A Magyar Svéd Online Források honlapja  


    Erdővidék nem alkuszik, autonómiát akar!
    HUNSOR medencefigyelő


    A véleménynyilvánítók 99,52 százaléka, több mint 12100 erdővidéki igennel válaszolt: akarja, hogy Székelyföld autonóm státust kapjon, és települése, amelyen él, ehhez tartozzék. A referendum szervezését felvállaló Bardóc-Miklósvárszéki Székely Tanács tegnap véglegesítette a 20 településen leadott szavazatok megszámolását. A népszavazást érvényesnek és sikeresnek nyilvánították.

    Erdővidék nem alkuszik - e szavakkal kezdte a széki tanács sajtótájékoztatóját Benkő Emőke, az SZNT Állandó Bizottsági tagja. Hangsúlyozta: az önrendelkezés joga minden őshonos népet megillet, és ezt a román államnak is tudomásul kell vennie. "Az autonómia a legkevesebb, amit kérhetünk" - fogalmazott -, az erdővidéki népszavazás alulról jövő kezdeményezés volt, és a demokráciában ez a leghitelesebb eszköz, ezt nem lehet semmibe venni. Eredménye nem megkérdőjelezhető, végig nyíltan és ellenőrizhetően zajlott. Benkő Emőke bírálta azokat az RMDSZ-es politikusokat - köztük Albert Álmost -, akik megkérdőjelezték a referendum hitelességét. A népszavazás tisztaságát erősítette meg Szabó Miklós, a széki tanács elnöke is. Kiemelte, rendkívül örömteli volt, hogy az emberek nem szavazógépként voksoltak, nem kellett külön magyarázgatni nekik, értették és érezték az ügy fontosságát. is kifogásolta az RMDSZ viszonyulását, elmondta, az erdővidéki népszavazás sikere mögött komoly csapatmunka áll, de a dicséret a szavazópolgárokat illeti, akik hozzájárultak az eredményhez. Felkérte a másik hét székelyföldi szék vezetőségét, hogy jövő év elején ők is szervezzék meg a referendumot, s megígérte, januárban a Brassó megyéhez tartozó Ürmös, Apáca, illetve Alsórákos lakóit is urnákhoz szólítják. Leszögezte: az SZNT-nek egyetlen célja: Székelyföld területi autonómiája. Az SZNT közképviselet, nem politizál, de alárendeltséget sem fogad el, egyenrangú partnernek tekint minden szervezetet, amely támogatja a területi önrendelkezést. A referendum idején diverzióval egyszer szembesültek. Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke úgy értékelte, az erdővidéki népszavazással sikerült bebizonyítaniuk, mit és hogyan képzel el a szervezet. "Örvendetes az eredményen túl, hogy megmutatkozott a közösségi erő, amely remélhetőleg kisugárzó energiává forr össze" - vélekedett.

    A népszavazás tapasztalatai közül az igen látványos népességfogyást emelték ki, elhagyott házakat, elnéptelenedett udvarokat találtak. A nemmel szavazók többsége külföldön dolgozik vagy él, de bizony akadtak olyanok is, többnyire értelmiségiek, akik nem merték vállalni a szavazást. Pozitív hozadék, hogy az erdővidéki románok többsége leadta szavazatát, és sokan támogatták az autonómiát, volt, aki el is mondta, gyermekei jövőjéért, a békés együttélésért teszi. Erdővidék 17.945 szavazásra jogosult polgárából 12.140 nyilvánított véleményt, 44-en nemmel szavaztak és 14 voks érvénytelen volt. Igennel szavazott Zalánpatakon a 100. életévét aznap betöltő bácsi, hasonlóan egy másik településen a 99 éves férfi és 91 éves felesége, mint mondták: "most megint látnak jövőt".

    A Bardóc-Miklósvárszéki Székely Tanács, ha a még fel nem keresett három településen is megtartja a szavazást, eljuttatja a végleges eredményeket a román kormányhoz és államelnöki hivatalhoz, a Romániával kapcsolatban álló országok külügyminisztériumaihoz. "Az eredmény valóságos, és minden országnak tudnia kell, hogy a kisebbségek sorsa, a Székelyföld sorsa nincs megoldva, követeléseinket fenntartjuk" - hangoztatta Szabó Miklós. Krizbai Imre református lelkész, a széki tanács alelnöke felhívta a figyelmet, hogy amennyiben Bukarest nem tartja hivatkozási alapnak a referendum eredményét, akkor az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat hitelességét is megkérdőjelezi, hisz itt is, ott is a népakarat nyilvánult meg. Ha nem ismerik el az erdővidéki népszavazás demokratikus voltát, hitelesítik, hogy Trianonban diktátum született - vélte Krizbai tiszteletes. A széki tanács vezetői azt is leszögezték, ha a román hatalom nem vesz tudomást a népszavazás eredményéről, a nemzetközi jog eszközeivel immár radikálisabb módszerekkel lépnek tovább, ha a székelységnek e minimális követelése nem teljesül, számíthatnak erőteljesebb igény megfogalmazására is. írta Farkas Réka




    forrás: Háromszék



    [HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

    » vissza a HUNSOR honlapjára

    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

    Korábbi cikkek:

    Diószegi magyarverés: újabb szlovák agresszió magyar fiatal ellen
    Révkomárom: Megverték, mert magyarul szólalt meg
    Román rendőrök vertek meg motorosokat a Szent Anna-tónál
    Román csendôrök vertek meg négy gyergyószentmiklósi fiatalt
    Éva Mária Barki: "Egy népnek ki kell mondania, ha akar valamit"
    Éva Mária Barki: semmisnek tekinthető a trianoni békeszerződés
    Letter till OSCE on Hungarian minority beyond the borders
    Magyar jelképek delvideki templomainkban
    A román kisebbségi törvény buktatói
    Tiltakozzunk a jogsértések és jogmegtagadások ellen!
    Rendőrök védték meg a magyarok tiltakozásától Szabadkán
    Elfojtott tiltakozás Szabadkán
    Az egyéves EU-tagság: Szlovákiai melósok, dán sajtok, ír magyarok
    Naponta verik a temerini magyar elítélteket a szerbek
    Szegényebbek lettünk egy síremlékkel
    A Benes-dekrétumok hatvan éve
    Felszabadultunk...
    Az élőhalott délvidék hörgő visszhangja
    Marosvásárhely, 1990. március 19–20.
    Amit tudni kell Bocskai Istvánról
    Petőfi a tüntetők között
    Petőfi Sándor naplójából
    Külpolitikai határaink


    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -



    Vissza a HUNSOR honlapjára

    HUNSOR - All Rights Reserved - ., A.D.