Az előzetes becslésekkel szemben a tavalyi év végén Romániában megrendezett államelnökválasztáson a biztos győztesnek jósolt Mircea Geoana helyett a korábbi elnök, Traian Basescu győzedelmeskedett. Hogy a választást is megnyerte-e vagy csak a szavazatszámlálást, soha nem fogjuk megtudni. De ez nem is fontos. A demokrácia így működik, akit győztesnek hirdetnek ki, az szinte biztos, hogy az is marad. Mint várható volt, Basescu győzelme megingatta a szebeni polgármester Klaus Johannis mögött felállt magabiztos koalíciót, megindult az erőátcsoportosulás, amiből a magyarnak mondott érdekképviselet, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség sem maradt ki.

Az RMDSZ sokat tanult a balkáni politika módszertanából. Ahogy a liberálisokkal és a posztkommunistákkal megkötött szoros szövetségből átlavírozott az általa korábban oly sokat támadott Basescu oldalára, azt bizony tanítani lehetne machiavellizmus címszó alatt a politológia egyetemeken. S ez nem is lenne nagy probléma, ha az ügyes manőverből a közösség profitálna, ha közelebb kerülnénk távlati céljainkhoz, ha az egész nem egy maroknyi karrierista helyezkedéséről szólna. Mert egymás között szólva: ugyan melyik román politikai erő nem művelt vagy adott helyzetben ne művelne hasonlókat? Melyik érdemelné meg, hogy kitartson mellette egy magyar párt a végsőkig? Nem azzal van probléma, hogy az RMDSZ elárulta szövetségeseit, hisz a magukat szociáldemokratának mondó posztkommunista pártnál sötétebb társaság alig van.
A probléma az, hogy minden jel szerint folytatódik az 1996-ban intézményesített neptunizmus, az önérdekfeladás, az apró-cseprő engedményekért való gazsulálás. Ezutóbbira is csak azért van szükség, mert valamit fel kell mutatni a választóknak is, akik aligha fognak meghatódni attól, hogy vezetőik leginkább a vagyonbevallások szintjén tudnak eredményeket produkálni.

A nemzeti oldal reakciója

Jogos kérdés, hogy mit tehet ebben a helyzetben a nemzeti oldal. Tőkés László tavaly december 23.-án kiadott egy helyzetelemzéssel felérő politikai nyilatkozatot, melyben rámutatott a kormányba lépés legjelentősebb problémáira, arra, hogy az RMDSZ "pillanatnyi - anyagi - előnyök fejében erdélyi közösségünket kényére-kedvére kiszolgáltatja a román nacionalista párt-, illetve nagypolitikának." Arra is felhívta az EMNT elnöke a közösség figyelmét, hogy "a most felálló, új román kormány rendkívül ingatag, és várhatóan rövid életű. Következésképpen az RMDSZ-nek, illetve erdélyi magyarságunknak hosszú távon súlyos árat kell fizetnie a pillanatnyi előnyökért. A nemzeti érdek fölött újból a pártérdek diadalmaskodott." Tőkés László a citált nyilatkozatban idézett egy SZDSZ-es őszinteségű megnyilatkozást is: "Ott van a zsozsó" - jelentette ki az SZKT december 18-i ülésén - a temesvári népfelkelés 20. évfordulóján (!) - a testület egyik szemérmetlenül "egyenes beszédű" tagja. Ez a "zsozsó" tulajdonképpen nem más, mint az erdélyi magyar érdekek feladásának, az RMDSZ klientúrája megvásárlásának az ára." Tőkés László azt is jól látja, hogy mire van szüksége a közösségnek: "A romániai magyar közösségnek nem miniszterekre, hanem - példának okáért - magyar egyetemre van szüksége. Önálló, autonóm magyar oktatási rendszerre óvodától a felsőoktatásig. Továbbá, amint arra Markó Béla elnök úr saját bevallása szerint húsz év után rájött: etnikai arányainknak megfelelő részesedére a helyi közigazgatásban, állami adminisztrációban és a regionális vezetésben. Arra, hogy anyanyelvünk hivatalos regionális nyelvvé váljon Erdélyben. Háromszintű autonómiára. És önálló - magyar - külpolitikára. Az RMDSZ vezérkara és a "kiéheztetett" klientúrája viszont éppenséggel ezekről feledkezik meg - a bársonyszékek és a csurranó-cseppenő pénzjuttatások fejében…" (kiemelések az eredeti szövegben)
E karakán nyilatkozat volt a prelúdium az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) január 8-i üléséhez, melyen az RMDSZ valamint az EMNT delegátusa tárgyalt a magyar sorskérdésekről. Előrelépés nem volt várható, a felek minden esetre abban egyeztek meg, hogy folytatódhat az Erdélyi Magyar Összefogás, amennyiben közös cselekvési terv kidolgozása révén sikerül azt konkrét tartalommal megtölteni. Tőkés László a Duna TVnek a tárgyalás után elmondotta, hogy "Problematikussá vált az együttműködés, az összefogás folytatása. De azzal a szándékkal ültünk le és álltunk fel az asztaltól, hogy folytatjuk a párbeszédet. Folytatjuk a közös útkeresést, mert vannak olyan nemzeti céljaink, amelyeket nem tudunk elérni, ha külön úton járunk." E gyűlés kiértékelésére még visszatérek.

Markóék és a választói akarat

Markóék fő hivatkozási alapja, hogy a közösség helyesli a kormányzati szerepvállalást. Ez még akár igaz is lehet, de egy vezetőnek nem az a dolga, hogy visszhang legyen, amint azt Markó Béla a kétezres évek elején egy SZKT-n nagyon helyesen megállapította, hanem az, hogy hang legyen. Más szóval, az, hogy egy adott közvéleménykutatáson a többség támogat egy bizonyos politikai stratégiát - azért, mert erre szocializálták a média segítségével - attól még az lehet helytelen, távlattalan és létesély-csökkentő. A történelmi tapasztalat az, hogy 1996-ban, amikor az RMDSZ kormányra lépett, feladta az autonómia célkitűzésének kommunikációját külföldön és belföldön, feladta a nemzet önkormányzat elve mentén való működést, az államelvű közösségépítést, feladta az önálló külpolitikát. Román versenypártként viselkedve pozíciókért alkudozott, és apró-cseprő engedményekért hitelesítette a magyarellenes román hatalmat a Nyugat előtt. Semmi okunk nincs azt hinni, hogy most mást fog tenni. Ráadásul most könnyen félrevezetheti az egyszerűbb, sablonos gondolkodású polgárokat, akik csak pártlogikában gondolkodnak és a nemzeti önkormányzat modelljének jelentőségét fel sem fogták soha. A zsákmányszerző logika szerint az RMDSZ ugyanis jó egyezséget kötött, a három miniszteri, a miniszterelnök-helyettesi, valamint hat államtitkári pozíció megfelel politikai erejének. Csakhogy amikor ez a szervezet alakult, akkor nem azt tűzte ki célul, hogy becsatornázza a magyar szavazókat a román politikum számára, semlegesít a román etnokratikus hatalom érdekében egy potenciális veszélyt, hanem azt, hogy olyan létkeretet teremt a képviselt közösség számára, mely szavatolja a hosszú távú fennmaradást és gyarapodást. Az pedig már rég igazolást nyert, hogy a kormányzati szerep nem alkalmas arra, hogy e célhoz közelebb jussunk. Lassan azok a nemzetben gondolkodó idealisták is elgondolkodhatnak, akik nem ismerték el Eva Maria Barki, Csapó József vagy Borbély Imre gondolatmenetét arról, hogy önmagában abszurdum, hogy egy centralista, etnokratikus államban egy kisebbségben élő nemzeti közösség a végrehajtó hatalom részeként a közösség számára megszerezze a törvényhozó hatalom egy részét, vagyis közjogi kompetenciákra tegyen szert saját életének megszervezésében, oktatásban, kultúrában, továbbá az általa benépesített régió(k)ban a gazdaságban illetve a véderőt és külpolitikát leszámítva minden államigazgatási területen.

Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum legutóbbi ülésének tanulságai

Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke úgy látja, hogy az EMEF tartalmát veszti, és a közös célok, érdekek, eszközök beazonosítása helyett egy olyan fórum jön létre, ahol a felek pusztán csak tájékoztatják egymást álláspontjukról. S mi tagadás ennek van a legnagyobb valószínűsége.
Az RMDSZ "a legjobb védekezés a támadás" eleve alapján kommunikációs offenzívába ment át, volt államelnökjelöltjük, Kelemen Hunor azzal vádolta EMNT vezetőit, hogy "megorroltak amiatt, hogy az RMDSZ a kormányzást választotta", és "kifogásokat keresnek", hogy az egyeztető fórumból kihátráljanak. Mintha legalábbis szükség lenne kifogásokra… Hiszen önmagában az, hogy az RMDSZ nem egyeztetett az EMNT-vel megannyi fontos kérdésben, tételesen sem az államelnökjelölés ügyében, sem atekintetben, hogy az erdélyi magyarság kit támogasson az elnökválasztás második fordulójában, sem a kormányzati szerepvállalásról, éppenséggel elegendő ok (s nem ürügy!) lenne arra, hogy az EMNT felálljon az asztaltól. Másik irányból az RMDSZ igyekszik összemosni az EMEF-en belüli konzultálást az összefogással. Hiszen ez az érdeke, ettől remélhet a legtöbbet: tovább folytatja a vezetők saját pecsenyéjét sütögető politikáját, a közösségi érdekek feladását, leül, amikor éppen kedve tartja a nemzeti oldal legjelentősebb szervezetével , de lesepri annak javaslatait, elmondja saját elképzeléseit a jövőre nézve, majd úgy kommunikálja az egészet, hogy folytatódik a nemzeti összefogás. Ezt a csapdát kell az EMNT-nek úgy kikerülni, hogy egyrészt ne ő rúgja fel a tárgyalóasztalt másrészt, s hogy a kívülállók számára is világossá tegye a különbséget a tárgyalás és a politikai összefogás között. Miként Toró fogalmazott: "konzultálni lehet a végletekig, megbeszélhetjük, hogy ki mit gondol, de az összefogás azt jelentené, hogy közösen is cselekszünk. Vagyis jogos az RMDSZ szemére vetni, hogy nem konzultáltak, de épp emiatt nem is jöhetett létre közös cselekvés (…) Vagy lesz közös "cselekvési terv" a miáltalunk nemzeti minimumnak nevezett közös stratégiai célok érdekében, és ezáltal tartalommal töltjük meg az összefogást - vagy megszűnik ez a felállás."

Az EMNT elnöksége legutóbbi ülésén kiértékelte az EMEF-en történteket, majd nyilatkozatban szögezte le, hogy "az elmúlt hónapok történései és az EMEF legutóbbi ülésén elhangzottak azt mutatják, hogy az RMDSZ vezetői a Magyar Összefogás politikai programjának ellehetetlenítésével az EMEF intézményét egyszerű konzultációs keretté akarják visszaminősíteni." A nyilatkozat vázlatosan megfogalmazza a magyar összefogás politikai programját is, ami egyfajta feltételrendszere is egyben a további együttműködésnek:

"- a demokratikus rendszerváltás folytatása - a kisebbségpolitikában is
"- a kulturális autonómia közjogi kereteinek törvény általi szavatolása
- alkotmányos és közigazgatási reform - a decentralizáció, szubszidiaritás és az önkormányzatiság elvei alapján és ennek keretében az autonóm közigazgatási formák, kiemelten a Székelyföld sajátos jogállásának biztosítása
- oktatási autonómia - ennek keretében állami finanszírozású magyar egyetem
- anyanyelvünk regionális hivatalos nyelvi státusának kivívása
- egységes és méltányos erdélyi magyar támogatáspolitika kialakítása."

Hogyan tovább?

"Jósolni mindig nehéz, különösen a jövőre nézve", tartja az egyik népszerű grafitti-bölcsesség. A kialakult helyzetben szabályt erősítő kivételként elég könnyű felrajzolni, hogy a következő fél évben az EMNT-RMDSZ kapcsolat dinamikája miként fog alakulni. Ehhez elég ismerni a szereplőket.

Az EMNT vezetői kompromisszumkészek egy bizonyos határig, de nevüket nemzetáruláshoz soha nem fogják adni, s nem hívei az öncélú párbeszédnek sem, különösen akkor nem, ha a szemben álló fél azt kizárólag önlegitimációs céllal folytatja. Az RMDSZ vezetőivel csak és kizárólag a hatalom, az erő nyelvén lehet kommunikálni. Az EMNT-re az RMDSZ-nek annyiban van szüksége a következő megmérettetésig, hogy minden adódó alkalommal hivatkozhasson propagandájában arra, hogy egyeztetett a nemzeti oldallal minden kérdésben. Az egyeztetés persze jelen esetben puszta tájékoztatást jelent. (Emlékezetes Tabajdi Csaba demagógiája 1996-ból, a magyar-román alapszerződés megkötésének korszakából, amikor azt cáfolandó, hogy az erdélyi magyar közösség feje felett és akarata ellenére kötötték meg az alapszerződést, arra hivatkozott, hogy számtalan konzultáció volt a két szervezet között. Nem akadt akkor riporter, aki szembesítse Tabajdit azzal, hogy legfeljebb azt cáfolta, hogy nem a közösség "háta mögött" kötötték meg a rosszemlékű szerződést, hiszen kétségkívül megtörtént a tájékoztatás. Az viszont tény, hogy az erdélyi magyarság vezetőinek feje felett írta alá a kommunista múlt két rossz emlékű politikusa, Horn Gyula és Ion Iliescu ama bizonyos dokumentumot. Itt is hasonló készül, erre utal az RMDSZ már most körvonalazódó tájékoztatás-politikája.)

Az RMDSZ vezetői számára legfontosabb a pénzben és pozícióban kifejezhető hatalom, ennek érdekében bármire hajlandóak. Vélhető, hogy a román partnerek nyomására bármely nemzetpolitikai törekvést feladnak. Mindazonáltal az EMNT számára az egyetlen út az, ha úgy tesz, mintha mindez nem lenne evidens és saját következetes, önrendelkezés-elvű, autonomista vonalvezetését megtartva konkrét közösségépítő lépésekre igyekszik kényszeríteni partnerét. Ma ezek közül a legfontosabbak: a szeptemberi székely önkormányzati nagygyűlés memorandumának aláíratása minden székelyföldi megválasztott tisztségviselővel (ezt Markóék látványosan szabotálják annak dacára, hogy többszöri vállalást tettek a saját képviselők és polgármesterek aláírásainak begyűjtésére), az EMEF munkabizottságai - közöttük mindenekelőtt az autonómiatervezeteket megfogalmazó bizottság - működésének elindítása, a 2005-ös kisebbség törvény konszenzuális átdolgozása és az autonómiára vonatkozó részek részletes kifejtése. Ha ezekben a kérdésekben, melyek szerepelnek a már idézett EMNT elnökségi közleményben is, sikerül előrelépni, akkor megtörtént az a kisebbfajta csoda, ami cáfolni fogja az előzőekben felvezetetteket.

Ha nem, akkor folytatódik az áldatlan kommunikációs háború, melyben az RMDSZ, birtokolva a pártpénzen túl az erdélyi magyar közösségnek címzett forrásokat is, meglehetős előnyben van. Az EMNT viszont végleg megszabadul attól a szerencsére oszlófélben levő hamis látszattól , hogy legitimálja az RMDSZ vállalhatatlan politikáját és közelebb áll hozzá Markó Béla és csapata, mint természetes szövetségesei, az SZNT és az MPP.


1. Az elmúlt évtized tapasztalatai szerint az SZDSZ egyes képviselőit időnként megszállja az őszinteség, és ilyenkor fellebbentik a fátylat arról, hogy miként is gondolkodnak valójában. Így tudtuk meg Eörsi Mátyástól a státustörvény vitájának idején hogy "az SZDSZ nem akarja, hogy érdemes legyen magyarnak lenni a Kárpát medencében", Horn Gábortól, hogy neki "sokkal fontosabb az, hogy mi lesz az SZDSZ-szel, mint az, hogy mi lesz az országgal", továbbá Kuncze Gábortól, hogy legszívesebben ciántablettákat osztogatna azok között, akik sötéten látják a jövőt a Gyurcsány kormány kitűnő politikája dacára.
2. Az EMNT választásokon még nem méretkezett meg. Ezzel együtt feltételezhetjük, hogy elnöke, Tőkés László több szavazót tud mozgósítani egymagában, mint az MPP és az SZNT együttvéve. E hipotézisre nézve ha nem is bizonyítékot, de megerősítést jelent az által megnyert 2007-es EP mandátum összevetve az MPP gyenge szereplésével a választásokon és az SZNT szavazat-érvénytelenítési felhívásának közel teljes sikertelensége.
3. "Közlemény - A magyar összefogás közös célokért való összehangolt cselekvést jelent - az EMNT bővített elnökségi ülésének határozatai", aláírja az EMNT elnöksége nevében Tőkés László elnök valamint Toró T. Tibor ügyvezető elnök, Marosvásárhely, 2010. január 9.
4. E hamis látszat mögötteseiről értekeztem a Kapu hasábjain a "Hamis törésvonalak" című írásomban. Itt és most csak annyit szeretnék leszögezni, hogy az MPP ügyében a közeljövőben végre döntés várható. Ha a román bíróság szemet huny a párt tavaly márciusban Gyergyószentmiklóson megrendezett tisztségválasztó gyűlésén, Szász Jenőék által elkövetett szabálytalanságok és törvénytelenségek felett, akkor bármennyire is kényelmetlen, de le kell ülni az egyébként vitatható legitimitású vezetőséggel. Ha a bíróság elvi döntést hoz, és új Országos Tanácsi gyűlés összehívására kötelezi az MPP-t, akkor meg kell várni az új vezérkar felállását.

» vissza a HUNSOR honlapjára