A Szent Korona tiszteletében egybegyűlt kedves Hallgatóim!

Mai felszólalásomat egy idézettel kezdem, és csak annak elhangzása után árulom el az idézett szöveg eredetét. Tehát az idézet:

"Valahol megint utat vesztettünk ­ a visszanyert önrendelkezés és az alkotmányos demokrácia tizenötödik esztendejében Magyarország ismét hárommillió koldus hazája. Gazdag a szegénnyel, város a vidékkel, hazai és határon túli magyarság egymással gyanakodva, ellenségesen néz farkasszemet. A képviseleti demokrácia díszletei között a politikai osztály és a klientúra-burzsoázia vívja magánháborúit a közvagyonért, példát mutatva harácsolásból, törvényszegésbôl. Az országot széthullás, morális összeomlás fenyegeti."

Ennyit idéztem a Védegylet nevű civil szervezet levelébôl, amit 110 neves személyiség írt alá és küldött el az országgyűlés összes képviselôjének. Ezzel a zord képpel támasztják alá kérelmüket az általuk javasolt személy államelnökké való megválasztása érdekében. Minket most nem az elnökjelölés dolga érdekel, hanem az a kép, ami a száztíz jeles személy véleménye szerint jellemzi a mai állapotokat.

Utal ez a néhány mondat a nagyméretű szegénységre, a politika terén dúló ellenséges állapotokra. A drámai hangsúly az utolsó mondaton van, ezt megismétlem: "Az országot széthullás, morális összeomlás fenyegeti." Berzsenyi Dániel súlyos mondatai köszönnek itt vissza a tiszta erkölcsrôl, mely "minden ország támasza, talpköve", és tovább gombolyítva ezt a fonalat, itt már nemcsak egyéni tisztességrôl, becsületrôl van szó, hanem a társadalom összességének arról a közösségi szellemérôl, vagy annak hiányáról, amely képes ellenállni a mindenkor jelen lévô támadással szemben.

A 110 derék aláíró a közvagyon harácsolásának és a törvényszegésnek az elkövetôirôl szól, és ha jól értjük, ezen bűncselekményeket azok követik el, akik a képviseleti demokrácia díszletei között a jelenlegi törvényességet megvalósítják. Ha ez valóban így van, ilyenféle állapotokat egy ország társadalma csak úgy kaphat és tűrhet el, ha elveszítette ellenálló képességét.

Múlt év december 5-én polgári kezdeményezésre népszavazást kellett tartani, amelynek valódi tétje a körülmények miatt a nemzet lelki állapota volt. Pontosabban a nemzeti szolidaritásról kellett vallani, hiszen a feltett kérdésben, adjon-e a magyar állam kedvezményes lehetôséget azoknak a magyaroknak, akiknek arra szükségük van, mert nem a magyar állam területén élnek. A Magyar Köztársaság ­ amelyet ezen a téren 15 éves mulasztás terhel ­ jelenlegi hatalomgyakorlói arra szólították fel a magyar állam szavazó polgárait, hogy ne vállaljon szolidaritást határokon kívülre taszított nemzettársaival. Ez azért már mélypont.

Mert mi a szolidaritás. A szótár szerint: Közös, kölcsönös kötelességvállalás segítôkészség, összetartás, közösségvállalás az eszmei és gyakorlati azonosság alapján, a közös érdekek alapján. Jogi értelemben pedig egyetemleges, együttes kötelezettség. Az említett népszavazás esetében magyarok magyarok iránti közösségvállalás megvallásáról illetve megtagadásáról volt szó. Iszonyat, hogy ilyen mérlegelésre sor kerülhet.

Kedves Hallgatóim, Önök most nem politikai gyűlésen vannak, és amikor errôl a dologról szólok, nem a politikai, hanem az erkölcsi vonatkozásokra kívánok utalni. Mert erkölcs dolga, közerkölcs dolga, hogy miként viszonyulunk nemzettársainkhoz.

Valójában nem is lepett meg a szavazási eredmény, sokan mások is, én is féltem szembesülni az eredménynyel. Íszonyú ítéletet kapott a maradék ország népe attól a nemzetrésztôl, amely immár nemcsak hadizsákmánynak, de kitagadottnak is érezheti magát. Azért féltem ennek a megnyilatkozásnak az eredményétôl, mert ismerem annak a módszeres üldözésnek a lelki ártalmait, ami a szovjet megszállás ideje alatt érte a nemzeteszmét. Nos, ettôl beteg a magyar lélek .

Az elmúlt 15 évben sokunknak alkalmunk volt ellátogatni az elszakított országrészekbe. Megtapasztalhattuk, hogy ezeknek az egykori magyar területeknek a népe, és ez különösen áll a Székelyföldre, magyarságtudatában, nemzeti érzéseiben, tradícióinak megtartásában példásan a maradék-ország magyarjai felett áll. Persze ennek megvannak a történelmi okai és megvannak a társadalomfilozófiai okai, mint például a polgárosodás, az iparosodás, a városok eltömegesítô hatása, szemben a tradíciókat, nyelvet, szellemi kulturális értékeket jobban megtartó, földműveléssel foglalkozó vidék értékôrzô jellegével. Ezek a területek még a vidékjelleg ôrzôi, ami a hagyományokhoz való ragaszkodást jelenti.

Van ugyanakkor mégegy figyelemre méltó jellegzetessége a Kárpát-medencének és környékének. Erôs kontrasztképpen, a szomszédos népeknél a nemzeti érzés hevesebb, határozottabb. Ennek is történelmi oka van. Csak a XIX. század hozta meg annak a nézetnek gyakorlati lehetôségét, hogy az európai államszerkezetek nemzeti alapot kapjanak. Európa országai nagyobbára uralkodóházak birtokai voltak, amelyen belül fokozatosan kezdett érvényesülni valamely többségi nemzeti jelleg. Áttörést jelentett a szemléletben a francia forradalom, és azt követô napóleoni háborúk. Hiszen Napóleon még a magyar nemzetet is felszólította, szakadjon el a Habsburg-háztól. Franciaország ebben végig következetes volt, támogatta, lázadásra ösztökélte a szláv népeket az ellen az ország ellen, amelynek polgárai voltak. Az állami életre, önállóságra késve megérô népek nagy lehetôséget kaptak a Közép-Európa rendje elleni elsô világháborúval. Ennek jól ismerjük a következményeit. Ami ebbôl most lényeges: az, hogy a Trianon utáni Magyarországot erôs nacionalizmusok fogják közre, aminek következményei a magyar állam részére kezelhetetlenek mind a mai napig. A határok véglegesek, ezzel szemben a nemzetközi jog nem ismer nemzeti, csak állampolgári köteléket.

Mégegy lényeges dologban eltérô jellegű a magyarországi viszonyulás a nemzeti kérdéshez. Nem elég, hogy a szolidaritás hiányzik. Egyedülálló különlegességnek kell minôsíteni azt a sajátosságot, hogy Magyarországon eluralkodott egy szemlélet, ami szöges ellentétben a XIX. századi magyar irodalom nemzeti jellegével, mindenképpen túl korán és túl hevesen propagálta a nemzetköziséget, ami rányomta bélyegét a XX. századi magyar irodalomra is, majd ez a tolakodó szemlélet üldözéssé fajult minden ellen, ami nemzeti. A szovjet megszállás idôszakára ez már intézményessé vált, és inkább helyi, mintsem orosz indíttatású volt, és talán nem is kommunizmusban, mint erôszakolt korszellemben gyökeredzett, hiszen a környezô államokban forró hevületű volt a nacionalimus.

Messzire mennénk a fejtegetésben, ha most azt kutatnánk, hogy mi okozta ezt a nagy különbséget az úgynevezett szocialista államok között, részünkre ennek a kérdésnek a magyarországi vetülete az, ami figyelmünkre érdemes, mert a nemzeti érzés iránti ellenséges bánásmód helyben maradt azután is, hogy a megszálló erôk eltávoztak az országból, azt követôen is, hogy megszűnt az egypárt-rendszerű szocialista állam. A rendszerváltoztatással sok minden megváltozott, de a nemzeti érzés intézményes visszafogása megmaradt, mi több heves támadás ér azóta is minden nemzeti érzelmű megmozdulást.

Nézzük a dolgokat egy másik szempontból, a nemzeti megmaradás esélyeinek oldaláról. Ma már megállapíthatjuk, hogy Magyarország történelmében, a magyar nemzet sorsában, nem annyira a politikai rendszerváltoztatás jelent cezúrát, vagyis változást kialakító határvonalat, hanem ­ ami talán még nem érzékelhetô ­ az Európai Unió megvalósulása eredményez majd a nemzet egészére kiható új helyzeteket, amiben lehet jó is, lehet rossz is. Nem érzékelhetô még, mert ami eddig történt uniós vonatkozásban, annak még kevés következménye van a nemzet számára. Nem tudhatjuk, bizonyára az unió kiépítésén fáradozók sem tudják, milyen következményeket tartogat az idô a soknemzetű Európában a nemzetek részére. Jelentheti szétszóratásukat, elsorvadásukat, de jelentheti a nemzeti kultúrák reneszánszát, felvirágzását.

Mrs. Tatcher vagy húsz évvel ezelôtti meglátása szerint, az Egyesült Európa, nem az államok, hanem a nemzetek Európája lesz. Lehet benne valami, hiszen a nemzetek még nem élték ki magukat, még sokat felhozhatnak az ôsi kultúrák mélységeibôl az egységesülô élet széppé tételére.

Bizonyára várható az unió határok nélküli világában a szorosabb kapcsolat a szomszédos népekkel, ami egymás jobb megértését és megismerését, abból fakadóan több türelmet eredményezhet az együtt élôk között. Lesznek, akik elköltöznek, mások beköltöznek, asszimilálódnak. Az egykor szigorúan ôrzött államhatárok eltűnésével megszűnt azok ­ ezt idézôjelek közé teszem ­ "nemzetmegtartó" következménye.

Mit akarok mindebbôl kihozni? Azt, hogy az uniónak és a globális világnak a természetes nemzetköziségében is megvan a lehetôsége a nemzet megtartásának, csakhogy ­ és erre nagyon oda kell figyelni ­ annak merôben új lehetôségei illetve eszközei lesznek. Azok a nemzetek fognak megmaradni, tovább élni nemzeti kultúrájuk melegében, amelyek meg akarnak(!) maradni.

A magyar népnek van mit megôriznie, ami értékes színképe lehet az egyetemes emberiségnek. De csak akkor fog tudni megmaradni nemzetnek a magyar, ha kemény elhatározással, határokon áthatoló erôs akarattal nemzet akar maradni. Le kell gyôzni a magyarföldi nemzetellenes erôk ártalmait, meg kell erôsíteni a nemzeti kötôdés szálait.

Mit tehetünk mi ebben? Azt, amit eddig is tettünk. Megôrizzük és tovább adjuk magyarságunkat ott, ahova a sors vetett minket, és ha lehet, támogatást adunk a nemzet egyéb részeinek.

Nagyon sokan megállapították, hogy nincs többféle magyar nyelv, többféle magyar kultúra. Ennél fogva nincs többféle magyar nemzet, csak egy. Tudomásul kell vennünk, hogy szétszórattatásunk már nem visszafordítható. Tudomásul kell vennünk, hogy nemzeti létünknek nem alapfeltétele a magyar állam területén való fizikai lét. Korszerű eszközökkel jelen lehetünk bármely magyar tele-pülés szellemi életében. És ennek eszköztára egyre szélesedik, hamarosan összeülhet akár száz magyar is egy virtuális teremben, és elvitatkozhat akár keményen, akár barátságosan.

Hölgyeim és Uraim! Nem lennénk ma itt e teremben, ha azok, akik 55 évvel ezelôtt léptek Ausztrália partjaira, és azok, akik a mai napig követték ôket, nem ápolták volna magyar kultúrájukat, magyar mivoltukat. Mi volt, mi lehetett a kultúraápolás módja?

A kapcsolattartás. Magánlevelezéssel, sajtótermékekkel, könyvekkel, látogatással. De nemcsak egymást tájékoztattuk, hanem a környezetünket is. Nagy szükség volt rá akkor, az elsô idôkben, amikor még szinte csak anynyit tudtak itt rólunk, hogy valamelyik ellenséges országból keveredtünk ide, ásó-lapát itt vagyunk feladatra.

Ugyanarra a tájékoztatásra gondolok, amirôl beszámoltunk a Magyar Élet eheti számában, Sisa István Ôrtállás Nyugaton című könyve ismertetése során. Ötvenéves tevékenységrôl van szó. Az ötven év során bebizonyosodott a nagyvilágba szétszóródással ugyanaz, ami bebizonyosodott a határon túliakkal 86 év során, hogy a magyar kultúra nemzetmegtartó eszmeiség.

Hogy tudjunk egymásról ­ ez nagy dolog, nagyon fontos eleme a nemzet megmaradásának. Tudni egymásról! Tegnap itt egy olyan könyvet mutattak be, ami pontosan ezt valósítja meg. Itt van közöttünk dr. Tanka László, aki már évek óta ezen dolgozik, és szerencsére sikeresen. Fenntart egy szép kiállítású képes folyóiratot, amely magyarokat tájékoztat magyarokról, ma még egyedülállóan hozzájárul ahhoz, hogy a kárpát-medencei magyar nemzet megismeri annak a nemzetrésznek az életét, amely száz-ezreknek nem volt maradásuk a szü-lôhazában.

Tulajdonképpen értékleltározás, amit Tanka László végez, mert minden sikeres élet szerte a világban magyar siker is, és talán egyszer közös magyar érték lesz mindaz.

A Magyar Szent Korona Társaság is a tájékoztatásban találta meg feladatának eszközét. Mi valamit visszaviszünk a hazába, amit elhoztunk magunkkal ­ a Szent Korona iránti tiszteletet. Mert ott nagyon elfelejtették, elfeledtették azt a csodálatos tárgyat, ami mindennél jobban összetartotta a nemzetet, akkor is amikor háromfelé szakítva élt, és élt a bújdosók szívében.

Négy könyvet segítettünk megjelentetni Magyarországon és két pályázatot írtunk ki egyetemisták részére a Szent Korona eszme népszerűsítésére. Nem részletezem, ezeket Önök is tudják, elindítottunk egy kis szellemi erjedést, aminek még szerepe lehet.

Itt most csak arra utalok, hogy mindez a nemzet együvé tartozását szolgálja. Meg kell tanulnunk a nemzet együvétartozásának gyakorlati módjait a nagy távolságok ellenére, mert hiszen véglegessé vált, hogy a magyar nemzet jelentôs részei nem élnek együtt a törzzsel.

Még csak egy gondolatot említek, illetve elevenítek fel újra, hiszen minden adott alkalommal elismételjük, hogy a magyarság jogi meghatározására alkotott jogi személyiség, a magyar állam nem képviseli az egész nemzetet, a magyar alkotmány nem tartalmazza a nemzet fogalmát. Az a tény, hogy a nemzet egyharmada kívül marad a magyarság részére létesített jogi kereten, arra késztet minket, hogy követeljük ennek a hányosságnak pótlására: különálló alkotmányos jogi keretet létrehozni a nemzet részére.

Zétényi Zsolt megfogalmazásában: "a magyar történelmi állameszme a politikai nemzetegység alapján áll, egybefogva a politikai nemzet fogalmába valamennyi itt élô népet". Ez a megfogalmazás ­ mint tudjuk ­ Trianonnal elveszítette érvényét a gyakorlatban, és a Szent Korona közjogi szerepének tagadásával a területtel együtt eltulajdonított magyar millióknak semmiféle érvényesíthetô jogi kötôdése nincs a magyar állam magyarságához, tehát ma magyar politikai nemzetegység nem létezik.

A politikai nemzetegység létrehozása érdekében hirdettük meg az Egy a nemzet mozgalmat, és követeltük, hogy hozzon a magyar országgyűlés olyan törvényeket, amik törvényes és jogi keretet adnak az egész magyar nemzetnek az államhatároktól függetlenül. Ebbe a területtôl elvonatkoztatott nemzetegységbe mi is bele akarunk tartozni. Hiszünk abban, hogy ez létrehozható, és akarat kérdése, hogy egy nemzet eldönti létrehozni a maga részére azt a keretet, ami követi az élet valóságát. Ez szabad elhatározás kérdése az önrendelkezés egyetemesen elfogadott nemzetközi elvek értelmében. Újra megvalósulna részben és más alakban a magyar történelmi alkotmánynak az a tétele, hogy a közjogi értelemben vett nemzet a Szent Korona tagjainak összessége.

Hölgyeim és Uraim! Mit tehetünk mi, a világ legtávolibb és legkeletibb sarkában? Csak azt, amit eddig is tettünk, valljuk a Szent Korona élô valóságát és minden magyarra kiterjedô érvényét, és hirdejük, hogy Egy a nemzet!

» vissza a HUNSOR honlapjára