összeszedte: Bartal Klári író és költő a HUNSOR munkatársa |
![]() | |
Ültünk a kertben mind a négyen. Mamuka horgolt épp serényen, Negyven nebuló rossz szorzását Javítva koptatta a tollát Anyám. Éneke messzi szárnyalt, Csokorba kötött száz virág-dalt. Letette sarlóját a szomszéd. Pipára gyújtott. Nyelte könnyét. Paraszt volt: nagy a büszkesége, Kalapját húzta hát szemére. Apám kezében nyitott könyv volt. Mint búra, borult ránk az égbolt. Napfény sem izzott. Akkor régen Meleg volt mégis. Most is érzem. Szívünkben béke. Mint egy álom... Azt a békét már hol találom? Csallóköz, Garam, Ipoly tája, Bolondító dohány virága... II. A kübekházi rektor lánya Bevezetett az iskolába. Leültetett az első padba, A palatáblám elém rakta S felballagott a katedrára. Kezünket kulcsoltuk imára. A Miatyánkot szépen mondtuk, Néha tán kissé elhadartuk, De Balogh Jancsi, Németh Böske Szívében égett tündökölve A hit. És a tudásnak szomja Kiült a vékony kis arcokra. Nefelejcs-szem, tatár fejforma... Tízórai a kis szatyorba' Édesgyökér, meg pár csicsóka... Anyám kezében kréta, spongya S lélekben büszkén szinte látta, Hogy felnő egy nép ifjúsága. III. ...S a vend határ, a Rába partja. Vargányát ont a tölgyek alja, Gyümölcsöskertek, margaréta, A ziliz-meggy fehér bokréta, Ciklámen-erdőn őzek járnak. A német szó is szinte lágyabb... Ez más vidék volt, más kultúra, Más az öröme, más a búja - Mégis magyar. A "rongyos gárda" A környéken járt. Lajta tája Nincs messze már. Hazáját vesztve Palóc apám is megszerette Ezt a vidéket, ezt a népet. Remélte: soká szépen élhet. Későn jött rá a nagyhatalmak Éhére és hogy együtt falnak S úgy játsszák el a haragszomrádot, Hogy becsapják a fél világot. Magyar vidékek, sorsunk, álmunk... Voltunk. Még vagyunk. S élni vágyunk. Akarattya, 2009. aug. írta Bartal Klári Webmaster
& creative development: Kormos
László., |