Egymás börtönében
    írta Bartal Klári
    író és költő
    a HUNSOR munkatársa


   
    Hetek óta esett, kitartóan és fáradhatatlanul. Az ólomszürke égbolton nem volt egy tenyérnyi világos folt sem. Az egyhangú eső pedig türelmetlenné tett mindenkit. Ők is egymás idegeire mentek, már hosszú évek óta. Az asszony valaha a férfi bűvkörében élt. Hogyne, hiszen az első férjétől is úgy szerette el. Egyetlen szavára hozzácsapódott, elhagyva hitet, gyereket, egzisztenciát. Megszökött vele. Bódultan szerette, zokszó nélkül vállalva mellette a szűkölködést éppúgy, mint szülei neheztelését, vagy az emberek görbe tekintetét. De ez már rég volt, évtizedekkel ezelőtt, amikor még fiatalok voltak és forrt a vérük. Most itt éltek megkeseredve az önmaguknak és egymásnak kovácsolt kalickában.A férfi jóval előbb megöregedett, s hogy ez történt, egyre házsártosabb lett.
    Ott ültek a reggeli mellett és nem néztek egymásra.
    - "Szerinted menjek ma az úszodába ?"- kérdezte az asszonyt.
    - "Ahogy gondolod."-felelte az.
    - "Mi az, hogy ahogy gondolom ? Neked nincs véleményed ?"
    - "Menj!"- hangzott csöndesen a felelet.
    A férfi rásandított a nőre: "Ilyen esőben?"
    - "Hát akkor ne menj.".-törődött bele a nő és arra gondolt,ma sem tud kiporszívózni, ha az ura itthon marad, mert a porszívó zaja idegesíti.
    - "Ne menjek. Most egyszerre ne menjek! Amikor tudod, hogy szükségem van az úszásra. Persze, te avval sem törődsz."
    Az asszonynak most már remegett a hangja: "Mindegy, hogy mit mondok - úgyis belekötsz."
    - "Belekötök. Igen, mert olyan ostoba vagy, hogy azt nem lehet elviselni..- ugrott föl az asztaltól a ház ura. - Hol a fürdődresszem?"
    - "A fürdőszobában. Nem értem még rá bepakolni".- védekezett a nő.
    - "Hát, majd ráérsz mindenre, ha már nem leszek. Mert velem csak bajod van.
    De már nem sokáig.-összepakolt és elköszönt: Majd jövök." Bevágta az ajtót. Az asszony összegörnyedt, mint akit megütöttek, de nem mert sírni. Hátha visszajön a férje, illetve az ura. Igen, az ura. Mert az volt. De hát ő vágyott rá, hogy a férfi dirigálja, döntsön mindenben.S ha néha elpönyögte is a barátnőinek, milyen rabbiátus párja van, az nem panasz volt, hanem szinte dicsekvésnek tűnt . Valójában ez kellett neki: hogy uralkodjanak rajta. Összepakolta az asztalt, elmosogatott, majd rápillantott az órára és takarítani kezdett. Később eszébe jutott, mit ígért ebédre s amíg a porszívót pihentette, kipakolta a hűtőszekrényből a hozzávalókat. Mire a lakás háromnegyed részével végzett, rájött : az idő elszaladt. Tempót váltott, hamar elrámolta a takarítóeszközöket és beugrott a zuhany alá, mert szakadt róla a víz. A telefon kétszer is megszólalt. Nem törődött vele. Megtörölközött és gyorsan felöltözött. Épp fésülködött, amikor türelmetlenül csöngettek.
    -"Nyisd már ki ! Meddig várjak? " - hallotta a férfi hangját.
    -"Nincs nálad kulcs?"- kérdezte vissza, kicsit ingerülten a sietségtől és fáradtságtól.
    -"Nincs. Itthon hagytam. Mert a holmim nem volt összekészítve.- hangzott, már a lakásból.
    - Kész a kávém ?"
    -"Rögtön fölteszem."- készségeskedett a nő.
    -"Miért, mit csináltál eddig?"- vágta az előszoba padlójára a vizes holmit.
    - Az asszony most már védekezett:"De hát máskor egy félórával később szoktad kérni. Honnan gondolhattam volna, hogy ma előbb akarod?"
    - "Honnan, honnan? Egy igazi nő megérzi, mit és mikor akar egy férfi."- gonoszkodott és ettől most hirtelen jobb kedve támadt.
    Bevonult a szobájába."Megyek dolgozni.Majd hozd be, ha ma még ráérsz." Az asszony szó nélkül tette fel a kávét. Kinézett az ablakon. Még mindíg esett. Állt és nézett mereven, míg minden erejére szüksége volt, hogy az esőcseppek ütemére a könnye is ne kezdjen el hullani. Aztán tálcára tette a forró italt a cukorral, csészékkel, kanalakkal együtt és bement az ura szobájába.
    -"Kész a kávéd."
    A férfi ült a számítógép előtt és nem mozdult.
    -"Kész a kávéd."- rebegte a nő újra.
    -"Hallottam. Vártam eddig - most egy kicsit várhatsz te is."
    De csak addig váratta, amíg biztosan tudta, hogy a nő átérezte a megalázottságot, mert a kávét forrón szerette.
    -"Ez jól esett. - enyhült meg egy pillanatra a kötekedő tekintet. - Akkor most ebédig dolgozom. Arra is várnom kell, vagy ehetünk, amikor megéheztem?"
    -"Ehetünk." - vitte ki a tálcát a párja.
    A telefon fölcsengett. "Telefon! - üvöltött föl a férfi.- Nem vagy képes fölvenni?" "De hát itthon vagy." - hangzott a válasz. -" Mindennel én törődjek?"- Aztán mégis a készülék után nyúlt. - Hallo! Igen. Te vagy az? Már harmadszor? Nem tudom, Hédi miért nem vette föl. Nem voltam itthon. Akkor följössz? Délután. Tudod, meddig alszunk. Jó. Utána jöhetsz. - letette a telefont. - Hol voltál? Márta keresett. Délután jön. Remélem, meg tudod kínáli valamivel?" - ütött még egyet a feleségén. Az asszony beletörődötten bólintott. Márta volt a rivális, a régi szerető, akivel kénytelen volt megbékélni. Ez az egy komolyabb volt a többi nőügynél. Igaz, 25 éve már hogy rátört a férjére a láz, de Hédi tudta: ha nem akar elhagyott asszony lenni, ezt a békát is le kell nyelnie. És ő még a kezdet kezdetén eldöntötte, hogy mindent megtesz, mindennel megalkuszik, - csak azt az egyet ne kelljen megélnie, hogy elhagyják. Szótlanul tett-vett, készítette az ebédet.
    Vagy félóra is eltelt, mire megszólalt: "Emlékszel, mikor evezőtúrán voltunk és állandóan esett?"
    A férfi háttal ült az ajtó felé. Elvigyorodott. Pontosan tudta, hogy az asszony a szép emlékekbe menekül. Mert emlékezett ő is. Az asszonyra, amíg kívánatosnak tartotta; Mártára és sok mindenre, amiről a nőnek fogalma sem lehetett. Ha lett volna, talán nem tűrt volna eddig. Vagy ki tudja? Hiszen mindíg elérte nála, amit akart. Ha mással nem, hát panaszkodással, hogy öregen már nem jó neki. Azzal is tisztában volt, hogy más nő a tizedét sem nézte volna el neki.
    -Aztán az asszony újra megszólalt: "Nézd, elállt az eső."
    Megfordult és egymásra néztek. A nő reménykedve, a férfi kritikusan.
    -"Elállt, de már régebben. És ezt láttad is. De nem szóltál volna. - aztán még egy utolsót szúrt az asszonyon: És vegyél föl valami rendeset! Így akarod Mártát várni?"

    Norrköping, 2004. júniusán

    írta Bartal Klári

    Webmaster & creative development: Kormos László.,
    HUNSOR - All Rights Reserved - ., A.D.