Jelenünk és jövőnk főbb kérdései

Az idei esztendő az egyetemes keresztény világ számára jelentős. Nekünk, magyaroknak több szempontból is az. Ezer esztendeje István király felvette a keresztény vallást, s ezzel lehetővé tette nemzetünk megmaradását a Kárpát-medencében. Ezer év hosszú idő, s mi, magyarok joggal lehetünk büszkék: ezer éve töretlen a magyar államiság. Birodalmak, nemzetek tűntek el, de mi megtörve, megfogyatkozva bár, ám itt vagyunk.

Kerek évforduló az idei. Több szempontból is. Nyolcvan éve történt - talán túlzás nélkül állíthatom - a civilizált Európa legnagyobb szégyene: Trianon. Nyolcvan esztendeje, hogy Európa határait Záhonynál és Röszkénél húzták meg, lemondva ezzel a Kárpátokról és a Duna-Száva közötti Európáról. Nyolcvan esztendeje, hogy a keleti barbárság megállás nélkül rombolja a nyugati kultúrát. Kerek évforduló az idei abból a szempontból is, hogy tíz éve szabad az az ország, amelyet ma Magyarországnak hívnak. És ez az ország, ha nehezen is, de elindult az önmagára találás útján. Trianonnal, az ország területe kétharmadának elvesztésével, a népet ötven évig agymosás alatt tartó kommunizmus ellenében valami megmozdult, valami új születik: a magyar demokrácia. Nehéz és gyötrelmes ez a szülés, mint minden szülés, de végre elmondhatjuk: van értelme, lesz jövője.

A magyar társadalom beteg: Pozsonytól Kolozsvárig, Kolozsvártól Budapestig, Budapesttől Szabadkáig. Beteg, de gyógyítható beteg. A betegség neve: széthúzás, marakodás. Két éve polgári kormánya van Magyarországnak. A '98-as választások megmutatták: a többségnek elege van a frázisokból, a kommunista utódpártokból, a rablásból.

A nemzet valódi demokráciát, valódi jólétet akar a puszta demagóg ígéretek helyett. Az új kormány ezeknek az igényeknek tesz eleget: Európáért, de a magyar érdekekért. Ennek ellenére az ellenzék, mely négy évig volt hatalmon, s ez alatt az idő alatt gyakorlatilag mindent elrontott, amihez csak hozzáfogott, az alapszerződésektől a Bokros-csomagig, és a Tocsik-ügyön át mindent megtesz, hogy a kormányt és az országot kompromittálja, lejárassa a média hathatós segítségével, melynek nagyobbik része, sajnos, mind a mai napig az ellenőrzésük alatt van.

Ennek ellenére bizakodhatunk: 2002-ben nem ismétlődik meg 1994 rémálma. Visszarendeződéstől nem kell tartanunk. A kormány a mindennapos, már-már az emberi méltóságot sértő lejáratási kampány ellenére is teszi a dolgát, végzi a feladatát. A gazdaság fejlődik, az életszínvonal javul, a demokratikus intézmények erősödnek. Magyarország a NATO tagja és az EU kapuján kopogtat. Sok támadás érte a NATO-tagságért, de tudnunk kell, hogy a tőkebefektetésekhez és a gazdasági fellendüléshez ez nélkülözhetetlen volt. Az ország biztonsága nagyobb, mint bármikor a történelem során. Az unió fogalma azonban sokkal bonyolultabb, s mivel írásomnak nem ez a fő kérdésköre, részletesen nem is tárgyalom, csupán annyit jegyzek meg, hogy amennyiben a schengeni Európa határai a Kárpát-medence kellős közepén húzódnának, az kiszámíthatatlan következménnyel járna az egyetemes magyarság sorsára nézve.

Trianon megtörtént, Magyarország népe nyolcvan éve van szétszakítva, és él nyolc országban. Az ötven évig tartó frusztráció, melyet hatalmi szóval Moszkvából indítottak el, csak lassan kezd csitulni. Ezen a téren is biztató jelenségeknek lehetünk tanúi: a magyarság kezd egymásra találni. Sok még a tennivaló, sok még a megbeszélnivaló, de ezen a téren is megmozdult valami. Látnunk kell, hogy háborúkkal, hódításokkal a XXI. században nem lehet kísérletezni, mert beláthatatlan következményekkel járhat: nemhogy nő egy ország, hanem inkább szétesik. Elég csak az elmúlt tíz év eseményeire gondolnunk. Az új évezredben a kisebbségi problémákat csakis a regionalizmus, az autonómiakoncepciók és a tolerancia képes orvosolni Európa keleti részében. Mik is azok a legalapvetőbb dolgok, amelyeket nekünk, kisebbségi magyaroknak minimumként követelnünk kell?

1.) Területi autonómia
2.) Kulturális autonómia - önálló iskolarendszerrel és médiumokkal
3.) Kettős állampolgárság.

Le kell számolnunk azzal a hamis illúzióval is, hogy ami sikerült Dél-Tirolban, Svájcban és Skandináviában, az sikerülni fog itt, a mi égtájunkon is. Aki ezt állítja, az vagy vak és nincs tisztában a történelmi tényekkel, vagy szándékosan ferdít. Ki kell mondanunk: Kelet-Európában a nyugati minta sosem fog megvalósulni, mert a különböző népek felfogásában, történelmi érettségében több évszázados eltérés mutatkozik. Nekünk, magyaroknak tehát politikai vakság volna abban reménykedni, hogy a román, a szlovák vagy a szerb állam magától megadja azokat a jogokat, amelyeket követelünk.

A megoldás itt is, mint általában mindenütt: a pénz és a passzív ellenállás. Tudatosítanunk kell a többségi nemzetekben, hogy célunk nem a kiválás, a szecesszió, hanem ellenkezőleg: lojális állampolgárai szeretnénk lenni annak az országnak, ahová a történelem sodort minket. Önálló iskoláink, intézményrendszereink, melyeket mi magunk finanszíroznánk, az egész ország számára hasznosak lehetnek. A rendszeres és jelentős összegű adó pedig egyenesen az ország javát szolgálná és elősegítené e fejletlen területek felzárkózását, azonkívül jelentősen növelné ezen országok csatlakozási esélyét az Európai Unióba, ahol a határoknak csak adminisztratív szerepük van. Ez nem megy máról holnapra. A passzív ellenállásnak is ugyanez a célja: ráébreszteni a többségi nemzeteket, hogy az egyetlen járható út a kompromisszum. Az adófizetés megtagadása, csak az anyanyelven való megszólalás, a többségi nemzetnél nagyobb népszaporulat tudatos vállalása azok az eszközök, amelyekkel békés módon tiltakozhatunk elnyomattatásunk ellen.

Hogy céljainkat megvalósítsuk, az anyaország hathatós segítségére van szükségünk, mely jelen pillanatban ekkora terhet nem képes vállalni. Ezért a magyar politika elsődleges céljának kell lennie, hogy a Kárpát-medence vezető gazdasági hatalmává váljon, s stabilitása az egész térségre kisugározzék. Mindez azonban a jövő kérdése. Hogy a távolié vagy a közelié, az sokban függ tőlünk, kisebbségi magyaroktól is. Ha az elvándorlás ilyen mértékben folytatódik, ha a magyarlakta területek ily gyorsan csökkennek és szűkülnek, mind a határokon túl, mind a határokon belül, akkor a fent vázoltak csupán illúziók, s fennáll a veszélye annak, hogy a magyarság pár száz év múlva csak apró szigetcsoportocska, kulturális rezervátum lesz Európa térképén, s helyét ellenállóbb, népesebb nemzetek veszik át. Ezért nem szabad visszariadnunk az áldozathozataltól, vállalnunk kell a háromgyermekes családmodellt, szülőföldünkön kellene keresnünk a boldogulásunkat, kerülnünk kell a vegyes házasságot.

Jelenleg nemzettestünk déli részét fenyegeti a megsemmisülés veszélye. Nemcsak Szerbia népe számára, hanem a délvidéki magyarság számára is sorsdöntők lesznek a szeptemberi választások, elsősorban a helyhatóságiak. A helyzet rendkívül komoly, a tét immár a lenni vagy nem lenni. Ha a választásokon elesik Szabadka - a délvidéki magyarság fellegvára -, akkor helyzetünk tovább romolhat, mozgásterünk teljesen beszűkülhet. A délvidéki magyar pártoknak tehát össze kell fogniuk, s együttesen felvenniük a versenyt a többségi pártokkal szemben. A megmérettetések, erőnk szétforgácsolása ellenfeleinknek kedvez.

Példát kellene vennünk a felvidéki összefogásból, ahol a több, más-más politikai szemléletű magyar pártnak végül sikerült megegyezésre jutnia, és létrejöhetett a Magyar Koalíció Pártja. Ez a Délvidéken megvalósulni látszik, ha teljes egészében nem is, de részleteiben igen. A választások után - mindegy, hogy azt felsőbb szinten ki nyeri meg - reformokra van szükségünk. Kisebbségi politikát a jelenlegi Európában liberális alapokon nem lehet folytatni. Egységes pártra van szükségünk, mely a legerősebbnek a vezetésével jönne létre, benne több frakció működne és alapvetően a nemzeti-polgári-keresztény vonalnak kellene meghatározó szerepet játszania. Ha sikerül végre egységet teremtenünk, ha sikerül önös érdekeinken felülkerekednünk és egy erős, mindenki számára elfogadható új pártot létrehoznunk, akkor sikerrel kezdhetünk hozzá hosszú távú céljaink megvalósításához.

Addig még sok víz folyik le a Dunán, de mint említettem, számos a biztató körülmény. Ha a nemzet ebben az évben önmagára talál, képes túllépni önös és kicsinyes érdekein, és egységben kezd gondolkodni, amire pedig több dolog enged következtetni, akkor sikeres lesz a Magyar Millennium, s bizakodóan kölcsönözhetem Széchenyi szavait a korhoz igazítva: Sokan mondják: a magyarság volt, de én hiszem, a magyarság lesz!

DÉVAVÁRI DATTLER Zoltán, Szabad Hét Nap

vissza
ezer év
Kisebbségi dosszié
Presented by
Hunsor Infomedia
by
Kormos László
Vissza a HUNSOR honlapjára!
hunsor