Gyermekszáj
    írta Bartal Klári
    író és költő
    a HUNSOR munkatársa


   
    Írígylem és csodálom a gyermekeket.Igazi kis emberpalánták ők, akik komolyan veszik apró, saját szemükben óriási gondjaikat, őszinte bánatukat és ki tudják énekelni, játszani magukból mindazt, ami fáj, ami keserű és minden ilyen alkalommal túl is tudnak lépni ezeken a szomorú perceken. Megújulnak, miközben teljesen tisztában vannak avval is, hogy gyógyszer játék, ha komolyan használ is. Édes kis bűbájosok - önmaguk vajákosai. Középső unokám a fürdőszobában ücsörögve szokta énekelve elpanaszolni a világnak (s a szellőző mögött figyelő édesanyjának) aznapi világgámenési hajlandóságának okait. A dolog ezzel rendre meg is oldódik, megkönnyebbülésére, de okulására is a családnak. Okulására bizony, mert nem árt figyelni ezekre a "hangokra", s persze megszívlelni a levonható tanulságokat. Mi tagadás, lassan szinte két évtizede, hogy hanyagolom ezt, de lányaim gyermekei újra ráébresztettek a dolog fontosságára. Amellett élvezem is az apróságok tisztaszívű kinyilatkoztatásait, kifejezésmódját és találékonyságát. Nézem, hallgatom a játékot - ha nem is vehetek mindíg részt benne. Ezen a szokatlanul forró nyáron hosszabbra nyúlnak az esti hancúrozások, nem csupán a lakásokban, de a játszótereken is. Mi ugyan tikkadtan vonulunk a lefüggönyözött ablakok mögé, de a kicsik mindent beleadva élik a maguk mesével ötvözött világát. Kénytelen vagyok hosszúra nyúlt fülekkel álldogálni, láthatatlanul, nehogy megzavarjam őket. Öt-hat évesek futkosnak négykézláb a homokozóban. Kutyásat játszanak. Ki kezdte nem tudom, de hamarosan a két hatalmas ház összes aprósága rúgja a port, azaz homokot. Lelkesen csaholnak. A játékvezetőt egyre többen kérdik reménykedve: "Lehetek én is kutya?" Szinte tombolva ugrálnak s egy-egy ötletre úgy kacagnak, hogy még a nyáluk is csorog. Van aki botot kap a foga közé, ketten elásnak valamit, kinézve csontnak, páran egymást kergetik. száll a homok és száll a nevetés. "Új kutya vagyok" - közli az egyik és pórázt kér egy fölényes mosolyú idősebb nézőtől, aki titokban sajnálja, hogy nem ereszkedhet a "taknyosok" közé. Majd macskát keresnek, akit föl lehetne űzni a fára s ott kicsit őrizhetnék, mert egy valamirevaló ebnek azért időnként pihennie is kell. A jó kutya dolga pedig a macskakergetés - mondják. Ezen aztán úgy nevetnek, hogy szüneteltetni kell kis időre a "kutyásdit". Esik még néhány szó egyéb "kutya-dolog"-ról is, de a többség nem variálja. Inkább újra felvonítanak a vékony- és mélyhangú házőrzők. Aztán megtörik a lendület. Kicsi lány tápászkodik két lábra. Csupa könny a szeme:"Már nem akarok kutya lenni!" - panaszkodik. "Miért nem?" - csodálkoznak többen. "Mert én nem akarok úgy ugatni, ahogy ti! -hangzik a számomra is meglepő válasz, amire hirtelen csönd támad. Ó kicsi lány, áldjon meg téged az Isten! Te nem akarod a más nótáját fújni. Neked véleményed van. Jövő reménysége, de nagy szükséged lesz támaszra, ha ki akarod védeni az ellened irányuló támadásokat! Tisztelem az őszinteséged a bátorságod, ahogy tisztelik mostani társaid is, akik anyjuk hívó szavára most szó nélkül hazatérnek. Én pedig megszégyenülten állok az ablaknál. Egy apró manó megleckéztetett. Napokba telik, mire megemésztem a hallottakat és bátorságot meríteka továbbihallgatódzáshoz. Kis kamaszok játszanak, elárulja őket furcsa, skálán futkosó, recsegő hangjuk. Ez a korosztáky az ami legtávolabb áll tőlem. A tíz-tizenhárom évesek nekem nem tünnek mindíg őszintének, ellenségesek is már, a nagyobbak értelmét, tanulnivágyását pedig hiányolom náluk. Reakciójuk (kiszámíthatatlanságuk miatt) viszont különösen érdekes számomra. Hallgatom hát őket. Egyenlőre viszolyogva, mert a beszélgetés hevében a stílus néha alpári. Főleg ha "felnőttebbnek" akarnak látszani. Aztán ahogy belemerültek a játékba, némileg finomodik ez is. Új fiú csatlakozik a "bandához". Valamivel felhívta a vezér figyelmét, mert az megkérdi: "Mondd, te tényleg ilyenhülye vagy, vagy csak most buggyantál meg a melegtől?" "Nem - hallom a cérnavékony hangot - én tényleg hülye vagyok, kérdezd meg a tesómat." No, szegénykém, (képzelem el a két fiútestvért), ezek aztán nem finomkodnak egymással... S lesem a választ, a megnyugtatót, a lecsendesítőt. Leesik az állam: "Ja, miért nem mondtad ezt előbb - akkor már rég játszhatnál velünk!" Lesz itt politikus-utánpótlás...

    Székesfehérvár 2003. augusztusán

    írta Bartal Klári

    Webmaster & creative development: Kormos László.,
    HUNSOR - All Rights Reserved - ., A.D.