- Milyen a svédországi magyarok helyzete, s milyen perspektíváik vannak? Mennyire összetartóak, milyen lehetőségeik vannak a megmaradásra?
Svédországi Magyarok Országos Szövetsége (SMOSZ) Nyugat-Európa egyik legnagyobb szervezete. 34 egyesületünk van 18 körzetben, 5 600 fizető taggal, néha viccelődve mondom anyaországi vendégeinknek, hogy van olyan parlamenti pártjuk, melynek nincs akkora tagsága, mint nekünk. A másod- és harmadgenerációval együtt körülbelül 33-34 000 magyar él Svédországban. Pontosabb kimutatásunk nincs, mivel a svéd törvények szerint a hozott állampolgárság a mérvadó a statisztikában, nem pedig a nemzeti hovatartozás. Nagyságunk a svédektől ellesett szervezési módszernek köszönhető, sikerült az elmúlt évtizedekben jól átgondolni az országos szövetséget, mely összefogja az egyesületeket az egész országban.

Egyetlen működő egyesület van, mely nem tagja az országos szövetségnek, ott helyi, személyi ellentétek okozták azt, hogy kiléptek a kötelékünkből. Az '56-osok rakták le mind az egyházi, mind a világi szervezeteknek az alapjait. Arra építkezünk, illetve azt próbáljuk fenntartani. Elsősorban tehát az '56-osok, illetve a '80-as években Erdélyből kivándoroltak tartják fenn ezeket az egyesületeket, de a más területekről érkezők is csatlakoztak. Nemzeti elkötelezettségük működteti ezt a szervezetet. A '90-es évek elején nálunk is felmerült, hogy a nyugati magyarság betöltötte a szerepét, s hátradőlve feladhatjuk eddigi szervezeteinket, de nagyon rövid idő alatt kiderült, hogy a nyugati magyarság többnyire helyben maradt, nem telepedett haza.

- Ez nekünk, erdélyieknek fájó pontunk. Mivel magyarázható?
Ennek elsősorban szociális okai vannak, az idők folyamán itt sokkal mélyebb gyökereket eresztettek, mint ahogy azt bárki is gondolta volna. Újra át kellett értékelnünk, hogy mi a feladatunk, hogy fogalmazzuk meg azokat a célokat, amelyek egyrészt irányt szabnak a munkánknak, másrészt pedig értelmet adnak. Megállapítottuk, hogy munkánk és szervezetünk révén a Svédországban élő magyarok nemzeti gyökereinek megtartását kell elősegítenünk, illetve az itt született másod- és harmadgenerációnál kialakítanunk. Ugyanakkor az is feladatunk, hogy a távolból építően működjünk a Kárpát-medence magyarsága és a választott hazánk között. Ebben a szellemben próbálunk tevékenykedni, az elmúlt évek nyitott kommunikációja nagyon kemény konkurenciája lett az itteni szervezeteknek. Gondoljunk csak a televízióra, internetre, olcsó és gyors hazautazási lehetőségekre, így már nem olyan kuriózum egy magyar klubest. Ennek ellenére az egész országban évente 1200-1300 program zajlik a SMOSZ keretén belül, illetve tagegyesületeink rendezésében. Szervezeteink kb. 75 %-a hagyományos egyesületi életet él, de néhány kimondottan egyedi céllal alakult. Vannak cserkészek, meg egy országos ifjúsági szervezetünk, de van egy Északi Archívum nevű egyesületünk, mely egy odaadó ember fantasztikus munkája révén óriási, értékes, magyar vonatkozású anyagot gyűjtött össze, s vannak segélyszervezeteink, árvákat segítő társaságaink, s olyan is, mely évente megjelentet egy könyvet, eleinte csak erdélyi íróktól, de most már Kárpát-medence szerzőitől. Az Ághegy Egyesület az északon élő magyar tollforgatóknak adja ki az antológiáját, de működtetünk egy önképző kört is, mely a mi kis szellemi műhelyünk, így összességében alakul ki mindaz a munka, melyet fontosnak tartunk, s elvégzünk.

- Ez még talán nem elég a magyarként való megmaradáshoz…
A '90-es évektől kezdődően külön hangsúlyt fektetünk a gyerekeink anyanyelvű oktatására, a SMOSZ költségvetésének igen jelentős részét erre fordítja. Ma 14 körzetben vannak hétvégi iskoláink, gyerekfoglalkozásaink. Ezt nagyon komoly eredménynek tartjuk lehetőségeinkhez mérten. Ami még Nyugaton egyedülálló: évente egy nagy anyanyelvi tábort szervezünk a gyerekeink számára, most már a 11-ik táborra készülvén ott tartunk, hogy nem tudunk minden gyereket fogadni.

- Gondoltak-e arra, hogy olyan kisebb településeken, mint például Ljungby, ahol számottevő, több mint 500 magyar él, kérjék, hogy hivatalosan is tanítsák a magyar nyelvet?
A svédországi törvények szerint, ha 5 gyermek kéri az anyanyelvű oktatást, akkor azt az állam köteles biztosítani, vagyis a kérvényezők számára heti rendszerességgel anyanyelvű oktatást kell tartani állami költségvetésből. Ez többé-kevésbé meg is valósult. Amikor a szövetség elkezdte az anyanyelvi oktatási programját, akkor egy gyerek után is köteles volt az állam az órákat biztosítani. Azóta szigorítottak. A hétvégi iskolákkal nem akarunk konkurálni, s amíg lehet, s az állam ellátja ezt a feladatot, addig ez nekünk nagyon jó. Mi a hétvégi iskolákkal csak hiánypótlást végzünk.

- Van erre szakképzett pedagógus is?
Általában a pedagógusok zöme szakképzett, de sok esetben nem magyar anyanyelv oktatására képesített tanárok vannak. De ezeknek a személyeknek is megvan a pedagógiai ismeretük, s a Kárpát-medencéből kerültek ide, s magyar anyanyelvűként bőven tudják azt a szintet teljesíteni, mely egy általános iskolás gyermek számára szükségeltetik.

- Gyakori-e a vegyes házasság, vagy inkább a magyar a magyart keresi meg?
Az '56-osoknál az esetek többségénél vegyes házasság tapasztalható. Az oka egyszerű, s biológiai okból eredeztethető: a menekültek 80%-a férfi volt. Később, az elcsatolt területekről érkezők inkább egymás között kötöttek frigyet. Ők már otthonról tudják, hogy a vegyes házasságban az asszimiláció hatványozottan felgyorsul.

- Erdélyben elindult egy érzékelhető gazdasági fejlődés. A demokratizálódási folyamatok is meghozzák közelebbről gyümölcsüket. Van-e esély arra, hogy a kivándoroltak hazatelepedjenek?
A Kárpát-medencei rendszerváltozáskor sokan abban bíztak, ha eljön a szabad világ, hazamennek. Az idő mást bizonyított. Nem igazán látom jelentős számban ennek az esélyét, mert az a környezet, melyet évtizedekkel előbb elhagytak, merőben megváltozott. Néhányan megpróbálták a visszatelepedést, elsősorban gazdasági érdekeltség révén, de az a rendszer, amely nyíltan vagy burkoltan egy vállalkozó életét meghatározza Erdélyben, attól az itteni magyar már távol került. Egy esetről tudok, akinek bejött, s hat-nyolc olyan esetről, ahol fél év után visszajöttek az érintettek.

- A svéd társadalom erőteljesen nacionalista. Van-e ennek negatív kicsapódása a SMOSZ törekvéseiben?
A nacionalista szót azért nem használnám, mert az utóbbi időben sok negatív tartalom tapadt rá. A svédek sokkal nyitottabbak, mint más nemzetek. Ha a svéd társadalom úgy ítéli meg, hogy az illető nemzetiség nem ellenséges, s lojális állampolgárként igyekszik beilleszkedni a társadalomba, akkor ezt segíti. A svéd bevándorlási politika a '80-as évek végén óriási hibát követett el, hisz azt megelőzően csak európai országokból jöttek ide bevándorlók, magyarok, lengyelek, a volt jugoszláviai államok területéről, olaszok, akiknél a kulturális különbözőség jelentősen kisebb volt, mint később az igen nagy számban érkező, harmadik világbeli menekülteknél, akik beilleszkedése, munkába állítása sokkal bonyolultabb volt. Tehát vannak régi bevándorlók, s újak, akiknél komoly szegregációs problémák jelentek meg, s ezeknél beszélhetünk konfliktusról, ha egyáltalán az szóra érdemes. Összességében az ország törzslakói büszkék arra, hogy svédek, s nagyon sok mindenben toleránsak, segítőkészek. Svédországban olyan támogatásokat, segítségeket biztosítanak, melyek talán egyedülállóak egész Európában.

- Én még olyan magyarral nem találkoztam itt, aki törné az anyanyelvét. Mivel magyarázható ez?
A nyelvet őrizzük, ápoljuk, gyakoroljuk. Mi nem azért jöttünk ki, hogy két hónap múlva affektáljunk, törjük a magyar nyelvet, nekünk menekülni kellett, vagy úgy hozta az egyéni sorsunk, hogy idevetődtünk, s komolyan gondoljuk, hogy a nemzet a nyelvében él, ezért ápoljuk, őrizzük, továbbadjuk a gyermekeinknek, s ez a világ legtermészetesebb dolga. Hamar rájöttünk, hogy a megmaradásunkat pusztán önmagunk erejéből nem tudjuk szavatolni, s mivel mi a magyar nemzet részének tartjuk magunkat, s úgy véljük, hogy a svédországi magyarság által az évek során szerzett tudás, kapcsolatrendszer igen komoly tőke lehet vagy lehetne a Kárpát-medencei magyarság részére, de az összmagyar vérkeringésbe való bekapcsolódásunkat már önerőből nem tudjuk megvalósítani. Évek óta kérjük, hogy az otthoni politikai elit ismerje fel annak lehetőségét, hogy a kapcsolatunkban, tudásokban rejlő tőke megfelelő módon, szervezetten, mindenki számára előnyösen kamatoztatható lehet. Nemcsak gazdasági, egészségügyi, oktatási, tudományos kapcsolatokra is gondolok. Az élet minden területén rendkívül sok, s nagyon jó pozícióban élő tagtársunk van, akik megfelelő módon szervezett, s odafigyelően kezelt esetben szívesen dolgoznának olyan célokért, mely az összmagyarság ügyét szolgálná, de a választott hazánkét is.


írta Gazda Zoltán
a cikk megjelent a Polgári Élet oldalai is






forrás: Polgári Élet, Erdély Ma






[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

» vissza a HUNSOR honlapjára