Sajnálom azt a tízmillió letört szárnyú embert, akik hazájuknak mondhatják ezt a földet, és akik "egyes" (és nem kettős) állampolgárai ennek az elveszett országnak. Sajnálom is őket. Sajnálom, mert véreim. Dsidával mondom: "Ha bűnös is, magyar, s ha tolvaj is, magyar, s ha gyilkos is, magyar!" De miért bűnös, miért gyilkos (nemzetgyilkos), miért tolvaj, miért buta, tudatlan, kiszolgáltatott? Miért? Miért? És vádolom is őket. Mert a többségből "a jobb rész kihalt". Mert feladta méltóságát, feladta nemzeti büszkeségét. Engedett az agymosóknak, a megtévesztőknek, a hazugoknak, s hagyta kiölni magából annak a vállalását, amit őseinktől kaptunk, génjeinkben hordtunk még nem is olyan sok idővel ezelőtt. A testvéri szeretet, a saját népünkhöz való ragaszkodás érzését. "Ó, ha cinke volnék, útra kelnék,/ hömpölygő sugárban/ énekelnék -, minden este/ moerzsára, búzára/ visszaszállnék/ anyám ablakára." /.../ Ó, ha csillag volnék/ kerek égen,/ csorogna a földre/ sárga fényem -/ jaj, de onnan/ vissza sose járnék,/ anyám nélkül/ mindig sirdogálnék." (Weöres Sándor) Vádolom népemet az ostobaságáért, hogy nem tudja saját érdekét képviselni. Legnagyobb ellenségeit segíti hatalomra, azokat, akik fél évszázadon keresztül szívták a vérét, s végül azt az eszmét is elárulták, melynek a jegyében gyötörték apáinkat, anyáinkat, idősebb testvéreinket. Ellopták és kiárusították a "nemzet vagyonát", saját tulajdonná tették a köztulajdont (lásd az ország jelenlegi miniszterelnökét!, a gyűlöletkampány első számú vezérét), eladják lelkeinket. Szembeállítanak testvéreinkkel, édesanyánkkal és gyermekeinkkel, és amikor azt mondjuk, hogy szörnyű, röhögnek rajtunk! Kiröhögik azt, ami a legszentebb minden ember lelkében. Nektek, odaáti sántult testvéreim, ti becsapottak, félrevezetettek, ellenünk fordítottak azt mondjuk: ki kell józanodnotok. Fel kell ébrednetek, még mielőtt beteljesedne a végső vég. És magunknak? Nincsen anyaországunk! Ez a vergődő, szerencsétlen, magából kifordított, magával szembefordított ország nem az! Nincsen anyánk! Árvák vagyunk, olyan árvák, mint talán 1918 óta soha. Mert eddig hittünk a nemzetünkben. Ezután? Jaj, Istenem! Meg kell maradnunk! Meg kell maradnunk magnak, hamu alatt izzó parázsnak! El kell tennünk, át kell mentenünk magunkat a jobb időkre. Nem szabad feladnunk lelkeinket. Babitscsal mondjuk: be kell kerítenünk házainkat! Aztán: "Jöhet a vad tánc, tépő, részeg, ál-buján
vetkőzni csontig a virágokat: jöhet
a vad kacaj ápolt növényeinkre; majd
a fehér-csuhás vezeklő, a tél; te csak
maradj a tavaly őre! s ha a jövevény
lenézve így szól: "Én vagyok az Új" - feleld:
"A Régi jobb volt!" - Hősi léceid mögött
mint középkori szerzetes dugott a zord
sisakos hordák, korcs nomádok, ostoros
képégetők elől pár régi könyvet: úgy
dugd magvaid, míg, tavasz jőve, elesett
léckatonáid helyén élő orgona
hívja illattal a jövendő méheit."


írta Gazda József





[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

» vissza a HUNSOR honlapjára