Az állam az ország népe összeségének cselekvô szervezete az összesség javára, amely megjelenési alakját tekintve köztársaság. A másik államforma a királyság.

Mindkét esetben, és természetesen minden más elképzelhetô esetben egy elitréteg uralkodik minden társadalomban, amely megalkotja hatalma szabályzatát, azt törvénnyé és kötelezôvé teszi, és ha van humora, akkor kijelenti, hogy ez a nép javát szolgálja. Ezáltal válik alkotmányos királysággá vagy alkotmányos köztársasággá. Az elit rendszerint nemzetközi, ez korábban az uralkodó házak egymás közötti házasságával jött létre illetve erôsödött, a köztársasági államforma nemzetközi kötôdését pedig politikai filozófiák és pártok tartják fenn kizárólag gazdasági érdekekért. A nemzeti érdekek gyakran ütköznek ezekbe a kapcsolatokba, amelyek minden esetben nagyhatalmi érdekeket szolgálnak.

A népuralom a hatalom érdekét szolgáló közhiedelem.

Ezt a XXI. században már illene tudni mindenkinek. De lehet-e küzdeni közhiedelem ellen? Pedig csak fel kellene lapozni báró Eötvös József munkáit, aki már mindent elmondott a XIX. század uralkodó eszméirôl. Lássuk csak, mit mond az államhatalom természetérôl:

"Mihelyt megsemmisíték Franciaország régi tartományi felosztását, melyben akadályt látának czéljaik ellenében; mihelyt megszoríták ugyanazon okból a királyságot, még pedig sokkal nagyobb mértékben, mint eleinte maguk is szándékozák, míg végre egészen megszűnteték: hogy parancsaik teljesítésérôl biztosítva legyenek, kénytelenek valának utoljára az egész végrehajtó hatalmat kezökbe ragadni s magukat és a népet azon bíztatással vigasztalni, mikép a szabadság csak el van halasztva azon idôpontig, midôn a nép annak használatára megérendett; míg ez bekövetkeznék, addig absolut hatalommal kell arra neveltetnie. Hogy a népfelség elvének nevében önkényileg kormányzott államban ezen óhajtott pillanat ezen épen oly kevéssé érkezett meg, mint ott, ahol az önkényi hatalom egyesnek kezében nyugszik, s ahol a nép szintén hasonló biztatásokkal szokott ámíttatni, ­ a dolog természetében rejlik."

A dolog természetében rejlik tehát, hogy a magyar nép feletti kormányzó hatalom nem fog mások, újabbak, többek kezében összpontosulni csak azért, mert az uralkodó elit olyan államformára váltott át, amelyrôl az "ámíttatik", hogy eme változással a hatalom átkerül a korábbi uralkodóktól a széles közösség kezelésébe. Ám a világra ámított közhiedelem csodákra képes, és így már nem oktalanság a parlamenti demokrácia különleges tulajdonságainak meghirdetése, mert úgy gondolhatja a választópolgár ­ ha a dolgoknak a demokráciában is így kell lennie, akkor nincs mit okoskodni, ez van, el kell fogadni. Fôleg azután, hogy már saját bôrén megtapasztalta, hogy ettôl, ami van, mindaz ami egykor jobbról vagy balról volt, nem volt jobb. Ez már churchilli tétel, csak az a különbség, hogy arrafelé nem irtották ki a korábbi elitet a demokrácia érdekében. Ami Európában szinte csak Franciaországban és Magyarországon történt.

A Szovjetunió hanyatlásával tarthatatlan volt az ugyancsak demokráciának nevezett egypárthatalmi rendszer. A követendô minta adva volt Európa azon felében, amelynek további gazdálkodása részére így megnyílt a földrész keleti oldala. Többpártrendszer, parlamenti demokrácia, békés átmenettel. Feltételezés és várakozás szerint a gazdálkodás nyugati módszereinek alkalmazása kisegíti a felszabadult államokat a csôdhelyzetbôl. Ez azonban a mai napig is csak feltételezés.

Az egypárturalom elitrétege birtokon belül lévén, meg tudta ôrizni hatalmi állásait a többpártrendszerben is. Az országgyűlésbe ugyan bekerültek olyan pártok is, amelyek az uralkodó elit helyzetét veszélyeztették, de ezeket sikerült egyre-másra hatástalanná tenni. A parlamenti demokráciák hatalmi ágazatainak egyike a köztársasági elnöki pozíció. A rendszerváltoztató elit részére ez problémát okozott, úgy igazították az átalakulást, hogy a köztársasági elnöki pozíció a lehetô legkevesebb valóságos hatalommal járjon. Attól is irtóztak, hogy az elnököt a nép válassza meg. Ez akkor nagy küzdelmek tárgya volt, a nagyobb demokrácia elve azt kívánta volna, hogy közvetlenül a nép válassza meg az elnököt.

A köztársasági elnök esetében különösen tömören fogalmaz az alaptörvény, hiszen nincs prezidenciális rendszerünk, a német modellt vettük át: elnökünk kifejez és ôrködik, ô a fegyveres erôk fôparancsnoka, ezenkívül képvisel, megbíz, fogad, kinevez és felment, részt vehet és felszólalhat, javaslatot tehet, visszaküldhet és kezdeményezhet ­ röviden szólva.

Kívánatos lett volna a rendszerváltoztatást az elnökválasztási népszavazással kezdeni még 1989 ôszén. Erre a tisztségre akkor Pozsgay Imre volt a legesélyesebb. Ma már tudjuk, hogy ez lett volna a jobb megoldás a nemzeti oldal számára. A legnagyobb ellenzô az SZDSZ volt, mindenáron azt akarták elérni, hogy az elnököt a parlament válassza. Ezt a híres "négyigenes" népszavazással elérte. Innét már rövidebb volt az út ahhoz, hogy az elnök az SZDSZ kebelébôl kerüljön ki. Nem is a parlament volt a választási küzdelem tere, hanem egy titkos megegyezés, az a bizonyos MDF­SZDSZ paktum, amit Antall József hozott össze akkor már, amikor a Magyar Demokrata Fórum bôséges fölénnyel kormányhatalomra került, amikor a titkos kötés másik partnere ellenzékben volt. Egy politikai elemzô így fogalmazott:

"Az MDF­SZDSZ paktum azután nemcsak hogy megpecsételte a közvetlen választás sorsát, de a parlament általi elnökválasztás mintájává is vált: nem az Országgyűlés mint a kollektív politikai bölcsesség intézménye, hanem az alkudozó pártelitek a pártérdekek alapján döntenek a megválasztandó elnök személyérôl. Göncz Árpád két olyan párt titkos egyezsége szerint lett államfô, amely elviekben a nyilvános és racionális okoskodás elkötelezettje volt (SZDSZ) illetve a Fórum elnevezéssel a nyilvános politikacsinálás mellett állt ki (MDF). A paktum eredményeképpen a politikai gettóba szorult MSZP vált a közvetlen elnökválasztás letéteményesévé. Az MSZP választási sikere és parlamenti abszolut többsége 1994-ben komoly eséllyel kecsegtette a nép általi elnökválasztás híveit. De az SZDSZ-szel kötött koalíció egyenes következménye volt a nagyon is egyenlôtlen erôviszonyok ellenére, hogy a szocialisták feladták elveiket, és belementek Göncz Árpád újraválasztásába." (Löffler Tibor: Az államelnök közvetlen választásáról. Napi Magyarorság, 1999. április 29.)

Az SZDSZ alapvetô politikájává tette az elnökválasztás közvetett módját, amit az alábbiakkal indokoltak a 2000-ben volt esedékes elnökváltás alkalmával:

"Az elnök alkotmányos jogkörével összhangban a közvetett, tehát az Országgyűlés általi elnökválasztást támogatjuk. Az SZDSZ az elnöki hatalom bôvítését nem támogatja, a végrehajtó hatalom fejének változatlanul a miniszterelnöknek kell lennie, aki az Országgyűlésnek felelôs, és politikailag bármikor felelôsségre vonható. A közvetlen elnökválasztás csak olyan rendszerben indokolt, ahol az elnöknek lényegesen szélesebb jogköre van, mint a magyar alkotmányban."

Ez világos beszéd a miniszterelnöki diktatúra érdekében. Az SZDSZ érvényesítette akaratát az Antall-kormány idején is, a Horn-kormány idején is, és most, Gyucsány idején minden eddiginél sikeresebb lett. A félévvel ezelôtt felzavart MSZP csak kapkod a levegô után, szeretne akaratának érvényt szerezni, de az SZDSZ nemcsak a kormányon, de a párton belül is ott van. "A parlamenti elnökválasztás annak alkotmányos biztosítékául szolgál, hogy a kormánytöbbség akarata ellenére ne lehessen valaki elnök. Az ellenzék akarata ellenére lehet." (Debreczeni J.)

No dehát itt még a kormánytöbbség akarata sem valósul meg, és ez mégcsak nem is parlamenti elnökválasztás, hanem a kormányzó pártok közötti alku elfogadása. A pártok közötti alku alapján történô elnökjelölés, mint antalli örökség, most már megmarad, és annak emléke is él, hogy minden alkalommal az SZDSZ akarata érvényesül.

Nincs könnyű helyzetben az MSZP azzal a párton belüli nagyon egységes elhatározással, hogy Szili Katalin legyen a köztársaság elnöke, mert az SZDSZ egyenesen kijelentette, hogy Szilit nem támogatja, jelöljenek másvalakit. Az MSZP-s Toller László így panaszkodik a Népszabadságban:

"A szocialisták azt jelölnek, akit akarnak, de csak olyan személy futhat be, akit mi akarunk ­ ez az SZDSZ álláspontja. A szocialista pártnak elege van ebbôl a mentalitásból. Az MSZP-t mindig a gyenge pártok között tartották számon, mert mindig a kiegyezésre játszunk, megalkuszunk. Milyen pipogya párt az, amelyik nem tud köztársasági elnökjelöltet állítani? Kompromisszumot úgy is el lehet képzelni, hogy az SZDSZ köti."

Egy másik panasz így hangzik:

"Suchman Tamás országgyűlési képviselô a Népszavában megjelent írásában tegnap élesen bírálta a kisebbik koalíciós partnert. A Horn-kormány minisztere »több mint ízléstelennek« tartja, hogy az SZDSZ az utóbbi idôben »sértegeti« Szili Katalint, »aki nemcsak pártján belül élvezi a legnagyobb támogatottságot, hanem a közvélekedés is folyamatosan elôkelô helyre sorolja a szocialista politikusok között«. Szerinte nem fordulhat elô, hogy egy ötszázalékos párt mondja meg, ki nem lehet a szocialisták miniszterelnöke, és ki nem lehet a szocialisták köztársasági elnökjelöltje. »A pártvezetés és a pártelit, ha nem érti meg, hogy megalázták, megzsarolták, megtévesztették, ugyanúgy, mint tavaly nyáron, akkor nagy baj van. Mert el fogjuk veszíteni bázisunk jelentôs részét, szavazóinkat és a választást is« ­ fogalmazott Suchman, hangsúlyozva: Szili Katalin nem a pártelit jelöltje, hanem az egyszerű párttagoké. »A jelenlegi konfliktust tovább élezôk pártszakadást fognak elôidézni. A parlamentben az egyszerű többség eléréséhez a koalíciós pártok szavazata kell, illetve elégséges. A jelenlegi koalíció vezetôjét Gyurcsány Ferencnek hívják. A konfliktus megoldását a közvélemény tôle várja« ­ írta a politikus."

Lapzártakor még úgy állt a helyzet, hogy az MSZP belátta, hogy veszélyes játék, ha ragaszkodik az egyetlen jelölthöz, így az SZDSZ követelésének engedve, az MSZP választmánya felhatalmazta Hiller Istvánt arra, hogy koalíciós tárgyalásokon ne csak egy jelöltet javasoljon álllamfônek. Szili Katalin mellett Glatz Ferenc, Horn Gyula, Bihari Mihály és Bárándy Péter is a szóba jöhetô jelöltek között szerepel. Amennyiben az SZDSZ az összes MSZP-jelöltet elveti, az koalíciós válságot jelent.

Ha nem lesz megállapodás a kormány-koalíción belül, akkor az ellenzék akár megszavazhatja saját jelöltjét a harmadik fordulóban, amikor már csak a jelenlévô képviselôk egyszerű többségének a szavazatára van szükség az elnökké választáshoz. Ennek máris látszik megvalósítható esélye, mert ha az ellenzék jelöli Sólyom Lászlót, akinek az érdekében száz értelmiségi nyilatkozott, és ha a parlamenti titkos szavazás során kap elég szavazatot a kormánypártok képviselôitôl, akkor elnökké lehet az ellenzék jelöltje. Ez pofon lehetne az SZDSZ-nek, de elég nagy tekintélyveszteséggel járna az MSZP részére.

Az SZDSZ azzal fenygetôzik, hogy nem vesz részt a parlamenti szavazáson, amennyiben az MSZP egyedül Szili Katalint jelöli. Ebben az esetben számítanak Dávid Ibolyára, aki nyolc képviselôi szavazattal bizonnyal hozzájárul hölgytársa sikeréhez, akivel a múltban jól megértették egymást. Ha az SZDSZ így dönt, egy másik lehetôség is bejöhet, ellenzéki lehet az új köztársasági elnök. A Fidesznek és az MDF-nek ugyanis együtt több szavazata van, mint az MSZP-nek egyedül, így közös jelöltjük befutó lehet. Itt lesz érdekes az MDF hovatartozása.

Az MSZP-ben azért ragaszkodnak Szili Katalinhoz, mert alku tárgya volt, hogy egyezzen bele Hiller István pártelnökségébe, holott neki állt volna a zászló ­ igéretet kapott ennek ellenében a köztársasági elnökségre.

Az MSZP-ben hiány van az egyetértésben a taktika terén. A párt elnöke véleménye szerint elég, ha eljutnak a koalíciós egyetértésig, az így elôálló jelölt megválasztása biztos. Gyurcsány viszont úgy nyilatkozott, hogy négypárti egyetértést szeretne elérni, ami nagyon jó hangzású kívánság. Az is jól hangzik, amit az SZDSZ hajtogat: politikai elkötelezettség nélküli legyen az elnök. Az MSZP-ben nagyon erôs a vélemény, hogy volt már liberális, volt már konzervatív elnök, most végre a szocialistákon a sor. Az ellenzék elvárná, hogy olyan jelöltek legyenek, akiknek széles körben elismert szakmai felkészültségük van, például tudományos életműve, netán közreműködött a jogállami intézményrendszer kiépítésében, vagy pártatlanul vezette hosszú éveken át az Alkotmánybíróságot, nemzetközileg is jegyzett elméleti munkákat publikált, egyszóval valamilyen kimagasló tudósra gondolnak.

Olvassuk, hogy Horn Gyula szintén bejelentette, vállalná a tisztséget ­ kifejtette: a köztársasági elnöknek nagyon fontos feladata a külföldi partnerekkel való állandó kapcsolattartás. ­ Nehogy azt gondolja valaki, hogy attól, mert elmegy Ausztriába bevásárolni, mától diplomata lesz. Nekem nagyon kiterjedt nemzetközi kapcsolataim vannak, ezt nagyon is hasznossá lehet tenni az ország érdekében ­ jelentette ki Horn Gyula, aki hangoztatta azt is: Orbán Viktor kormányzása idején vállalta a kormányzati politika képviseletét fontos nemzetközi szervezeteknél. ­ Ki tudtunk jönni: ha valami nem tetszett, megmondtam neki. Ô azért nem sértôdött meg, én pedig nem kíméltem, ha úgy éreztem, hogy valami nincs rendben. Nem azért, hogy ôt bántsam, hanem mert az ország lehetôségét gyengíti bármelyik vezetô, ha nem figyel oda, hogyan és miként kell csinálni a dolgokat ­ jelentette ki a volt miniszterelnök.

Suchman Tamás szocialista képviselô már a pártszakadás rémével fenyegetett abban az esetben, ha nem Szili Katalin lenne az államfôjelölt. Úgy fogalmazott: a szocialista pártvezetôség belebukhat abba, ha nem Szilit jelöli államfônek a kongreszszusra. "Mégegyszer nem idézhetnek elô a szabad demokraták koalíciós szakadást, kormányválságot. Ha még egyszer ilyen állapotba hozzák az országot, akkor el kell tűnniük a magyar politikai közéletbôl, de legalábbis a parlamentbôl" ­ fogalmazott.

Szili Katalin nem lép vissza az államfôjelöltségtôl. Errôl a házelnök egy internetes lapnak így beszélt: "Tudom, milyen országot szeretnék, tudom, mit képviselek. Egyáltalán nem vagyok meglepve attól, hogy ez néhányaknak nem tetszik, de azt gondolom, demokratikus országban élünk, s ennek velejárója, hogy az emberek elmondják a véleményüket". Az Országgyűlés elnöke magát a liberális értékeket is vállaló, nemzetben gondolkodó, baloldali politikusnak tartja. Mindenesetre Szili Katalin elôre tekint abból a szempontból is, hogy tárgyalásokat folytat a Fidesz és az MDF politikusaival.

A Szili mellett esélyesként felmerülô Bihari Mihályt, Horn Gyulát és Bárándy Pétert továbbra is csak az alternatívát felvetô szűk réteg tudná elképzelni államfôként, azonban Glatz Ferenc esélyei a párton belüli vélekedés szerint javultak. Ha Szili Katalin a baloldal jelöltjei között a legmegfelelôbb lesz a jobboldal számára, akkor megválasztását biztosra vehetjük. Talán már azért is, mert az SZDSZ annyira ellene van.

Az SZDSZ ellenzésének okát a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című népszerű műsora igyekszik megfejteni. Ebben a műsorban április 10-én Lovas István többek között az alábbiakat mondta: "Hogy az SZDSZ-nek valójában miért nem kell Szili Katalin, sokan úgy tesznek, mintha nem tudnák. Sokan pedig nem merik kimondani. Akkor most mindkettôre kísérlet történik. Az SZDSZ egyrészt valójában azért nem állhatja Szili Katalint, mert hívô katolikus. Másrészt az SZDSZ azért sem állhatja, mert ha megválasztják, ô minden bizonnyal nem ­ mint Göncz Árpád ­ megosztó személy lenne, hanem Mádl Ferenchez hasonló béketűrô és összehozó. Mint ahogyan egy köztársasági elnöknek lennie kell. Márpedig az SZDSZ természetes közege, mint halnak a víz, a viszály és gyűlölet, nem pedig a nemzeti béke és megegyezés. Szili Katalinról azt sem szabad elfelejteni, hogy a december 5-i népszavazás elôtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem túlzott örömére az igenre bíztatott. Vagyis elôrevetíthetôen nem viselkedne pártkatonaként. Úgy hírlik, Gyurcsány gyakorlatilag az egyetlen az MSZP körül, akinek Szili személye nem tetszik. A napi 275 ezer forintot keresô miniszterelnöknek egyébként a tév- és kényszerképzete, hogy a világot az SZDSZ irányítja, és hogy ô akkor marad pénzénél és hatalmánál, ha a szabaddemokratáknak tesz szívességet, mint legutóbb is Bozóki András kulturális miniszteri kinevezésével. De hát egy olyan ember, akinek a tévedéseitôl zeng a világ a Vatikántól Szaud-Arábiáig, ebben is téved. Az MSZP-nek nem Gyurcsány a tulajdonosa. Szili Katalin pedig a felmérések szerint a legnépszerűbb politikusa az országnak. Gyurcsány az országon, népén kívül csak magának és az MSZP közösségi akaratának tenne jót, ha életében elôször igyekezne beállni a sorba."

A Társaság, vagyis az uralkodó elit hatalmi szerkezetének köztársasági elnök nevű szerepét betöltô alkudozások folynak Magyarországon. Amire újságunk Olvasóink kezébe kerül, gyorsabb forrásokból talán már többet is megtudnak. A szavazás az Országgyűlésben csak június elején lesz, így a következô hetek még további változatokat hozhatnak a közönség elé.

Írásom elején az elit szerepérôl a hatalomban, általánosságban szóltam. Magyarországon szerencsére még nem tartunk ott, hogy teljesen mindegy, hogy a kínálkozó politikai pártok melyike kerül hatalomra. A jelenlegi parlamenti ellenzék kormányra jutása smmiképpen nem lesz elitváltás, mert nem is lehet. Ma kormányhatalmat a magyarországi elitnek az a része tartja kezében amelynek a nemzetközi kapcsolatokhoz való kötôdése erôsebb, mint a nemzet iránti felelôssége. Ennek ellentéteként tekinthetjük a mai ellenzéket, amely egy korábbi kormányzati idôszakban bizonyította, hogy nemzeti elkötelezettségében erôsebb, mint a nemzetközi kötelezettségek kiszolgálásában. A most folyó hadakozás tétje pontosan ugyanaz, mint ami a kormányoldal és az ellenzék között különbségként megjelenik. Ez pedig Magyarországon nemcsak nem kevés, de sorsdöntô is.

» vissza a HUNSOR honlapjára