A Magyar Svéd Online Források honlapja  

    Déva nincs is olyan messze
    a HUNSOR online cikke
    megjelent a Erdély Ma oldalain is
    HUNSOR medencefigyelő



    Mottó: "Minden magyar felelős minden magyarért."
    (Szabó Dezső)

      2005. december 23.-a estéje van. Erdélyben Déván vagyok barátommal és munkatársammal, Magdival, a dévai árvaház Szent Ferenc kolostora esti miséjén. Már két nap óta itt vagyunk várva a kedvező alkalmat, hogy átadhassuk az összegyűlt gyerekeknek a december 5.-én gyűjtött adományt.

    Tele van a templom gyerekekkel.

    Épp betlehemi játékot mutatnak be az oltár előtt. Én az utolsó sorban állok. Előttem a szőke hajú Eszter, egy cigány fiú vállán, békésen játszadozik. Hosszúra nyúlt már az előadás, mert a Duna Tv jelenlévő kamerái miatt

    már többször is be kellett mutatniuk a gyerekeknek a játékot, hogy jól sikerüljön a felvétel.

    Eszter az az albínó magyar kislány, akit Magyarországon szültek meg, de mivel édesanyja erdélyi, a magyar hatóságok nem is olyan régen visszadobták Romániába. Végül a román állam megkönyörülve a kislányon, aki csak magyarul beszél, és nem tud románul, Böjte Csabáéknak adta át gondozásra, de mindenféle papírok nélkül. Pedig a kislány erősen kancsalít, így több orvosi beavatkozásra, szemműtétre is szüksége lenne.

    Most a napokban már több százan vannak a Szent Ferenc Alapítvány központjában, itt Déván. Az egész alapítvány 800 gyermekről gondoskodik. A templomban is békességgel várják a gyerekek a mise utáni előadás végét. A hosszú várakozást többször is Csaba testvér humora oldja fel, enyhíti a lassan két órája tartó alkalom lelki feszültségét. Pedig a gyerekek már nagyon várják az esti 'angyalkázást', ahol majd mindenki kap egy kis csomagot.

    Mégis furcsa érzésem van itt a templomban. Látva a gyerekeket, akik között sok az árva, de ugyanúgy vannak itt szegény, lecsúszott sorsú szülők gyermekei is. És tudva azt, amit Kolozsvári Tibor, az intézet igazgatója is elmondott már nekünk, hogy bármikor meg tudnák háromszorozni a nyolcszáz fős létszámot, ha csak a mennyiséget néznék. Ezek majdnem mind magyar gyermekek. Olyanok, akik nevelőszülőkkel élik itt az életüket. Általában tízesével egy-egy háromszobás lakásban, amit az ottani lakótelepen vásárolt meg az alapítvány részére Csaba testvér.

    A nevelőszülők félhatkor, a gyerekek hatkor kelnek, és indulnak az iskolába. Délután hazajönnek egy kis játékra, utána újból a tanulás. Sokaknak pedig estig kell gyakorolni. Sok a nehezen tanuló gyerek. Van olyan, aki nyolcadikos, de még mindig az olvasást kell neki oktatni. Ezen persze nem lehet csodálkozni, mivel itt olyan gyerekek vannak, akik mind hátrányos helyzetűek.

    Valamennyien különböző, de nehéz sorból jöttek. Többek között Vajdahunyadról, ahol minekután megszűnt a gyár, és szélnek eresztették a munkásokat, az emberek a lakótelepeken alig tudnak megélni a munkák hiányában. Ezért a volt vasgyárat bontják szét és adják el kilónként, amiből persze alig van valamicske pénz. Fűtés nincsen, mivel a gyárból volt a melegvíz, a víz újrahasznosítása által, központilag. De a gyár megszűntével a melegvíz is megszűnt. A fűtőtesteket több lakásban is leszerelték már, és eladták ócskavasként, hogy abból is legyen egy kis pénz. A gázt, villanyt is már több helyen kikapcsolták a tartozások miatt. Míg Vajdahunyadot a sűrű szmog jellemezte a nyolcvanas években, mára már ettől nem kell tartani, a kohó teljesen leállt.

    Sokan vannak itt Déván más vidékekről is, hasonlóan hátrányos helyzetből. Árvák és szegénysorúak, akik csak ünnepekkor mennek haza (már akinek van otthona). Ekkor megpróbálnak szüleik összekaparni nekik valami szegényes ételt is. Bizony, elkél a segítség itt Déván.

    Mégis Isten különleges módon támogatja, bíztatja Csaba testvért, aki szinte egymaga viszi a vállán az egész alapítványt. Azért sokan igyekeznek segíteni. Mi is találkoztunk egy kisebb családdal, akik beugrottak ide, mielőtt még tovább mentek volna a csángókhoz 'szilveszterezni', azaz hogy magyar nyelvű tankönyveket vittek a magyar nyelv oktatásának elmélyítésére. Rezes Molnár Hildáék egy neves budai nyelviskola támogatásával jöttek errefelé.

    Itt van a Duna Tv is, amely a karácsonyi ünnepek alatt többször is élőben közvetít majd Déváról.

    Érzik is sokan a felelősségteljes magyar emberek közül, hogy nagy a szükség, és segítenek, ahol épp tudnak. Mégis, folyamatosan komoly hiányok vannak, melyek még betöltésre várnak. Így olyan nevelőkre, gondozókra is szükség lenne (a további pénzadományokon túl), akik vállalnának az életükből egy évet, hogy itt eltöltenék az alapítványnál, és ezt a nehéz, de gyönyörű munkát vinnék tovább, amit a gyerekek gondozása, a rájuk való vigyázás jelent.

    Ezek a gyerekek nem is akármilyenek. Talán a legjellemzőbb, amit el lehet mondani róluk, hogy szelídek. Mindig előre köszönnek, már méterekkel az emberek előtt.


    "-Csókolom bácsi!" - vagy:

    "-Jó napot kívánok!"

    Nagyon érdeklődőek:

    "-Honnan tetszettek jönni?"


    Sokukon látszik a szeretetéhség. Egy-egy jó szóért koldulnak. Olyanok, mint ahogy mi vagyunk, felnőttek, akiknek egy-egy jó szót is be kell gyűjtenünk naponta, hogy tudjuk tovább vinni magunkat, máról holnapra.

    Ahogy itt állok a templomban, és nézem a mise utáni betlehemet, különféle érzések kavarognak bennem.

    Nem igazán értettem, amikor hallottam, hogy akik itt, Déván jártak, például a motorosok nyáron, azok közül miért mondták többen, hogy a szívüket itt hagyták, ezen a helyen. Most már értem. Az emberek általában elfutnának a szegénységtől, a nehéz körülményektől, amiket mi kilátástalanságnak mondanánk. Én is így vagyok ezzel alapvetően. Elfutnék, elmenekülnék onnan, ahol a nehézségek, a megpróbáltatások, a kemény harcok várnak rám.

    Nincs Déva olyan messze, ötlik fel bennem. Ötszáz valahány kilométer körül-belül. 250 a határig Pesttől, és mégannyi tovább. Fél nap. Hét óra megjárni az utat, ha simán átérünk a határon. Egy órás pihenővel 8 óra.

    Ha hatkor indul az ember, délután kettő körül már itt is van.

    Az egész környék árulkodik arról, hogy a kommunizmus szegénységét itt sem sikerült még legyőzni.

    Lepusztult falak. Szegényes, koszos utcák mindenfelé a városban. Tipikus közép-kelet-európai szocialista állapotok. Megcsodáltuk a magos Déva várát is. A modern siklót ugyan idén június 3.-án (még véletlenül sem 4.-én) átadták a várba látogatóknak, de arra már nincs pénz, hogy a kívül még álló várfalakat és a belül már leomlott várat rekonstruálják. S jaj, mit tettek vele, -sóhajtozunk, amikor megnézzük a Dávid Ferenc unitárius mártír sírját takaró belső falmaradványokat. "Vár állott, most kőhalom, kedv s öröm röpkedtek."- jut eszünkbe, ahogy a lepusztult falak mentén járkálunk a mindenféle nyelven (csak magyarul nem) kiírt útbaigazító tábla mellett. Itt csak a kóbor kutyákból nincs hiány, mint ahogy egész Erdély területén sem.

    Félnapi utazásra vagyunk Budapesttől Déván, - gondolkozom tovább.

    Fél napra a szegénységtől. Fél napra a nehézségektől, a nehéz élethelyzetektől. Fél napra attól, ahol az emberek az alapvető szükségleteikben szenvednek hiányt. Fél napra attól, ahol segítenünk kellene a hátrányos helyzetű magyar gyerekeken, úgy ahogy tudunk.

    Ugyan Déván nem kérnek adományt, de elfogadnak. Ha valaki segíteni akar, az tud.

    Ha kérdezik, megmondják, mire van szükség. Déva nincs is olyan messze. Déva itt van belül a magyar emberek szívében.

    Kocsis Imre, a Lelkiismeret'88 egyesület elnöke


    A Dévai Otthon elérhetőségei: www.devaigyerekek.hu
    vagy írjon géplevelet a következő címekre:


    info@devaigyerekek.hu - általános ügyekben
    keresztszulo@devaigyerekek.hu - keresztszülői kapcsolatra jelentkezéskor
    elnok@devaigyerekek.hu - alapítványunk elnökének
    sztf@devaigyerekek.hu - dévai munkatársainknak, Csaba testvérnek
    bojtecsaba@devaigyerekek.hu - Csaba testvér személyes géplevél címe





    » vissza a HUNSOR honlapjára






    Vissza a HUNSOR honlapjára

    HUNSOR - All Rights Reserved - ., A.D.