Magyarverés Szabadka központjában
HUNSOR medencefigyelő
Április 4-ére virradóra Szabadka központjában egy négytagú, magyar fiatalokból álló csoportot bántalmaztak nem magyar fiatalok. Az egyik sértett, A. Á. elmondása szerint három társával, Cs. A.-val, D. Sz.-szel és K. R.-rel az egyik szórakozóhelyről indultak el hajnali fél három körül a Korzón, amikor egy öt-hat fős, egymás között szerbül beszélő csoport rontott rájuk.
- Semmi jelét nem adták annak, hogy belénk akarnának kötni - mondta A. Á. - Szembefutottak velünk, majd hirtelen ránk rontottak, rugdosni, ütlegelni kezdtek bennünket. Én az egyik társammal futni kezdtem, de utánunk szaladtak. Ekkor megütöttem a támadómat, s erre mindannyian elszöktek a helyszínről. Legrosszabbul a másik két társam járt, akiket a fejükön és egyéb testrészeiken értek a csapások és rúgások.
A. Á. szerint D. Sz. szenvedte el a legsúlyosabb sérüléseket, mivel a támadók azt hitték róla, hogy fiú, ezért estek neki.
- Hallottam, amikor az egyik szerbül azt mondja a D. Sz.-t verő társának, hogy hagyja abba, mert D. Sz. lány - mesélte tovább a történetet A. Á. - A másik azt felelte, hogy nem baj, most már úgyis mindegy.
Amikor a támadók elszöktek, a magyar fiatalok rendőrért siettek. Szerencséjük volt, mert a közelben található szórakozóhely előtt szintén verekedés miatt helyszíneltek a rendőrök. Azt nem lehet pontosan tudni, hogy ott is magyar fiatalokat bántalmaztak-e nem magyarok, de a szemtanúk szerint nagy valószínűséggel ez történt.
- A rendőrök kikérdeztek bennünket a történtekről és azt mondták, hogy valószínűleg ugyanaz a csoport támadott meg minket is, aki a másik verekedést is kezdeményezte. A rendőrök szerint nem a magyarságunk váltotta ki belőlük az agressziót, egyébként is belekötöttek volna bárkibe, aki az útjukba kerül. Nekem és társaimnak azonban meggyőződésünk, hogy azért támadtak ránk, mert hallották, hogy magyarul beszélünk - mondta A. Á.
A bántalmazott fiatalok ezután a mentőállomásra, majd a Közkórház sürgősségi osztályára mentek, ott látlelet készült a sérüléseikről. A rendőrségen is kihallgatták őket, de feljelentés a részükről nem történt, mivel az időközben kézre kerített két elkövetővel a rendőrség szembesíteni akarta a megvert fiatalokat.
- A társaim szülei nem engedélyezték a szembesítést, attól tartva, hogy ezért majd bosszút állnak gyermekeiken a mindenre elszánt támadóink - mondta A. Á. - Szembesítés nélkül viszont nem tehető feljelentés, legalábbis a rendőrség álláspontja szerint.
A fiatalok a történtekről értesítették a VMSZ helyi szervezetét, ahol jegyzőkönyv született az elmondottakról.
forrás: Het Nap, Ember Jogi Központ
» vissza a HUNSOR Emberi Jogok Figyelőjére