Délvidék: Szent István birtokán
Most, hogy a Magyar Millennium esztendejében mind többet és mind többen
zarándokolunk el Aracsra, számos új dolgot tudunk meg róla, egyre több
fátyol lebben fel legnagyobb és legszebb, ,,legtitokzatosabb'' középkori
emlékünk titkáról.
Legutóbb a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok csodálatos vasárnapi
megnyitóünnepségén hangzott el, hogy vége az alapítása és építése körüli
bizonytalanságnak: megbízható forrásból, a vatikáni levéltárból érkezett a
friss hír, hogy Aracsot Szent István alapította 1030-ban, s ekkor kezdték el
építeni is.
Számunkra azért is rendkívül fontos ez a híradás, mert a Magyar Millennium
évében, s most a választások küszöbén, amikor sorsunk - ki tudja, hányadszor
már?! - eldőlni látszik, erősíthet bennünket az a tudat, hogy vidékünk is
Szent István koronája alá tartozott, s hogy a zord körülmények és kíméletlen
történelmi tények ellenére minden szállal hozzá kötődik most is. Hogy István
királynak jussa van erre a vidékre, s nekünk is jussunk van István királyra
és az Ő védelmére, a Szent István-i örökségre.
Az is elhangzott ezen, a millennium jegyében fogant megnyitóünnepségen:
végső ideje, hogy felnőjünk ehhez a szent örökséghez, hogy igazán méltókká
váljunk rá.
Kultúránk területén számtalan példa és kiemelkedő eredményünk bizonyítja,
már sikerült felnőnünk hozzá, illenék most már felnőni a politika sikamlós
területén is.
E sorok írója ünnepi köszöntőjében egy másik nagy emberünk, Rákóczi Ferenc
magatartását állította mai vezetőink elé példaképül: a felekezeti és egyéb
ellentéteken felülemelkedő, nemzeti egységre törekvő kuruc fejedelem az
egész nemzettel indult harcba az ország felszabadításáért, mert a vallási és
más különbségek nem verhetnek éket a haza szabadságáért, a nemzet
felemelkedéséért küzdő társadalmi rétegek közé.
Fejedelmünk és többi nagyjaink - Szent Istvántól egészen Antall Józsefig -
példájához igazodva álltunk mi ott vasárnap az ősi kövek között első
királyunk birtokán, s később a nagybecskereki székesegyház szent falai
között, a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitóján, ünnepeltünk és
énekeltünk együtt, felekezeti és pártbéli hovatartozásunktól függetlenül,
mert próbáljuk megőrizni kultúránkból és magunkból azt, ami még megmaradt.
Titokban abban reménykedve, hogy összefogásunk, együtt ünneplésünk ezekben a
sorsformáló pillanatokban példaként szolgál majd mások számára is. Azon
politikai és önkormányzati vezetőink számára is, akik közül egyetlenegy sem
tartotta fontosnak, hogy kultúránk egyik legnagyobb ünnepén Aracson
megjelenjen. Mint ahogy néhány órával később a nagybecskereki
székesegyházban sem, ahol az I. Vajdasági Magyar Kórustalálkozón a délvidéki
kórusok találkoztak, s tettek együtténeklésre való képességükről és
hajlandóságukról csodálatos tanúbizonyságot.
Pedig szorongatott helyzetben levő kisközösségünknek és politikai vezetőinek
legjobb délvidéki kórusaink magas fokú együtténeklési képességéről és
hajlandóságáról kellene példát venniük most, a Magyar Millennium évében, a
sorsunkat formáló választások küszöbén.
Hogy Szent István birtokán, szép szülőföldünkön legalább még ezer évig
magyarként megmaradhassunk.
DUDÁS Károly
| |
