Anyák napja
    írta Bartal Klári
    író és költő
    a HUNSOR munkatársa


   
    Magyarországon május első vasárnapja az édesanyáké, nagymamáké és nagyon boldog család az, ahol a dédmama köszöntésére is sor kerülhet. Mi is egy ilyen boldog család voltunk. Nagyobbik lányom még menyasszonyként eláraszthatta csókjaival ezen az ünnepen drága nagymamámat. Elvesztését azóta is fájlalja, ahogy megsínylette lelkileg az én anyám elhúnytát is. A kisebbik még ma is pityeregve tér meg a temetőből: nekik panaszolja el sérelmeit - s az édesapja fejfáján sírja el, hogy gonosz a világ. Unokáim gyakran kérik, menjünk sétálni "dédiékhez" s kicsi kezük mindíg tesz valamit a sírok szélére. Ha épp nincs náluk virág, hát makkot, vadgesztenyét, üveggyöngyöt. Hiszen az is ajándék s ők azt adják, ami nekik a legkedvesebb. Így van ez rendjén s bár "az élet az élőké - szeretteinkről holtuk után sem feledkezhetünk meg. Amíg emléküket ápoljuk, kicsit itt is maradnak közöttünk. Gondolatban néha tanácsot kérünk tőlük, kevéske örömünket is velük osztanánk meg legszívesebben. S ez van mindenütt, ahol még érző emberek, nem csupán pénzhajszoló robotgépek, vagy harácsoló világpolgárok léteznek.

    Svédhonban az idei anyák napja, május utolsó vasárnapja, pünkösdre esett. A temetők itt is tarkállottak a virágcsokroktól. Talán több is volt belőlük, mint otthon. Az északi ember jobban megbecsüli a napfényt, virágot, hiszen rövidebb ideig élvezheti, mint a kontinens melegebb éghajlatán élők. A temetők pedig (talán, mert egyházi kezelésben vannak) rendezettebbek a mieinknél. Egy valami azonban mindenütt egyforma. Nevezetesen, hogy anyák napjára a csillagos égig emelkednek a virágok árai. Mintha a virágkertészek, virágárusok csipkebokorban termettek volna s nem édesanyjuk hozta volna őket a világra. Vagy még csipkebokorban sem, hiszen a növény is élő ( ki tudja, lehet, hogy érző ) lény, hanem lombikban, melynek vastag, mesterséges falán nem jutott át semmi, ami emberi. Azt mondjátok, apróságok ezek és kár fölfújni őket ? Nem hinném, mert a kis hibákkal kezdődik a nagy bűnök, nagy vétkek sorozata. Az elhidegüléssel az elembertelenedés. Először anyánkat, aztán hazánkat, majd végül egész fajtánkat kezeljük idegenként, távolodunk el tőlük. Tudják ezt azok is, akik nem túlzottan lelkesednek a családért, annak össze-, illetve megtartó erejéért. Mert avval is tisztában vannak, hogy a gyökörtelenné vált embert lehet leginkább és leggyorsabban profitot termelő munkagéppé silányítani.

    Anyák napja ! Milyen emelkedett lélekre vall ennek kitalálása ! Az anyaság ünneplése, a teremtő erő fölmagasztalása. A semmiből is eledelt tálaló, a szegénységet is boldog elégedettséggé emelő, a sokszor elfásult apa hitét föltámasztó, a síró gyermeket mesékkel vígasztaló, fáradhatatlan édesanyáké. Az enyém is közűlük való volt. 30 éve írtam neki ezeket a sorokat:
    "Tükröd, ha mást is mutatna szembe,
    A régi Anya van még eszembe,
    Kinek édes volt ajkán az ének
    S látlak még ma is mesésen szépnek."

    Még csak 93 éves lenne....

    Bränntorp, 2004. június 1.

    írta Bartal Klári

    Webmaster & creative development: Kormos László.,
    HUNSOR - All Rights Reserved - ., A.D.