A Magyar Svéd Online Források honlapja  


    Február 2-a, a kordon lebontásának és újra építésének napja
    HUNSOR medencefigyelő - HUNSOR összeállítás


    Pénteken délelőtt, február 2-án fideszes parlamenti és EP-képviselők polgári engedetlenségi mozgalom keretében lebontották a Kossuth Lajos teret övező kordont és kerítést. Az akcióban Orbán Viktor pártelnök is rész vesz, több vezető fideszes politikus mellett. Dolguk végeztével a politikusok a térről visszamentek az Országházba. Orbán szerint tettükkel példát mutattak a demokrácia védelméből és éltek a polgári engedetlenség jogával.

    Orbán Viktor: Tudjuk, mit teszünk – Félezer rendőr golyóálló mellényben

      Ezt követően rohamrendőrök érkeztek a Parlament elé és visszaépítették a kordont. A téren délután legalább 500 rendőr volt, a távirati iroda helyszínen lévő tudósítói egy rendőrségi autóbusz mellett, hét csapatszállító teherautót és legalább negyven járőr személygépkocsit számoltak össze. A rohamsisakos rendőrök gázálarc-táskával vannak felszerelve, többségük egyéni védőfelszerelést, golyóálló mellényt visel. A helyszínen megjelent számos műholdas közvetítő kocsi, televíziós stábok forgatnak. Teljesen leállt a forgalom a környéken.
    A rendőrök mellett mintegy félezer tüntető is a környéken várakozott péntek este. Tudósítónk szerint sokan azt skandálják: "Gyurcsány, takarodj!", illetve más kormányellenes jelszavakat hangoztatnak, de a tüntetők száma nem nőtt az elmúlt órákban. Kora délután még néhányan megpróbáltak az újraépített kordon mögé bejutni, mások a fémkorlátra másztak fel.


    Orbán Viktor pártja akcióját úgy értékelte: a demokrácia védelméből mutattak példát. Gyurcsány Ferenc pedig úgy reagált: senki nem kérdőjelezheti meg a saját véleménye alapján a törvényeket, és nem érvényesítheti az akaratát a rendőri fellépéssel szemben.

    A társadalmi béke érdekében a Kossuth teret vissza kell adni a népnek, különben ismét vér folyik a pesti utcákon és áldozatok is lesznek - jelentette ki Gonda László, a z őszi tüntetések szervezésében részt vevő Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője az MTI-nek adott nyilatkozatában a Parlament előtt.

    Nem sokkal később Molnár Tamás ügyvivő, a "tavaszi hadjárat" megkezdését jelentette be az "az egyesített Kossuth téri tüntetőcsoportokra" hivatkozva.

    - A BRFK vezetői értékelik a kialakult helyzetet, és a probléma megoldásán dolgoznak - közölte Szentendrei Angéla, a BRFK helyettes szóvivője, hozzátéve: bővebb tájékoztatást későbbre ígér.


    Újraépítették a kordont a rendőrök a Kossuth téren



    Újból felépítette a rendőrség azt a kordont, melyet a fideszes országgyűlési és európai parlamenti képviselők polgári engedetlenségi mozgalom részeként bontottak le a Kossuth téren. Ha a rendőrség újra felépíti a kordont, a Fidesz azt újra le fogja bontani – jelentette ki a helyszínen Orbán Viktor. A téren folyamatosan nő mind a tüntetők, mind a rendőrség létszáma. Sajtóinformációk szerint megkezdték a szabadnapos rendőrök berendelését.




    A Kossuth téri fejlemények kronológiai sorrendben:


    10.50. Bontják a kordont

    Lebontották a Parlament előtt mintegy száz napja emelt rendőrkordonokat a Fidesz képviselőcsoportjának tagjai. A politikus csoport közös tanácskozást tartott a KDNP frakciójával pénteken, majd a frakcióülést negyed tizenegykor megszakítva az összes képviselő levonult a Parlament előtti Kossuth térre, hogy a szerintük a gyülekezési szabadságot korlátozó kordonokat lebontsák.

    Orbán Viktor pártelnök, aki részt vett a kordon bontásában, szerelés közben az Index szerint azt mondta: „Alkotmányos jogainkat korlátozzák, mégiscsak volt itt egy rendszerváltás”. Szájer József EP-képviselő bejelentette, hogy polgári engedetlenségi akció keretében bontják le a kordont.

    11.00. Kövér: Ezt az állapotot már nem lehetett fenntartani

    Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke azt mondta: azért bontották le a kordont, mert ezt az állapotot már nem lehetett fenntartani. – Az utóbbi napokban szinte minden illetékes úgy vélekedett: nem jogszerű a kordonok ottléte a téren. Ha a rendőrség azt akarja, hogy az emberek jogkövető módon járjanak el, úgy ők is hasonlóan viselkedjenek – szögezte le.

    A rendőrök megpróbálták megakadályozni az akciót, ám egyikük erőtlen felszólítására, miszerint nem nyúlhatnak a kordonhoz, nem reagált senki, így a rendőrök ideges telefonálásba kezdtek. A 152 megjelent honatya és a hozzájuk csatlakozott fideszes európai parlamenti képviselők mindössze tíz perc alatt szétszedték a kordonokat.



    11.20. Egyre több tüntető, egyre több rohamrendőr

    Az MNO tudósítója arról számolt be, hogy a téren percről percre növekszik a rohamrendőrök száma, akik a területről kitiltották az újságírókat és a járókelőket is, akik szintén egyre többen vannak, zászlókkal a kezükben.

    Bene László országos rendőrfőkapitány az Indextől értesült a bontásról. A főkapitány szerint érthető a helyszínbiztosításra kirendelt rendőrök tanácstalansága, hiszen a képviselőknek mentelmi joguk van. Bene László annyit elárult, egyelőre neki sincs fogalma arról, hogy mi lesz a következő lépés.

    12.00. Orbán Viktor: Ha felépítik a kordont, a Fidesz újra lebontja azt

    A cél az, hogy megszüntessük az alkotmánysértő állapotot – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a hírTV-nek. „Ez egy polgári engedetlenségi mozgalom” – fogalmazott Orbán, rámutatva: a Kossuth téren kialakult állapotok egy demokráciában tizenegy néhány évvel a rendszerváltás után elfogadhatatlanok. „Láthatóan tehetetlen a kormányzat, és nem akar semmit tenni. Inkább a rendőrséget támogatja és az alkotmánysértést próbálja fedezni. Ez így nem maradhat, ilyenkor marad a polgári engedetlenség. Ez azt jelenti: tudjuk, mit teszünk és vállaljuk ennek jogi következményét” – fejtette ki az ellenzéki politikus. Ha a rendőrség újra felépíti a kordont, a Fidesz azt újra le fogja bontani – jelentette ki Orbán.

    12.31. Csuklyás rohamrendőrök, újraépítik a kordonokat

    Csuklyás rohamrendőrök jelentek meg a Kossuth téren, a kordonokat bontani kezdték – számolt be a hírTV. A tüntetők kiabálnak: „Aki magyar, velünk tart!”. A villamosok egyelőre járnak a téren.

    12.32. Lekerül a csuklya

    A hírTV tudósít: felettese utasítására az egyik csuklyás rendőr levette maszkját.

    13.00. Ismét hiányzik az azonosító

    A hírTV tudósítója arról számol be, hogy a mintegy félezer fősre duzzadt rendőri erők számos tagján semmiféle azonosító szám, jelvény nem szerepel. Több rendőrnél könnygáz-palack is van.

    13.45. A rendőrség befejezte a kordon újraépítését

    A budapesti Kossuth Lajos téren pénteken kora délutánra befejezte a rendőrség a kordon újraépítését. A téren mind a rendőrök, mind a tüntetők számát 500 fő körülire becslik. Egyes tüntetők megpróbálnak a kordon mögé bejutni, mások a fémkorlátra másznak fel. A Parlament épületét szoros rendőri sorfal veszi körül. A kordonok mögött golyóálló mellényt és rohamsisakot viselő rendőrök sorakoztak fel. A Kossuth Lajos téren áll a forgalom. A metróállomás felől és a környező utcákból folyamatosan további tüntetők érkeznek.

    14.10. Kétféle könnygázflakon a rendőröknél

    Úgy tűnik, még könnygázból is erősítést kapott a rendőrség: már kétféle könnygázflakon, egy sárga és egy fehér flakonos tömegoszlató eszköz is van náluk, emellett minden rendőrnek gázálarcokat is kiosztottak – jelenti ki a hírTV. A rendőröknél a hosszított tömegoszlató gumibotok mellett kézi könnygázgránát-vető is van.

    14.21. A vidéki rendőrök egy részét is Pestre rendelik?

    Sajtóinformációk szerint megkezdték a szabadnapos rendőrök berendelését. A hírTV úgy tudja, vidékről is fölrendelik a rendőröket (emlékezetes: az őszi kormányellenes megmozdulások idején nagyszámú vidéki rendőri állomány állomásozott a fővárosban – a szerk.), sőt a REBISZ (Rendőri Biztonsági Szolgálat) lovasállományát is készenlétbe helyezték. A helyszínre lovas rendőrök egyelőre nem érkeztek.

    14.48. Maradnak, amíg le nem mond a kormány
    A tömeg csendes, egy-egy szónoklat néha elhangzik. A megszólalók többen kijelentik: addig maradnak itt, amíg le nem mond a kormány.

    16.00. Újabb rendőrök érkeznek: erősítés vagy leváltás?
    Több száz fős rendőri erő érkezett a kordonok mögé a Kossuth téren. A hírTV tudósítója jelzi: nem egyértelmű, erősítés vagy váltás érkezett-e.

    16.59. Hangosítás érkezett a térre

    Délután négy órától már hangosítás is van a Kossuth téren a kordonok előtt, egy személyautó tetejére pódiumot és hangfalakat szereltek, innen szónokolnak a téren összegyűlt mintegy 700-800 embernek. Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője - akié a szóban forgó gépkocsi - egyebek között azt kérte, hogy adják át a rendőrök a Kossuth teret a tüntetőknek. Hangsúlyozta: soha egy pillanatra sem akartak bemenni a Parlamentbe, "az nekünk egy szentély".

    Mint mondta, azt követelik, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Bene László országos és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány mondjon le, amit a tömeg "Börtönbe, börtönbe" skandálással fogadott. A pódiumon szót kapott Ekrem Kemál György is, aki azt mondta, "megérezte", hogy ezen a héten el fogják bontani a kordont. A téren egyre több a magyar és az Árpád-sávos zászló, de az emberek többsége inkább csak bámészkodik és sétál, kevesebben vannak azok, akik kiabálnak és skandálnak.

    18.30. Folyamatosan érkező rendőri erősítés és két vízágyú a Honvéd utcában

    A fővárosi Kossuth téren erős a rendőri készültség. A térhez közeli Honvéd utcában az MTI tudósítója pénteken kora este két vízágyús teherautót látott járó motorral, közöttük parkol egy rendőrségi nyitott terepjáró, könnygázlövedék kilövésére alkalmas berendezéssel.

    A Parlament északi parkolójában nagyon sok a rendőr, a távirati iroda helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy három fehér turistabuszból éppen szálltak ki a rendőrök és a buszok poggyásztartóiból pajzsokat vettek elő, testvédő mellényeket és lábszárvédőket vettek fel. További két Ikarus-busszal is rendőrök érkeztek. A helyszínen mentő is várakozik, a tudósítók lószállító járművet is láttak.

    Erős a rendőri készültség a Kossuth téren

    A fővárosi Kossuth téren erős a rendőri készültség. A térhez közeli Honvéd utcában az MTI tudósítója pénteken kora este két vízágyús teherautót látott járó motorral, közöttük parkol egy rendőrségi nyitott terepjáró, könnygázlövedék kilövésére alkalmas berendezéssel. A Parlament északi parkolójában nagyon sok a rendőr, a távirati iroda helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy három fehér turistabuszból éppen szálltak ki a rendőrök és a buszok poggyásztartóiból pajzsokat vettek elő, testvédő mellényeket és lábszárvédőket vettek fel. További két Ikarus-busszal is rendőrök érkeztek. A helyszínen mentő is várakozik, a tudósítók lószállító járművet is láttak.

    Belföldi reagálások a FIDESZ akciójára

    A Fidesz európai parlamenti és országgyűlési képviselői jogellenesen bontották el pénteken a Kossuth téri rendőrségi kordont - írta Sólyom László köztársasági elnök a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján. Az államfő úgy fogalmazott: az országgyűlési képviselők magatartása mintát adhat, márpedig "a jogállamot nem lehet nem jogállami eszközökkel szolgálni".
    A kormánynak nincs tennivalója az ügyben, csak a rendőrségnek - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc kormányfő, kérve az állampolgároktól és az országgyűlési képviselőktől, hogy tartsák be a rendet, a normákat. Véleménye szerint az országgyűlési képviselőknek különösen vigyázniuk kell azzal, hogy mit cselekszenek, mert a példa ragadós lehet. Hozzátette: a politikusoknak még a látszatát is el kell kerülniük annak, hogy önérdeket, saját véleményt érvényesítenek. Itt pedig több, mint látszatról van szó - mondta.

    Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szerint hosszú távú morális következményei vannak a kordonbontásnak, amiért azoknak a képviselőknek kell vállalniuk a felelősséget, akik ebben részt vettek. Emlékeztetett arra: a parlamenti frakciók hetek óta egyetértenek abban, hogy szükségtelen a kordon a parlament körül, emiatt már több levelet is írt az illetékes szervekhez, akik döntenek arról, hogy fenn kell-e tartani a műveleti területet. "Nyilvánvaló, hogy a mai események eldöntik, hogy a kordon szükséges-e vagy sem. Sajnálom, hogy ez idáig fajult" - hangoztatta a házelnök.

    Tragikus határponthoz érkezett a Fidesz, mert soha nem volt még példa arra, hogy képviselők egységesen és tudatosan jogsértést kövessenek el, és nem is buzdíthatnak erre - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, aki szerint a Fidesz letért a törvényhozói kötelezettségek útjáról, "az utcai konfrontáció útjára lépett, és már nem csak buzdítóként".

    Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke közölte, a Fidesz akciója beláthatatlan ideig tartó jogállambontás, éppen ezért elfogadhatatlan. Mint mondta, Magyarországon az a törvényes rend, hogy ha valaki demonstrálni akar, akkor azt bejelenti, és nem teszi Európa szégyenévé a Parlament előtti Kossuth teret. Hangsúlyozta: ha bárki garantálni tudja, hogy senki nem él vissza a gyülekezési joggal, azonnal el lehet bontani a kordont, mert senki nem nézni jó szemmel, hogy a magyar parlament épületét kordon veszi körül. Szerinte azonban ilyen garanciákat adni nem lehet, mert "a játék jelenleg éppen arról folyik, hogyan lehet semmibe venni a Magyar Köztársaság írott és íratlan szabályait". Úgy véli, "ebbe a sorba állt most be anarchista társaival Orbán Viktor".

    Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter politikai provokációnak minősítette, hogy a mondta -, az országgyűlési képviselőknek is be kell tartaniuk a jogszabályokat.

    Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője azt mondta: furcsának tartja, hogy a törvényalkotók maguk alkalmazzák a polgári engedetlenséget, "ezzel olyan mintát sugallva az ország polgárai felé, hogy ez egy bevett, jogkövető magatartás". Nem lehet jogsértést jogsértéssel megoldani - hangoztatta, hozzátéve: ez jogsértő magatartás.

    Halmai Gábor és Kolláth György alkotmányjogászok egyetértettek abban, hogy a Fidesz kordonbontó akciója nem polgári engedetlenség, hanem szembeszegülés a jogszabályokkal.

    A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) megdöbbenésének adott hangot közleményében, mely szerint a cselekmény üzenete: a politikusoknak mindent szabad, a jogszabályok rájuk nem vonatkoznak.

    A Magyar Helsinki Bizottság szerint felelőtlen és káros a fideszes képviselők Kossuth téri kordonbontása, ugyanis azt jogi úton kell elérni. A jogvédő szervezet szerint a jogszabályokat az országgyűlési képviselőknek is be kell tartaniuk.

    Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt közölte, hogy a kordon elbontásában részt vevő fideszes képviselők vállalják tettük következményeit és nem élnek képviselői mentelmi jogukkal. A magyar kormány a törvények fölé helyezte magát azzal, hogy a rendőrséget arra biztatta, illetve hagyta, hogy megsértsen "bizonyos alkotmányos szabályokat" - mondta a legnagyobb ellenzéki párt első embere.

    "Felszabadítottuk a Kossuth teret" - hangoztatta Szájer József EP-képviselő. "Mindenkit törvényes fellépésre biztatunk. Törvényes keretek között fejezze ki az ellenvéleményét, a nemtetszését a kormánnyal, a Fidesszel, a legkülönbözőbb testületekkel szemben" - jelentette ki a jobboldali politikus.

    A Fidesz a törvényes rendet állította vissza a Kossuth téri kordonok lebontásával - nyilatkozta Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője, aki szerint "ha eljön az ideje", folytathatják az akciót. "Tisztában vagyunk azzal, hogy polgári engedetlenséggel megszüntettünk egy eddig törvénytelen állapotot és visszaállítottuk a törvényes rendet" - jelentette ki.

    19.09. A BRFK feljelenti a fideszes képviselőket

    Az ügyészséggel folytatott egyeztetést követően "rendzavarás szabálysértés" miatt tesz feljelentést a rendőrség azon képviselpők ellen, akik részt vettek a kordonbontásban - közölte Jármy Tibor, a BRFK szóvivője.
    Az RTL Klub Híradójának információi szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság általános riadót rendelt el, senki nem mehetett haza a munkaidő lejártakor, illetve a szabadságon lévőket is behívták.

    19.15. Rendőrségi lovakat szállítottak a Kossuth térre

    Többezer tüntető gyűlt össze péntek este 7 órára a fővárosi Kossuth téren, ahol délelőtt fideszes politikusok lebontották a tavaly októberben felállított kordont.
    Legalább 150 sisakos-pajzsos rohamrendőr áll az újonnan felállított kerítésen belül. A rendőrökön nem látni azonosítót. A Kossuth térre eközben rendőrségi lovakat szállítottak - mondta el a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.

    "Nem volt szabálysértés"

    Szalai Péter jogász szerint semmilyen jogsértést nem követtek el a Fidesz képviselői, ezért akciójuk "csak egy alkotmányos alapjog melletti politikai kiállásként értékelhető".
    Az ügyvéd a HírTV-nek azt mondta: a miniszterelnök által emlegetett önbíráskodás - mivel nincs anyagi érdek az ügyben - erre az esetre nem alkalmazható, a műveleti terület kifejezés pedig csak a honvédelmi jogban létezik, ezért a Kossuth tér vonatkozásában ezt sem lehetett megsérteni. Szabálysértésről a szakember szerint csak akkor lehetett volna szó, ha a honatyák ellenállnak a rendőri intézkedésnek, ilyenre azonban nem került sor. A jogász szerint ezért nincs értelme a mentelmi jog felfüggesztéséről beszélni.

    Hatalmas rendőri készültség a Kossuth téren - Újra állnak a kordonok

    A Kossuth téren egyre többen vannak, sokan érkeznek vidékről is. Néhányan egy megafonba beszélve szónokolnak. Üdvözlik a Fidesz képviselőcsoportjának akcióját, és várják vissza a térre a politikusokat.

    A Kossuth téren gyűlik a tömeg. Új lendületet nyert a szeptember 17-e óta tartó, a gyurcsányi hatalom megdöntésére irányuló mozgalom. Ma még csak a kordonok dőltek, de holnap már a kormány fog - kommentálta az eseményeket a gondolának az egyik jelenlévő. A téren egy önjelölt szónok arra buzdította az egybegyülteket, hogy SMS-ben toborozzanak további tiltakozókat. Az akciót a Kossuth tér visszatér skandálással üdvözölte a tömeg.

    Egyre több a rendőr

    Rendőrségi rabszállító járművek várakoznak a Kossuth téren, a Parlament parkolójában. Jól láthatóan teljesen különböző rendőri egységektől érkeztek az egyenruhások, akik közül nem mindenki visel azonosító jelvényt. A tömegből többen arról érdeklődnek, mi ennek az oka, de válasz vagy nem érkezik, vagy gúnyosan felelnek a rendőrök.

    A Jobbik üdvözli a Fidesz tettét

    Közleményben üdvözölte a Fidesz Kossuth téri kordonbontását pénteken a Jobbik Magyarországért Mozgalom, és vezetője mindenkit a Kossuth Lajos térre hívott. "Egy lopakodó diktatúra ellen eréllyel és bátran kell fellépni. Arra kérünk most minden magyar embert, hogy egy valódi rendszerváltozás és az új választások kikövetelése céljából jöjjön ki a Kossuth térre, hogy újra együtt követeljük a Gyurcsány rezsim távozását" - állt a közleményben.

    A kormány brutalitásra ösztönöz

    Morvai Krisztina, az október 23-i budapesti erőszakos eseményeket vizsgáló civil jogászbizottság társelnöke szerint a kormány kézi vezérléssel kívánja irányítani, és brutalitásra, jogellenességre bújtja fel a rendőrséget. A jogász Petrétei József igazságügyi miniszternek és Bene László országos rendőrfőkapitánynak címzett nyílt levelében felhívja a figyelmet a kormányszóvivő pénteki nyilatkozatára, amelyben - mint írja - Danks Emese "fenyegetően jelentette be: a rendőrség minden eszközt bevet a demonstrálókkal szemben".

    Kiállás a demokratikus szabadságjogokért

    "A lezárt, Magyarország polgárai számára elérhetetlen Kossuth tér a jogállamiság mellőzésének egyik legfelháborítóbb példája, évtizedekkel veti vissza a magyar demokráciát" - áll a Fidesz európai parlamenti küldöttségének közleményében. A közlemény szerint a fideszes országgyűlési és európai parlamenti képviselők a demokratikus szabadságjogokért álltak ki akciójukkal, mivel ezt megelőzően írásban, felszólalásokban, tiltakozásokban eredménytelenül kérték a kordon eltávolítását.

    A társadalmi béke érdekében?

    A társadalmi béke érdekében a Kossuth teret vissza kell adni a népnek, különben ismét vér folyik a pesti utcákon és áldozatok is lesznek, jelentette ki Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője a Parlament előtt. A társadalmi békét nem lehet visszaállítani úgy, hogy a magyar néptől ismét elzárják azt a területet, ahol véleménynyilvánítási szabadságát és a gyülekezéshez való állampolgári jogait gyakorolhatja. Gonda kijelentette, hogy a rendőrökön ismét nincs azonosító jelvény, ezért nem akarnak "együttműködni a karhatalommal", és a társadalmi béke érdekében Gergényi Péter, budapesti rendőrfőkapitánynak, Bene László országos rendőrfőkapitánynak, valamint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a mai napon távoznia kell posztjáról. "A Kossuth tér a miénk, és vissza akarjuk, vissza is fogjuk kapni" - jelentette ki Gonda László.

    19.18

    Gyurcsány Ferenc nem csak a Népszabadság hasábjain szembesülhetett önmagával, ha kitekint a Kossuth térre dolgozószobája ablakából, itt is szembesítik a tüntetők kormánya tevékenységével. A téren összegyűlt több ezer ember az alkalmi színpadon felállított hangszórókból az őszödi beszéd részleteit illetve, Gyurcsány egyéb beszédeiből összevágott hangmontázsokat hallgat.

    A demonstrálók időnként "Gyurcsány takarodj!", "Elkúrtad!" felkiáltásokkal törik meg Gyurcsány monológjait. A színpadra lépő felszólalók a Fidesz kordonbontását éltetik, megjegyezve, hogy az ellenzéki párt most már felelősséggel tartozik azért is, ami ez után következni fog. A szónokok remélik, hogy a Fidesz nem hagyja az országot cserben, és ígérik: ha Orbánék újra kordont bontanak, akkor ők is ott lesznek.

    A Kossuth térre egyébként folyamatosan érkeznek az emberek, sokan azt mondják, hogy nem mennek el a térről, kitartanak. A Parlamentet az újra felállított kordonon belül több száz rendőr védi, ahol sűrűbb a tömeg, ott kettős sorfallal. A rendőrök jelentős részén továbbra sincs azonosító jelvény, akiken van, azokról a tüntetők úgy tudják, hogy ők a vidékről érkezett állomány.

    A többségében fiatalokból álló tömeg békésen demonstrál, eddig a rendőrök sem avatkoztak közbe. A teret és környező utcákat a rendőrség lezárta.

    19.27.

    Tovább nőtt a tömeg a Kossuth téren. Egyre több nemzetiszínű és Árpád-sávos zászlót is lehet már látni. A szónokok közül többen a köztársasági elnök közleményét bírálták, arra kérve őt, hogy állíttassa vissza a Kossuth téren a törvényes rendet és bontassa le az újraépített kordont. A 139 napja tüntetők közül többen azt latolgatják, hogy feloszlatja-e a tömeget a rendőrség. Nagy részük abban bízik, hogy nem, mások szerint viszont este 10 óra körül megindul az oszlatás.

    A közeli MTV-székházat övező utcákban is gyülekeznek a rohamrendőrök kisebb csoportokban, azonosító szám nélkül.
    A demonstrálók hangulata továbbra is békés.

    A Fidesz örül, hogy Sólyom megszólalt a kordon ügyében

    A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség üdvözli, hogy a köztársasági elnök megszólalt a magyar embereket a szabadságuktól elválasztó Kossuth téri vasfüggöny ügyében - olvasható Szájer József, a köztársaságielnök nyilatkozatára reagáló közleményében. A Fidesz üdvözli, hogy a köztársasági elnök is alkotmányosan aggályosnak minősítette a Parlament előtti terület emberek elől való elzárását. Továbbá üdvözli, hogy a "köztársasági elnök szót emelt a több mint száz napja felhúzott vasfüggöny ügyében" - olvasható Szájer József, fideszes európai parlamenti képviselő közleményében.

    "Ezúton tájékoztatjuk a köztársasági elnököt, hogy a rendőrség eljárását és az emberek szabadságjogainak korlátozását egyértelműen alkotmányellenesnek tartjuk. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elutasítja a vasfüggöny-politikát, így a maga részéről eddig is mindent megtett és ezután is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az emberek alkotmányos jogai, különösen a véleménynyilvánítás, a szólás és a gyülekezés szabadsága maradéktalanul érvényesüljenek." - olvasható az EP- képviselő közleményében.

    Mint írja: "az önmagát törvények fölé helyező kormány önkényével szemben a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség vállalja a polgári engedetlenséget és annak minden jogi következményét.

    Tájékoztatjuk a köztársasági elnököt, hogy a Kossuth téren jogellenesen felhúzott vasfüggöny elbontása miatt ellenünk indított jogi eljárások folyamán nem fogunk élni mentelmi jogunkkal.

    Meggyőződésünk, hogy ma a Parlament előtt egy alkotmány- és jogsértő állapotot számoltunk fel, és helyreállítottuk a törvényességet."

    "Tájékoztatjuk a köztársasági elnököt, hogy felszólítottuk Magyarország minden polgárát, hogy az Alkotmány adta kereteken belül tegyenek meg mindent a demokrácia és a szabadságjogok védelme érdekében." - írja a képviselő.

    22.33. Blokádszervező szórólap

    2006 évvégére a Magyar Köztársaság működőképességének végső határára jutott, a társadalom mély erkölcsi válságba jutott, a gazdaság katasztrofális helyzetben van, áll azon a szórólapon, amelyen a Kossuth téren osztogatva "az igaz országért" országos blokádot hirdetnek február 17-ére. Követelik a kormány lemondását, a kialakult gazdasági helyzetért felelős politikusok felelősségre vonását. Szervezet, név, aláírás nincs a szórólapon, csak egy email cím és egy telefonszám.

    23.36. Utolsó felvonás?

    A rendőrség felszólította a maradék tüntetőket, hogy távozzanak. A mintegy 100 fős csoport hangos üvöltések közepette eleget is tett a felszólításnak. A 30-40 fős kemény mag az Alkotmány utca felé futva távozott. A pár embert, aki nem ment magától, kiszorították a rendőrök. Pár perc alatt kiürült a tér.


    Országszerete százak tüntettek a kormány ellen

    A fővároson kívül több városban is tüntettek a kormány távozását követelve pénteken este. Pécsett mintegy százan demonstráltak. A város Széchenyi terére vonuló, nemzeti és Árpád-sávos zászlókat lengető tüntetők Gyurcsány Ferenc és minisztereinek lemondását követelték, valamint szolidaritásukról biztosították a budapesti Kossuth téren demonstrálókat.

    A pécsiek hazafias dalokat hallgattak, énekeltek, a szónokoktól pedig megtudhatták, hogyan kell viselkedni azokban az esetekben, amikor polgári engedetlenséget tanúsítanak.

    Szegeden mintegy negyven ember követelte a kormány távozását és demokráciát pénteken este a belvárosban.

    A tüntetők 7 óra körül a városházánál gyülekeztek, majd nemzetiszínű és Árpád-sávos zászlókat lengetve, kormányellenes és a Kossuth térieket éltető jelszavakat skandálva vonultak a Móra Ferenc múzeum épülete elé. A be nem jelentett demonstrációt néhány rendőr biztosította, de nem avatkoztak közbe.

    Debrecen főterén pénteken este - csakúgy mint több mint 130 napja minden nap - követelték a tüntetők Gyurcsány Ferenc és kormányának azonnali távozását. A Nagytemplom előtti Kossuth-szobornál mintegy százan gyűltek össze.




    forrás: mno.hu, hirtv.hu, mtv.hu, index.hu, origo.hu, gondola.hu





    [HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

    » vissza a HUNSOR honlapjára

    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

    Korábbi cikkek:

    Románia ünnepel: Európa leggyorsabban növekvő gazdaságával csatlakozott éjfélkor az Unióhoz
    Diószegi magyarverés: újabb szlovák agresszió magyar fiatal ellen
    Révkomárom: Megverték, mert magyarul szólalt meg
    Román rendőrök vertek meg motorosokat a Szent Anna-tónál
    Román csendôrök vertek meg négy gyergyószentmiklósi fiatalt
    Éva Mária Barki: "Egy népnek ki kell mondania, ha akar valamit"
    Éva Mária Barki: semmisnek tekinthető a trianoni békeszerződés
    Letter till OSCE on Hungarian minority beyond the borders
    Magyar jelképek delvideki templomainkban
    A román kisebbségi törvény buktatói
    Tiltakozzunk a jogsértések és jogmegtagadások ellen!
    Rendőrök védték meg a magyarok tiltakozásától Szabadkán
    Elfojtott tiltakozás Szabadkán
    Az egyéves EU-tagság: Szlovákiai melósok, dán sajtok, ír magyarok
    Naponta verik a temerini magyar elítélteket a szerbek
    Szegényebbek lettünk egy síremlékkel
    A Benes-dekrétumok hatvan éve
    Felszabadultunk...
    Az élőhalott délvidék hörgő visszhangja
    Marosvásárhely, 1990. március 19–20.
    Amit tudni kell Bocskai Istvánról
    Petőfi a tüntetők között
    Petőfi Sándor naplójából
    Külpolitikai határaink


    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -



    Vissza a HUNSOR honlapjára

    HUNSOR - All Rights Reserved - ., A.D.