A Magyar Svéd Online Források honlapja  


    Rendőrök védték meg a magyarok tiltakozásától Szabadkán Gyurcsányt
    HUNSOR ősszeállítás
    HUNSOR medencefigyelő


    Gyurcsány Ferenc kormányfot a szerb rohamrendorségnek kellett megvédenie Szabadkán a magyarok tiltakozásától. A transzparenssel némán felvonuló, foleg fiatalokból álló népesebb – körülbelül ötvenfos – csoportot a rendorség feltartóztatta, ám amikor más úton próbálták megközelíteni a Magyar Ház átadásának ünnepségét, a kommandósok többüket a rendorségre szállították. A nyilatkozatok tiltása ellenére a Magyar Nemzetnek sikerült néhányukkal mobiltelefonon kapcsolatba lépnie.

    "Meg akartuk mutatni Gyurcsány Ferencnek, hogy ha mi nem kellünk neki, o sem kell nekünk" – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a rendorségen benntartott Korom Mária szabadkai tanuló, aki részt vett a tüntetésen. A transzparensen csak ennyi állt: NEM. Ezzel is utaltak a december 5-i szavazás eredményére, amikor Gyurcsány Ferencék a nemzetrészek megtagadására biztatták az anyaországi polgárokat. Az eloállítottak között van a zentai származású Péter Ferenc szabadkai színész is.

    A tiltakozásra és a rendorségi akcióra éppen azokban a percekben került sor, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke közösen avatta fel a magyar költségvetési forrásokból épített Magyar Házat, amelybe majd a vajdasági szervezetek, médiumok költözhetnek. Kasza arra kérte a magyar kormányfot, hogy ne csak a Magyar Ház kapuja, hanem az ország kapui is nyíljanak meg az itteni magyarok elott.

    Kétutcányira az avatás színhelyétol egyébként a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom néhány tagja is tiltakozott. A rendorség buzgóságában szétzavarta a szabadkai szökokútnál gyülekezo és pancsoló érettségizoket is, pedig semmi közük sem volt a tiltakozáshoz.

    A magyar küldöttség soraiban – mint a Magyar Nemzet értesült – sejtették, hogy a miniszterelnököt Szabadkán tiltakozók várhatják. Ám azt is tudták, hogy a szerb rendorség felkészült erre a lehetoségre is.

    – Érzékeljük az elszántságot, hogy a Vajdaságot ne a türelmetlenség, hanem a megértés tartományává tegyék – jelentette ki Gyurcsány Ferenc a vajdasági székvárosban, miután találkozott Bojan Pajtics tartományi kormányfovel és Bojan Kosztres házelnökkel. A magyar miniszterelnök tegnap a Vajdaságban – Újvidéken és Szabadkán – folytatta az államközösségi, valamint a szerbiai és a montenegrói vezetokkel megkezdett tárgyalásait.

    Mint mondta, elutasítjuk azt, hogy ha magyarellenes falfirkák jelennek meg, nem azért, mert magyarellenesek, hanem azért, mert emberellenesek. A kormányfo támogatásáról biztosította a vajdasági toleranciaprogramot, valamint a gazdasági kapcsolatok dinamizálását célzó vajdasági–magyar gazdasági tanácsot.

    A magyar miniszterelnök szerint az a végső cél, hogy a Kárpát-medencében magyarként megmaradva mindenki tisztességesen élhessen, megőrizhesse magyar identitását, nyelvét és kultúráját. Gyurcsány Ferenc a szabadkai Népkörben mondott beszédében hangoztatta: Magyarországnak erőfeszítéseket kell tenni, hogy Szerbia demokratikus állam legyen, és minél előbb eljusson az Európai Unióba, mert ezzel tudja biztosítani azt, hogy a vajdasági magyarság megőrizhesse kultúráját, nyelvét és biztonságban érezze magát, ismertette a Magyar Rádió intenetes oldala.


    Magyarellenes atrocitások: A délvidéki Magyar Polgári Szövetség - MPSZ határozottabb fellépést vár Budapesttől

    A délvidéki Magyar Polgári Szövetség úgy véli, nem férhet kétség ahhoz, hogy kíméletlen pogrom folyik a Szerbiához csatolt magyar területeken élő magyar emberekkel szemben. Elég volt a félrebeszélésből, az EU-bizottságok, szervezetek nyámnyilaságából, a szerb rendőrség és bíróság részrehajlásából, és a magyar politikai elit hallgatásából! Mi kell még? Milyen bizonyíték kell ahhoz, hogy megszólaljon a demokratikus világ lelkiismerete? Lehetséges, hogy semmilyen felelősséget nem éreznek azok, akik ebbe a helyzetbe kényszerítették a magyarságot? Megvárjuk, még annyira felbátorodnak ezek a terroristák, hogy megölnek néhány száz magyar embert? Ennyi elég lenne, vagy több kell?

    Magyarország miniszterelnöke Szerbiában tartózkodik. Reméljük, hogy hozzá is elkerülnek a magyarverések hírei. Elvárjuk tőle - a MAGYAR ALKOTMÁNY nevében - hogy a lehető legkeményebben lépjen fel a délvidéki magyarság érdekében a szerbiai politikusokkal való megbeszélései során. A tárgyalások folytatását tegye függővé attól, hogy megállítják-e Szerbiában a magyarság elleni atrocitásokat, írja közleményében a délvidéki Magyar Polgári Szövetség.




    forrás: Magyar Nezmet, Magyar Rádió, Vajdaság Ma



    [HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

    » vissza a HUNSOR honlapjára

    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

    Korábbi cikkek:

    Az egyéves EU-tagság: Szlovákiai melósok, dán sajtok, ír magyarok
    Naponta verik a temerini magyar elítélteket a szerbek
    Szegényebbek lettünk egy síremlékkel
    A Benes-dekrétumok hatvan éve
    Felszabadultunk...
    Az élőhalott délvidék hörgő visszhangja
    Marosvásárhely, 1990. március 19–20.
    Amit tudni kell Bocskai Istvánról
    Petőfi a tüntetők között
    Petőfi Sándor naplójából
    Külpolitikai határaink


      - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -



      Vissza a HUNSOR honlapjára

      HUNSOR - All Rights Reserved - ., A.D.