A mai Románia területén idén június 1-én tartják a helyhatósági választásokat. E választásokon indulni szándékozó szervezetek április 22-ig kell letegyék jelöltjeik listáit az illetékes hatóságoknál. Miután a Magyar Polgári Párt bejegyzéséről szóló január 29-i döntést megfellebbezték, a demokrácia, az autonómia s a nemzeti gondolat hívei nem kis aggodalommal várták a március 14-i tárgyalást, amit követően a bíróság végül jogerősen kimondta: a Magyar Polgári Párt be van jegyezve, nekiállhat az előtte álló feladatok módszeres megoldásának.

Az RMDSZ első megnyilatkozásai cinikusak és rosszindulatúak voltak, amit nem lehet csodálni. Négy évvel ezelőtt Markó Béla kijelentette, hogy minden eszközzel fel fog lépni azok ellen, akik pártja érdekeit sértik, tartotta is a szavát, bukaresti kapcsolatait latba vetve elérte, hogy a Magyar Polgári Szövetség 55.000 aláírást tartalmazó bejegyzési kérelmét leseperjék az asztalról, formai hibára hivatkozva. Ezt még az erdélyi magyar politika vonatkozásában mindig hangtompítóval fogalmazó Orbán Viktor is erkölcsi mélypontnak nevezte. Mint ahogy az is volt, legfeljebb nem precedens nélküli. Hiszen az RMDSZ lejátszotta már ezt kicsiben, korábban, amikor sikerült megsemmisíttetnie a választásokon már megméretett Udvarhelyért Polgári Egyesület bejegyzését, ráadásul egy olyan előírásra hivatkozva, melyet nem az UPE, hanem a román bíróság sértett meg (1) , majd a demokratikus legitimitással rendelkező UPE-s tanácstagokat az RMDSZ-esek többségi szavazással kizárták a tanácsból. S nem szakadt le az ég, eme égbekiáltó jogtiprást viszonylagos közönnyel vette tudomásul a politikai közvélemény.

Már akkor világossá válhatott: Markó Béla minden skrupulus nélkül alkalmazza, ha tudja, párton kívül is azokat a módszereket, melyekkel elérte, hogy az RMDSZ-en belüli ellenzék ne jelenthessen már veszélyt számára. Ám ezúttal ez már nem sikerült. Most Kelemen Hunorral együtt frusztráltan dohognak arról, hogy a Magyar Polgári Párt cotroceni zsebpárt (értsd: a cotroceni székhelyű köztársaság elnök, Basescu pártja), hogy Szász Jenő Basescu vagy Orbán strómanja stb.
Személyeskedésben nincs hiány.

A pártjegyzés jelentősége

Kelemen Hunor inkább maga magát nyugtatva mondta, a problémát alighanem ráolvasással akarva megoldani, hogy "önmagában a pártbejegyzés ténye még nem jelent semmit, az illető szervezetnek programot kell alkotnia, támogatottságot kell szereznie, és meg kell méretkeznie a választásokon." (2) Pedig dehogyisnem: a bejegyzés önmagában vízválasztó, történelmi dátum. Ha úgy tetszik, a bolsevik korszak vége az erdélyi magyarság számára. Az RMDSZ, akárcsak elődje, a Magyar Népi Szövetség, mely a kommunisták fiókszervezete volt és bukaresti kapcsolatrendszerén keresztül sikerrel akadályozta meg még a magyar szociáldemokraták alternatíva-nyújtását is, 2008 március 14-ig tudta Verestóy Attila kifejezésével élve "csírájában elfojtani" az erdélyi magyar pluralizmust (3).

Március 14-én szűnt meg a bukaresti hatalom által kitartott és a magyar baloldal által támogatott erdélyi komprádor-párt monopóliuma. Nem kétséges, hogy a munka dandárja még hátravan. De van, ki elvégezze a munkát, s a gombamód alakuló MPP alapszervezetek (ezek száma már 150 felett jár) azt mutatják: volt igény az erdélyi magyarságon belül arra, hogy a nemzeti oldal saját képviselettel rendelkezzen. De ahhoz, hogy az alkotó energiákat mozgósítani lehessen a pártépítés irányában, bármily banális is, de szükség volt a jogi lehetőségre, amit a román hatalom az RMDSZ szolgálataiért cserébe eleddig nem adott meg. De az RMDSZ sikerrel összerúgta a patkót az államelnökkel, így a bukaresti hatalom már nem állt egységesen mögötte. Ebből persze nem az következik, mint amit Markóék sulykolni próbálnak, hogy az MPP Basescu pártja lenne, sőt az abszurd vád visszakézből cáfolható: Basescu nem támogatja az MPP első számú célkitűzését, az autonómiát s általában szeparatizmust lát - nem alaptalanul - minden magyar önállósodási kísérletben. Az MPP viszont ezt tartja legfőbb célkitűzésnek. Basescu akaratán kívül, de a magyar ügyet segítette, amennyiben tényleg odahatott, hogy bejegyezzék az új magyar pártot.

Az RMDSZ és a párbeszéd…

"Az RMDSZ most is nyitott a párbeszédre, ahogyan mindig is a párbeszéd híve volt" - mondta Kelemen Hunor már idézett nyilatkozatában, fölöttébb furcsának nevezve azt, hogy éppen Szász Jenő hívja fel együttműködésre az RMDSZ-t, miközben szerinte tavaly Szász akadályozta meg a kiegyezést Tőkés Lászlóval, és próbálta az RMDSZ-re hárítani az MPP pártbejegyzésre tett kísérleteinek kudarcát.
Párbeszédmímelésben biztos, hogy nagyon jók az RMDSZ vezetői, de az érdemi párbeszédben viszont nem érdekeltek. Nem érdekeltek sem a magyar-magyar vonatkozásban, hiszen akkor kénytelenek lennének elismerni, hogy a langymeleg biztonság, a miniszteri bársonyszékek, az állami fizetések kedvéért de facto feladták az autonómiaprogramot, nem tettek semmit külpolitikai fronton, nem helyezték nyomás alá a román hatalmat, sőt segítettek neki elhitetni a világ közvéleményével, hogy az erdélyi magyarság problémái meg vannak oldva. Kénytelenek lennének elismerni, hogy megállt a társadalomépítés, hogy a brassói kongresszus által 1995. januári határidővel előírt autonómia-centrikus programpontokat mindmáig nem teljesítették.
Román viszonylatban sem érdekeltek az őszinte és nyílt párbeszédben, hisz politikájuk arra épült: elfogadják a román fél teljes elutasítását a magyar sorskérdések rendezését illetően, az autonómia célkitűzését fenntartják választási időszakokra (4).

Mit tudna mondani Markó Béla egy magyar - román kerekasztalon tárgyalópartnereinek anélkül, hogy nevetségessé ne válna, anélkül, hogy épp a szemben ülők ne mutathatnának rá: az RMDSZ 1996 óta van kormányon vagy kormányközelben, most jött rá, hogy területi autonómiát akar?

"Szász, Tőkés és Orbán"

Kelemen Hunor tovább sulykolja azt a demagóg RMDSZ-es fordulatot, ami az EP-kampánynak is egyik vezérmotívuma volt, s mely Tőkés Lászlót volt hivatott hitelteleníteni, miszerint Szász Jenő akadályozta meg a nemzeti tábor és az RMDSZ kiegyezését az EP választás előtt. Holott a kiegyezés elmaradásának valódi oka az volt, hogy az RMDSZ minden ígérhetőt beígért, de kőkeményen ellenállt, amikor az általa egyébként illegitim módon birtokolt anyagi források méltányos megosztására került volna a sor. (Az RMDSZ nemcsak a pártpénz felett diszponál, hanem az erdélyi magyar közösségnek címzett román és magyar állami támogatások felett is.) Más szóval: ígérni lehet bármit, az SZNT népszavazás támogatását, erdélyi egyeztető fórumot, a három szintű autonómia képviseletét, de egyvalamit nem lehet: feladni a klientúra-építés monopóliumát, tiszta és korrekt viszonyokat, esélyegyenlőséget teremteni.

Kelemen nyilván azt reméli, hogy e fekete propaganda további sulykolásával csökkentheti az MPP népszerűségét és esélyeit a következő választáson. Előkerül az RMDSZ-es képviselő nyilatkozatában egy másik sablonszöveg is: "Ami a tárgyalásokat illeti, nem tudom Szász Jenőt komolyan venni, főként, hogy míg nála van a pecsét, nem lehet tudni, kivel is kell tárgyalnia az RMDSZ-nek, Szász Jenővel, Tőkés Lászlóval, vagy netán Orbán Viktorral." A potenciális Markó utódként is emlegetett Kelemen itt önmagával is ellentmondásba kerül, csak hogy elpuffogtathasson még egy RMDSZ-es propaganda-patront, amit a szövetség papagájkommandója ismételget már hónapok óta, az elnökkel az élen, tételesen, hogy nem lehet tudni, hogy a nemzeti oldalon kivel kell tárgyalni, Szász Jenővel, Tőkés Lászlóval vagy Orbán Viktorral (akad, aki még Basescu elnököt is beemeli az említettek mellé). Pedig maga Kelemen mutat rá, furcsamód egy teljesen logikátlanul elhelyezett "főleg"-szócska bevezetésével, hogy Szásznál van a pecsét. Nyilvánvaló tehát, hogy legalábbis a választások vonatkozásában, vele kell tárgyalni, hiszen ő a rivális, immáron bejegyzett párt elnöke. De hát Marosvásárhely esete világosan illusztrálja, hogy mennyire akar az RMDSZ megegyezni a nemzet érdekében.

Marosvásárhely

Szász Jenő felajánlotta, hogy legyen a biztos nyerő Bölöni László a közös jelölt, amit a közismert és rendkívül népszerű sportember el is fogadott, azzal a feltétellel, hogy mindkét magyar szervezet támogatni fogja. Az RMDSZ ezt elutasította, fenntartva saját jelöltjét, Borbély Lászlót, Bölönit meg rávették, hogy levélben támogassa meg az RMDSZ-es csapatot, álljon ki a Borbély-Csegzi páros mellett. Csakhogy egy ilyen levél arra teljességgel alkalmatlan, hogy azokat a szavazatokat, melyeket Bölöni besepert volna, átirányítsa Borbély Lászlóhoz, arra viszont alkalmas, hogy az RMDSZ különösebb presztízsveszteség nélkül kerüljön ki a kutyaszorítóból s ne váljék egyértelművé a választók előtt, hogy a szervezet most adta el harmadszor a marosvásárhelyi polgármesteri széket.
Mert ez történt. Korábbi írásaimban is volt már róla szó, de itt és most fontosnak vélem ismét leszögezni: minden jel arra mutat, hogy az RMDSZ-nek fontosabb a Maros megyei tanácselnöki pozíció, mint a marosvásárhelyi polgármesteri szék. Márpedig ezt a szokásjog alapján nagyobb esélye van elnyerni, ha a polgármesteri széket feladja.

Először ezt 2000-ben tette meg a szervezet csúcsvezetése, amikor a kampány teljében váltották le a megyei elnököt, Kincses Elődöt, annak ürügyén ráadásul, hogy az elnök nem a Markó-klikk által összetákolt jelöltlistát adta le a román hatóságoknak, hanem azt, amit előválasztásokon többezer magyar választópolgár biztosított támogatásáról. E fordulat, illetve az, hogy "odafent megint veszekednek", (hisz nagyjából ennyi jut el a választókig az egész perpatvarból), bizonyára elég volt, hogy Fodor Imre elveszítse azt a párszáz szavazatot, ami a győzelemhez kellett. Hab a tortán, hogy az RMDSZ nem óvott idejében, pedig a többezer, nem tudni milyen okból megsemmisített voksból vélhető, hogy jutott volna annyi Fodor Imrének, amennyi megfordította volna a végeredményt. 2004-ban az RMDSZ meg sem próbált olyan jelöltet indítani, aki megfelel a nemzeti tábornak is, Kelemen Atilla volt a jelöltjük, aki két évvel korábban a Kempinsky szállóban koccintgatott a román és a magyarországi miniszterelnök társaságában Erdély elszakítására. Senki nem csodálkozott, hogy Kelemen "Kempinsky" Atilla sokkal kevesebb szavazatot kapott, mint Fodor Imre négy évvel korábban. Tudni lehetett előre, hogy sok nemzetben gondolkodó ember inkább el se megy szavazni, mintsem hogy Kelemenre adja a voksát. Most ismét erre készül az RMDSZ: a neptunos Borbély László indítása, aki a brassói autonómia-program egyik első számú elszabotálója volt s akinek nevét mindenki összeköti a kormányzati szerepvállalással, egyenértékű a szabotázzsal. Annál is inkább, hogy megvolt az a jelölt, aki 95%-os győzelmi eséllyel indulhatott volna.

Történhetett volna másképpen is…

A nemzeti oldal példátlan önmérsékletet tanúsítva beleegyezett abba, hogy 1993-ban, az elnöki szék a másik táboré legyen, azt remélve, hogy akkor nagyobb az esélye lesz az autonómia irányában való közös munkálkodásnak. Az 1993-ban elképzelt állammodell pont azt szolgálta volna, hogy a pluralizmust szervezeten belül tartsuk, hogy egy nemzeti önkormányzat keretében rendezzük le a vitás kérdéseket, hogy maximalizálni tudjuk a magyarság választási, gazdasági és kulturális erejét.

Markóéknak minden esélyük meglett volna a kezükben levő források birtokában, hatalmas médiaháttérrel és klientúrával, hogy a belső választásokon győzzenek. De ők még egy parányi kockázatot sem akartak vállalni a nemzet érdekében, nehogy véletlenül kiessenek pozícióikból. Elszabotálták a belső népszámlálást, a nemzeti kataszter összeállítását, 2003-ban pedig nyílt színen leszámoltak az általános, titkos, egyenlő és közvetlen választások gondolatával, kiváltották azt egy részleges, központilag nem szabályozott, ergo helyi szinten kijátszható tisztújítással. Miként azt Kövér László találóan megfogalmazta: kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna.
Az RMDSZ színeváltozása hosszú folyamat volt ugyan, de töretlen és egyirányú: a szervezeten belül a centralizmus folyamatosan, dokumentumokban követhetően növekedett, az Ügyvezető elnökség (kormány) és az SZKT (parlament) kettősét a döntéshozatalban kiszorította a Markó-Neptun egységfront által teljes mértékben dominált Operatív Tanács (a kommunista idők Politikai Bizottságára emlékeztető szerv), a renitenseket, a hivatalos irányvonaltól eltérőket sorra szorították ki, a propaganda egyre nagyobb távolságra került a valóságtól, a szervezet politikája pedig a nemzeti érdektől. Íme így lett az erdélyi magyarság számára élhető létkeretet, gyarapodási perspektívát kiharcolni hivatott szervezetből a román hatalom első számú nemzetközi szintű legitimálója. Markóék szűklátókörűsége, hatalommániája és kapzsisága oda vezetett, hogy ma már legfeljebb egy magasabb integrációs formába lehet egyeztetni a két érdekképviseleti szervezet elképzeléseit, de az RMDSZ már soha többé nem lesz az, ami volt 1996-ig: az egész erdélyi magyarság szervezete.

Az MPP

Ami az új szervezetet illeti, Szász Jenő az Erdélyi Naplónak adott interjúban a következőképpen jellemzi az általa vezetett frissen bejegyzett pártot: "A Magyar Polgári Pártnak öt jellemzőjét mondanám el: szabadság, nemzet, erdélyiség, család és keresztény gondoskodás. Ha családokról beszélünk, akkor a szociális, keresztény érzékenységről is beszélünk, ami éppúgy szól a szórványmagyarsághoz, mint a tömbben élő székelyföldiekhez. A fizikai valóság része, hogy a tömbmagyarságból fakadó előnyök miatt a Székelyföldön könnyebb a szervezkedés. Az MPP szervezetei jobban gyarapodnak a Székelyföldön, de a felsorolt példákból is látható, hogy a szórványvidékeken, így Máramarosban és Beszterce-Naszód megyében is jelen vagyunk. A párt értékrendjét egész Erdélyben meg akarjuk jeleníteni."

Az MPP az önkormányzati választáson Székelyföldön indul jó eséllyel. A szórvány eleve kevésbé affinis a nemzeti oldal üzeneteire, jobban működik köreikben a nyájreflex, megszokta már, hogy az RMDSZ-re kell szavazni és sokan azt is felfogják, hogy a szavazatok felaprózódása oda vezet, hogy nem lesz egyáltalán magyar képviselet az adott megyében vagy településen. Azt kevesen mérik fel, hogy a Markó-féle RMDSZ által biztosított képviseletet csak nagy fenntartásokkal lehet "magyar képviseletnek" nevezni. Nem véletlen, hogy Tőkés László is a Székelyföldön vert rá az RMDSZ-re az EP választáson, a vegyes és szórványvidékeken az RMDSZ győzedelmeskedett.

Találós kérdés

Izsák Balázs gyűjtötte csokorba a Krónika hasábjain megjelent írásában (5) Markó Béla helyhatósági választásokat kommentáló nyilatkozatait: "Az 1996-os helyhatósági választásokon: "Az RMDSZ országos eredményei összességükben felülmúlták az 1992-es szintet, ami a lakosság változatlan bizalmát tükrözi." (RMDSZ TÁJÉKOZTATÓ 1996. június 5.) Majd eljött a kétezredik év, ismét az urnák elé járultunk, és az elnök úr a Magyar Távirati Irodának adott nyilatkozatában így értékelt: "Az RMDSZ Erdély-szerte jobban szerepelt a mostani helyhatósági választáson, mint 1996-ban." (Népújság 2000. június 20.) És végül a 2004-es értékelés, ismét csak Markó Béla szavaival: "A Központi Választási Iroda végleges adatai szerint az RMDSZ jobb eredménnyel került ki a helyhatósági választások első fordulójából, mint 2000-ben." Közben elveszett 2000-ben Marosvásárhely, az utolsó magyar nagyváros, Szász Jenő megszerezte, majd megőrizte az udvarhelyi polgármesteri tisztségét, annak ellenére, hogy az RMDSZ ide koncentrálta a kampányát, Temesváron illetve Temes megyében legutóbb nem sikerült a küszöböt elérni s a szervezet kimaradt a döntéshozatalból. De a sikerpropaganda töretlen. Őszinte kíváncsisággal várjuk, vajon idén mit fog mondani Markó Béla, miután könnyű megjósolni az Európa parlamenti választások fényében, hogy a Magyar Polgári Párt bizony megszoríthatja Székelyföldön az RMDSZ-t.

A tét

A tét persze nem az, hogy ki tud majd több polgármesteri széket és tanácsosi helyet elfoglalni. A tét, némi áttétellel ugyan, de az, hogy lesz-e végre méltó képviselete az erdélyi magyarságnak. Mert nemcsak Marosvásárhely érdemel többet Dorin Floreanál, mint ahogy Borbély László mondja kölcsönvéve az MSZP régi szólamát, de ez a sokat próbált, lélekszámban másfél millióra csökkent nemzetrész is többet érdemel az RMDSZ maszatolásánál. A tét az, hogy folytatódik-e a Markó-féle önfeladás, a román érdekek gátlástalan kiszolgálása, nemzeti céljaink kiárusítása.

A Markó-féle társaság - akárcsak bukaresti szövetségeseik - csak az erőből ért. Az EP választás előtt megígértek fűt-fát, párbeszédet és pluralizmust, majd a választás után, annak dacára, hogy végül mind az RMDSZ, mind Tőkés László bejutott, megvonták a bizalmat Toró T. Tibortól, az utolsó karakán RMDSZ-en belüli autonomista politikustól, mert ezutóbbi Tőkés László mellett állt a választási küzdelemben. A tét az, hogy sikerül-e a Magyar Polgári Pártnak olyan erőt felmutatni, hogy mindenki számára világos legyen: vége az egypártrendszernek. Mert ha ez sikerül, akkor esély van egy magasabb integrációs forma megtalálásának. Ennek keretén belül meg kell teremteni azokat az intézményes garanciákat, melyek elejét vehetik az autonómia-program ismételt, az 1996-oshoz hasonló kisiklatásának.
Elpocsékoltunk tizenkét esztendőt és több történelmi lehetőséget.
Most viszont esély van arra, hogy ne pocsékoljunk el újabb tizenkettőt.


1) Az UPE bejegyzésének tárgyalásakor a bíróság nem hívta meg a kisebbségi minisztérium képviselőjét, viszont annak írásbeli beleegyezése birtokában döntött. Ez elég volt akkor, hogy a politikailag befolyásolható bíróság az UPE ellen fordítsa saját hibáját, mindezt persze az RMDSZ kezdeményezésére.
2) Kelemen ezeket még az első pártjegyzésről szóló döntés idején nyilatkozta (amit később többen megfellebbeztek, majd a fellebbezéseket jogerősen elutasították március közepén) lásd: Kiss Botond István: Mint a Mozdony, Az MPP bejegyezve. Szász arra vár, hogy Markó gratuláljon neki, In.: Transindex, 2008. január 29.
3) Verestóy emlékezetes kijelentése T?kés László Európa Parlamenti választásokon való függetlenkénti indulásáról szólt, de tökéletesen ideillik: lényege, hogy az RMDSZ-en kívül az RMDSZ vezet?inek optikája szerint nem lehet erdélyi magyar politikai élet.
4) Ez elsősorban a 2004-es választásra volt jellemző. 1996-ban az RMDSZ prominensei kifejezetten kerülték az autonómia-tematikát a választási kampány során, akkor minden energiát arra fókuszáltak, hogy meggy?zzék a választói bázist a választások győztesével alkotandó kormánykoalíció szükségességéről. A 2000-es választások idején fél szájjal az autonómiát is emlegették itt-ott, de nem volt a kampány meghatározó gondolata. 2004-ben viszont megrettenve attól a lehetőségtől, hogy a Magyar Polgári Szövetség képviselői a Népi Akció listáin (miután az önálló indulástól sikerült ősszel, az országos választásokon is elütni a szervezetet) annyi szavazatot elvisznek, amennyi épp elég az RMDSZ kibukásához, egy az egyben átvették a rivális programját. "Autonómia és kettős állampolgárság"- ez volt mindkét magyar szervezet választási üzenete négy évvel ezelőtt.

» vissza a HUNSOR honlapjára