Erdély-szerte megkondulnak a harangok a gyászbéke 90-ik évfordulóján
Krónika.ro




    Számos erdélyi településen, többnapos programok keretében szerveznek megemlékezéseket a trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulója alkalmából. Az Erdélyi Református Egyházkerület Elnökségének csütörtöki közleménye szerint pénteken délután 17 óra 30 perckor megszólalnak a református és az evangélikus templomok harangjai.

    A harangszó nemcsak arra emlékeztet, hogy Trianon egy egész nemzetet, közösségeket, családokat és egyházakat megnyomorító döntés volt, de az Istennel való találkozásra is hív, aki erősebb minden erőtlenségünknél” – olvasható a közleményben.

    Nagyváradon az evangélikus gyülekezet Körös (Vladimirescu) utcai templomában ökumenikus imán vehetnek részt a megemlékezők 17.30-tól. Szintén pénteken adják át a városi RMDSZ-szervezet kisiskolások számára kiírt, Magyar nemzet határok nélkül című rajzversenyének díjait is. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) városi szervezete este 21 órakor indul a vasútállomás melletti gyaloghídtól a közeli dombtetőre, ahol egy Trianont jelképező T formájú alakzatot gyújtanak meg az évforduló emlékére. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) 17 órakor kezdi megemlékezését a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) székházában.

    A szatmárnémeti RMDSZ székházában csütörtökön 17 órakor a Szent István Kör szervezésében Thoroczkay Sándor történelemtanár tartott előadást A trianoni békeszerződés előzményei és utóélete címmel. Pénteken a Szatmár megyei Széchenyi István Emlékbizottság középiskolás diákoknak szervez vetélkedőt, amelynek célja, hogy a „legnagyobb magyar” életét és munkásságát az ifjúság jobban megismerje. A verseny legjobbjait díjazzák.

    Gyergyószentmiklóson a helyi önkormányzat szervez műsoros megemlékezést pénteken: a 17 órától kezdődő eseményen Rokaly József nyugdíjas történelemtanár A Trianon utóélete címmel tart előadást. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) megemlékező felvonulást tart a város főterén, majd csatlakoznak a temetőkertben gyülekező megemlékezőkhöz. Gyergyószék Székely Tanácsa felhívásban fordult a szék valamennyi lakosához, civil, egyházi és közéleti vezetőkhöz, hogy minden településen szervezzenek megemlékezéseket, illetve minél többen vegyenek részt ezeken az eseményeken. Ugyanakkor kérik a települések papjait, lelkészeit, hogy pénteken 17 óra 30 perckor szólaltassák meg a harangokat. „Emlékezzünk – legalább lélekben – együtt!” – olvasható a felhívás végén.

    A Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi szervezete pénteken délután 17.30-kor a belvárosi Erzsébet parkban a volt országzászló helyén tart megemlékezést. Beszédet mond Kádár Gyula történész, valamint a politikai szervezetek képviselői. Imát mond Incze Zsolt református lelkész. A résztvevőket arra kérik, hogy tűzzenek fekete szalagot. Hargita megyében három napig tartó rendezvénysorozat keretében emlékeznek a diktátum aláírásának évfordulójára. A programokat az EMNT, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), az EMI, a HVIM csíki szervezetei, valamint a Magyarok Szövetsége és a Csíkszéki Mátyás-huszárok Egyesülete közösen szervezi.

    Pénteken Trianon: a Magyar Golgota címmel szerveznek felvonulást Csíkszeredában 16.30-tól a magyar konzulátustól a református templomig, ahol ökumenikus istentiszteletre várják a megemlékezőket. Ezt követően lovas felvonulásra és zenés megemlékezésre kerül sor a Mikó-várnál, fellép a Role és az Árvácska együttes. Szombaton előadássorozatot szerveznek a Szakszervezetek Művelődési Házának Márványtermében.

    Vasárnap Gyimesbükkön folytatódik a megemlékezés. Délben 12 órakor a helyi katolikus templomban megemlékező szentmisét tartanak, ezt követően kezdődik a felvonulás az ezeréves határhoz, 14.30-tól pedig zenés megemlékezés veszi kezdetét, melynek keretében többek közt Tőkés László EMNT-elnök, EP-képviselő mond beszédet.



[start] [trianon index] [hunsor]

____ Monitoring, Research, Analysis ____
~ by Kormos László, Webmaster & Creative Development ~
~ 1997 - -HUNSOR- All Rights Reserved. ~