Az idei esztendő magyarországi belpolitikai történései kétséget sem hagytak a minden tekintetben kettészakadt társadalom éles és kibékíthetetlen ellentéteit illetően. A politika konfliktusos oldala már évekkel ezelőtt beférkőzött az emberek háztartásaiba, szomszédi, baráti viszonyaiba és csak egy (volt) a lényeg, tartozni valahová: jobbra vagy balra. Az év első harmada az ötödik parlamenti választásokra való felkészülés jegyében zajlott. A két nagy esélyes, a kormányzó Magyar Szocialista Párt (MSZP) és az ellenzéki Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) kampánya két jelzős szókapcsolattal karakterizálható: a valóságtól való elrugaszkodás és a szemfényvesztés magasiskolája.

A közvélemény-kutatások a 2002-es helyzethez hasonlóan jelentős mértékű jobboldali győzelmet jeleztek előre, annyi különbséggel, hogy idén a koalíciós partnernek kijáró stafétabotot a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) vette át az időközben új, jobboldali politikát megfogalmazó Magyar Demokrata Fórumtól (MDF). Az előzetes felmérések az MDF-et biztos parlamenti kiesőnek prognosztizálták, a szabaddemokratákat (SZDSZ) pedig éppen csak bejutó helyre várták. A valóban reménytelen helyzetből induló, Gyurcsány Ferenc vezette szocialista - liberális koalíció azonban jelentős diadalt aratott. Az MSZP 190, az SZDSZ 20, míg a Fidesz 141, a KDNP 23 és a meglepetés MDF-frakció 11 fős mandátumot szerzett. Gyurcsány minden téren győzedelmeskedett jobboldali ellenlábasa Orbán Viktor felett, aki szemmel láthatóan nehezen viselte az „ismét legyőzettetett” szerepét. A győzelmi mámor elmúltával a második Gyurcsány-kormány saját ígéreteinek csapdájában volt kénytelen vergődni. A választási kampány két slágertémája a katasztrofális költségvetési hiány, valamint az euró 2010-ben történő bevezetésének lehetséges módozatai voltak. A választásokat követően aztán kibújt a szög a zsákból, a miniszterelnök a kormányprogram parlamenti vitájának lezárását követően ismerte be az államháztartási deficit előre tervezettnél jóval nagyobb arányát, másnap pedig radikális egyensúlyteremtő reformcsomagot hirdetett meg.

A megszorító intézkedésekkel a kormány ugyan eleget tett a brüsszeli elvárásoknak, az úgynevezett konvergenciaprogram tartalmát és mutatóit tekintve annyira volt a decemberi első változattól, mint Makó Jeruzsálemtől. A dokumentum egy szóval sem említette az euró bevezetésének pontos dátumát. Őszre több gazdasági mutató csökkenő tendenciát mutatott, a munkanélküliség meghaladta a 7 százalékot. Ebben az amúgy is feszültségekkel telített politikai, társadalmi atmoszférában bombaként robbantak Gyurcsány Ferenc „hazudtunk reggel, éjjel meg este” balatonőszödi szavai. A változatos, nyomdafestéket nem tűrő elemekkel tarkított miniszterelnöki szónoklat lényegében azt ecsetelte, hogy a hazugságokra és csalásokra a választások megnyerése érdekében volt szükség, de ez így tovább nem mehet. Mostantól fogva az őszinte, nyílt sisakos politikacsinálás hónapjai, évei következnek. Az ellenzék a kormány távozását követelte, a Kossuth-téren tüntetők gyülekeztek. A rendőrség választási gyűlésnek minősítette a demonstrációt és nem oszlatta fel azt. A tüntetők egy csoportja a Magyar Televízióban szeretett volna beolvasni egy petíciót, azonban az MTV szerkesztősége elzárkózott ettől a követeléstől. A kemény mag ostrom alá vette a tévé székházat, míg a rendőrség gyakorlatilag tétlenül szemlélte a csetepatét. Az utcai zavargások a következő napokban is folytatódtak, a rendőrség erőteljes fellépései azonban hamarosan véget vetettek az erőszakos cselekményeknek. Az önkormányzati választásokon a Fidesz visszavágott a szocialistáknak a májusi vereségért, majd az eredményre hivatkozva ismét távozásra szorította fel a Gyurcsány-kormányt. Orbán Viktor 72 órás ultimátumot is intézett a kormánypártokhoz, és ideiglenes szakértői kormány felállítását javasolta. A miniszterelnök bizalmi szavazást kért maga ellen az Országgyűlésben, a támogatást 207 igen és 165 szavazat ellenében meg is kapta. A fidesz napi demonstrációra hívta az embereket mindaddig, amíg a kormány le nem mond.

Az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójának napján, október 23-án kiújultak az utcai randalírozások azt követően, hogy a rendőrség az állami ünnepségekre, Magyarországra látogató külföldi méltóságok biztonsága érdekében kiürítette a Kossuth-teret. A csatározások két helyszínen is folytak, a tüntetők visszavonulásuk közben összekeveredtek az Astoriánál tartott Fidesz gyűlés résztvevőivel. A rendőrségnek hajnalra sikerült feloszlatni a tömeget. A történteket követően főleg jobboldalról, de nem csak támadások érték Gergényi Péter, budapesti rendőr-főkapitányt a túlzott rendőri beavatkozás és a nem megengedett eszközök (vipera) igénybevétele miatt. Gergényi ezt követően nyugdíjazását kérte, de Petrétei József rendészeti miniszter ezt nem fogadta el. Az eseményeket követően vizsgálóbizottságok próbálják kideríteni, kiket terhel a felelősség a rendőri túlkapások ügyében.

A helyzet normalizálódását követően számos értelmiségi, közéleti személyiség megszólalt az ügyben. Ugyanakkor sajnálatos, hogy a két egymásnak feszülő tábor kompromisszumra való képtelensége az elit szintjén is jelen van. A baloldali hangadó értelmiség unos-untalan a gyurcsányi politikát próbálja mentegetni, érveléseikben váltig hangoztatják, hogy az erkölcsöt és politikát nem lehet egymással egy napon emlegetni. Természetesen Orbán Viktor, az ellenzék vezére felelős a történtekért, mondják ők, mert nem szakított a szélsőjobbal. A jobboldali értelmiség a kommunizmus örökségét, a pártállami időket és nomenklatúrát emleget, egyesek új forradalomról és befejezetlen rendszerváltásról beszélnek. Természetesen Gyurcsány Ferenc tehet mindenről, állítják ők. Magyarországra nehéz időszak köszöntött, a pénzügyi, gazdasági válságból csak reformok által lehet kikászálódni, míg a társadalmi, erkölcsi agónián sokak szerint csak egy katartikus élmény segítheti át a magyar lakosságot. Kérdés, hogy a kormány reformintézkedései meghozzák-e a kívánt eredményt, és valóban helyreáll-e az ország gazdasági stabilitása? Kérdés, hogy kormányzati kudarc esetén lesz-e második lehetőség, vagy Közép-Kelet-Európa mintatanulóját kukoricaszemekre kell térdepeltetni rossz magaviselete miatt? Kérdés, hogy meddig tart az állampolgárok egymás iránt érzett kölcsönös, kiapadhatatlannak látszó gyűlölete? Sorsfordító éven van túl a magyarországi társadalom, bebizonyosodott, hogy a demokrácia alapvető intézményeinek megléte, a politikai pluralizmus még önmagában nem jelenti a hőn áhított néphatalom megszilárdulását.

A jelenlegi krízishelyzetből fokozatosan lehet csak kifele haladni, egyesek szerint a megújuláshoz előbb el kell érni a pokol legmélyebb sötétjét, csak onnan lehet a világosság után áhítozni. Ha már a politikai elit semmiképp sem hajlandó engedményeket, gesztusokat tenni az ország nyugalma és jövője érdekében, legalább a nem részrehajló értelmiségnek és a lakosságnak, amely a politikai acsarkodás legapróbb rezdüléseit is a saját zsebén és életkörülményein érzékeli, kiáltania kellene: hogy elég volt. A politikának nem egymás megsemmisítéséről, hanem a társadalom, a közösség problémáinak megoldási módszereiről, az igazságos elosztásról és az emberi öntevékenységről kellene szólnia. Kívánom, hogy jövőre Magyarország megtalálja a válságból kivezető fogódzókat és egy alapos lelkiismeretvizsgálat után, elindulhasson a társadalmi regenerálódás felé vezető úton.

írta Sólyom István


forrás: relatio.ro



[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

» vissza a HUNSOR honlapjára