ablonczy Balázs, Kubassek János, Ormos Mária írásait olvashattuk. A Svédországban működő Erdélyi Könyv Egylet „Kő, bronz, buldózer/ Láthatatlan és újra látható emlékművek” című 2004. évi kötete is említi a Budavári Teleki-szobrot. A médiahadjárat vezérhajója, a főként ellenvéleményeket közölt Magyar Hírlap, online „szavazást” is folytatott: Állítsanak-e szobrot Telekinek? – címmel, ami meglepően pozitív eredménnyel zárult: Összesen 10104 szavazat érkezett, amelyből : Igen: 7492 (75%), Nem 2512 (25%). A

    kirekesztők a Telekiszobrotne honlapra másfélezer NEM– mel szavazó aláírót toboroztak.

        Érveink, tájékoztatónk, s a tények sem Demszky Gábort, sem társait nem befolyásolták; a demokrácia elemi szabályait, a liberalizmus alapelveit, szakbizottságaikat megcsúfolva – negatív döntést hoztak. Budapest Főváros Közgyűlése 204/2004(II.26.) sz. határozata hatályon kívül helyezte valamennyi szakbizottsága döntését, 205/2004.(II.26.) sz. határozata pedig kitiltotta Teleki szobrát a fővárosból. Ez ellen csak egyetlen párt frakciója szavazott.

        Szeretném remélni, hogy egykor majd a Teleki-szobor ellenzői is szembesülnek azzal az erdélyi politikai hagyománnyal, amit Bethlen Gábor és utódai – köztük a kétszeri miniszterelnökként mindössze három évig regnáló Teleki Pál – képviseltek; „két pogány közt” szorongatva, a függetlenségét megcsonkítottan is őrző magyar állam és polgárai védelmében. Akkor talán érthetővé válnak J.F. Montgomerynek, az USA 1933-1941 közötti magyarországi nagykövetének alábbi mondatai: „Magyarországon a zsidók biztonsága nagymértékben annak volt köszönhető, hogy milyen törvényeket hoztak korlátozásukra. Ezek a törvények ugyanis azt a látszatot keltették, hogy Magyarország eleget tesz a zsarnok követeléseinek, de valójában éppen ezeknek a törvényeknek a segítségével tudott fennmaradni mint menedéket nyújtó oázis. Ha megtagadta volna, hogy bármilyen törvényt is hozzon a zsidók ellen, a zsidók tényleges biztonságának időszaka kétségtelenül sokkal gyorsabban véget ért volna, mint a valóságban…” (J.F.M: Magyarország, a vonakodó csatlós, 86.p.)

    Mészáros István professzor szerint Teleki kultuszminiszterségének és miniszterelnökségének ideje 1938–1941 között a hazai zsidó iskolaügy soha nem látott kiterjeszkedésének, intézményrendszere jelentős bővülésének időszaka volt.

    Magyarország német megszállása után, az 1944 tavaszán indult pokoli zsidóüldözés idején, a trianoni sebeket orvosoló, cserkész-ifjakat nevelő, a szegényparasztok földhöz és házhoz juttatását segítő, a lengyel menekülteket pártfogoló Teleki Pál már három éve halott volt. Az SS gyilkoló-gépezet hazai sameszait főként az Ő politikai ellenlábasai közül szervezték be. Milyen ördögi praktika akarja ma összemosni a náciellenes államférfit velük?

    Teleki Pál egyik beosztottjának emlékét – a lengyel-zsidó menekültek kérésére már a Jad Vasemben őrzik. Tanítványai közül sokan vettek részt az ellenállásban, a zsidómentő akciókban, sőt később is mertek magyarok lenni. Rejtély, hogy vajon neki miért nem jutott hely szülővárosában? Az igazság azonban előbb – utóbb felszínre tör, amit a Teleki Pálról szóló könyvek és írások, sőt a Teleki szoborállítás óta eltelt év is tükröz. Kérem, olvassák el az általunk összeállított FEHÉR KÖNYV-et, hátha választ találnak e talányos kérdésre. Dr. Horváth János képviselő, az Emlékbizottság oszlopos tagja, a Parlament 2004. április 5-i ülésén szólalt fel a Teleki szoborral kapcsolatban: „ A zord elmúlt évszázad bizony beárnyékolja 2004 tavaszát, amikor a diktatúrák torzított tudatával vert nemzetet zsarolja egy maréknyi fanatikus. Budapest jelenlegi önkormányzata, sőt követve azt az ország kormánya, meghátrálva megváltoztatták álláspontjukat és döntéseiket. Teleki Pál szobrát kitiltották Budapestről, a fővárosból. Döbbenetes! Most a szabadság kipróbált és tántoríthatatlan patriótái, akik elvitték a szobrot Balatonboglárra, vajon mit gondolnak?”

        Éppen egy éve történt az áttörés, amikor Balatonboglár plébánosa, – Kubassek János Magyar Nemzet-beli cikke nyomán– telefonált nekünk. Szőllősi Ferenc plébános úr – a Lengyel–Magyar Barátság Egyesület elnöke – volt az, aki kimondta a végső érveket:” ez a lengyel–magyar barátság szimbolikus helye: itt működött a II. Világháború idején az egyetlen lengyel gimnázium, itt nyugszik Varga Béla, Teleki Pálnak a lengyelek mentésében is leghívebb embere, én pedig Teleki Pál cserkésze voltam, máig őrzöm, s adom tovább tanítását, szavait.” Pár nap múlva Balatonboglár város önkormányzatának március 15-i, és a Teleki Pál Emlékbizottság március 16-i döntése új helyzetet teremtett. Másnap már Kovács Miklós polgármesterrel és Szőllősi Ferenc plébánossal közös helyszíni szemlét tartottunk. Megállapodtunk a Teleki-szobor felállításának helyéről, idejéről és a műsorról. Ennek eredményeképp 2004 április 3-án, a tudós–államférfi halálának 63. évfordulóján – hazai és külhoni magyar, illetve lengyel vendégek ezreinek jelenlétében, Teleki Pál egészalakos bronzszobrát Balatonbogláron, a templomdombon ünnepélyesen fölavattuk. Kérem nézzék meg, hogy a lengyelek világlapja, a ruszinok képes havilapja, a Bem József Egyesület lapja hány, színes képekkel illusztrált tudósítást közölt erről az ünnepi eseményről! Hasonló magyar lapokat sajnos nem tudok mutatni. A balatonboglári szoborállítás egyik hősét, Szőllősi Ferenc plébános urat holnapután temetjük, tisztelettel adózunk emlékének és bátor kiállásának. Nemcsak neki, hanem a boglári önkormányzatnak, a támogatóknak és a Teleki Pál Emlékbizottság tényleges tagjainak is jelentős szerepe volt abban, hogy Török Bálint C.E.T. –ben megjelent írása szerint „megtörtént a demokratikus fordulat óta eltelt tíz egynéhány év egyik legjelentősebb eseménye, Balatonbogláron helyére került Rieger Tibor nagyszerű alkotása.”

    A szoborállítás is igazolja Teleki Pál bölcs mondatát:
    „Nincsenek kis nemzetek, csak kishitűek,
    nincsenek kis emberek, csak kicsinyhitűek.”
    Ismételjük el bátorító szavait: „Merjünk magyarok lenni!”

    Köszönöm a figyelmet!

    Bécs, 2005. március 10-én


    Bakos István
    a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma elnöke

    Webmaster & creative development: Kormos László.,
    HUNSOR - All Rights Reserved - ., A.D.