A magyar nemzet sorsa is nagy erôk jelenlétében zajlott, mint tudjuk, már a honfoglalók részére is. A magyar államalapítás szerencsés idôben történt, ez tette lehetôvé, hogy a Kárpát-medencében és annak gyepüvidékén erôs állam, korszerű királyság jött létre. De jöttek nagy erôk, Mohács után már több szerepe volt a magyar politikai zsenialitásnak (Szent Korona), mint az erônek, a Szent István-i ország megtartásában, többszöri talpraállásában. Az erô, amely összeroppantotta a történelmi magyar államot, már Európán kívüli és Európa-ellenes volt.

Az Egyesült Államok módfelett meggazdagodott elsô világháborús részvétele által. Pontosabban az amerikai pénzintézetek és nagyvállalatok sokszorozták meg vagyonukat. Háborúk, forradalmak finanszírozása régi üzletág. Ismeretes, hogy a Szovjetunió nyugati bankárok pénzén jött létre, és 16 évre rá Roosevelt elnök elsô intézkedése volt a Szovjetunió kormányának elismerése, és már csak 12 év kell ahhoz, hogy Európa romjain két nem európai nagyhatalom osztozkodik a zsákmányon. Politikai és gazdasági rendszerük egymásnak szöges ellentéte aláfesti hidegháborús együttműködésüket. A világ kétpólusú vezetése alatt Európa ötven évre "jegelten" várja sorsa alakulását a két világerô viszonyának függvényében, mialatt végbemegy a "harmadik világ" átszervezése, gyarmati sorból "felszabadítása", aminek során Ázsia és Afrika országainak többségében kommunista hatalom jön létre, és Európa nyugati "szabad" részén a politikai arénában egyre több vörös zászló leng. Létre akar jönni a szocialista világállam. Nyugat politikai köreit nem a kommunizmus zavarja, hanem csak annak "sztalinista" gyakorlata. Budapesten kellett volna demonstrálni, hogy van jófajta kommunizmus is, de a játék nem sikerült, a sztalinizmus visszarendezôdött. A ą80-as években az afgán háborúban anyagilag és morálisan tönk szélére került szovjet rendszer megváltoztatása elkerülhetetlenné vált. A két nagyhatalom közös gondjaként Reagan és Gorbacsov együtt küzd a "világbéke megmentésén", ami akkor még a szovjet rendszer "liberalizálását" jelentette.

A Magyar Élet 1990. február 1-i számában errôl az alábbiakat írtam:

"A helyzet érdekessége, hogy Nyugat változást akar, de azt csak addig a mértékig, amíg az elôsegíti a Szovjetunió és a "szocialista" blokk gazdasági életét. Másszóval, meg akarja menteni a Szovjetuniót is, meg Kelet-Európát is úgy, ahogy van. Ismét más szóval: azért segíti demokratizálni, hogy gazdasági talpraállítással megvédje az összeomlástól. Nagy keserűség lehetett a Szovjetunió nyugati támogatói részére, hogy minden támogatás elvész egy feneketlen kútban. A támogatás megvonása nagyon közeli összeomlást idézne elô. Ezért indult a mentôakció a peresztrojkával. Eszerint nem Gorbacsov alkotta meg a peresztrojkát, hanem fordítva; a szükséges átalakításhoz végre elôállt egy megfelelô szovjet vezetô. Gorbacsov feladatot teljesít. Nehéz rámutatni, kitôl kapja a feladatot, de az a nagy ováció, amiben a nyugati, leginkább amerikai médiától részesül, talán utal a forrásra."

Egy másik idézet a Magyar Élet 1990. június 7-i számából:

"Ha jót akarnának tenni a világ urai a Szovjetunió népein, akkor felszámolnák a birodalmat, támogatnák a nemzeti államok létrejöttét nemes versenyre serkentve ôket egymással, és ha valamiféle gazdasági szövetségre akarnak lépni közös érdekbôl, az az ô dolguk. De, mint tudjuk, a világ urainak nem az a törekvése, hogy békén hagyják a nemzeteket sorsuk tetszés szerinti kialakításában, hanem azt erôltetik, hogy olyan egységekbe kényszerüljenek, amiben a világméretű vállalkozások rendelkeznek anyagi és szellemi kincseikkel. A politika szerepe pedig az, hogy elhitesse az egyénnel, hogy ami van, az az ô akarata szerint való."

Párhuzamosan nagyon behatóan foglalkozik az amerikai diplomácia a vasfüggöny mögötti országokban a változások keltette esetleges zavarok kezelése módozatain, különösen számolva a Szovjetunió összeomlására.

"Ez alatt az idô alatt a KGB Kelet-Közép-Európában működô különítményei az Atlantista Rend világhálózatával együttműködve elôkészítették és véghezvitték az atlantista fordulatot Magyarországon, Csehszlovákiában, Jugoszláviában, továbbá eltávolították a berlini falat, leváltották Honeckert, majd a bolgár Zsivkovot, és segítették a balti, valamint a kaukázusi köztársaságok szeparatizmusát. Véres megtorlásra csak Romániában került sor... (Drábik János, Új Világrend? Világzsákutca.)

Bíró Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum elsô elnöke (aki lemondott az árulások láttán, akinek a késôbbiek nemzeti helytállás és erkölcsi tisztaság tekintében nyomába sem jöhetnek) írta az alábbiakat a rendszerváltoztató eseményekrôl:

"1989-ben már jól érzékelhetô volt, hogy bizonyos külföldi erôk gátlástalanul beléptek a magyar változások folyamatába. Ennek különösen kínos pillanata volt, amikor az amerikai nagykövettel találkoztunk. Mark Palmer a csokornyakkendôjével jellegzetesen nyegle, pimasz és pökhendi figura volt, aki rögvest hanyattvágta magát egy székben, és olyan arcátlan módon azzal indított, hogy ô tulajdonképpen az SZDSZ-szel együtt képzelné el a dolgokat ­ hogy elnökként kénytelen voltam rendreutasítani. Közöltem vele, hogy ô most a Magyar Demokrata Fórum, egy független magyar politikai szervezôdés székházában van, és az MDF elnökségének tagjai ülnek vele szemben, és jó volna, ha nem az SZDSZ-rôl beszélne. Eredmény semmi, a beszélgetés végéig így, ebben a felállásban és ebben a stílusban zajlott. Utána meghívott ebédre, Joó Rudolffal mentünk el, ott meg az elsô kérdése az volt, hogy az MDF antiszemita párt-e? Ugyanez nagyon hasonlóképpen történt Soros Györggyel is. Ô vacsorára hívott, ennyi volt a különbség. Nagyon barátságosan azzal kezdte, hogy ugye maga tudja, hogy az én szívem hová húz? Igen, tudom ­ válaszoltam. De ô szeretné támogatni az MDF-et, mondta. Köszönjük, de milyen feltételekkel? Minek ez a két párt ­ válaszolta. Én a többpártrendszerrôl kezdtem volna beszélni, mire közölte: ô akkor támogatná igen jelentékenyen az MDF-et, ha mi az SZDSZ-szel együtt, lényegében egy pártban politizálnánk. Felvilágosító beszélgetések voltak ezek. Nyilvánvalóvá lett, hogy az országban mozgó óriási erôk nem fogják hagyni, hogy kicsússzon a kezükbôl Magyarország, és azt sem, hogy a népnemzeti gondolat csorbítatlanul, teljes erôvel és hatékonysággal érvényesülhessen. Ennek része volt mindaz, ami utána, 1990-tôl következett. Ma már teljesen világos, hogy egy nagy-nagy összjátéknak voltunk a darabkái, és egyben persze a teljes kiszolgáltatottjai. És a balekjai is. Valószínűleg ą88 végefelé térhettek észhez, addig hagytak bennünket »bomolni«, más volt a program vagy a dramaturgia. Addig vélhetôen azt sem igazán hitték el, hogy a szovjet világbirodalomnak tényleg teljesen vége. Felkészületlenek voltak, és kissé késôn kapcsoltak. Ettôl megriadtak, félni kezdtek, hogy kicsúszik a kezükbôl az ellenôrzés, így nagy sietve, roppant agresszívan beléptek a folyamatba. Így találkoztunk. Mindenben Németh Lászlónak lett igaza, aki még jóval a második világháború befejezése elôtt megjósolta, hogy akármilyen fordulat következik Magyarországon, azt kívülrôl fogják irányítani, ennek meglesznek a belsô »szolgálattevôi«. És pontosan ez történt most is. ą89 második felétôl már nyilvánvalóvá lett, hogy az egész rendszerváltást a multinacionális tôke veszi kézbe, és a neki megfelelô külsô és belsô politikusok kapnak ebben szerepet."

Mint fentebb idéztem korábbi fogalmazásomból: a világ urainak nem az a törekvése, hogy békén hagyják a nemzeteket sorsuk tetszés szerinti kialakításában, hanem azt erôltetik, hogy olyan egységekbe kényszerüljenek, amiben a világméretű vállalkozások rendelkeznek anyagi és szellemi kincseikkel. Még el sem mentek az oroszok, megjelentek a világvállalatok üzletszerzôi "segíteni az átalakulást". A szocialista állam csôdöt mondott, a szakértôk Magyarország tudomására adták, hogy a megoldás az állami vagyon magánkézbe adása, és az állam ezek eladásával rendbehozhatja háztartását. Az ország gazdasági talpraállításának feltétele a nyugati módszerek elfogadása.

Nagyon érdekes volt felismerni 1990-ben a benyomuló kapitalizmus megvallott elvi alapját, amit neoliberalizmus néven hirdettek, mint egyedül üdvözítôt. Ennek lényege az, hogy az emberek sorsát a piaci törvények határozzák meg. Az embereknek kell a gazdaság parancsait követni, és nem ellenkezôleg. Ez a fajta kapitalizmus, éppen embertelensége miatt, Európában megbukott már a XIX. században, helyet adva a "kapitalizmus szociális felelôsséggel" elvi kompromisszumnak.

Globalizmus a mai szóhasználatban a neoliberális irányzatot követô nemzetközi tôke behatolása vagy ilyen törekvése minden gazdasági egységbe.

"Globalizmusnak egy ellenôrizetlen, nemzeteken kívüli szűk körnek a kezelésébe került vagyon (tôke) segítségével a világ egészére kiterjedô hatalmát, míg globalizációnak ennek kiépülését, illetve az ehhez vezetô folyamatot tekintem. Ennek nagyon sok összetevôje és következménye van a legkülönbözôbb területeken, de szerintem ez a lényeg." (Flag Magazin, Szaszovszky Géza: Mi a globalizmus és a globalizáció?)

"A globalizmus manapság a multik korlátlan uralmát és az általuk folytatott kíméletlen kizsákmányolást jelenti. Ezek a multik többnyire a XIX. század második, és a XX. század első felében jöttek létre, és szerepük folyamatosan lett egyre jelentősebb. A globalizáció folyamata veszélyezteti a kisebb országok nemzeti kultúráját, mert az ő szempontjukból egy kommersz, alacsony műveltségű népesség a fontos, egy könnyen irányítható fogyasztói társadalom, amely gondolkozás nélkül megvesz minden kacatot, amit reklámoznak. A globalista utópia szerint az államok és határaik semmibevétele nyomán olyan, egyre összefüggőbb világgazdaság épül, ahol az egyre olcsóbbá váló áruk a szükségleteket szinte minden terhes munkakötelezettség nélkül is ki tudják majd elégíteni. Ez a kommunizmus holnaputánra ígért »arany-tojásának« neokapitalista változata." (Ankerl Géza, Az M. I. T., a Genfi Egyetem és a BME tanára; az ENSZ tanácsadója.)

A nagyvállalatok korlátlan szabadsága jelenkori kiterjesztése megbontotta az Európa nyugati felében kialakult szociális ellátottságot is megtermelô, felelôsséget viselô kapitalista rendet, amelynek során elsorvadnak a munkásvédelmi szervezetek, a szakszervezetek. Itt Ausztráliában is érezhetô ez a folyamat, ami majd oda torkollik, hogy a munkabérek az Ázsiából beözönlô munkavállalók igényei szintjére süllyednek. Eljött hát, illetve visszajött, a primitív kapitalizmus kora, azután, hogy már a XIX. század forradalmak, szakszervezeti mozgalmak, közgazdasági elméletek politikai pártok és filozófiai elméletek sokaságával keltett ellenszenvet, undort és hányingert a szabadjára eresztett, úgynevezett liberális kapitalizmus ellen, most itt áll tisztára fürdetve, és olyanféle nimbusszal korszorúzva, mint aki megmentette a világot a sötét bolsevizmusból és bevezeti abba a jólétbe, ami máris megtekinthetô az amerikai filmeken. Holott most kaszálja be az európai rulettasztalon azokat a zsetonokat, amik százmillió moszkvai szolgálatra taszított európai ember nyomorából most dollárra válthatók. Csak a stílus változott.

"A globalizáció mai formája a multinacionális vállalatok és a tőkespekulánsok (és a náluk alkalmazásban álló vagy szaktudásukat érdekeikbe állító szakemberek) számára kedvező, de a többség számára mellékhatásai miatt nem előnyös... A globalizáció hatása az is, hogy sok tekintetben szűkül a kormányok mozgástere, s viszonylagossá válik a nemzetállamok önállósága. A vállalatok és az államok kölcsönösen függnek egymástól (adóbevétel, munkahelyteremtés, tőkebeáramlás, nyereség, piacszerzés tekintetében). A nemzetállamok vesztettek a gazdasági szabályozás feletti szuverenitásukból, a kormányok és egyes vállalatok konfliktusa szinte elkerülhetetlen. De az, hogy a kormányok vesztettek önállóságukból, nem teszi őket cselekvésképtelenekké." (Farkas Péter, a Világgazdasági Kutatóintézet tudományos főmunkatársa.)

Lássuk, miként került be Magyarországra a kifosztás rendszere.

"A két olajválság következményeként fokozatosan olyan gazdaságpolitikát fogadtunk el, amely akkor jött divatba a fejlett Nyugaton. A thatcherizmus eredményei, a reaganizmus sikerei a neoliberális gazdaságpolitikát hozták ránk is. Ki törôdött akkor a magyar gazdaságpolitika irányítói közül azzal, hogy Nyugaton óriási termelôerôkkel rendelkezô, fejlett, gazdag országokat ért a válság. Ki gondolta, hogy nálunk, sokkal szegényebb viszonyok között, talán nekünk való megoldás kellene? Óriási volt a kísértés a szorongató helyzetben, hogy hitelekkel pótoljuk a veszteségeket. A nagy olajbevételek túlkínálatot idéztek elô a nemzetközi pénzpiacon, ezért nem volt nagy művészet hitelekhez jutni. Ugyankkor a hitelezôk voltak olyan okosak, hogy változó kamatú hiteleket adtak, hogy soha ne érje veszteség ôket. Sôt, hogy többszörösen visszakapják a tôkehitelt. Az adósságszolgálatokon keresztül ez meg is történt... Kormányaink hitelkönnyítés kérése helyett pontosan fizettek. Ezért az államháztartás hiányának pótlására esetenként jelentôs mennyiségű újabb devizahiteleket vettek fel. A lakosság nagy része elszegényedett, és közben az állami vagyon nagyobbik részét kiárusították." (Pozsgay Imre, A rendszerváltás (k)ára.)

A nemzetközi uzsora bankhálózat tehát befészkelôdött a magyar gazdasági és politikai életbe még a rendszerváltoztatás elôtt. A kialakuló többpárt-rendszerben keresett és talált magának olyan politikai csoportosulást, pártot, amely készséges szövetségesévé lett, amelyet azután egyre növekvô erejével politikai tényezôvé támogatott az Egyesült Államok diplomáciája. Mert tudott dolog, hogy az amerikai politikai adminisztráció teljes egészében, és már évszázada, a nagyvállalatok érdekeinek végrehajtója. A beavatkozás a magyar politikai életbe sokféle közvetlen és közvetett módon eredményezi, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége kormányzati tényezô lehet számbeli súlyának többszörös erejével.

A privatizációt amerikai "szakértô" vállalatok vezényelték, annak magyarországi kedvezményezettjei, mint az ország új tôkés vállalkozó részlege, amerikai érdekeltségekkel összefonódva valósítják meg Magyarországon a neoliberális gazdaságirányítást, amihez illeszkedô törvényeket az Országgyűlés megszavaz. Nemzetközi támogatás nélkül az SZDSZ nem érhette volna el, hogy meghatározó kormánytényezô lett. 1994-ben az MSZP kétharmados többséget ért el a parlamentben, ennek ellenére koalíciót kötött az SZDSZ-szel.

"A felgyorsuló készpénzes privatizáció révén a külföldieken kívül fôleg a hazai nagytôke MSZP-hez kötôdô körei jutottak hozzá az állami javakhoz ­ utóbbiak szorosan összefonódva a szocialista pártpolitikai és kormányzati szférával. A közigazgatásban, a kulturális intézményekben, a közszolgálati médiában stb. radikális személycserék zajlottak. Kiépülni látszott egy új: tôkés-demokratikus-posztkommunista »pártállam«. Úgy tűnt, minden változás és minden ellenkezô látszat ellenére a berendezkedés végsô lényege nem változott: az utódpárt újbóli uralomra kerülésével valójában a korábbi egyközpontú hatalmi struktúra restaurációja ment végbe... A magyar társadalomszerkezet nem a nyugatias, polgári típusú ­ a felsô és az alsó rétegek között stabil és nagyszámú polgári középosztályt felvonultató ­ háromosztatú modell, hanem egy kelet-európai, illetve latin-amerikai jellegű ­ elitre és tömegtársadalomra oszló ­ kétpólusú struktúra irányába fejlôdött." (Debreczeni József.)

A középosztály eltüntetése ­ a "burzsoázia" kiirtása egyébként eredeti bolsevik program. A kommunista forradalmak elsô pénzügyi forrása a polgári középosztály kifosztásából ered. Ez az osztály minden társadalom gerince, szorgos, dolgozni, alkotni képes réteg, a haladás, tudomány és művészet megújulásának dús talaja, a társadalmi élet, a politika alakítója, hit-, erkölcs-, nem-zet-eszmények művelôje, a kultúra és tradíciók folyamatosságának biztosítéka. Nem ok nélkül törekedett az Orbán-kormány megerôsíteni ezt a sok üldözést szenvedett, szellemi értékeit nagy nehézségek árán megtartó réteget.

A 2002-ben megtartott választásokon minden korábbinál erôsebb nemzetközi támogatást kapott a liberálbolsevista oldal. Minden jel és minden számszerűség a Fidesz gyôzelmét jelezte, a második forduló eredménye körül rejtélyes dolgok voltak. A baloldal által éppen csak megnyert választás után ugyancsak rejtélyes módon történt meg a kor-mányhatalom elosztása a két párt között. Az SZDSZ a kormányoldali parlamenti helyek 10 százalékát kapta a választással, az MSZP egy miniszteri pozíció helyett négyet adott át részére, de valójában hetet kaptak: Bárándi Péter, GörgeyGábor, és László Csaba köztudottan a szabaddemokrata vonalat szolgálja, ami 47 százalékos részesedést jelent a kormányzásban az SZDSZ részére. De a pártonkívüli miniszterelnök, Medgyessy is inkább kötôdött a szabaddemokratákhoz, pontosabban ahhoz a gazdasági, politikai illetve világfelfogáshoz, ami neoliberalizmus néven ismeretes. Lényegében a globális hatalomszerkezethez való igazodást valósítja meg.

Amikor a Medgyessy-kormány népszerűsége két év után nagyot hanyatlott, ismét egy rejtélyes hátterű, de erôteljes fordulat következett, amiben Magyarország lecserélô alapon új miniszterelnököt kapott, az MSZP pedig lecserélô alapon új vezetôséget. Gyurcsány Ferenc kormánya és pártja semmit sem tartott meg az MSZP-bôl, jellege és lényege azonos a szabaddemokratákéval. Csak egy jellemzés: "A Nemzeti fejlesztési terv forrásaiból a legszegényebbeket és az elitet kell támogatni" ­ mondta Gyurcsány Ferenc. Ez pontosan megfelel a neoliberális elveknek. Olyan ország kell, amelynek polgárai nem törekednek, de nem is képesek ellenállni az új világrendnek.

A kommunista bolsevizmusban még volt mód védelmezni a magyar kultúra értékeit, irodalmat, ének- és zenekultúrát, a globális neobolsevizmusban a globális kultúra minden egyénit, minden nemzetit letarol. Nem majd, hanem Globáliába áttolattatásunk idejétôl 1989-tôl kezdve. A kultúra megtartása értékôrzô tevékenység, és amikor azt valamivel szemben kell megtartani, a megôrzés már nem egyéni, hanem közösségi feladat, és nagy gonddal és nagy anyagi áldozattal hajtható végre. A lehetôségektôl megfosztott társadalmak erre képtelenek lesznek. A globális kultúra nagy anyagi erôvel nyomul, és eszköze ma már fôként a televízió. Magyarországon már elég lesz mégegy generáció elfeledtetni mindent, ami magyar. A 45 éves agymosás után a folyamatosság abban van, hogy ugyanazok terjesztik az amerikait ­ nagyobb eséllyel ­, akik romboltak korábban.

» vissza a HUNSOR honlapjára