Nagy részük név szerint ismert, s legtöbbjüket a falu központjában végezték ki vagy verték agyon az akkori Paróci-féle Nagykocsma pincéjében, utána pedig szekéren valamennyiüket kivitték a határba, a telekkönyvileg már a Sajkásszentivánhoz tartozó gyepes területen lévő Lótemetőnek nevezett részbe, és ott elásták őket. Bíró Lajos tiszakálmánfalvi lakos szekerére rakva oda szállított egy csaknem féltonnás betontömböt, rajta az 1944 - 2007 évszámokkal. Az első természetesen a vérengzés kezdetének évét jelzi, a második pedig azt, hogy a betontömb még tavaly elkészült, de olyanok voltak az időjárási viszonyok, hogy a határ azon részén lévő mélyedések és vízelvezető csatornák miatt a súlyos terhet nem lehetett odaszállítani. Emiatt külön fel van tüntetve a 2008-as évszám is.

Nem csekély gondot okozott a Lótemető helyének azonosítása. A közelben, a falusi csordát legeltető helybeli lakos elbeszélése alapján lehetett megtalálni a ma is elhullott háziállatok tetemeivel és csontjaival tarkított, mintegy fél hektárnyi területre becsülhető, ma is dögtemetőnek használt füves-gyomos részt, amelyen - nyilván csak a talaj átvizsgálása alapján - rá lehet akadni a tömegsírra is. A nemrégen elhunyt 1917-as születésű Grácsik Antal sajkáslaki lakos nem sokkal halála előtt nyilatkozott a tetemek elhantolásának körülményeiről. Ő ugyanis akkoriban szülőfalujában, Mozsoron élt és több hasonló korú férfival, helybeli és vidéki fegyveresek által kényszerítve volt, hogy a jelzett határrészen kiássanak egy nagy gödröt és abba velük dobáltatták bele az odaszállított tetemeket, testeket, közülük többen még életjelt adtak magukról, majd utána sekélyesen be is takartatták őket. A Tóvárosban (Tovariševo) élő, szintén mozsori születésű özvegy Majláth Ferencné Bognár Erzsébet 2005-ben nyilatkozva közölte, hogy szülei 1944-ben a mozsori Köves István plébánosnál szolgáltak mint harangozók, és hogy a tömegmészárlás idején a plébánosukat a templomban kegyetlenül megkínozták, majd már félholt állapotában, miseingben felültették a hullákkal megrakott szekér tetejére és úgy szállították őt is a dögtemetőbe. A szombati emlékkő elhelyezésen az Újvidéken szolgáló verbita szerzetes, Suhajda Lajos, az általa tartott egyházi gyászszertartás keretében imát mondott az áldozatokért, majd beszentelte a követ és a rá helyezett, magyar nemzeti szalaggal díszített koszorút. Ez utóbbit a mozsori kötődésű Jakubec György helyezte el Mozsor maradék magyarsága nevében, amint ez a koszorú szalagján olvasható. Vele koszorúzott a VMDP újvidéki körzeti szervezete képviseletében Matuska Márton, a vérengzések kutatója.

A kő elhelyezését a sajkásszentiváni (Sajkas) helyi közösség Tóth László nyugalmazott újságíró kérésére írásban, hivatalos okmánnyal engedélyezte. A betontömb odaszállításában és az elhelyezésére szolgáló gödör kiásásában segédkezett és a szertartáson jelen volt még Gajdos István és fia, András kaboli (kovilji) lakosok, valamint Mirnics Gyula, az Újvidéki Televízió újságírója és Szávin Zoltán operatőr. Riportjuk alapján a tévé a szombat esti híradóban számolt be az eseményről.

Mozsornak az utolsó magyar népszámlálás (1910) idején összesen 3606 lakosa volt, ebből 3090 szerb és 406 magyar. A titói Jugoszláviában tartott első, 1948-as összeíráskor az összlakosság száma 3035, a szerbeké 2938, a magyaroké 62 volt. A legutóbb, 2002-ben tartott népszámlálás eredménye szerint az összlakosság száma 2763, a szerbeké 2678, a magyaroké pedig 7.


forrás: Magyar Szó



[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

» vissza a HUNSOR honlapjára