Ünnepek után
    írta Bartal Klári
    író és költő
    a HUNSOR munkatársa


   
    Ifjú korom legmerészebb álmai sem terjedtek odáig, hogy valaha keresztül-kasul utazgatok az öreg kontinensen. Ne szépítsük a dolgot: mire elmúltam annyi, amennyi - hát amolyan világcsavargó vált belőlem. Március idusa még otthon ért, a Húsvétot meg már a Neuchateli-, majd a Genfi tó mellett töltöttem. Kedves és kellemes ünnepek voltak ezek, nem csupán a családi, rokoni összefutás, hanem az addig türelmetlenül várt s most hirtelen kirobbant kikelet miatt is. Aztán meg egy kis kegyelet is volt benne: végzős francia-szakos tanár apám egy csúnya tüdőgyulladás után, 1936-ban, ifjú vőlegényként Lausanne városába érkezett. Itt erősödött meg, s később a nemzetközi diáktábor tagjaként utat épített a Via Mala felé. ( Via mala - az volt az övék is. Évekig vártak egymásra s a húsvéti eljegyzés után jött a csúnya betegség. De összekapaszkodtak s megkettőzött erővel néztek szembe minden bajjal. Megtépázva ugyan, de töretlen szeretettel vészelték át a barna szennyes áradatot éppúgy, mint a vörös vérzivatart. Halálomig büszke vagyok rájuk, amiért egyikben sem sározódtak be.) A szüleim elmeséléséből ismert régi magyar tavasznak szinte folytatása volt ez a mostani Svájcban: a tarka színben pompázó primulák versenyt nyíltak a sárga violákkal, nárciszokkal és tulipánokkal, a magnóliavirágok szinte fölényesen terpeszkedtek a forsitiák ívesen hajló aranyágai fölé. A ragyogóan tisztára söpört városok április-szagot árasztottak s talán egyedül csak én éreztem, hogy valami mégis hiányzik az ünnep teljességéhez. A nagyszombati föltámadási körmenet, a sonka- és kalácsszentelés, a templomokból kitóduló ünneplőruhás tömeg. Az egyszerre megkonduló harangok vasárnapi örömujjongása: Krisztus föltámadt ! Röviden: a tradíció és az áhitat. Az asztalok ugyan roskadoztak az ünnepi tálak súlya alatt, tojást is hozott a Nyuszi, a gyerekek kosarába is bőven került a világ legfinomabb csokoládéjából. Ünnep másnapján is nagy volt a vendégjárás, a tágabb rokonság tagjai, a barátok épp úgy látogatták egymást, mint otthon. Még a felnőttek is meglepték egymást valamivel. Ajándék volt bőven, mégis (úgy vélem ) szegényebbek voltak nálunk: ismeretlen volt számukra a húsvéti locsolás. Kis- és nagylányok boldog izgalma, tanakodása, hogy vajjon ki lesz az idén az első fiú, s az a bizonyos meddig marad majd. A boldog válogatás a hímes tojások között: melyik legyen a "nagy ő" jutalma. A sündörgés a mama körül, hogy milyen sütemény kerülhet a tálra és szabad-e, lehet-e most kivételesen valami itókát is kóstolni. A máskor oly` annyira elfoglalt leánykák segítsége, célozgatások a pogácsa- vagy stanglisütésre. Huncut nagybácsik szódásüveggel történő öntözései. Fiatalasszonyok tüsténkedése, hogy férjuram barátai megelégedettek, mi több: meghatottak legyenek a kínálástól; ünnep múltán a férj kiérdemelt, dícsérő szavai. Büszke apák és nagyapák lelkes locsolóvers-okításai s a legénykék pirulva eldadogott, vagy eldarált köszöntései :"....Nesze hát, rózsavíz, gyöngyöm, gyöngyvirágom ! Hol a tojás, piros tojás ? Tarisznyámba zárom." Nagymamák meghatott várakozása a kölnivízzel kopogtató fiúunokákra. És a torokszorító boldogság, amit akkor érez az ember, ha az locsolja meg, akit szeret. Az ünnep varázsa. Vagy az elillant ifjúságé.....

    Norrköping, 2005. áprilisán

    írta Bartal Klári

    Webmaster & creative development: Kormos László.,
    HUNSOR - All Rights Reserved - ., A.D.