A fenti esetet megelőzően, a katonai szolgálatát teljesítő Kovács Mátyást, a kaszárnyában katonatársai úgy megverték, hogy az orvosok kénytelenek voltak az áldozat lépét eltávolítani.

A vajdasági magyarok sorsáért felelős magyar vezetők, pedig továbbra is azon civakodnak, hogy Újvidéken maradjon e a Magyar Szó napilap szerkesztősége, vagy költözzön e Kasza József városába, Szabadkára. A szerb hatalommal összefonódott, és a tényleges hatalommal rendelkező Vajdasági Magyar Szövetség, egyre csak mérlegeli találgatja, vizsgálgatja, hogy a magyarokat nemzeti alapon gyilkolják e, illetve verik félholtra, vagy csupán azért, mert még ott vannak.

A vajdasági Civil Mozgalom 2005.október 15-én a Városháza előtti téren tiltakozást szervez, mert úgy véli, hogy "a rendőrség és az igazságszolgáltatás nem végzi hatékonyan a munkáját, hogy nem képes szavatolni a délvidéki magyar polgárok biztonságát és személyi jogait".

A hírek szerint Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke tegnap elutasította a tiltakozásban való részvételre vonatkozó meghívást.

2004. márciusában Korhecz Tamás, vajdasági kisebbségügyi miniszter még azt nyilatkozta, hogy a magyarokat senki sem bántja Vajdaságban. Józsa László, a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke, pedig arról beszélt, hogy Szerbiában azért burjánzik a nacionalizmus, mert a szerb többségi társadalom súlyosan frusztrált az elmúlt másfél évtized kudarcai miatt, és meg kell értetni a szerb társadalommal, hogy a nemzet sorsáért nem a kisebbségek felelősek, s nem rajtuk kell revánsot venni, mert a problémák megoldása hosszú folyamat, dőreség lenne gyors eredményeket várni. Vagyis: bántalmazzák ugyan a magyarokat ősi szülőföldjükön, de ezt a szerbek csak azért teszik, mert frusztráltak amiatt, hogy a NATO megakadályozta őket a koszovói albánok, és a boszniai muzulmánok kiirtásában.
Kinek a kötelessége, hogy a szerb társadalommal "megértesse", hogy a nagyhatalmaktól kapott területek őshonos lakosságát Európában nem ildomos legyilkolni? Mióta hárul a kisebbségre a többségi lakosság rendre tanítása? Miben nyilvánul meg ez a "megértetés?" Hogyan értette meg a NATO, annakidején ugyanazokkal a szerbekkel, hogy az albánokat és a boszniai muzulmánokat nem szabad bántani? Lebombázta őket! A szerbek, azonban mindebből azt értették meg, hogy a koszovói albánokat, és a boszniai muzulmánokat nem szabad bántani, a vajdasági magyarokat azonban igen.

Józsa László fenti kijelentései ugyanolyan ostobaságnak hangzanak itt Kanadában, mint "odahaza" Vajdaságban. Szomorú, azonban, hogy Józsa László továbbra is a vajdasági magyarság képviselője marad.

A vajdasági magyarverések meghatározása körüli meddő viták önmagukban is szomorúak és szégyenletesek. Az első vonalban felsorakoznak a szerb hatalommal összefonódott vajdasági magyar vezetők, akik azt állítják, hogy a magyarveréseknek nincs etnikai jellege. Lásd, Józsa László, és Korhecz Tamás szóbeli szörnyszülöttjeit.

Ha, a tények mégis a magyarverések etnikai jellegéra utalnak, akkor a második frontvonalban megjelennek a szerb politikusok, és kijelentik, hogy a magyarverések kérdése belügy, és azoknak feszegetése, Szerbia belügyeibe való beavatkozás. A nemzetközi jog alapszabályai szerint, azonban, ha egy ország nem képes a saját belügyeit megfelelően kezelni, például a saját állampolgárainak életéti épségét megvédeni, akkor az többé nem "belügy", hanem külügy. A szuverenitás elve kötelez.

A fentiek alapján vizsgáljuk meg Kovács Mátyás esetét. Induljunk ki abból a vitán felüli tényből, hogy Kovács Mátyást a zentai kaszárnyában a szerb hadsereg katonái vertek félholtra. A jelen estben tekintsünk el attól, hogy az esetnek van e etnikai jellege vagy sem. Ha, a Kovács Mátyás elleni bűncselekmény a kaszárnyában történt, akkor az állami támogatással történt. Vagyis, a fenti eset, a hivatalos támogatás valamilyen formája nélkül nem történhetett meg. A katonai szolgálat, illetve a hadsereg a teljes fokú alárendeltség, és közvetlen felelőség elvének a megtestesítője, ahol a katonák egy pillanatig sem lehetnek felügyelet nélkül. A felügyelőket, pedig felügyelők felügyelik. A tizedes, a szakaszparancsnok felügyelete alatt áll, akit a ügyeletes köteles értesíteni. A folyósókon ügyeletes őrzi a cipőket, és a felszerelést, és parancs szabja meg, hogy azokat mikor kell felhúzni, és levetni. A parancsnak való engedelmesség, vamaint az ügyeletes altisztek és tisztek, s a pillanatra készen álló őrség, és az ügyeletes kaszárnya parancsnokság közötti kapcsolat - a hadsereg fogalmának egyik elengedhetetlen tényezője.

Kovács Mátyás megveretését nyilván nem foglalták formális napi parancsba. Ilyen bizonyítékot nem találunk, azonban a szerb hadseregnek a politikába való közvetlen beavatkozása 1914. június 28. óta nyilvánvaló. A hatalom megosztásának demokratikus elvét Szerbiában soha sem vették komolyan. A török hódoltság alól felszabadult Szerbia száz éves történetében a titkos szervezetek (Ujedinjenje ili smrt, Narodna Odbrana, Crna ruka) nagyobb szerepet játszott, mint a hatalom megosztásán alapuló parlamenti demokrácia. Szerbiában ma is roppant nehéz meghatározni, hogy valóban ki, vagy kik irányítják az eseményeket.

A vajdasági magyarok elleni támadások esetenként való taglalása, az ott élő magyarok kiszolgáltatottsága, és meghatározatlan státusa miatt nem vezethet eredményre. Az "etnikai jellegű", nem "etnikai jellegű" viták elhomályosítják magának a jelenségnek a mibenlétét. Az összképet tekintve, Kovács Mátyás, és Szernyai József is a vajdasági magyarok elleni szerb állami terror áldozatai, már azért is, mert bűnösségükről, és a büntetésükről is az elszabadult önkény döntött.

A terrorizmus abban különbözik a személyes leszámolástól, vagy a merénylettől, hogy a terrorizmus céljai hosszú távúak, s a terrorizmus áldozatai gyakran ártatlanok. A terrorizmus célja a lakosság, vagy egy népcsoport megfélemlítése. Más kérdés, hogy a vajdasági magyarok elleni terrorizmus államilag támogatott , vagy csak a szerb állam által "megtűrt" terrorizmus e. Nyilvánvaló, azonban, hogy a vajdasági magyarság megmaradása nem szerepel Szerbia hosszú távú érdekei, illetve nemzeti céljainak elsőbbségei között. David Fromkin, a bosztoni egyetem történelem tanára szerint, az első világháború előtt a Balkánon teljes törvénynélküliség uralkodott: A balkáni államokat, beleértve Szerbiát is, a kormányozhatatlanság jellemezte, ahol a rendőri felügyelet megvalósíthatatlannak bizonyult. "A térség a bűnözők menhelye, a gerilla harcok, a vérbosszú, a merényletek, és tömeggyilkosságok színtere, és az emberiség számára minden ismert erőszak és vérontás színhelye volt.

A fenti jellemzés , Szerbia pártfogóinak, illetve háborús szövetségeseinek a véleménye. Vajdaságban élő nemzettársaink a megmondhatói, hogy a fenti állapotok, nyolcvan öt év távlatából megváltoztak e, vagy sem.

A NATO beavatkozását követően Vajdaságot ellepték a "krajinai menekültek." Többek közütt, a krajinai szerbek soraiból kerültek ki a koszovói albánok, és a boszniai muzulmánok elleni rémtettek elkövetői is. A sors iróniája, hogy ma, a szintén krajinai Gavrilo Princip, az 1914. június 28. merénylő közvetlen utódjai költöznek be a magyarok házaiba és terrorizálják a vajdasági magyarokat.

A sors iróniája az is, hogy a vajdasági magyarok, éppen a krajinai Gavrilo Princip pisztolylövéseinek következményeként kerültek kollektív büntetésként a szerbek fennhatósága alá.

» vissza a HUNSOR honlapjára