Az a párt, melynek nemzetellenessége töretlen a Szent Korona lemicisapkázásától a kettos állampolgárságról szóló népszavazásig. S amely párt a nemrégiben felsorakozott a leleplezodött Gyurcsány mögé, feladva minden morális értékelvet. Mert Gyurcsány, mint az a leheto legvilágosabban bebizonyosodott a magyar állampolgárság kiterjesztésérol szóló népszavazási kampányban, osztozik az SZDSZ nemzetellenességében, benne a jelek szerint még annyi magyar érzés sincs, mint a Nastaseval Erdély elcsatolására koccintgató Medgyessy Péterben. Más szóval ma már, különösen a 2004-es népszavazás óta, nyugodtan át lehet fogalmazni a fideszes bon mot-t ilyenformán: magyar nemzeti egységrol akkor beszélhetünk, ha minden magyar párt egyetért valamiben, leszámítva a minden magyar nemzeti cselekvést hátbatámadó, az országot kiárusító, a nemzeti öntudatot tervszeruen roncsoló MSZP-t és SZDSZ-t.
Nos, mindezek a kérdések leginkább a nemzeti ünnepek alkalmával vetodnek fel igen élesen. Mert mi van, ha pont ezek a nemzetellenes pártok alkotnak kormányt és az 1956-os forradalom 50-edik évfordulóján megrendezett állami ünnepséget épp ok szervezik meg? Ok, akik egyenes ágú jogutódjai a Budapestet rommá lövo szovjet csapatok által nyakunkra hozott kádári rezsimnek, a tömegbe lövetoknek, az akasztóknak, a forradalmat évtizedekig gyalázóknak. Ok azok, akik most sem tagadták meg magukat: kiverték a Kossuth téri tüntetoket a térrol az elozetes megegyezést dacára, egy vak házaspárt is brutalizálva, majd szétverették a FIDESZ nagygyulését.
Mindezek után jogosan merülhet fel a kérdés: ezekkel alkossunk nemzeti egységet a "békesség jegyében" bármilyen kérdésben? Vagy a külvilág kedvéért? Lehet ezekkel közösen ünnepelni tisztességes embernek a magyar szabadságot?

2. Parlamentáris diktatúra

A nyolcvanas évek elején megjelent legendás "Ellenpontok" címu szamizdat folyóirat emigrációba kényszerített egykori szerkesztoje, Tóth Károly Antal írta a nemrégiben a gyurcsányi rendorterrorra utalva, hogy Magyarországon ma parlamentáris diktatúra van.
E kijelentésben sajnos semmi túlzás nincs. Mert végül is mi különbözteti meg a demokráciát a diktatúrától? Nemcsak az, hogy szabályos idoközönként a választópolgárok urnákhoz járulnak és megválasztják az ország törvényhozó hatalmát, amely azután megválasztja végrehajtó hatalmat. Hanem az is, hogy míg a diktatúrában egy szuk csoport birtokolja az állami fohatalmat, a demokráciában különbözo politikai nézetek ütköznek, s az államon belül megvalósul a "fékek és egyensúlyok" rendszere, a hatalmak kölcsönösen ellenorzik egymást. Ezt szolgálja a bírói függetlenség, a média függetlensége és sokszínusége, a gazdasági érdekcsoportok eltéro politikai színezete. Ilymódon a végrehajtó hatalom nem léphet fel brutális eszközökkel a polgárokkal szemben, mert az rá üt vissza.
Mit látunk ma Magyarországon? Október 23-án a magyarnak nevezett rendorség soha nem látott kegyetlenséggel tört rá saját nemzetének legjobbjaira, az 1956-os forradalmat ünneplo tömegre. Minden ok nélkül: nem a tüntetok támadták meg a rendorséget, hanem a rendorök egy be nem jelentett felvonulás tagjaira támadtak, akik közül egyesek nem értékelték, hogy könnygázt és gumilövedékeket lonek beléjük s köveket hajigáltak vissza. A rendorség tagjai azonosíthatatlanul, jelvény nélkül, sokan símaszkban, súlyos szabálytalanságokat követtek el, fejmagasságban lottek ki gumilövedékeket és könnygázgránátokat, s kis híja volt, hogy senki nem halt meg, viszont ketten is elvesztették egyik szemük világát. Lovasrohamot vezényeltek békés tüntetok közé, megpróbálták szétkergetni a FIDESZ Astoriánál megrendezett gyulését. A rendorök nem kíméltek testi fogyatékosokat, anyákat, papokat, országgyulési képviselot; földre került embereket ütöttek-rúgtak sorozatban.

A Nemzeti Jogvédo Szolgálat nyilvánosságra hozott egy sort beszámolót a rendori visszaélésekrol, hihetetlen és borzalmas történeteket arról, miként törték be a fejét és törték el egy bordáját egy kanadai-magyar kettos állampolgár üzletembernek, miképpen fújtak arcba gázsprayvel idos, gyenge, védekezésképtelen embereket a rendorök, milyen sebet okoz a fejen a vipera s a sor sajnos még hosszan folytatható. A valós rémtörténetekbol könyvet lehetne (és kellene) kiadni. Hadd idézzem a beszámolókból teljes egészében azt, amely legjobban szíven ütött, még akkor is, ha az áldozat a többiekhez képest kisebb testi sérelmet szenvedett, lelki sérelme viszont alighanem a legnagyobb volt: "2006. október 23-án késo este nem jártak a tömegközlekedési eszközök, így gyalogosan tartottam hazafelé a Teréz körúton. Körülbelül 23 óra 30 perckor, az Aradi utca és a Szondi utca közötti szakaszon szóban elegyedtem egy székely fiatalemberrel. Polójának felirata a következo volt: "Székely vagyok, nem tápos!" A fiúval még csak néhány mondatot váltottam, amikor észevettük, hogy egy kb. húsztagú rendorcsapat tart felénk. Nem értettem a helyzetet. Minden egy szempillantás alatt történt. Egy, a csapatból idoközben kivált rendor a felirat szövegét szemrehányó stílusban, kérdo hanglejtéssel elismételte, miután lábát a magasba lendítve szájbarúgta a szerencsétlen fiatalembert. Nekem sikerült elugranom. Székely nemzettársam a rúgás erejétol a földre zuhant, miután a bunös rendor csapatával együtt elégedetten a Nyugati pályaudvar irányába továbbmasírozott. Hangsúlyozom: a fiú senkit sem provokált, békésen beszélgettünk egy kapu elott. Ha nem öt centire állok a fiatalembertol, el sem hiszem, hogy mindez megtörténhet. Megtörtént. Megfogalmazódott bennem a kérdés: Mit ér az ember 2006-ban Magyarországon, ha magyar?Kérem kedves segítségüket abban, hogy a fenti esetet eljuttatják a megfelelo fórumokhoz. Szolgáltassék Igazság!"
Az Astoriánál rekedt tömeg egy része nem értve mi történik, nem vonult el a helyszínrol (ezt egyébként is akadályozták a rendorök, errol is hiteles beszámolók szólnak), hanem ott maradt. Egy harcos kisebbség pedig barikádokat emelt, s rendorök lövöldözését kohajigálással honorálta.

A kereskedelmi média ezt az állóháborút közvetítette óránkon keresztül, aminek hatására a népesség tekintélyes részében az benyomás alakult ki, hogy indokolt volt a rendori fellépés. Mindez önmagában is vérlázító. Viszont ennél sokkal vérlázítóbb, amit a hatalom ezután tett. A kormány és a kormánytöbbség, a rendorfokapitány annak dacára tagadta a rendorök által elkövetett buncselekményeket, hogy egyértelmu lehetett minden tisztességes ember számára: szó sem volt sem indokolt fellépésrol, sem arányosságról. Amikor Kövér László a parlamentben ismertetett a vérforraló, gyalázatos esetek közül néhányat, a kormánytöbbség zajongott és bekiabálásokkal zavarta a felszólalót.

Ami viszont a legreménytelenebb az egész eseménysorban, hogy lefogottakat sorozatban ítéli el a "független magyar bíróság". Mi több, a rendorség a kórházi ápolásra szorultak adatait is kikérte - s meg is kapta annak dacára, hogy ennek törvénytelenségét az Adatvédelmi Biztos elore jelezte - s már el is ítéltek egy fiatalembert ezek alapján.
Hol érvényesül hát itt a hatalmak egymásellenorzése, hol vannak az emberjogi garanciák? Egy hazugsággal hatalomra jutott politikai bunszövetkezet lábbal tipor minden íratlan és írott demokratikus normát, majd hogy, hogy nem, épp az áldozatokat zárják be, azokat, akik rosszkor voltak rossz helyen.
A rendszerváltás után hasonló akcióra volt ugyan példa Romániában (ilyen volt a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom 1990 márciusában és a bukaresti bányászjárás ugyanazon év júniusában), de akkor nem az államhatalmat képviselo egyenruhások ütötték-verték állati módon a civileket. A második világháború utáni Európában egyszeruen nincs arra példa, hogy egy állam nemzeti ünnepén békés megemlékezoket lerohanjon, majd tömegesen és brutálisan bántalmazzon a rendorség. Vélelmezheto, hogy a baloldal által modellként emlegetett angol, francia vagy német demokráciában egy ilyen (mellesleg elképzelhetetlen) eset után bukna a kormány, majd általános kivizsgálás és büntetojogi felelosségre vonás következne.
3. Motiváció

3.1. A formális legitimáció megrendülése

Az egyik legfontosabb kérdés az október 23-i rendorterror kapcsán a motiváció. Mi indította a végrehajtó hatalom fejét egy olyan döntésre, hogy az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján támadási ürügyet keressen polgárok békés, de be nem jelentett vonulásában, könnygázt lojön közébük, majd brutálisan összeveresse a polgári oldal ellenállást nem tanúsító, békés ünneploit. (Arra talán itt és most nem kell szót vesztegetni, hogy a nagyszabású, jól elokészített, tervszeru akcióra aligha kerülhetett volna sor a miniszterelnök egyetértése nélkül.)
A szocialista párt mindezeddig valamilyen fokon ügyelt a látszatra, annak dacára, hogy több ízben visszaélt a gyülekezési törvény egyes paragrafusaival s azt sem feledhetjük, hogy 1997-ben Pongrácz Gergely megbilincselésekor kiserkent az idoközben elhalálozott forradalmár hosünk vére. No de innen egészen odáig, hogy tervszeru támadást indítson a rendorség egy békés tömeg ellen, bekalkulálva akár emberéletek kioltását is (!), hatalmas távolság van.
A balatonoszödi beszéd kiszivárgása radikálisan új helyzetet idézett elo a szocialista-szabaddemokrata kormányhatalom legitimációját illetoen. A demokrácia alapelvei közé tartozik, hogy a vesztes sem kételkedik a gyoztes diadalának jogszeruségében. A választás után látni lehetett, hogy a kormány mást csinál, mint amit megígért, tudni lehetett annak, aki tudni akart, hogy Gyurcsányék hatalmon maradásuk érdekében számolatlanul szórták a közpénzt s hogy ebbol ered a megszorító politika szükségszerusége. De fehéren-feketén, az elso számú feles szájából beismerésként hallani, hogy a Bünteto Törvénykönyvbe ütközo módon jutottunk hatalomra, visszaéltünk közérdeku adatokkal, trükköztünk, hazudtunk este, hazudtunk reggel, nos ez már egy más minoségi kategória. Itt mindenki elott evidens lehet, hogy ha muködnének ma Magyarországon a demokrácia játékszabályai, akkor új választásokat írnának ki, Gyurcsányékat pedig elozetes letartóztatásba helyeznék a várható börtönbüntetés kimondásáig. Tulajdonképpen evidenssé vált, hogy mindössze három tartópillére van már csak a Gyurcsányi hatalomnak: a joghézagok, a diszfunkcionálisan muködo magyar jogszolgáltatás valamint a nyers eroszak bevetésének lehetosége. Más szóval a klasszikus Max Weberi hármas legitimitáselvbol a demokráciákra jellemzo legalitás, a törvényesség már nem jellemzi fennálló hatalmat. Ilyen helyzetben, Gyurcsányék szempontjából bármilyen eszköz bevetheto, amit megtur a Nyugat s ami eladható a saját bázisnak. A kérdés tehát csak az, mit remélhetett a kormányhatalom az október 23-i állami atrocitássorozattól.

3.2. Félelemkeltés, revansvágy

Kézenfekvo és sokak által már említett potenciális ösztönzo lehetett a tudatos félelemkeltés. Gyurcsányéknak elege lehetett már a tüntetésekbol, a naponta ismételt jogos bírálatból, mely ráadásul hírértéke révén állandóan szerepelt a médiában. Nyilván megvárhatták volna, míg a tüntetok kifáradnak, vélheto, hogy a FIDESZ abbahagyta volna valamilyen ürüggyel a tüntetéssorozatot, ha már csak egy-két ezer ember jelent volna meg szónokait meghallgatni. De Gyurcsányéknak kapóra jött az október 23-i ünnep, ráadásul ott volt a kiváló lehetoség: a megtámadottakra kenni az ünnep elrontásának, megszentségtelenítésének vádját. A döntéshez hozzájárulhatott a revansvágy is, az ellenséges érzületu tömeg ellen táplált gyulölet. Ismerve Gyurcsány totális gátlástalanságát nagyon is elképzelheto, hogy elore feltérképezte magának a helyzetet s úgy ítélte, mivel háta mögött van a média, az ügyészség, a rendorség, a kormánypárti elit s a baloldali értelmiség nagyobbik része, meg lehet csinálni a rendszerváltás utáni idoszak legnagyobb állami erodemonstrációját véresen, eroszakosan és kíméletlenül.

3.3. Erofelmutatás

Ehhez kapcsolódik egy másik valószínusítheto motivációs szál: erot felmutatni a saját tábornak. A panelproli-társadalom zöme szeret erot látni, szereti, ha a rendorség fellép a "randalírozókkal" szemben, a legkisebb mértékben sem érzékeny az emberjogi kérdésekre s aligha táplál empátiáit a másik oldal híveivel szemben. Gyurcsány október 23-án bebizonyította nekik, hogy igenis pofán tudja verni a szó legszorosabb értelmében a másik oldal híveit és politikusait egyaránt, sot, képes a világraszóló botrányt nemcsak eltussolni, hanem a maga javára fordítani. Képes egységbe kovácsolni a baloldalt és holdudvarát, a juhász elvárása szerint bégeto nyájat csinálni a "renitens" SZDSZ-bol. Mert az SZDSZ, ha egy cseppet is elvszeru lett volna s ha a legcsekélyebb mértékben is ragaszkodott volna a húsz éve hirdetett emberjogi elveihez, akkor bizony október 23-át követoen kivált volna a koalícióból és a tényfeltárás leghangosabb követeloje lett volna. Ehelyett Kuncze Gábor gúnyolódik az áldozatokon, kikerüli a nekiszegzett kérdéseket és szembehazudja az országot. A jóhiszemu naivak elott talán még megmaradt kevéske hitelét feláldozza egy buncselekmények útján hatalomra jutott akarnok támogatása érdekében.

3.4. Pozícióerosítés

Az ero felmutatása és a saját oldal felzárkóztatásának szándéka összefügghet Gyurcsány pozíciójának párton belüli meggyengülésével. Az MSZP, nem utolsósorban a jobboldal nyomására, de felzárkózott Gyurcsány Ferenc mögé, ugyanakkor aligha képzelheto, hogy egy mamutpárt vezeto rétege ne érezné, hogy Gyurcsány Ferenc kiváló kommunikációs képességeivel együtt is mekkora tehertétel ma már a pártnak. Politikailag, erkölcsileg egyaránt.
Gyurcsány fo taktikája, hogy védekezés helyett ellentámadásba megy át. Ezt tette a balatonoszödi beszéd kiszivárgásának idején is. Akkor sem volt számára probléma lehazudni a napot az égrol, azt állítani, hogy 16 év hazugságairól beszélt az MSZP frakciógyulésén, miközben aki csak meghallgatta beszédét, tudhatta, hogy bizony másfél év MSZP-s hazugságairól, trükközéseirol szólt. A balos média pedig nemcsak asszisztált ehhez az értelmezési manovernek álcázott újabb arcátlan hazugsághoz, hanem felhangosította azt. A leleplezodött Gyurcsány Ferenc örömét fejezte ki afelett, hogy a beszéd nyilvánosságra került. (Itt érdemes megállni egy pillanatra. A Matula internetes magazin közzétett egy részigazságokból összetákolt elméletet a balatonoszödi beszéd kiszivárgásának hátterérol, gáztározóról, egyebekrol. Sikeresen tesztelte vele a nemzeti oldal affinitását a háttérhatalmak muködését leíró elméletek iránt, magam is láttam több nemzeti listán a szöveget, forrásmegjelölés nélkül persze. A szöveg viszont azzal együtt, hogy célja a másik oldal provokálása volt, tartalmazhat részigazságokat. A balatonoszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének módozatát illetoen mondhatni, minden kérdést és ellentmondást eltüntet. A szerzo azt írja - komolyan vagy sem, ki tudja -, hogy a Gyurcsányék által mellozött egyik szocialista erocsoport (neveket is említ, de ezek most mellékesek) szivárogtatta ki a beszédet, pontosabban adta el a FIDESZ-nek, a szeptember 23-i gyulésnek pedig ez lett volna a fo attrakciója. Gyurcsányék megneszelték a dolgot és elobb robbantották a bombát. E forgatókönyv választ ad arra, hogy miért olyan jó a felvétel minosége, miért volt Gyurcsány és a szocialista hangadók többsége elore gyártott kommunikációs panelekkel felkészülve a reakcióra, miért a kormánymédia robbantotta ki a botrányt, s miért hallgatott a FIDESZ olyan hosszan az elso érdemi reakcióig.) S örülhetett is, mert újabb hazugságait minden csatornán elmondhatta szolgai alákérdezés közepette. Mert bizony még a kényelmetlen riporter szerepét legügyesebben játszó Baló György sem olvasta fel Gyurcsány beszédébol azokat a passzusokat, melyek egyértelmuen cáfolják a hivatalos magyarázatot, hanem a legnagyobb s a többit kvázi legitimáló hazugságot (miszerint a beszéd 16 év hazugságairól szólt s hogy a gazdaság katasztrofális helyzetét az elodázott reformok idézték elo s nem az utóbbi négy évben a kormányon maradás érdekében folytatott pazarlás) premisszaként kezelve kényelmetlenkedett pro forma. Gyurcsány most is offenzívába lendült. Miután megkardlapoztatta a békés tömeget, lövetett és veretett, a parlamentben képes volt Orbán Viktorra mutogatni s az o felelosségét hangoztatni. Szerinte Orbán ideológiát adott a rendbontóknak, amikor Tusnádfürdon kimondta, hogy a magyar baloldal, amikor csak tehette rárontott saját nemzetére. Gyurcsány ezt Orbán fejére olvassa egy nappal azután, hogy a baloldal épp az o vezetése alatt viperákkal, gumibottal, gumilövedékekkel és kardlappal rárontott saját nemzetére. E féktelen demagógia dacára, vagy épp annak köszönhetoen Gyurcsány egybekovácsolta maga mögött a teljes baloldali erospektrumot néhány, a meghirdetett elveket komolyan vevo liberális értelmiségit leszámítva. Bebizonyította a tamáskodóknak, hogy valóban ok az urak az országban, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció miniszterelnöke úgyszólván bármit megtehet, annak nem lesz következménye. Pontosabban, ha lesz is, az nem lesz negatív számukra.

4. A jobboldal kötelessége

A jobboldal defenzívába szorult, ezt kér is tagadni. Viszont a defenzív stratégiák közül messze nem mindegy, hogy melyiket választja. A soron következo választások elott három évvel talán el kellene felejteni azt a "stratégiát", amin elbukott a 2006-os választás. Nem lehet arra nemzetpolitikát építeni, hogy mi tetszik a népnek. Súlyos hiba volt abból kiindulni, hogy a többséget elsosorban az anyagiak érdeklik s lebutítani a kampányüzeneteket, elszínteleníteni a kampányt. A hívek mozgósítására ez alkalmatlan, a másik oldal szavazóiban meg gyanakvást kelt a direkt üzenet. Most is ki lehet abból indulni, hogy a többség békességet akar, de mekkora hiba lenne. Legjobb nyilván az lett volna, ha október 24-én egymillió ember állt volna szemben akárhányezer rendfenntartóval. Az méltó válasz lett volna, csak nyilván tudjuk, ekkora ero megmozgatására egyetlen politikai ero sem képes. Folytatni lehetne a tüntetéseket, de ezek fokozatos erovesztése könnyen prognosztizálható. Ebbol a szempontból jó taktikai húzás volt a százezres nagyságrendu fáklyásmenet a múlt rendszer Terror Házától az új rendszer Terror Házáig. Erot és méltóságot mutatott fel egy reménytelennek tuno helyzetben. Meg lehetne tenni azt, amit Makovecz Imre mond, visszaadni a mandátumot és hazamenni. Csak félo, hogy ettol nem változik semmi, a rendszer tovább muködik, MDF-es látszatellenzékkel, Gyurcsányék végigkormányozzák a mandátumukat, majd a médiahátszél segítségével ismét megnyerik a választást a "kommunikációképtelen", "obstruálo", "destruktív" ellenzékkel szemben.
Ami viszont kötelessége a jobboldalnak: az áldozatok erkölcsi, anyagi és politikai támogatása, az általános amnesztia követelése, s a téma szinten tartása. A meglevo nemzeti médiaorgánumok nem vehetik le október 23-a kérdését a napirendrol, a parlamenti interpellációk újra és újra errol kell, hogy szóljanak. Épp elég per indult, épp elég ítélet született, épp elég eljárás indult a rendorség ellen, hogy hosszú idon keresztül apropót biztosítsanak a téma felmelegítésének. Egyszeruen nem szabad az október 23-i gyalázatot hagyni a feledés homályába merülni, mert akkor tényleg nincs megállás, akkor ország-világ, barát és ellenség egyaránt azt láthatja majd, hogy itt egyeseknek mindent lehet, hogy a magyarral bármit meg lehet tenni Magyarországon.
Sot, hogy optimisták legyünk: ha netán ismét a nemzeti oldal jut hatalomra, akkor meg kell vizsgálni az utólagos felelosségrevonás jogi lehetoségét is. Ne feledjük, Bukarestben Iliescut a minap hallgatták ki az 1990-es (!) bányászjárással kapcsolatban s a volt államelnöknek jó esélye van arra, hogy belátható idon belül megkezdje jól megérdemelt börtönbüntetését.

» vissza a HUNSOR honlapjára