Leleplezték a komáromi Trianon-emlékművet HUNSOR összeállítás
A komáromi református templommal szemben leleplezték a Trianon-emlékművet. Több százan gyűltek össze a megvont engedéllyel rendelkező emlékoszlop nem hivatalos avatására.
A református parókia udvara megtelt a hat óra után kezdődő avatásra, amelyet egy istentisztelet előzött meg. A műsor keretében szavalatok hangzottak el. A leleplezés vezérszónoka Raffay Ernő jobboldali politikus és történész, az Antall-kormány honvédelmi minisztériumának politikai államtitkára volt. Beszédében utalt arra, hogy Szovjetúnió is örök életűnek tűnt egy időben, aztán mégis más sors várt a nagyhatalomra. Elmondta, hogy a kilencvenes évek elején állami tisztviselőként járt Albániában, ahol már akkor erősen hittek abban, hogy Koszovó helyzete megváltozhat. Meglátása szerint nem mondható teljesnek a szabadság Szlovákiában, mivel egy ilyen emlékművet sem lehet akadályok nélkül felavatni.
A leleplezést követően a szőgyéni készítő, Smidt Róbert mutatta be az emlékművet, melyet Reményik Sándor verse ihletett. Elmondása szerint a 300 éves tölgyfa, amelyet egy fémgyűrű fog össze, méltó alapanyaga egy ilyen emlékműnek, méltó érzéseink kifejezésére. Az emlékmű befejezetlen teteje a teljesség hiányát szimbolizálja.
Ezután a T.Ü.Kör polgári társulás vezetője, Feszty Zsolt beszélt, majd Szakács Gábor énekes-dalszerző adott elő két dalt. A rendezvény a Szózat eléneklésével zárult.
A szimbolikus gyűrűkből, amelyet Reményik verse ihletett, kis másolatok is készültek, amelyet a jelenlevők meg is vásárolhattak, ezzel támogatva a Te Ügyed Kör szervezetet.(bumm)
Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
Acélból, - dísztelent, keményet,
És a dátumot belevésetem,
Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget,
S jusson eszembe, hogy az életem
Egy kockára tettem föl mindenestől!
Június 4. 1920.:
Én megállok e sírkő-dátumon.
Én nem megyek egy lépést se tovább.
Eszembe jutnak Nyugat népei,
A gőg, a hitszegés, a csalfaság!
A társtalanság komor bélyege
A megalázott, széttépett hazán,
Mohács, Majtény és Világos után:
Neuilly és Versailles és a Trianon!
Párist, e hitvány, dölyfös ember-bábelt
Csak gyűlölni és megvetni tudom.
A dalai, a csipkés-finomak,
Mikért egy költőnk vágyva könnyet ontott:
Nekem: káromló, rút rikácsolás,
S én visszavetem néki, mint a rongyot!
Remete-nemzet lesz a magyar nép,
Mintha magányos szirten állana,
Vezeklő-oszlop tornyos tetején;
S csak Istene lesz véle, s bánata.
Eszembe jut a kettétörött kard,
És lobogóink tépett erdeje,
És néma, fagyott öblű kürtjeink, -
A némaságuk mintha zengene!
Eszembe jutnak elnyomóink itt:
És árva testvéreink odakint;
Június 4. 1920:
E dátum lázít, fenyeget és int.
Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
Acélból, - dísztelent, keményet,
És a dátumot belevésetem,
Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget
S jusson eszembe, hogy az életem
Egy kockára tettem föl mindenestől!
Megosztás a Facebook-on