A Magyar Svéd Online Források honlapja  


    Zavargások zajlottak az évfordulón - legalább száz sérült
    HUNSOR medencefigyelő


    Összecsapások zajlottak a forradalom 50. évfordulóján Budapest utcáin. A Belvárost is megbénító zavargásokban legalább százan megsérültek. Kormányellenes tiltakozók épületeket rongáltak meg, kövekkel dobálóztak, autókat borogattak, miközben rendőrök gumi- lövedékekkel, könnygáz gránátokkal lövöldöztek.

        Tankkal a rendorök ellen Budapest belvárosában 2006. október 23-án!

















    Megrázó tudósítás az október 23-i eseményekről, Budapestről.


    Száz sérült a csatákban "Ez olyan alkalom, amikor a világ tiszta jóindulattal újra ránk figyelhet. És figyelni is fog, ha vissza tudjuk adni az emlékezés méltóságát" - ezt Sólyom László köztársasági elnök nyilatkozta tavaly novemberben, jelezve, mennyire fontosnak tartja az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóját.
    Október 23-án valóban számos magas rangú külföldi vendég érkezett Budapestre, látványos állami rendezvényekkel készültek az évfordulóra, az ünneplés azonban sokkal inkább szólt a Budapest utcáin zajló, erőszakos tiltakozásokról, mint az emlékezésről. Több ezer tiltakozó csapott össze a rendőrökkel Budapest különböző pontjain, autókat borogattak, gyújtogattak, épületeket rongáltak meg. A Fővárosi Önkormányzat éjszakai közleménye szerint közel száz sérültet szállítottak kórházba a nap folyamán, közülük tizenöten súlyos sérülést szenvedtek. A budapesti események - akárcsak a szeptember 17-i MTV ostrom - ismét bekerültek a világsajtó vezető hírei közé.

    A kiürített tér

    A végül erőszakba torkolló utcai tüntetések azt követően kezdődtek, hogy a rendőrség hétfőn hajnali három óra körül kiürítette a Kossuth teret. A rendőrök arra hivatkoztak, hogy a téren tartózkodó kormányellenes tüntetők - a hajnali órákban néhány százan voltak - nem tartották be azt a megállapodást, amelyet még múlt héten kötöttek. A Parlament előtti állami ünnepségek biztosítására készülő rendőrség ugyanis csak azzal a feltétellel engedte meg a tüntetőknek a maradást, ha a tűzszerészek átvizsgálhatják az általuk használt területet. A rendőrök szerint ezt több demonstráló nem tette lehetővé, ezért elrendelték a kiürítést. A Kossuth tér környező utcáit kordonokkal lezárták, a tiltakozók tábora - köztük többen Árpád sávos zászlóval - azonban egyre nőtt a délelőtt folyamán. A tüntetők vándoroltak a városban, elmentek a Bazilikához, majd a Corvin-közhöz, hogy aztán elinduljanak vissza a Kossuth térre. Összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel az Alkotmány utcánál, és visszaszorultak a Deák térre. Ott a tüntetők beindítottak egy kiállított tankot és megindultak vele a rendőrök felé, akik azonban hamar elfoglalták a járművet. Este megindult a roham

    Este hat óra körül aztán rohamot indítottak a tiltakozók ellen: lovasrendőröket, gumilövedékeket, könnygázt is bevetettek. Problémát okozott, hogy nagyjából ezzel egy időben ért véget a Fidesz emlékgyűlése a közelben, az Astoriánál. A beszámolókból kiderült, hogy a rendőrök a Bajcsy-Zsilinszky útról, majd a Deák tér felől épp az Astoria irányába próbálták oszlatni a tömeget. Igaz, közben az Astoria és a Deák tér között a körúton is felállt egy rendőr sorfal, amely próbálta megakadályozni, hogy a két tömeg keveredjen.
    Az Astoriánál ugyanakkor a Fidesz-gyűlés vége után is maradt egy nagyobb csoport. Ők később összecsaptak a rendőrökkel, akik szétválasztották a tiltakozó tömeget. Két helyen alakult ki komolyabb csata: a Blaha Lujza téren, illetve a Ferenciek terénél. Előbbinél a Nagykörútra szorították be a tömeget, amely végül teljesen feloszlott. A Ferenciek terénél, az Erzsébet híd pesti lábánál több órás feszült várakozás után indultak rohamra a rendőrök a barikádokat építő tiltakozók ellen, akiket nem sokkal hajnali két óra előtt szétkergettek.

    Az utcai csaták kronológiája október 23-án - ahogyan az történt percről, percre


    2.39 Budapest megnyugodott, az utcák békések és csöndesek.

    2.37 Katasztrófa sújtotta övezetre emlékeztet a Ferenciek tere, a budapesti Belvárosban, miután a rendőrök keddre virradóra áttörték a tüntetők által emelt barikádot. Az úton a tüntetők által emelt barikád maradványai láthatók, farostlemezek, tégladarabok, acélgerendák hevernek drótkötegekkel együtt. A Szabad sajtó utcában kedden negyed háromkor három mentőautó és két hókotró állt, a rendőrök nagy része az Astoria irányába vonult el tömött sorokban. A könnygázkoncentrátum még mindig magas a Ferenciek terén.

    02:36 Teljesen néptelen az Erzsébet híd budai oldala. A híd pesti oldalán azonban szirénázó rendőrautókat látni. A hídról is elvonultak a rendőrök, a közterület-fenntartók már megkezdték a takarítást. A rendőrök razziát tartanak a belvárosi szórakozóhelyeken, s előállítják, akiknek vizes a ruhája. A Lánchídnál néhány embert őrizetbe vett a rendőrség, miután a rendőrök a híd pesti és a budai oldalán is igazoltatták az ott lévőket. Az Astoriánál forgalmi dugó alakult ki. A Belvárosban több utcai bútort is megrongáltak a tüntetők.

    02:15 Sok tüntetőt elfogtak a Belváros utcáit fürkésző rendőrök. Az Erzsébet hídnál már csak a rendőrök és a sajtó munkatársai vannak jelen. Nem valószínű, hogy a tüntetők újra tudnak szerveződni, ezért további komoly összecsapásra már nem lehet számítani. A Ferenciek terén a zavargók pusztítást hagytak maguk után. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője közölte: a hétfői összecsapások sérültjeinek száma százra nőtt. A sérültek többsége tüntető, de vannak közöttük rendőrök is. Éjfélig 40 tüntetőt állítottak elő a rendőrök, de az Erzsébet hídnál, a rendőrrohamot követően legalább egy tucatnyi megbilincselt fiatalt látni.

    01:58 Már csak kisebb, 8-10 fős tüntető csoportokat igyekszik feloszlatni a rendőrség a belváros utcáin, miután a Ferenciek terénél elzavarták tüntetőket.

    01:46 A tüntetők az alsó rakpart és a korzó felé futottak el, a rendőrök utánuk mennek. Lovasrendőrök is voltak a Ferenciek terén, de őket nem vetették be. A Ferenciek terén szinte csak rendőröket látni, a teret teljesen visszafoglalták a tüntetőktől. A korzón már csak néhány tucatnyi menekülő tüntető van.

    01:39 Nagyon kevés tüntető maradt a Ferenciek terén, ahol egy hókotró ledöntötte a tüntetők által épített barikádot, a rendőrök pedig további könnygázgránátokat lőnek ki. Az Erzsébet hídon csak rendőrségi csapatszállító járművek vannak. Egy rendőrsorfal zárja le a hidat.

    01:35 Megindult a rendőrroham a Ferenciek teréről. Több tucat könnygázgránátot lőttek ki a tüntetőkre. Vízágyút is bevetett a rendőrség. Óriási a füstfelhő. A tüntetők (mintegy kétszázan) a környező utcákba futnak, a Kossuth tér felé. A Váci utcát is megrohanták a rendőrök, próbálják kiszorítani onnan a tüntetőket.

    01:32 A híd budai lábánál megindult a hókotró, hogy áttörje a barikádot. Át is törte. A rohamrendőrök pedig megindulnak, mögöttük egy vízágyú halad.

    01:30 A Hegyalja utat a rendőrök lezárták. Onnan állítólag nagy erőkkel indulnak az Erzsébet híd felé. A híd budai oldalán felállított barikádot 8-10 ember állja körül. A rendőrség mind a pesti, mind a budai oldalon hókotróval próbálják meg a rendőrök feldönteni a barikádot. A motoros tüntetők informálják a tüntetőket a rendőri mozgásokról. Egyes információk szerint a rendőrök megpróbálják körbezárni a tüntetőket.

    23:58 Állandó a távolság a Ferenciek terén a tiltakozók és a rendőrök között. A tüntetők kifütyülték az RTL Klub élő adását. "Ne hazudj" - kiabálták a helyszínről jelentkező riporternek, majd leöntötték valami folyadékkal, és papírgalacsinokkal dobálták meg.

    23:50 Összecsapás várható a Ferenciek terénél, ahol az Erzsébet híd lábánál mintegy ezer tüntető van, bár a számuk folyamatosan fogy. A barikád mögött jóval több rendőr sorakozott fel egészen a Kossuth Lajos utca végéig. A mellékutcákban könnygázgránátok lövéseinek hangja hallatszik. A tüntetők között az a hír járja, hogy a rendőrök hamarosan megkezdik a tömegoszlatást. Egyes hírek szerint az Erzsébet híd budai hídfőjénél is elkezdték építeni egy barikádot.

    23:46 A rendőrök odaértek a Nyugatihoz, de tiltakozók már gyakorlatilag nincsenek - jelentette tudósítónk, akinek a rendőrök trágár szavakat fejéhez, mert nem akarták elhinni róla, hogy újságíró. A Bajcsy-Zsilinszky úton is felsorakoztak a rendőrök.

    23:35 Egyre több pajzsos rohamrendor sorakozik fel a Ferenciek terénél, minden bizonnyal rohamra készülnek.

    23:32 A belvárostól távoli Szent János Kórházban is sérülteket gipszelnek.

    23:30 Egyre kevesebb tünteto van az Oktogonon, ahol a rendorök könnygázzal lövik a tüntetoket. Az Andrássy úton is tart a tüntetok kiszorítása. Néhány tünteto a Nyugati tér felé, néhányan a Hosök tere felé mennek. A rendorség célja valószínuleg a tüntetok megosztása.

    23:28 A Blaha Lujza térről kiszorított és a Nagykörúton végighajtott tüntetők közül mintegy 100-150 fő gyűlt össze az Oktogonon. Néhány tiltakozó fahusánggal a kezében kiabálja a tömegnek: "álljatok meg, álljatok meg!" Közben jönnek a rendőrök feléjük, vízágyúkkal. Több motoros tiltakozó is van a helyszínen, egyikük gyurmaszerű anyaggal ragasztotta le a rendszámot.

    23:27 Patthelyzet alakult ki a Ferenciek terénél - jelentette az [origo] tudósítója. A rendőrök nem mozdulnak, közülük többen a járda szélére ültek vagy a vízágyút támasztják. Munkatársunknak azt mondták, nagyon veszélyes lenne tovább szorítani a tüntetőket, mert mögöttük már csak az Erzsébet-híd van. A tömeg sem mozdul, csak ütemesen veri a közeli épület-felújítás álványzatából épített barrikádot.

    23:25 A Ferenciek terénél a mellékutcákat zsilipszerűen lezárták a rendőrök, hogy ne érkezhessen erősítés a tüntetőkhöz. A rohamrendőrök a Ferenciek terénél egyelőre nem tudják mi lesz, parancsra várnak.

    23:23 A belvárosban nincs tömegközlekedés. Az Astoria, a Kossuth tér és a Deák tér állomásainál nem áll meg a metró.

    23.21 A tüntetők a Ferenciek terén a barikád mögött állnak, a rendőrök egyelőre befejezték a könnygáz-dobálást. Tudósítónk becslése szerint 3-4 ezren lehetnek. 23.19 Több rendőr is rosszul lett a könnygáztól.

    23.18 A HírTv szerint a gazdák is a fővárosba készülnek. Egyelőre tanácskoznak a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) megyei vezetői, hogy Budapestre jöjjenek-e, mindenesetre a szándék megvan, a lehetőséget vizsgálják - közölte Budai Gyula, a MAGOSZ demonstrációs bizottságának vezetője a HírTv-ben.

    23:18 Elfáradtak a rendőrök a Ferenciek terénél. A barikád mögött néhány rendőr a járdaszigetre ült, pihennek, almát esznek és ásványvizet isznak.

    23:17 Teljesen leállt a tömegközlekedés a Duna és a Nagykörút által határolt területen - közölte az [origo]-val a BKV fődiszpécsere. A belvárosban az éjszakai járatok sem közlekednek, ha elérik a körutat vagy a hidakat, visszafordulnak. A közlekedési vállalat munkatársai megsaccolni sem tudják, hogy reggel milyen lesz a helyzet.

    23:12 Már hatvanhoz közelít az összacsapások során megsérültek száma - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat szóvivője az [origo]-t. Nincs közöttük életveszélyes sérült, súlyosabban pedig négy-öt ember sebesült meg, náluk felmerült, hogy károsodhatott valamilyen belső szervük. Többeket vittek kórházba a mentők szemsérüléssel, de Győrfi Pál egyelőre nem tudta megmondani, hogy ezek a sérülések maradandóak-e.

    23:11 Volt egy újabb lovasroham a Nagykörúton, nagyjából szétverték a tüöntetőket a Király utca környékén. Az emberek többsége bemenekült a mellékutcákba.

    23.08 A Ferenciek terén építési anyagokból emelt barikádon át a rendőrök folyamatosan próbálják átlőni a könnygáz gránátokat, egyelőre nem sok sikerrel. A Szabad sajtó útját teljesen átszelő barikád építéséhez elhordták a Kígyó utcai építkezés szinte minden faanyagát, sőt mázsás betongerendákat is az útra cipeltek. A tömeg már az Erzsébet hídra is kezd felhúzódni, és azt skandálja: "Gyurcsány, takarodj!".

    23:03A Wesselényi utcánál nemrég felhúzott barikádot már fel is gyújtották a tiltakozók. Több étterem teraszán a berendezéseket széttörték. A rendőrök könnygázzal próbálják oszlatni a tömeget.

    23:00 A Wesselényi utcában is barikádot építenek. Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója a Hír TV-nek elmondta: kritikus a helyzet. Közölte: több helyről kellett a fővárosba átcsoportosítani rendőröket, viszont sok helyről nem lehet elvonni erőket.

    22:53 A Ferenciek terénél áll a barikád. A tüntetők a barikád mögött néznek farkasszemet a rendőrökkel.

    22:52 A Ferenciek terénél a rendőrök egymást figyelmeztetik: "Vigyázz, benzines az aszfalt" - jelentette tudósítónk.

    22:50 A Blaháról kiszorult tömeg egy része benyomult a körútra az Oktogon felé, amikor egy lovasroham jött. Mindenki nekinyomult a falnak, egymást taposták az emberek.

    22:46 A Ferenciek terénél több ember elvonult a mellékutcákban. Az aluljárókat megtisztították a rendőrök. Az Erzsébet hídnál álló tüntetők közül többen a híd közepe felé indultak. A tüntetők egy fáklyát dobtak a rendőrök felé.

    22:45 A tömeget elhajtották a Blaha Lujza térig, a tömeg egy része megy a Keleti felé, a többiek pedig a körútra zsúfolódnak be. Egy kapucnis fiatal betörte a Burger King kirakatát. Többen rákiabáltak, hogy "vandál".

    22:40 Megindultak a rendőrök a Blaha Lujza téren, közben folyamatosan lövik a könnygáz gránátokat, amelyek megpattannak oszlopokon, épületeken. Egy kirakat betört. A tömeg azt skandálta, "hazaáruló".

    22:37 Barikádot emeltek az Erzsébet híd pesti hídfőjénél a tiltakozók, és már dobálják a köveket a rendőrökre. Pár embert kiemeltek a rendőrök a tiltakozók közül, és elvittek.

    22:31 Tudósítónk szerint a Blaha Lujza tér környékén mintegy ezer tiltakozó van, és ők néznek farkasszemet a rendőrökkel. Tiltakozók törik a köveket, és épület törmelékeket, amikkel hogy azzal dolbálják a rendőröket. Felborítottak egy szemetes kukát, ami ég - jelentette tudósítónk.

    22:29 A rendőrség elszállított minden fegyvert az V. kerületi kapitányságról, miután ismeretlenek betörték a Kecskeméti utcai épület egyik ablakát - értesült a helyszínen az MTI tudósítója. A rendőrök feltehetően azért hozták ki az összes fegyvert, nehogy a tüntetők magukhoz vegyék azokat. A kirakati üveg betörése után nem sokkal egy mentő is a helyszínre érkezett.

    22:25 Már nem lehet átlátni a Ferenciek terénél épült barikád fölött. A tüntetők téglákat és vasrudakat is szereztek a közeli építkezésről, ezekkel erősítették meg az építményt.

    22:23 Az MTV információi szerint a Blaha Lujza téren is komoly összecsapás folyik. Tudósítónk szerint az Astoriánál kettesével engedik át az embereket. A helyszínt már takarítják.

    22:21 Embermagasságú barikádot építettek a tüntetők a közeli építkezésről elhozott faanyagokból a Ferenciek terénél, a 7-es busz megállójánál, szinte teljesen lezárva a Rákóczi utat. A tömeg elkezdte kőtörmelékkel dobálni a rendőröket, valaki egy Molotov-koktélt dobott eléjük.

    22:15 "Egy szervezett, párezer fős kisebbség terrorizálja a várost" - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Magyar Televízióban, a nemzetbiztonsági kabinet ülése után. A műsorvezető kérdésére, hogy látták-e a televíziók felvételeit, a kormányfő azt válaszolta, nem szoktak tévét nézni az ülések alatt, mert nem az az elsődleges hírforráuk. A kabinet ülésén az országos rendőr-főkapitány tájékoztatta a kormánytagokat a kialakult és a várható helyzetről. Gyurcsány szerint nem merült fel olyan információ, amely túlmutatna a rendőrség hatáskörén. Arra, a Fidesz által is feltett kérdésre, hogy ki adott utasítást a rendőri fellépésre, a miniszterelnök azt válaszolta, nem kellett utasítani a rendőröket, mert a törvény előírja, mikor jogosultak és kötelesek beavatkozni.
    Gyurcsány Ferenc a tv2-nek úgy nyilatkozott, hogy egy agresszív kisebbség "elvették tőlünk az ünnepség lehetőségét és örömét". Szerinte az a kérdés, hogy a többségnek a szabadságát "elveheti-e tőlünk pár ezer fős kisebbség". "Az a dolgunk, hogy ne engedjük, hogy bárki is jogot sértsen" - mondta a kormányfő. Gyurcsány a Fidesz állítására reagálva (miszerint a rendőrök provokálták a tüntetőket) azt mondta, hogy aki tör és zúz, átlépi a jog határát, azzal szemben a magyar rendőrségnek fel kell lépnie. "Ez kötelessége a rendőrségnek" - mondta Gyurcsány, aki - mint mondja - támogatja a rendőrség határozott fellépését. "Nem szabad megengedni, hogy egy kisebbség túszul ejtse a várost" - mondta. Arra a kérdésre, hogy szervezett-e a tüntetés, azt válaszolta, hogy egyértelműen állítható, hogy a rendzavarók között szervezett kommunikációs és készülődés van.
    Mindeközben megindultak a rendőrök az Erzsébet hídnál. A vízágyúk és a rohamrendőrök mintegy 50 métert haladtak.

    22.14 A tüntetők elfoglalták az Erzsébet hídra felvezető utat, az aluljáró elé barikádot építette, és egy betonkeverőt is hoztak. A szomszédos építkezésekről anyagokat hoznak. A rendőrök közben közelednek.

    22.13 A Városház utcánál áll a rendőrsofal, a kis utcákba befutó demonstrálók közül többeket előállítottak. Tudósítónk szemtanúja volt, amint a Városház utcában bántalmaztak egy biciklis járókelőt.

    22.10 A Blaha Lujza térről jelentő tudósítónk elmondása szerint a rendőrök a Nyár utcánál vannak, vízágyúval felszerekezve. A tüntetők 3-5 ezren lehetnek, a többség, a hátsó sorokban azonban inkább csak bámészkodó, politizál. Elől azonban a környező épületek borítását letépve és összetörve kövekkel dobálják az egyenruhásokat. Közben a Dohány utcában a Nyár utcánál a rendőrök ismét könnygázt vetettek be.

    22:09 Patthelyzet és állóháború alakult ki a Blaha Lujza téren, ahol tüntetők ezrei állnak szemben a rendőrökkel, akik néha könnygázgránátokat lőnek ki rájuk, oszlatómanőverekbe azonban nem kezdtek. Az utcán itt-ott kisebb tüzek égnek.

    22:05 Egyre erőteljesebben lép fel a rendőrség a Ferenciek terénél, de még mindig rengeteg a tüntető. A tüntetők azt beszélik, hogy nem mennek haza, tiltakozni akarnak, ameddig Gyurcsány Ferenc nem mond le. Ha lassan is, de szívosan szorítják hátra a rendőrök a tüntetőket. A téren egy mentőautó is megjelent, de sebesültet nem látni.

    22:04 A CNN és a BBC is beszámol a zavargásokról. A BBC szerint a tüntetők az MSZP-t a kommunistákkal azonosítják. A francia Libération az őrizetbe vett tüntetők fotóit mutatja.

    22:03 A Fidesz és a KDNP rendkívüli házbizottsági ülést kezdeményez és indítványozza, hogy a az Országgyulés vitassa meg a hétfoi eseményeket. „ A hatalom meg akar félemlíteni mindenkit, aki nyílt színen ki mer állni a hazugságok ellen” – jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz kommunikációs vezetoje.

    22.02 A kormányellenes tüntetők a Corvin áruház és az Astoria között tömött sorokban állnak. A Blaha Lujza téren kordon van, és csak ritkán engednek át egy-egy autót a rendőrök.

    21.59 Lapunk információi szerint vidékről, elsősorban Kecskemétről rendelnek fel Budapestre újabb rendőri alakulatokat.

    21.55 Ismeretlen tettesek hétfőn felgyújtották az MSZP szombathelyi irodáját, betörték a földszinti üvegportált és egy éghető anyagot tartalmazó palackot dobtak az irodahelyiségbe - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. "Az esetről 20 óra 55 perckor kaptunk bejelentést, a tüzet a helyszínre érkező tűzoltók nagyon rövid idő alatt eloltották" - mondta a megyei rendőr-főkapitányság ügyeletes tisztje. Nemény András, az MSZP szombathelyi szervezetének elnökhelyettese az MTI-nek megdöbbenését és értetlenségét fejezte ki a történtek miatt. "Egész nap békésen ünnepeltünk, egyszerűen nem értem, hogy miért volt erre szükség" - mondta. Az MSZP irodától száz méterre lévő főtéren nyolc órakor ért véget a Gyurcsány Ferenc lemondását követelők békés demonstrációja, a mintegy háromszáz fős tömeg rendben szétoszlott, az emberek ugyanúgy, mint egy hónapja minden este, most is elindultak a helyszínről. A rendőrség és a tűzoltóság szakemberei jelenleg is helyszínelnek, a félig kiégett irodahelyiségbe egyelőre nem engedik be az újságírókat és fotósokat.

    21.52 A Ferenciek terére vonult hétfőn éjjel több ezer tüntető a Múzeum körútról, így jelentős tömeg néz farkasszemet a rendőrökkel az Erzsébet híd pesti hídfőjénél. A tömeggel szemben járőrautók indultak meg: az autók ablakaiból mindkét oldalra azonnal erős hányingert okozó könnygázt fújtak. A rendőrök válogatás nélkül mindenkit lefújtak könnygázzal, akit az utcán értek.

    21:49 A Ferenciek terénél álló több ezer tüntetők felé folyamatosan lövik a könnygázgránátokat a rendőrök, de a tömeg - noha kicsit visszavonult - egy helyben áll. A tv2-nek nyilatkozott egy tömegoszlatási szakértő, volt rendőr. Tarjányi Péter szerint helyes az, amit a rendőrség jelenleg csinál. "Helyes, amikor a rendőrség akkor avatkozik be, amikor egy demonstráción látszik, hogy nem a békés irányban halad" - mondta. Szerinte előbb vagy utóbb a tüntetők el fognak fáradni, és ezt tudják a rendőrök is. Ez az oka annak, hogy sokszor kivárnak a rendőrök, s nem feltétlen ütköznek a tüntetőkkel.

    21:46 A Blaha Lujza téren változatlan a helyzet: farkasszemet néznek egymással a rendőrök és a tüntetők. Előbbiek néha könnygázgránátokat lőnek a tüntetők közé. Nem tudni, mi a tüntetők célja és tervezik-e, hogy esetleg tovább mennek. Valószínűleg arra várnak, hogy mit lépnek a rendőrök.

    21.39 Tudósítónk szerint a rendőrök ismét megindultak a tüntetők ellen a Kossuth Lajos utcán, a híd felé. Többen beszaladtak a kis utcákba, ám amint abbamarad a könnygázgránát-eső, visszatérnek a Kossuth Lajos utcára.

    21.35 Tudósítónk szerint az Erzsébet hídon nem megy a forgalom, ám azt még nem foglalták el a tüntetők, csak a pesti hídfőnél blokkolják.

    21:34 Több vidéki városban tartottak hétfon este is tüntetéseket, amelyeken a miniszterelnök és a kormány távozását követelték. Tüntettek Pécsen, Kaposváron, Szombathelyen, Szekszárdon.

    21:31 Eltalálták gumilövedékkel Tálos Lorincet, a Tilos rádió munkatársát, aki sárga mellényben, feltartott kézzel, egy fényképezogéppel próbálta megközelíteni a járdán a rendorsorfalat a Nemzeti Múzeumnál - írja az Index.

    21.30 A rendőrroham közepette a tüntetők a fotósokat kezdték inzultálni. A hatóság emberei mindeközben másodpercenként lövik a tömeget könnygázgránáttal, ráadásul nem a földre pattintva, hanem ívesen, hogy a lövedékek az emberek között robbanjanak. A tüntetők egy része a Nyár utcába szorult ki, a Nyár utca és Dohány utca sarkán mintegy 50 rendőr állja el a menekülés útvonalát.

    21:28 Elfoglalták a tüntetok a Kecskeméti utcai rendororsöt. Ezt Jármi Tibor, a BRFK szóvivoje az [origo]-nak megerosítette, hozzátéve, hogy jelenleg a kollégái már urai a helyzetnek. Részleteket a szóvivo nem közölt.

    21:23 Több ponton kritikus a helyzet a városban - ezt Garamvölgyi László, az ORFK szóvivoje mondta. A Kálvin téren motorosok csapódtak a tüntetokhöz, utcai harc várható. A Múzeum körúton nagyon feszült a helyzet, a rendorök megpróbálják kiszorítani a tüntetoket a Nemzeti Múzeum elol.

    21:21 Az Oktogonon több rendori lovasegység van jelen.

    21:20 Budapesten megtámadtak egy rendororsöt a Kecskeméti utcában.

    21:17 A VII. kerületi Wesselényi utcán át tüntetok mintegy ezer fos csoportja indult a Felvonulási térre este háromnegyed kilenc körül - jelentette az MTI tudósítója. A tüntetok azért nem az Oktogon felé indultak, mert a tömegben az a hír terjedt el, hogy ott lovas rendorök vannak.

    21:14 Szombathelyen felgyújtották az MSZP irodáját, valószínuleg Molotov-koktéllal.

    21:08 Megint volt egy könnygáz támadás a Ferenciek terénél. Ezúttal jóval az emberek feje fölé lőtték a gránátokat, míg máskor sokszor előfordul, hogy fejmagasságba lőnek. A tömeg megindult, a 100-150 fős keménymag viszont a rendőröktől 10-20 méterre lengeti a zászlókat - jelentette tudósítónk.

    21:07 Simicskó István (KDNP), a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke szerint az Országgyűlésnek ki kell majd vizsgálnia a jelenlegi helyzetet, mert - mint azt a tv2-nek kifejtette - szerinte túlzott erőszakot használt a rendőrség a tüntetőkkel szemben. Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója nem akar semmit sem mondani arról, hogy milyen konkrét intézkedéseket tesz majd még a rendőrség. Szerinte azt atrocitások akkor kezdődtek, amikor a tüntetők egy része az Alkotmány utcánál megbontotta a kordonokat. Közölte: megérkeztek vidékről azok a tartalék rendőri egységek, amelyek a tömeget fel tudják oszlatni. "Most tudunk összeállni" - mondta Garamvölgyi. Egyben visszautasította, hogy a rendőrök provokálnák a tömeget. "A nem bejelentett demonstrációt fel kell oszlatni, a rendőrségnek nincs más alternatívája" - fogalmazott. Szerinte a bámészkodókat nem lehet elválasztani a tüntetőktől. Garamvölgyi sajnálja az "ártatlan áldozatokat", de - mint mondta - a megsérült rendőröket is.

    21:04 A rendőrség hajnali intézkedései, a Kossuth tér rendkívüli és váratlan kiürítése végett vetett az elmúlt hetekben kialakult békés állapotnak - állítja Rogán Antal, az V. kerület fideszes polgármestere. Rogán, az [origo]-hoz eljuttatott közleményében arra szólítja fel a rendőröket, hogy térjen vissza a tárgyalásos útra, mert az erőszak alkalmazása mindkét oldalon csak a helyzet további súlyosbodását idézi elő.

    20:56 Már negyven sérültről számolt be az Országos Mentőszolgálat szóvivője, aki hozzátette: ebben a számban még nincs benne az a nyolc-kilenc ember, akikhez épp most hívtak mentőautót. Bár jellemzően könnyebb sérülések miatt vittek be embereket, vannak néhányan, akik nyolc napon túl gyógyuló sérülést - valószínűleg törést - szenvedtek.

    20:55 Összehívta a Nemzetbiztonsági kabinet ülését Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - tájékoztatta a kormányszóvivő az MTI-t. Az ülés perceken belül elkezdődik, ahol meghallgatják az országos rendőrfőkapitány jelentését a helyzetről. Danks Emese korábban az [origo] -val azt közölte, nincs tervbe véve rendkívüli kormányülés összehívása.

    20:34 Révész Máriusz, a Fidesz országgyulési képviseloje az MTI-nek megerosítette, hogy valóban megsérült a tüntetok és a rendorök összecsapásaiban. Azt mondta: éppen kórházban van, most látják el a sérülését. A politikus nem tudja, hogy pontosan mi és hol történt, mert állítása szerint emlékezetkiesése van.

    A Honvéd Kórház baleseti ambulanciáján az [origo]-nak elmondták, hogy hozzájuk is szállítottak be a mentok olyan sebesülteket, akik a rendorök és a tüntetok összecsapásai során sérültek meg, de bovebb felvilágosítást csak holnapra ígértek.

    20:33 Könnygáz gránátot lottek a rendorök a tiltakozók felé a Ferenciek tere közelében, mire az emberek menekülni kezdtek - jelentették tudósítóink. Egy mellékutcában többen nekirohantak egy autónak, letörték a tükrét. A tulajdonos éppen ott volt, meg akarja téríttetni velük a kárt.

    20:31 A Fidesz vezetése felszólítja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy azonnal szüntesse be a mai napon megtapasztalt példátlan rendori eroszakot - mondta Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnökének kabinetfonöke hétfo esti sajtótájékoztatóján. Szavai szerint Budapest utcáin megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan módon békésen demonstráló gyermekeket, fiatalokat, idoseket ért példátlan rendori eroszak. Úgy vélte, a rendorség tudatosan és folyamatosan provokálta a békésen ünnepeloket, békésen tiltakozó embereket. Hozzátette: nem bunözoi körökhöz tartozó emberekrol, nem futball-huligánokról, nem állítólagos szélsoséges csoportokhoz tartozó emberekrol van szó.

    20:28 A tiltakozók másik csoportjával szembenézo rendorök az Astoria és a Ferenciek tere között állnak két vízágyúval, nagyjából a Puskin mozival egy vonalban. Egy török étteremben tudósítónknak azt mondták, nem zárnak be, nem tartanak semmitol, és egyébként is jó a forgalom.

    20:17 A Múzeum körúton negyed órája farkasszemet néznek az ELTE épülete elott felsorakozott rendorök és tolük körülbelül 200 méterre, a Nemzeti Múzeum elott álló tüntetok, akik barikádot emeltek maguk elé. A két csoport közti üres térre behajtott két eltévedt luxusautó a Bródy Sándor utcából, és néhány percig tanácstalanul keringtek, majd szabálytalanul visszahajtottak az egyirányú utcába, ahonnan jöttek.

    20:15 Térdreereszkedett, és majd félpercig mozdulatlan maradt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, mielott virágot helyezett volna el a Felvonulási téri '56-os emlékmunél. A tünteto tömeg füttyel és "Elkúrtad!" kiabálással fejezte ki nemtetszését.

    20:10 Nem hívják össze a Fovárosi Védelmi Bizottságot - közölte az [origo]-val Czuk Dorottya, a Fopolgármesteri Hivatal sajtófonöke. Elmondása szerint a polgári védelem folyamatosan egyeztet a tuzoltósággal, a mentokkel és a rendorséggel, és ha szükséges, beavatkozik.

    Nincs szó rendkívüli kormányülés összehívásáról sem - mondta érdeklodésünkre Danks Emese kormányszóvivo. Tájékoztatása szerint a kormány és a miniszterelnök folyamatosan kapnak információkat a kialakult helyzetrol.

    20:00 Már az ELTE épülete elol is kiszorították a tüntetoket. Vízágyút és nagyon sok könnygázt vetettek be a rendorök. Az emberek a Kálvin tér irányába indultak tovább.

    19:50 A tömeget kiszorították a rendőrök az Astoriáról. A tüntetők egy része a Múzeum körúton, az ELTE épülete felé rohant, a másik része feltehetőleg a Ferenciek tere felé - jelentette tudósítónk a Múzeum körútról.

    19:45 A sérültek száma 31, kétharmadukat ellátták és hazaengedték, 10 körül van azoknak a száma, akiket most vizsgálnak meg - mondta Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője. Vannak köztük mellkasi- és vállsérültek is. Gyerek nincs a sérültek között.

    19:48 Megindultak a rendőrök vízágyúval együtt a Rákóczi úton a tiltakozók felé. Az Astoria felé nyomják a tömeget, és szétszedik a tüntetők által összerakott torlaszt. Olyan tömény a könnygáz, hogy még az ember homlokát is csípi - mondta az Astoria környékén tartózkodó tudósítónk.

    19:30 A tüntetők dobálják a rendőröket, amire a rendőrök újabb és újabb könnygáztámadással válaszolnak a Rákóczi úton.

    19:25 Nem lehet autóval közlekedni a Dózsa György úton a Hősök tere és az Ajtósi Dürer sor között, mert a rendőrök vaskordonnal kerítették körbe az 1956-os emlékművet, amelyet hétfőn este avatnak fel. A Hősök tere felől több villogó rendőrautó jelzi a készültséget, az emlékművel szemben a Dózsa György úton páncélmellényes rendőrök várakoznak - jelentette az MTI.

    19:18 A tüntetők 50-60 fős csoportja körbevette a Fidesz rendezvényének moderátorát, Rákay Philipet - jelentette tudósítónk a Rákóczi útról. A tüntetők számonkérős stílusban kérdezgetik a műsorvezetőtől, hogy a Fidesz miért az Astoriára szervezett rendezvényt és miért nem segítettek a megrohamozott tüntetőkön. A tüntetők közül többen azt tervezik, hogy ismét megpróbálnak a Kossuth tér közelébe menni.

    19:16 Sólyom László köztársasági elnök biztonsági okokból nem vesz részt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc központi emlékművének avatásán hétfő este, a Felvonulási téren - közölte Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke az MTI-vel.

    19:15 "Folyamatosan érkeznek a sérültek, főleg fiatalok, zúzott és lőtt sebekkel" - mondta a Péterfi Sándor utcai kórház ügyeletének vezetője.

    19:13 A Rákóczi úton a tiltakozók barikádot emeltek kordonokból és toi toi vécékből - jelentette tudósítónk. A barikádot faltól falig felhúzták.

    19.10 Tüntetők vannak a Blaha Lujza téren is. A fiatalok kordondarabokat raktak a 4-6-os villamos útjába, ezért áll a Körúton a villamosközlekedés. Közben az Astoriánál tovább gyülekeznek a tüntetők, akik jelenleg nem mozdulnak az utcáról.

    18.50 Pillanatnyi állóháború alakult ki az Astoria előtt. A Hír Televízió tudósítása szerint a rendőrök a Deák térnél gyülekeznek, további vízágyúkat is a helyszínre irányítottak. A tudósítók továbbra is sok sérültről számolnak be. A sebesüléseket a gumilövedékek és a könnygázgránátok okozták. Információk szerint a Fidesz nagygyűléséről néhány ezren a helyszínen maradtak, ezekhez pedig más tüntetők is csatlakoztak. A közelben található Magyarok Háza erkélyéről szónoklatokat hallgatnak az összegyültek.

    18.10 A rohamrendőrök a tömeget a Dohány utcáig szorították vissza. Sokan vannak a Dob utcában is. Az emberek most a mellékutcákban gyülekeznek, ellentmondó hírek vannak arról, hogy merre akarnak elindulni. A Hír Televízió információi szerint a Fidesz ünnepi nagygyűléséről erre távozók is rendőri intézkedés alá lettek vonva. Nagy sérültek száma. A gumilövedékek több embert is eltaláltak, de a rendőrökkel történő közvetlen összecsapásokban is többen könnyebben sérültek. Időközben a rendőrök visszafoglalták a tüntetőktől a kiálítási tárgyként odaszállított járműveket.

    17.50 Menekülnek az emberek a Deák térről a Király utca irányába, lovas rendőröket is bevetettek és folyamatosan lövik a tüntetőket könnygázzal. Egy gránát a Deák téri templom falán csattant - jelentette tudósítónk, akit egy gumilövedék eltalált. Közben a sajtó munkatársait is arra szóllították fel, hogy hagyják el a helyszínt. Több sérültről is érkezett tudósítás.

    17.32 Beindították a kiállítási tárgyként a Deák térre hozott páncélkocsit és Csepel teherautót, zászlót lengetve indulnak meg a kordon felé, a Bajcsy-Zsilinszky út felé. A tüntetők egy korabeli harckocsit is beindítottak és elindultak a rendőrök felé.A tömeget folyamatosan lövik könnygázzal, sorozatosan tompa, erős puffanásokat hallani.

    17.11 Könnygázt fújtak be az aluljáróba a Deák térnél, a metróból kifelé jövőket erre senki nem figyelmezteti. Még a BKV alkalmazottai is lemenekült a metróhoz, fojtó füst van. Hatalmas tömeg van a Bajcsy-Zsilinszky sarkáig, néhány lövést lehetett hallani, kordondarabokkal indult meg néhány tüntető a rendőrök irányába, sokan súlyos kötőhártya panaszokkal küszködnek. A rendőrök itt gumilövedékeket is bevetettek a tüntetők ellen. A Deák térnél öszekeveredtek a tüntetők és a csak utazni szándékozók, kitört a pánik.

    16.56 A Nyugati téri aluljáróból a rendőrök egyes embereket nem engednek ki, megmotozzák őket. A villamosmegállóban pedig felszólítottak egy békés tüntetőt, hogy ne lengessen zászlót, tekerje össze, és menjen el onnan. Korábban itt rohamrendőrök hurcoltak el egy embert a villamos megálójából. Keresztül húzták az autók között az úttesten, miközben folyamatosan ütötték gumibotjaikkal.

    16.41 Figyelmeztető lövéseket adtak le a rendőrök hétfőn Budapesten, az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán összegyűlt tüntetők felé - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről, aki kétféle hüvelyt talált: az egyik géppisztolyból származó vaktöltényé, a másik sörétes puskába való 12-es riasztó lövedéké.

    16.32 Megindult az oszlatás a Nyugati téren, a Bajcsy-Zsilinszky út irányból rendőrök érkeztek, rohamléptekkel haladnak a tüntetők felé, a rendőröknek kiadták az "Előre!" parancsot, az egész téren az összes járókelőt a Nyugati pályaudvar felé terelik. A rendőrök a Nyugati teret környező utcákba szorítják a téren tartózkodó, főként a villamosmegállóban várakozó és a téren tartózkodó járókelőkből álló tömeget. Könnygázvetőre emlékeztető fegyverét az egyik rendőr maga elé tartotta, a sajtó tudósítóit külön megkérték, hogy hagyják el a területet - jelentette tudósítónk.

    Az embereket a nagy sebességgel beérkező villamos elé terelték a meglepetésszerűen érkező rendőrök, többen méltatlankodva kiabálták, hogy csak a villamosra szeretnének felszállni. A Nagykörút felől a forgalom ismét megindult, a szétoszlatott emberek egy része a Nyugati pályaudvar elé szorítva áll. A villamosmegállónál a Margit híd felől a Belváros felé vezető nagykörúti szakaszt az átvezető felüljáró alatt egy keresztben álló rendőrautó zárja le. A felüljárón egyelőre nincs forgalom, a tér feletti szakaszon egy kisebb rohamrendőr csoport álldogál, és nagyobb létszámú rohamrendőrosztag várakozik a Margit híd környékén. Mindeközben járnak a Combinók, tudósítónk szerint a rendőrök fellépése a villamossíneken menekülő emberek testi épségét veszélyeztette.

    15:50 Körülbelül ezer tüntetőt kezdett el oszlatni könnygázzal a rendőrség a Parlamenthez vezető Alkotmány utca és az azt keresztező Hold, illetve Vadász utca sarkán, mivel a tüntetők feldöntötték a rendőrség által felállított kordont - tudósít az Index. A Kossuth teret már nem lehet megközelíteni, mert hajnal óta kordonnal lezárták a környező utcákat. A tüntetők több száz fős csoportja menekülni kezdett, amikor könnygázgránátot vetett be a rendőrség. A könnygáz már az új típusú, paprikaalapú szer lehet, mert többen hányni kezdtek, amikor belélegezték a füstöt. A Bajcsy-Zsilinszky útnál a rendőrök vízágyút is bevetettek, a tüntetők ugyanis itt elfoglaltak egy buszt, és keresztbefordították az úton. A rendőrök egyébként festékes vízzel dolgoznak, amit csak több nap elteltével lehet a bőrről eltávolítani.

    14.48 Folyamatosan 30-50 fős csoportokban megindult a tömeg a Kálvin téren át a Kossuth tér irányába. Többen az Astoriához a Fidesz ünnepi nagygyűlésére igyekeznek, de sokak végcélja a Kossuth tér. A tömeg Gyurcsány Ferenc távozását követeli, ki-ki a maga vérmérsékletének megfelelően. A hangulat békésnek mondható, az Üllői út ezen a szakaszán jelentősebb rendőri erőt nem látni - jelentette tudósítónk, hozzátéve, folyamatosan köröz a város felett egy rendőri helikopter.

    Az MNO tudósítójának beszámolója szerint komoly rendőri erősítés érkezett a Szabadság térre, az MTV-székházhoz, a három rendőrségi teherautóról a plexipajzsokat elkezdték lepakolni. A téren több tüntető is megjelent ötvenhatos emlék feliratokkal, illetve egy autó zászlókkal és a forradalomra emlékeztető feliratokkal.

    13.48 Ezekben a percekben érkezett meg a Corvin közbe az egykori forradalmárok küldöttsége, akiket hatalmas tapssal és éljenzéssel fogadtak az út két oldalán álló demonstrálók. Az '56-os forradalmárok két korhű Csepel teherautóval érkeztek a Corvin közhöz lyukas zászlókkal és nemzetiszínű lobogókkal feldísztve. A tömegben többen felkapaszkodtak a teherautókra. A Boráros tér felől érkező autókat a rendőrök az Üllői útra terelik, a Rákóczi tér és a Kálvin tér felé nem lehet haladni. A sajtó egyre nagyobb számban képviseli magát. A szónokok folyamatosan Gyurcsány és kormányának távozását követelik.

    13.20 Tudósítónk beszámolója szerint a többezres tömeg a székely és a magyar Himnuszt énekli a Covin köznél. A villamosforgalom továbbra is áll, két rendőrautó tartja lezárva a József körutat a Rákóczi térnél.

    A metróból újabb csoportok érkeznek a helyszínre, minden metrómegállóból kokárdás, nemzetiszalagos emberek szállnak fel az M3-as vonalán, akik többnyire a Ferenc körútra tartanak.

    Rendőrségi helikopter köröz a tömeg felett, melynek megjelenését irtózatos füttykoncert fogadja. A motorosok és más csoportok is koszorút helyeznek el a Corvin közi hősök emlékére a Corvin mozinál. Beszédek hangzanak el, a tömegben időnként kisebb csoportok követelik: Kossuth tér, Kossuth tér!

    A két leggyakrabban hangoztatott jelszó: "Gyurcsány, takarodj!", "Hazaáruló!"

    Közben a Tabánból elindult az '56-ban emigráltak egy csoportja a Corvin közhöz. A tüntetők az Astoria érintésével vonulnak majd a Kossuth térre.

    13.10 Több ezren gyűltek össze a József körút Corvin mozi előtti szakaszán. Bejelentették, hogy hamarosan a Kossuth térre indulnak, hogy megnézzék, "mit csinálnak ott a fiúk". A Kossuth térről kiszorított tüntetőkhöz a mozinál több tucat motoros csatlakozott. A mozi előtti pódiumon a motorosok képviselője elmondta, hogy a városban tesznek egy kört, érintve a Széna teret és a Kossuth teret is. A tömegben a délelőtti eseményeket tárgyalják az emberek, eközben a levegőben egy helikopter köröz. A demonstrálók a villamosmegállók tetejére is felmásztak, kezükben zászlókkal, Gyurcsány Ferenc lemondását követelik - mondta az MNO helyszíni tudósítója.

    A tüntetők korábban a Szent István-bazilikánál gyülekeztek. Itt több tucat fiatal angol nyelvű táblákkal szeretett volna az ünnepség színhelyére vonulni, de a rendőrök távozásra szólították fel őket. A tüntetők innen vonultak a Corvin közhöz.

    Az MTI tudósítása szerint korábban mintegy száz tüntető leállította hétfőn délelőtt a forgalmat a Szent István körúton. A főként fiatalokból álló csoport a Markó utcából vonult a Szent István körútra. Az Árpád-sávos és nemzetiszínű zászlók alatt vonulók a miniszterelnököt gyalázó jelszavakat kiabáltak.

    Az ünnepélyes zászlófelvonás ideje alatt a rendőrök a demonstrálók mintegy ötvenfős csoportját körbezárták a Szabadság tér egyik sarkánál. Az emberek azt skandálták: "ÁVH, ÁVH". A Széchenyi és a Nádor utca kereszteződésében a rendőrök négy csoportra választották a tüntetőket. Az MTI tudósítójának információi szerint tíz embert elvittek a rendőrök. Az utcán vérző fejű embereket lehetett látni, miután a rendőrök gumibottal léptek fel demonstrálók egy csoportja, köztük nők és idősek ellen.

    A rendőrök az Oktogon irányába terelték a Nyugati teret elhagyó tüntetőket. Ezzel egy időben értek a Nyugati pályaudvarhoz, a körút másik oldalán, a Bécs-Budapest maraton résztvevői.



    forrás: Mno.hu, Origo.hu, Figyelő Net, MTI



    [HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

    » vissza a HUNSOR honlapjára

    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

    Korábbi cikkek:

    Éva Mária Barki: "Egy népnek ki kell mondania, ha akar valamit"
    Éva Mária Barki: semmisnek tekinthető a trianoni békeszerződés
    Letter till OSCE on Hungarian minority beyond the borders
    Magyar jelképek delvideki templomainkban
    A román kisebbségi törvény buktatói
    Tiltakozzunk a jogsértések és jogmegtagadások ellen!
    Rendőrök védték meg a magyarok tiltakozásától Szabadkán
    Elfojtott tiltakozás Szabadkán
    Az egyéves EU-tagság: Szlovákiai melósok, dán sajtok, ír magyarok
    Naponta verik a temerini magyar elítélteket a szerbek
    Szegényebbek lettünk egy síremlékkel
    A Benes-dekrétumok hatvan éve
    Felszabadultunk...
    Az élőhalott délvidék hörgő visszhangja
    Marosvásárhely, 1990. március 19–20.
    Amit tudni kell Bocskai Istvánról
    Petőfi a tüntetők között
    Petőfi Sándor naplójából
    Külpolitikai határaink


    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -



    Vissza a HUNSOR honlapjára

    HUNSOR - All Rights Reserved - ., A.D.