Trianonról jövő időben
írta Németh Zsolt




    Nem kis felelosség vagy felelotlenség Trianon 80. évfordulója alkalmából nyilatkozni. Nem is szántam rá magamat könnyen, hiszen elvétjük a célt, ha szentimentális megemlékezésekkel feleslegesen belegázolunk a szomszéd nemzetek érzékenységébe. Másrészt viszont azzal sem járulunk hozzá a kölcsönös bizalom erosödéséhez, ha hallgatásba burkolózunk egy olyan probléma évfordulóján, amely - ez nyílt titok - régóta és mélyen foglalkoztat minden magyar embert. Az oszinteség ugyanis a bizalom szükséges (bár nem föltétlenül elégséges) feltétele.

    Trianon a maga idejében olyan sokkhatásként érte a magyar társadalmat, amely egész nemzedékek életét és érzelemvilágát határozta meg alapjaiban. Bibó István kitunoen írta le azt a bénultságot, azokat az irracionális, érzelmi reakciókat, amelyeket az ország és a nemzet feldarabolása okozott mind a magyarság önértékelésében, mind Magyarország - és szomszédai - politikai fejlodésében.

    Nem segítette a tragédia feldolgozását a kommunista uralom történelemhamisítása és -elhallgatása sem, amely azt is lehetetlenné tette, hogy a felnövekvo generációk megismerjék a valós történelmi tényeket.

    A magyarság évtizedek alatt tette túl magát a trianoni sokkhatáson. Ezt a tényt nemcsak a magyarországi stabil demokrácia igazolja, hanem az is, hogy a határon túli magyarság a kilencvenes évek folyamán szintén a stabilitás és a demokratikus politika kovászává vált a szomszéd országokban. Akkor viszont miért kérdés ma is Trianon? Azért, mert a határváltozás nemcsak sokkhatást okozott, hanem nagyon sok konkrét, hétköznapi, szürke problémát is, amelyek java része ma is megoldatlan, és mindaddig probléma marad, amíg konkrét, hétköznapi, szürke intézkedésekkel megoldást nem találunk rá. Ezek a problémák javarészt négy csoportba sorolhatók.

    1. Az új határok megszakították vagy jelentosen megnehezítették az érintkezést olyan emberek, családok, közösségek, sot egész régiók között, akiknek a kapcsolata teljesen természetes volt. A helyzet különösen súlyossá vált a hidegháború idején, amikor a határokat hermetikusan lezárták. Késobb, a hatvanas-hetvenes évektol némi javulás következett be, de igazán komoly könnyebbséget csak a rendszerváltozással járó útlevélszabadság hozott. Ennek ellenére a határátkelok hiánya, a határátlépési nehézségek, a nemzetközi közlekedés drága szolgáltatásai és még sok egyéb tényezo miatt ma is nap mint nap szembesülünk ezzel a problémával. Ráadásul a határon túli magyarok komoly, bár nem minden tekintetben megalapozott félelemmel gondolnak arra, hogy Magyarország EU-csatlakozása milyen hatást fog gyakorolni a határátlépési lehetoségekre.

    2. A másik problémakör lényege, hogy az utódállamokban a magyarok sok szempontból másodrendu állampolgárnak érzik magukat. Erre az érzésre több szomszéd ország alkotmánya formálisan is alapot ad, kimondva, hogy az adott állam a többségi nemzet állama. Még fontosabb a magyar nyelv hátrányos helyzete, ugyanis a magyarok - ellentétben a többségi nemzettel - nem használhatják anyanyelvüket az állami adminisztráció számos olyan szintjén, amelyen ez egyáltalán nem lenne kivitelezhetetlen. Hiányos a magyar nyelvu oktatási hálózat. Már az is másodrendu helyzetet teremt a többségi lakossághoz képest, hogy a magyar diákok nem végezhetik el az oktatás minden szintjét és összes tantárgyát saját nyelvükön. De ennél is súlyosabb lélektani nyomást jelent, hogy az állam több országban nemcsak nem biztosítja az anyanyelvi oktatás minden szintjét, de különbözo ideológiai megfontolásokra hivatkozva ennek még a lehetoségét is kizárja.

    3. A határon túli magyarok számos esetben akkor is másodrendunek érzik magukat, amikor Magyarországra látogatnak - csak ebben a helyzetben nem másodrendu állampolgárnak, hanem másodrendu magyarnak. Ebben a frusztrációban csúcsosodik ki a problémák harmadik nagy csoportja. A másodrenduségi érzésre ez esetben számos olyan apró társadalmi beidegzodés ad okot, amelyet a magyarországi lakosság a Kádár-korszakból örökölt. Ilyen például az, hogy románnak nevezik az erdélyi magyarokat és ukránnak a kárpátaljaiakat. Objektívan viszont az áll a frusztráció hátterében, hogy a magyar közigazgatás egyszeruen külföldiként kezeli a szomszéd országok magyarságát. Ha különbözo alapítványi támogatások formájában vagy éppen puszta jó szándékból segítséget nyújt is nekik, valamilyen módon mindig érezniük kell, hogy szívességben részesülnek - ami köztudottan alkalomszeru és bizonytalan.

    4. Végül, de nem utolsósorban Trianon máig is kommunikációs nehézségeket okoz köztünk és szomszédaink között. Jól jellemzi ezt szomszédaink görcsös félelme, hogy mi elobb-utóbb meg fogjuk változtatni a határokat. Érdekes történészi feladat lenne kimutatni, hogy 1947, de különösen is 1975 óta hányszor deklarálta Magyarország hivatalosan, hogy nem törekszik a határok megváltoztatására. Biztos, hogy meglepoen nagy szám lenne a végeredmény. Mégis mindig új és új nyilatkozatot várnak tolünk errol. Miért? Mert nem hisznek nekünk. Nem tudják elképzelni, hogy egy magyar oszintén lemond a határváltoztatásról. Szomszéd nemzeteink ugyanis pontosan érzékelik a fent említett problémákat. Tudják, hogy ezek miatt a problémák miatt az országukban élo magyarok nem érzik magukat otthon szüloföldjükön, s ezért úgy gondolják, hogy a magyarok természetes törekvése nem irányulhat másra, mint az o hazájuk megcsonkítására.

    A polgári kormány filozófiája szerint ezt a görcsöt a magyarság és szomszédai viszonyában csak akkor tudjuk megszüntetni, ha oszintén és konstruktívan szembenézünk a Trianonból eredo, konkrét, hétköznapi problémákkal, s megoldást találunk rájuk. Ebben a célkituzésben testesül meg a magyar külpolitika három fo célkituzése (integráció, jó szomszédság, nemzetpolitika) közötti összhang.

    Történelmi esély kínálkozik arra, hogy ezt a célkituzést megvalósítsuk, ugyanis 1990 óta a szuverén Magyarország a határon túli magyarság legitim szervezeteivel együtt próbál olyan állapotokat elérni, amelyek a trianoni problémakör minden érintettje és érdekeltje számára elfogadhatóak.

    Szilárdan ragaszkodunk egy olyan Európa víziójához, amelybe minden európai állam beletartozik, és amelyiken belül teljesen szabad a polgárok és közösségek határokon átnyúló érintkezése. Ennek érdekében hathatós támogatást nyújtunk szomszédaink integrációs törekvéseihez, amit mi sem bizonyít jobban, mint a számtalan hivatalos köszönetnyilvánítás a szomszéd országok vezetése részérol. Ezen túlmenoen ütemesen folyik a határ menti kistérségi együttmuködések kialakítása, amelyek szintén oldják a határ két oldalán élok elszigeteltségét egymástól.

    Azt valljuk, hogy nem lehet Budapestrol megszüntetni a határon túli magyar közösségek frusztrációját (másodrenduségi helyzetét és érzését) a szomszéd országok többségi társadalmával és államvezetésével, azaz szomszédaink kisebbségpolitikájával szemben. A magyar kisebbségek politikai képviseloi viszont általában fel tudják mérni, hogy mi szükséges ezeknek a feszültségeknek a feloldásához. Szervezeteik programját ennek megfeleloen alakítják ki. A magyar kormány aktívan támogatja a határon túli magyar szervezetek törekvéseit, lett légyen szó akár az autonómiáról, a magyar nyelvu intézményrendszer kiszélesítésérol, a kisebbségi jogok meggyökereztetésérol, akár a politikai demokrácia megszilárdításáról.

    Az elmúlt két évben nagyon nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy egyenrangú partneri viszonyt alakítsunk ki a határon túli magyar szervezetek és Magyarország között. Megszerveztük a Magyar Állandó Értekezletet, a magyar állam és a határon túli magyarság közös politikai egyezteto fórumát. Ez a szervezet a határmódosítás nélküli nemzeti integráció motorja lehet. Biztató jel, hogy - elso ízben a nyolcvan év során - a magyar-magyar kapcsolatok ilyen, igen nagy hordereju eseményét a szomszéd országokban nem úgy könyvelték el, mint ellenük irányuló lépést.

    Európai trendekbe illeszkedve és szomszédainktól (Szlovákiától, Horvátországtól, Romániától) is sokat tanulva - bár anélkül, hogy más országok megoldásait egy az egyben átvennénk - törvényt készítünk elo a határon túli magyarok magyarországi jogállásáról. A státustörvény néven ismertté vált kezdeményezés célja az, hogy a magyarországi közigazgatás ne kezelje idegenként a határon túli magyarokat, hanem úgy intézze ügyeiket, hogy ne érezzék magukat másodrendu magyarnak az anyaországban.

    Ezek az intézkedések szürkék, hétköznapiak. Nem köszönti oket virágeso és ujjongó tömegek. Nem lehet egy olyan naphoz kötni oket, amelyet ezentúl piros betuvel fogunk írni a kalendáriumban, és szavalatokkal, énekszóval ünnepelnek meg az iskolák tornatermében. De hiszen nem is ez a cél. A cél az, hogy könnyítsünk azok helyzetén, akik vállára súlyos terheket rakott a trianoni békeszerzodés. A cél az, hogy Trianon kárvallottjai úgy élhessenek szüloföldjükön, mintha nem szenvedtek volna kárt, és így kilátástalan helyzetük, frusztrációjuk ne keltsen félelmet a szomszéd országok többségi társadalmában.

    A polgári kormány Trianon-felfogásának középpontjában az ember áll. Nem valami ködös eszmének vagy életidegen elképzeléseknek kívánunk érvényt szerezni, hanem azt akarjuk, hogy azok az emberek, akik tolünk segítséget várnak, ne csalatkozzanak. Osztjuk azt a - Mátyás királynak tulajdonított - mondást, hogy nem falakért, hanem emberekért harcolunk.

    Németh Zsolt

[start] [trianon index] [hunsor]

____ Monitoring, Research, Analysis ____
~ by Kormos László, Webmaster & Creative Development ~
~ 1997 - -HUNSOR- All Rights Reserved. ~