A Magyar Svéd Online Források honlapja  


    Kiosztották a Bethlen Gábor Alapítvány díjait Budapesten
    HUNSOR medencefigyelő


    A Háromszék című sepsiszentgyörgyi napilap szerkesztősége kapta az idén a Bethlen Gábor-díjat. Az újságnak Székelyföld és a magyar közösség hiteles tájékoztatásáért ítélték oda az elismerést - mondta Bakos István, a kuratórium elnöke a budapesti díjátadás alkalmából az MTI-nek.

        A Bethlen-alapítvány idei díjátadó ünnepségére november 3-án, a budai várban, a Magyar Kultúra Alapítvány dísztermében került sor, és ez alkalommal emlékeztek az 1956-os forradalomra is. A díjat, amelyet 21. alkalommal ítéltek oda, a magyarság szolgálatáért, a magyar-magyar kapcsolatok ápolásáért és a határon túli közösség életében játszott szerepért osztja ki a kuratórium.
    A testület a Tamási Áron-díj, a Márton Áron-emlékérem és a Teleki Pál-érdemérem odaítéléséről is döntött. A Márton Áron-emlékérmet, Szervátiusz Tibor alkotását Sisa István közíró (USA), a Magyar Kultúra Alapítvány és a szabadkai székhelyű Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség kapja az idén.

    Tamási Áron-díjban az alkotó szellemiségének hordozójaként Ferenczes István költő, a Székelyföld című havi folyóirat főszerkesztője részesült.

    A magyar forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából jeles személyiségek, intézmények kaptak Teleki Pál-érdemérmet, olyanok, akik a magyarság szolgálatában, illetve a tudós-államférfi Teleki Pál (1879-1941) egykori miniszterelnök, politikus nemzetépítő örökségének ápolásában kiemelkedő munkát végeztek és követik szolidáris szellemiségét, emberi példáját.

    A Teleki Pál-érdemérmet, Rieger Tibor alkotását: Csapó Endre, az ausztráliai Magyar Élet főszerkesztője, Czettler Antal történész, Dömötör Gábor cserkészvezető, Dulka Andor tanár, Gábor Róbert politikus, de Gerando Teleki Judit, a Teleki család leszármazottja, id. Klement Kornél közíró, Kormos László, a HUNSOR honlap gazdája, Kunckelné Fényes Ildikó, a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége elnöke, Ludányi András egyetemi tanár, Nagy Zoltán Mihály író, az Együtt főszerkesztője, Szabó Zsolt, a Művelődés című lap főszerkesztője, Sylvester Lajos író, szerkesztő, Tőkés István református teológus és a FÓRUM Kisebbségkutató Intézet kapja.

    Bakos István elmondta: Teleki Pál születésének november 1-jei évfordulója alkalmából még két érdemérem odaítéléséről döntött a kuratórium. Vértesaljai László jezsuita szerzetes és Pjotr Gorecki, a lengyel közszolgálati televízió tudósítója az 1956-os forradalom 50. évfordulójának ünnepségein való becsületes helytállásukért kapták meg az elismerést.

    Az 1980 óta működő Bethlen Gábor Alapítvány célja, hogy anyagi, szellemi támogatásával, díjaival úttörő szerepet vállaljon a nemzeti összetartozás szolgálatában, a közép-európai szellemi együttműködésben és a határon túl élő magyarság magyarországi megismertetésében.

    A szervezet alapítója Illyés Gyula, Németh Lászlóné, Kodály Zoltánné és Csoóri Sándor. A kuratórium jelenlegi tagjai: Bakos István elnök, Bíró Zoltán, Illyés Mária, Király Tibor, Kiss Gy. Csaba, Márton János, Nagy Gáspár, Németh Ágnes, N. Pál József és Vekerdi László.


    forrás: MTI - fidesz.hu, Háromszék



    [HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

    » vissza a HUNSOR honlapjára

    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

    Korábbi cikkek:

    Éva Mária Barki: "Egy népnek ki kell mondania, ha akar valamit"
    Éva Mária Barki: semmisnek tekinthető a trianoni békeszerződés
    Letter till OSCE on Hungarian minority beyond the borders
    Magyar jelképek delvideki templomainkban
    A román kisebbségi törvény buktatói
    Tiltakozzunk a jogsértések és jogmegtagadások ellen!
    Rendőrök védték meg a magyarok tiltakozásától Szabadkán
    Elfojtott tiltakozás Szabadkán
    Az egyéves EU-tagság: Szlovákiai melósok, dán sajtok, ír magyarok
    Naponta verik a temerini magyar elítélteket a szerbek
    Szegényebbek lettünk egy síremlékkel
    A Benes-dekrétumok hatvan éve
    Felszabadultunk...
    Az élőhalott délvidék hörgő visszhangja
    Marosvásárhely, 1990. március 19–20.
    Amit tudni kell Bocskai Istvánról
    Petőfi a tüntetők között
    Petőfi Sándor naplójából
    Külpolitikai határaink


    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -



    Vissza a HUNSOR honlapjára

    HUNSOR - All Rights Reserved - ., A.D.