Rántotta - tíz tojásból
    írta Bartal Klári
    író és költő
    a HUNSOR munkatársa


   
    1951-et írtunk, elmúlt az ősz is, húst pedig utóljára valamikor szeptemberben láttunk. Az Imre-napot, apám névnapját, gombapörkölttel ünnepeltük. Igaz, időközben vagy két alkalommal hozzájutottunk valami, általam igen csak gyűlölt belsőséghez, amit a család nagy élvezettel fogyasztott. Savanyú pejsli - mondta nagyanyám és ragyogott a szeme. Én meg világgá akartam menni mindkét csütörtökön, amikor a hentes kinyitott és az órákig tartó sorbanállás zsákmánya az asztalra került. A horgászidénynek , sajnos, vége szakadt és friss gombát sem lehetett már találni. Azóta a krumpliételek változatos sora volt ebédre, főzelékek krumplifánkkal, az ősz elején még rántott gombával, később gombafasírozottal, nem egyszer pirított hagymával, no meg a mindannyiunk által igen csak kedvelt száraz tészták számtalan variációja. Az elmaradhatatlan levesek csillapították az éhséget és drága, tündérujjú nagyanyám ezen a téren is óriási fantáziáról tett tanuságot. Hiszen magát csak a krumplilevest is hányféle módon tudta elkészíteni ! Volt ugye a petrezselyemlevéllel, kis tejföllel ízesített, ami csak krumpliból, hagymából készült. Főzte hamisgulyásként; aztán tálalta babérlevéllel, kevéske ecettel savanyítva, sok zellerrel. S végül tarhonyásan is elénk adta. Még a tavasszal egyszer valahol hozzájutott egy kis friss disznóhúshoz. Ez sem úszta meg a "kolompér"-t, ahogy apám viccesen hívta a szegények eledelét. Mamuka isteni pörköltet készített a húsból, amit jó sok tarhonyával ettünk. A maradékot gondosan eltette: abból lett a másnapi gulyásleves. A nyári hőségben bizony nagyon üdítő volt híresen finom krumplisalátája, amihez az előző évi maradék savanyú uborka levét használta föl. A paprikás krumpli isteni eledelnek számított és néha tarhonyás krumplit is főztünk, bográcsban, ahogy az már illik. De hol volt már a bográcsos főzések ideje ! Viszont nálunk a krumplifőzeléknek sem volt mindíg egyforma az íze. Hol majorannával, hol babérlevéllel volt fűszerezve, így hát nem lehetett ráfogni sem, hogy túl gyakran ismétlődik. Arról nem is szólva, hogy bár a kelkáposztába is bőven került burgonya, de ez a főzelék a köménymagtól valami csodálatos aromát kapott. Ilyenkor, a zimankós időben pedig sokszor ettünk dödöllét. Vacsoratájt az egész konyhát betöltötte a hajában sülő, vagy fővő krumpli semmihez sem hasonlítható illata. S hogy panaszra ne legyen okunk, jelesebb ünnepnapokon még gesztenyetortára is futotta. Igaz, hogy gesztenyét nem látott: nagyszemű fehérbabból készült az istenadta, de ez senkit nem zavart. Jót nevettünk azokon az egyűgyű embereken, akik csak leves és főzelék formájában tudták elképzelni ezt az ételt.

    Mostanára azonban kicsit lanyhult az eddigi derűlátásunk. Igazán nem voltunk nagyigényűek - de valami újdonság azért nem ártott volna, különösen már így Ádvent elején. Nagyanyám, anyám szomorkásan kötögettek, én a karácsonyfára való tarka papírláncot ragasztgattam, apám pedig valami novella fölolvasásával akarta gondolatainkat másra terelni. Megértettem, hogy ebben a világban a Jézuska is szegény, így nem várható el tőle, hogy a karácsonyfát földíszítve hozza; ha mégis hoz valami ajándékot, az maga lesz a csoda. De hiszen maga az ünnep, Jézuska születése is csoda. Így aztán kissé fölvidulva raktam le a papírláncot a kályhaezüsttel befestett fenyőtobozok mellé. Megkopogtatták az előszoba ajtaját. Hogy a család felnőtt tagjai miért rezzentek össze, azt csak hónapok múlva értettem meg, amikor egy-egy kései kopogtatás, vagy csöngetés utáni reggelen a lakókat hiába keresték a szomszédok, barátok, vagy a rokonság. Most azonban fölújjongtam: valaki jön! Anyám nyitott ajtót és behallatszott megkönnyebbült sóhaja: "Margit, de jó, hogy Te vagy !" Margit néni az utcában lakott és barátnője volt anyámnak, nagyanyámnak egyaránt, lévén, hogy életkora kettejük között volt. Apám segítségével kihámozta magát a télikabátra kötött hárász kendőből: "Hú, az ördög vinné el - de hideg van. Szerencse, hogy a mama elhozta a nagykendőjét. A kezemre meg föl köllött húzni Jánosom kesztyűjét is a magamé fölé. Itt van, Boriska néni - ez meg a Maguké. Holnapután Borbála nap, hát fogadják szeretettel. Baba, ez egyben a Te ajándékod is. A mama hozta a faluból és ő is köszönt Benneteket." Azzal kipakolt az asztalra 20 db tojást.... Anyám elsírta magát, Mamuka rekedten szólalt meg: "Hiába, Margit - Te vagy a legjobb barátnőnk!" Hála Isten, volt pár szép Borbála-nap későbbi életükben, meglepetést is igyekeztünk szerezni a két anyának, de ilyen boldogságot ritkán láttam rajtuk. Húsz tojás az ínség idején ! A vendég távozása után el is dőlt az ajándék sorsa: 10 db a karácsony fényét fogja emelni ( mennyi süteményhez lesz ez elég ! ), 10 db-ból pedig névnapi lakoma készül, rántotta formájában. Mamuka ragyogott: sikerült egy darabka szalonnát eldugnia. Igaz, karácsonyra szánta, de most egy kicsit föláldoz belőle. "Jó sok hagymával csinálja, Anyuka!"- nyelt nagyokat apám és boldogan hajtottuk álomra a fejünket. Másnap kicsit később ebédeltünk. Meg kellett várni, míg mind a hárman hazaértünk az iskolából, hiszen a TOJÁSRÁNTOTTÁT frissen és együtt kellett elfogyasztani. Áhitattal ültünk asztalhoz, gyönyörködve a látványban. Ott sárgállott előttünk, benne a sötétebb, apró kockákra sült szalonnával, gazdagon az üveges hagymától és megszórva a csodálatos, nemes szögedi paprikával. Mennyei íze volt ! S nem tudom, miért, de még a kút vize is frissebb, aromásabb volt utána....Éjjel iszonyatos gyomorgörcsre ébredtem. Mint a vulkán, tört ki belőlem a rég óhajtott finom ebéd, szalonnakockástól, hagymástól. "Sárgaság. - közölte röviden a doktor bácsi, akit a sokadik roham után apám ijedten kiugrasztott az ágyából. - Hat hétig diétázni, kisasszony, a karácsonyi szaloncukrot pedig mellőzni." Az előbbivel nem volt különösebb gond. Hanem, Istenem, a szaloncukor ! Pedig nagyanyám milyen finomat főzött, ezen a télen is. De nem volt mese : ott állt a fa, fölékesítve az általam készített díszekkel, rajta a szaloncukor s én csak néztem, vágyakozva. Anyám megszánt:" Semmi baj. Ha nagyon fáj a szíved, feküdj a másik szobában, hogy ne kelljen állandóan látnod. S ha az segít: mi sem fogunk belőle addig enni, amíg Te koplalásra vagy ítélve." Így történt, hogy azon a Karácsonyon a mi fánkról csak Vízkereszt után kezdett fogyni a szaloncukor, amikor mások már el is feledkeztek róla. Bennem viszont olyan mélyen élt a történet, hogy 10 tojásból soha nem mertem rántottát sütni.

    Norrköping, 2005. áprilisán

    írta Bartal Klári

    Webmaster & creative development: Kormos László.,
    HUNSOR - All Rights Reserved - ., A.D.