Erről, arról - és az Igazságról
    írta Bartal Klári
    író és költő
    a HUNSOR munkatársa


   
    Kata néném épelméjűségében akkor kezdtem kételkedni, amikor avval dicsekedett, hogy a fogorvosa is mondta: " Hiába, a nagyságos ( értsd nagysosasszony ) teste még mindíg olyan, mint egy fiatal lányé!" Huszonéves létemre már én sem kerülhettem el a fogorvosi rendelőt, de nekem a rágó és őrlő csontképződményeimmel foglalkoztak a szakemberek, nemüktől és koruktól függetlenül.

    Nyolcvanat is betöltött nagynénikém azonban hittel állította, amit állított. Ahogy Dettyke, közel hasonló korú ismerősöm is őszintén hiszi, hogy nála 30 évvel fiatalabb szomszédasszonya tőle félti a férjét. Elnézően nevet is rajta, de gyanítom, hogy kicsit csiklandozza a dolog. Valamikori iskolatársnőm pedig sorra dicsekszik kérőinek számával, nehezen elhárított hódításaival, melyek emlékezetében évről évre sokasodnak. Úgy tűnik, ez az egész dolog nem korhoz kötött. Huszas éveit tapodó lányka szájából hallottam már olyan panaszt, hogy minden munkahelyén fel kell mondania pár napon belül, az állandó "ajánlatok" miatt s emiatt szorul szülei anyagi támogatására. Az a baj ezekkel az emberekkel, hogy a tükröt ritkán használják. Nem csupán a falra akasztható, vagy kézi táskában tartható tükörre gondolok, de a lelki tükörre is. Elhiszik magukról, amit szeretnének, áltatják magukat és környezetüket. Az említett esetekben nem túlzottan nagy sikerrel s legfeljebb csak szegény hozzátartozóikat fárasztják, vagy idegesítik. Igaz, néha ki is borítják őket tisztességesen, de hát ennek azért még sincs társadalmi veszélye - legfeljebb egy-egy család idegrendszere fárad bele.

    A kór azonban ragályos és mára már nem csupán korhoz, de nemhez sem ragaszkodik szigorúan. A szépségükre, hódításaikra beképzelt nők mellett sokkalta ártalmasabbak a vezéregyéniségükre büszke férfiak, akik elhiszik és elhitetik magukról, hogy kizárólag és csakis ők hivatottak egy nép képviseletére. Ezek az "egyének" arról is meg vannak győződve, hogy választóik imádják őket, azok érdekei azonosak az ő érdekeikkel ( s ha nem, hát jobban teszik, ha módosítják az álláspontjaikat ) s náluknál jobban senki sem képviselheti a tömeget. Tömeget, igen, jól tetszettek érteni - mert nem emberekről van itt szó. Tömegről, választókról beszélnek, legszívesebben adófizetőkről, esetenként népről. Ez utóbbinak ugyan van némi lekicsinylő íze némelyikük szájából, de ez őket legkevésbé sem zavarja. Nemzetről ritkán, vagy soha nem hallunk - ez amolyan idejétmúlt kifejezés, egyébként is itt, ezen a tájon legfeljebb europénerek élnek, ha már választékosan akarjuk magunkat kifejezni. Tagság. Ez igen ! Ezt már használják s ez alatt az őket feltétel nélkül követő, szajkózó elvbarátokat értik. Mert ilyen is van. Egy ideig.

    A világ azonban már csak olyan, hogy változik, az emberek szeme kinyílik s egyszer csak észbe kapnak, hogy annak idején ők valami egész másra kérték kiszemelt és így, vagy úgy választott vezetőiket. Esetenként szabadulni is szeretnének tőlük. A magát (némi segítséggel ) vezéregyéniséggé kinőtt államférfi nem érti. Ő az ma is, aki volt - véli. "Irányítani születtem, nem dolgozni" - állítja, mint a néhai főnök, akinek beletört a bicskája egy hiányzó beosztottja munkájának ellátásába. Aztán, a sikertelenségen hamar túltéve magát, sorba állította az osztályon dolgozókat, mondván: "Lányok, kihirdetem a határidőket." No, ez aztán igen ! Kihirdetni. Avagy hirdetni, mint az igét. S elhinni, hogy igazuk van . S ha nagy ritkán mégis kénytelenek bevallani a tévedést ( vagy, Uram, bocsá´ melléfogást ), hát megígérni, hogy az ügyek kivizsgálására operatív bizottságot fognak alakítani. Aztán első lépésben ki kell választani azt a társaságot, amely hivatott lesz eme bizottság kijelölésére. Ez eltarthat egy ideig, mert alapos munkához idő szükségeltetik. Ráadásul a közeli ismerősök, barátok soraiból nehéz is válogatni úgy, hogy a most kimaradottak ne orroljanak meg a mellőzésért. Jól működik ez mindenütt és mindíg. ( Mert Móricz Zsigmondunk ugyan csak nekünk volt, de "rokonok" mindenütt akadnak. )

    S ha a dolgok olyan stádiumba jutottak, hogy már hónapok múlva az operatív bizottság is létezik, akkor meg kell adni az irányelveket, ami szerint a társaságnak működnie, vizsgálódnia kell. Az eredményt aztán felül lehet bírálni, tetszés szerint el lehet utasítani, esetleg el is lehet fogadni. Előző esetben addig lehet húzni a dolgokat, amíg a közvéleményt el lehet altatni, s az egészet ad acta lehet tenni. Elfogadás esetén pedig az összes felelősséget át lehet hárítani az ellenfelekre, az "ellenzékre", vagy a múltra, netán az időjárásra, avagy valamely más kontinensen kialakult hatalmi, gazdasági változás "begyűrűzésére". Aki pedig nem azonosul velük, az vagy értelmi fogyatékos, ami tán még megbocsátható is, vagy ami ennél rosszabb: ellenség. Akit, ugye.....A veszély itt van.

    Mert már nem csak egy-egy családról van szó, hanem sokkalta nagyobb közösségről. Azt hallottam valamikor: mindenre van orvosság. S erre a bajra ne lenne? Ahol annyi, de annyi nagy feltaláló, varázslatosan képzett szakember van, hogy lehet, hogy egy sem akad köztük, aki megalkotna egy óriás méretű tükröt, magukat pávamód kellető beképzelt nők és önimádó népbutító macskajancsik számára? "Tükröm, tükröm, mondd meg gyorsan..." Mára az igazság már csak a mesékben él.

    Bränntorp, 2005. májusán

    írta Bartal Klári

    Webmaster & creative development: Kormos László.,
    HUNSOR - All Rights Reserved - ., A.D.