(A pártalapítás első lépése)
Folyó év október 2.-án és 3.-án ülést tartott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) választmánya, mely ellenszavazat nélkül úgy döntött, hogy javasolni fogja az EMNT novemberi küldöttgyűlésének, hogy hozzon határozatot egy új erdélyi magyar párt bejegyzéséről. (1) A nehéz döntés kikerülhetetlen volt, mondhatni, történelmi szükségszerűségből fakadt.

Egy kedves ismerősöm cégét Kényszer Btnek hívják. Azért, mert kényszerből hozta létre, ahhoz, hogy fizetését fel tudja venni. Magyarországon ugyanis olyan jogszabályok vannak, hogy szinte rákényszerítik az embert az ügyeskedésre, a jogalkotó szándékának a jogszabályok tiszteletben tartásával történő kijátszására. Az EMNT által megalapított párt is ilyen kényszerpárt lesz, azzal a különbséggel, hogy nem elsősorban (2) az egyébként antidemokratikus román jogszabályok kényszerítik rá az autonómia ügyéért 1990 óta harcoló csapat tagjait a pártalapításra, hanem az új és legújabbkori erdélyi magyar történelem. Miután 2003-ban az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Szatmárnémetiben megtartott kongresszusán elfogadott "pártépítő határozatok" miatt csődöt mondott eredeti elképzelésünk, az RMDSZ-en belüli erdélyi magyar parlamentarizmus, a nemzeti önkormányzat modellje, zászlót bontott az Magyar Polgári Szövetség majd a Magyar Polgár Párt (MPP). E két szervezet azokból verbuválódott, akiknek a magyar ügy, a nemzeti önrendelkezés, az autonómia, nem pusztán harci jelszó és választási szlogen volt, hanem folyamatosan képviselendő, valóra váltandó nemzetpolitikai követelés. Amint arról már szó volt e lap hasábjain (3), az MPP nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és elnökének foglyává vált. Az új párt nemzetpolitikai kényszerből született. Joggal teszik fel a kérdést sokan: mi szükség van még egy pártra a palettán, miért nem tud az EMNT továbbra is mozgalomként politizálni. A válasz megfogalmazásához röviden ki kell térni a jelenlegi erdélyi magyar politikai választék minőségének kérdésére.

(Az RMDSZ-ről röviden)
Az RMDSZ mai vezetői a szervezet húsz éves története során kizárólag konjunkturális okokból vállalták fel a magyar önrendelkezés és az autonómia ügyét. Mihelyt alkalom mutatkozott arra, hogy anyagi vagy pozicionális előnyök fejében azt sutba vágják, gondolkodás nélkül elfeledték saját hivatalos programjuk legfőbb követeléseit addig, amíg érdekeik nem kívánták meg a magyar szabadság-program újbóli - szigorúan retorikai szintű - felvállalását. Ennek tudható be az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) teljes csődje is: az RMDSZ fontos, az egész közösséget érintő kérdések eldöntése (saját elnökjelölt állítása, a román elnökjelöltek támogatása, kormányzati szerepvállalás) előtt nem konzultált partnerével, eldöntött, több ízben is megerősített nemzetstratégiai kérdésekben (a második Székely Önkormányzati Nagygyűlés összehívása, az első gyűlés Memorandumának aláíratása a Szövetség tanácsosaival) egyszerűen lapított, sikerrel elmismásolta a dolgot. Megtették, mert megtehették: nekik a román szövetségeseiknek köszönhetően kivételezett, törvényben rögzített státuszuk van: ők az a kisebbségi szervezet, melynek nem kell minden választás előtt összegyűjteni a 25.000 támogatói aláírást. Kezükben van a kissé megkopott, de sokfelé még működő "márkanév", a húsz év alatt kialakított infrastruktúra, továbbá a tehetetlenségből ottmaradt tagság és középgárda. Ott van továbbá a tudatos klientúra-építés során kialakított médiaholdudvar, gazdasági háttér és román hatalmi kapcsolatrendszer. Másik oldalon az EMNT a maga nemzetpolitikai igazságaival és Tőkés László erkölcsi-politikai tekintélyével. Ami nem kevés, de nem is elegendő ahhoz, hogy Markóékat rákényszerítse adott szavuk betartására. Ahhoz több kell: lehetőség az önkormányzati valamint az országos választásokon való indulásra, mivel Markóék csak az erőből értenek.
Érdemes végiggondolni az autonomista szempontból olyannyit bírált 2009-es RMDSZ - EMNT közös indulást az RMDSZ szemszögéből. Markóék azt a politikust kérték fel EP-listájuk vezetésére, aki a legtöbb kellemetlenséget okozta nekik következetességével, elvhűségével, megvesztegethetetlenségével. A Neptun-ügy mediatizálásával, a Bolyai egyetem kérdésében elfogadott RMDSZ-es ultimátumok visszavonásának jogos bírálatával, az 1999-es oktatási törvényt kísérő hurrá-optimista kormány-propaganda reálértékre szállításával, az autonómia ügyében megtörtént sorozatos mulasztásokra és árulásokra való rámutatással. Az RMDSZ vezetői mindezt zárójelbe tették, mert megértették annak üzenetét, hogy két évvel korábban Tőkés László egymaga több szavazatot vitt el Székelyföldön, mint az RMDSZ. Kellő erőt felmutatni hosszú távon közjogilag releváns, hivatalosan bejegyzett párt nélkül nem lehet.

(Az MPP-ről dióhéjban)
A Magyar Polgári Pártnak az autonómiaharcra való alkalmatlanságával más a helyzet. E párt a nemzeti oldal közös nagy vállalkozásaként indult, de hamar Szász Jenő zsebpártjává változott s teljességgel alkalmatlanná vált arra, hogy az RMDSZ-szel szemben alternatívát nyújtson az erdélyi magyarság választóközönségnek, s arra is, hogy hasznosítsa az erdélyi magyar társadalom magyar önállóságban gondolkodó részének kreatív energiáit. A két probléma természetesen összefügg, a másodikból nagyrészt következik az első.
Az MPP háza tája nincs rendben s ezúttal nem arról beszélek, hogy a párt nem tartja be saját szabályzatát, hogy minden alap nélkül zártak ki tagokat, hogy az elnök politikai ámokfutása nem fejeződött be a legutóbbi kongresszuson. Hanem azt emelném ki itt és most, hogy ez a párt még akkor sem lenne egy ütőképes, a társadalom mélyrétegeiben jelen levő, felvállalható szervezet, ha eltekintenénk elnökének cikkcakkjaitól, a cotroceni-i kalandtól, intrika-hadjárataitól és diktatorikus törekvéseitől.
Gyurcsány Ferencék hazudtak, csaltak, loptak, vesztegettek, sikkasztottak. De nem ezért buktak meg. Hanem a pocsék kormányzás, az ország tönkretétele miatt. Szász Jenő visszaélt a megyei elnökök aláírásával, összevissza nyilatkozott alapvető nemzetstratégiai kérdésekben, ex lex állapotba helyezte egy évre pártját a gyergyói alapszabály- és törvényellenes hatalomátmentő manőverével, kizáratta azokat, akik a törvényesség mellett léptek fel a párton belül. Mindezektől függetlenül kormányozhatta volna pártját megfelelően, sikeresen. Az MPP lehetne egy prosperáló párt, melynek van követhető kommunikációs vonala, eszmei arcéle, országos önépítkezési stratégiája. S mi láthatunk ehelyett? A párt az országos politikában lényegében nem létezik. Az önépítkezés stagnál, hatalmas fehér foltok vannak a lefedettségben. Ami MPP-s színekben történik a hivatalos tanácsosi, polgármesteri tevékenységen túl, az lelkes helyi vezetők önzetlen aktivitása folytán valósul meg, olyan emberek révén, akik az MPP-től függetlenül is tették mindenkoron, amit tenni lelkiismeretük parancsolt.
Szász Jenő nem azzal van elfoglalva, hogy pártját építse, hanem azzal, hogy Tőkés Lászlót módszeresen lejárassa. S itt érdemes elgondolkodni azon, hogy Markó Béla válásakor a "belső ellenzék" lovagias módon nem használta ki a ziccert, pedig lett volna mit csámcsogni az eseten. S ez így volt helyes. Övön alul nem ütünk, még akkor sem, ha az ellenfél bizonyos helyzetekben nem a legetikusabban árt el. A magánélet tabu, örvendjünk, hogy nem jellemző nálunk az Egyesült Államok közönségének hipokrita, szemforgató hozzáállása, hogy a minden szellemi lény által mélyen lenézett bulvársajtót leszámítva (4) a politikai szereplők magánéletével. Tőkés László válásával más a helyzet. De nem azért, mert az RMDSZ és holdudvara lovagol a témán, hanem azért, mert Szász Jenő ócsárolja Tőkés Lászlót fűnek-fának. Hogy mit remél ettől, nem tudni. Komolyan gondolja netán, hogy ami nem sikerült a román titkosszolgálatnak, a román sajtónak, az RMDSZ erre kiküldött kommandósainak, Nagy Benedeknek, majd a mucuskás Szatmári Tibornak, akkor neki sikerülni fog? Hogy a testetlen vád, hogy Tőkés László összefogott az RMDSZ-szel, (mellyel egyébként maga Szász is összefogni készült, csak politikai súly híján erre nem volt képes) elég lesz ahhoz, hogy jó ízlésű emberek előtt ne az diszkreditálódják, aki effélével házal? Tőkés Lászlóval e témában megejtett nyilatkozatváltása is csak rá üthet vissza: mert ugyan hány keresztény konzervatív ember fogja komolyan venni azt, hogy egy Szász Jenő kaliberű politikai szereplő arra szólítja fel Tőkés Lászlót, hogy számoljon el az Úristennel. Micsoda szánalmas aránytévesztés ez? Oda jutottunk, hogy teljes joggal írhatta az MPP lelkiismeretéként funkcionáló Bihar megyei szervezet az ügyben kiadott nyilatkoztában, hogy Szász Jenő "személye sajnos mára már az erdélyi magyar autonómia küzdelemnek egyik kockázati tényezőjévé vált. Nemcsak sajnálatosnak, de aggasztónak és megdöbbentőnek is tartjuk, hogy a jobb sorsra érdemes nemzeti oldal erősítését Tőkés László lejáratásával tartja megvalósíthatónak." (5)

("Elkésett pártalapítás"?)
Sokakat meglepett, hogy Tőkés László jó előre bejelentette, hogy nem kíván az új párt elnöke lenni. Tulajdonképpen érthető, hogy a messze legnagyobb szimbolikus tőkével, történelmi múlttal rendelkező ma élő nemzetpolitikai személyiség nem akar a kicsinyes pártcsatározások szereplője lenni. Ez viszont komoly feladat elé állítja csapatát: úgy kell világossá tenni a választóközönség számára, hogy az új párt Tőkés László messzemenő támogatását élvezi és az ő eszmeiségét képviseli, hogy abban Tőkés László nem vállal majd mindennapi politika-alakító szerepet. E kérdésről az EMNT ügyvezető elnöke a következőképpen nyilatkozott: "Orbán Viktor mellett Tőkés László az, aki (…) a nemzetpolitikát megjeleníti. Nem egy tipikus pártpolitikus, és gondolom, nem is az a dolga, hogy pártelnökként rendet teremtsen az erdélyi magyar politikában.
Ezt a munkát másoknak kell elvégezniük. (…) Tőkés Lászlóra szüksége van a mozgalomnak is, a pártnak is és az erdélyi valamint a kárpát-medencei magyar politikának is. Én úgy gondolom, hogy ott kell végeznie a munkáját, ahol a legtöbbet tehet ezekért a dolgokért. Olyan értelemben lesz Tőkés-párt ez a párt, hogy a Tőkés által képviselt értékeket vállalja fel, nem pedig olyan értelemben, hogy a Tőkés László személyes pártja lesz. Ebben konszenzus volt az EMNT választmányában, ebből a szempontból teljes volt az összhang." (6)
A sajtó egyébként besegít, a kommentároktól a konkurens pártvezetőkig majd' mindenki arról beszél, hogy "Tőkés pártot alapít". Szász Jenő például a Krónika beszámolója szerint "Az RMDSZ-en belüli válság megbízható jelének tartja, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke egy új erdélyi magyar pártot kíván létrehozni (kiemelés tőlem, BZSA). Szász (…) elmondta: pozitívan viszonyul egy új magyar párt létrehozásának gondolatához, mivel - mint mondta - ő maga is az RMDSZ politikai monopóliumának megtöréséért, a magyar közösség pluralizmusának megteremtéséért harcolt, de megkésettnek tartja az új alakulat létrehozását. Állítása szerint: Túl sokáig éltünk az RMDSZ politikai monopóliumának rendszerében, Tőkés László pedig húsz éves késéssel alakít egy pártot, amelyet 1990-ben kellett volna létrehoznia." Érdemes egy bekezdés erejéig kitérni Szász mondanivalójának érdemi részére, arra a bizonyos húsz éves késésre. Megítélésem szerint az erdélyi magyar közélet akkor vesztett el valami pótolhatatlant, amikor az őszinte párbeszéd, az érvek helyét átvette a politikai kommunikáció. A sokat emlegetett Neptun-ügy, a Nagy Benedek-féle Tőkés László ellene puccskísérlet, de még a kormányzati szerepvállalás vitájának idején is érvek szegültek szembe egymással. 1998-ban a Petőfi-Schilleres gyalázat (7) idején ez már letűnni látszott, majd amikor a magyar szempontból egyértelműen vereségnek számító 1999-es oktatási törvényt Markó Béla szemrebbenés nélkül jelentős előrelépésnek minősítette, egy új korszakba léptünk.
Itt nem az volt a lényeg, hogy mi a közösség érdeke, hogy ezt mely javaslat tudja jobban közelíteni, hogy milyen taktikát illetve stratégiát kellene követni ahhoz, hogy elnyomott kisebbségből megbecsült társnemzet legyünk. Nem. Innen kezdve az volt a kérdés az RMDSZ számára, hogy képes lesz-e médiafölényét kihasználva a feketét fehérként elhitetni a fennmaradáshoz elegendően sok emberrel, a kudarcot sikernek beállítani, hogy beválik-e az a taktika, amikor a tisztességes beismerés és stratégiaváltás helyett csinnadrattás sikerpropagandába kezd a szervezet. Nem kétséges: ez a fajta kommunikáció nem RMDSZ-specifikus. Ezt alkalmazták már sokan Magyarországon és azon kívül az RMDSZ előtt és után. Károlyi Mihály is magyar nacionalista, függetlenségi retorikával fedte a magyar történelem legnagyobb gyalázatát, azt, hogy leszerelte a veretlen, ütőképes magyar hadsereget, amikor az országra három oldalról leselkedett katonai veszély. Meg is lett az eredménye Trianonban.
Amikor Szász Jenő tudván tudva, hogy az általa kizáratott Csúzi István és Sárközi Zoltán ellen felhozott vádak hamisak és abszurdak, szájzsibbadásig ismételgette a rágalmakat, átvette a markói technikát. S ezt alkalmazza azóta, ezt a taktikát választotta ezúttal is. Szász Jenő pontosan tudhatja, hogy 1990-ben Tőkés László miért nem alapított pártot, hisz ő is része volt annak a nagyszabású kísérletnek, melynek keretében megpróbáltuk az erdélyi magyarság egészét képviselő RMDSZ-t nemzeti önkormányzattá alakítani, tudhatja, mekkora volt az egységigény 1990-ben a választópolgárok körében s hogy a nemzetpolitikai esélypazarláson túl mekkora kudarc lett volna akkor az RMDSZ-en kívül egy másik pártot alapítani. Tudja mindezt, a nagyotmondás, a meghökkentés kedvéért mégis azt nyilatkozza, hogy 1990-ben kellett volna Tőkés László pártot alapítson.

(A felvidéki példa irrelevanciája)
Érdekesen ellenpontozza Szász nyilatkozatát a másik végleten Kelemen Hunor, aki számára a jelek szerint megállt az idő, nem vette észre, hogy nem 1990-et írunk, hanem 2010-et és az erdélyi magyarság már hét éve elindult - visszavonhatatlanul - a politikai pluralizálódás útján. Kelemen szerint a pártalapítással az a baj, hogy az "nem a romániai magyarság egységét szolgálja" továbbá "demagóg és populista, aki azt mondja, hogy az egység szaporodással oldható meg. A felvidéki példa kell a szeme előtt lebegjen azoknak, akik 2010-ben új pártot alapítanak." (8) A felvidéki példa arról szól, hogy egy ügynökgyanús komprádor politikus, Bugár Béla, aki képes volt szlovák népi viseletben a tévé előtt szlovák néptánc címszó alatt ugrálni, nem tudta elviselni, hogy már nem ő a közös magyar párt, az MKP elnöke és egy szlovák-magyar pártot alapított Híd - Most néven, lényegében már imázsban is az önfeladást, az asszimilációt hirdetve. E párt hatalmas anyagi- és médiatámogatottsággal sikerült elnyerje felvidéki magyar szavazók nagyobb részének bizalmát, míg az autonómiát hosszú időre 1997-ben feladó, majd egy-két bátortalan nyilatkozat erejéig felvállaló MKP kibukott a parlamentből. Ez egy. Az meg kettő, hogy az erdélyi magyarság nem szervezeti szinten kell egységes legyen, hanem a közös célért az autonómiáért folytatott harcban kell cselekvési egységet mutasson. Ezt a cselekvési egységet azonban épp Kelemen Hunor pártja és Kelemen Hunor párton belüli szövetségesei torpedózzák meg rendszeresen immár 17 esztendeje.

(Tőkés László és az RMDSZ)
Az MPP-s nyilatkozók a megyei elnököktől az országos elnökig arra próbálják tenni a hangsúlyt, hogy Tőkés László az RMDSZ színeiben kapott mandátumot. Ez a román alkotmányjog szerint így is van. Viszont a magyar belső megegyezés másról szól. Azok, akik ezt az összemosást szinte kéjesen artikulálják politikai kommunikációjukban, vélhetően pontosan tudják, de garantáltan tudhatják, hogy az erdélyi magyar közéletnek 1990-től mindig is volt egy többé-kevésbé konszenzuson alapuló intézményi síkú önszerveződése, mely független volt a román jogi keretektől. A székelyföldi RMDSZ-szervezetek széki strukturáltsága, a kataszter és a belső választás programja, a platformok belső pártokként való működése, az egész nemzeti önkormányosdi, aminek lényege az volt, hogy a magyarság államot képezzen az államban, mind nem arról szólt, hogy a román alkotmányjog logikája szerint közelítsük meg a magyar problémákat. Mint ahogy nem erről szól az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF), az Székely Nemzeti Tanács (SZNT) valamint az EMNT és természetesen nem erről szólt az RMDSZ - EMNT koalíció sem, melynek képviselőjeként került Tőkés László az Európa Parlamentbe. Azt még Tőkés László legádázabb ellensége sem állíthatja, hogy az EMNT elnöke az EP-ben az RMDSZ hivatalos, cikk-cakkos, következetlen politikáját képviselte volna valaha. Gonoszkodó és cinikus tehát, amikor Szász Jenőtől kezdve a különböző megyei elnökökig Tőkés Lászlót leRMDSZ-esezik. Persze ez is csak "politikai kommunikáció", amelynek a háttere az, hogy minél szélesebb árkot ássanak pszichológiailag az MPP-sek és az EMNT közé. Hogy miért, arra a következő részben keressük a választ.

(Rekrutáció)
Épp hogy felvetődött a tusnádfürdői tábor után az EMNT pártalapítási ötlete, amikor riporterek már előszeretettel fogalmaztak úgy, hogy az új politikai szerveződés az MPP-től valamint az RMDSZ-től "csábítana" avagy "szipkázna el" kádereket. A kép megtévesztő. Az elcsábítás, elszipkázás ugyanis arra utal, hogy előnyök kecsegtetésével embereket jobb meggyőződésük ellenére addigi pártkötődéseik feladására és új pártidentitás kialakítására akarnának az EMNT-sek rávenni. Holott erről szó sincs. Sőt.
Az elmúlt húsz évben ugyanis nemcsak politikusok hagytak ott pártokat, hanem pártok is cserben hagyták választóikat, tagjaikat és középvezetőiket. Aki beiratkozott nemzeti elkötelezettségű s a köz érdekében tenni akaró polgárként a népi mozgalom örökösének, Szabó Dezső és Németh László eszmeisége hordozójának joggal tekintett, Bíró Zoltán által vezetett és Csurka István, Csoóri Sándor vagy Csengey Dénes nevével fémjelzett "harmadik utas" MDF-be 1988-ban, majd annak "modern" konzervatív Antall-i fordulata után 1993-ban átiratkozott a MIÉP-be, 2004-2005 táján pedig a MIÉP önmagából való kifordulásának idején belépett a Jobbikba, három pártot járt meg, miközben eszmeileg egy tapodtat sem mozdult. Nem ezek az emberek a politikai szélkakasok, hanem a korábbi pártjaik tagadták meg önmagukat. Akik így tettek, bátrak voltak: legyőzték a belső meggyőződésük hatására a pártkötődés lelki és esetleg egzisztenciális potenciálgátját és nem ragadtak meg egy számukra eszmeileg már felvállalhatatlan szervezetben.
Az EMNT által alapítani szándékozott párt épp ezekre az emberekre számít: azokra, akiknek kényszerzubbony Markóék komprádor RMDSZ-e, de eddig nem láttak más intézményes keretet arra, hogy a helyi közösségeikért a közélet frontján tenni tudjanak, valamint azokra az MPP-sekre, akik nemzeti önrendelkezésben és autonómiában gondolkodtak mindig is, de úgy vélik, hogy a párton belüli diktatúra, a másként gondolkodók kizárása, az alapszabályzat semmibe vétele a múlté kellene legyen és egy átlátható viszonyokra, közösségi akaratképzésre berendezkedett, tiszta lappal induló szervezetnek szeretnének tagjai lenni. Más szóval az új párt nem zsoldosokat keres, hanem azokat a saját értékrenddel és világlátással rendelkező, belülről vezérelt "független" lovagokat, akik úgy hiszik, hogy alakzatban sikeresebben lehet harcolni.

(Merre tovább?)
Az új pártnak jó esélye lenne bebizonyítani, hogy mennyire csalárd volt az MPP elnökének s a média egy kisebbségének az a beállítása, hogy Tőkés László "lepaktált" az RMDSZ-szel, miközben annyi történt, hogy az RMDSZ segítségével mindenki által követhető szabályok szerint egy olyan pozíciót ért el (EP-képviselőséget, majd EP alelnökséget) melyből szava messzebbre hallatszik, mely az erkölcsi súly mellé megfelelő politikai súlyt is ad.
Célszerű lenne az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum újraszabályozása és három oldalúvá tétele. Ez is oldaná azt a hamis látszatot, miszerint az EMNT-hez közelebb áll az RMDSZ, mint az autonómia kiharcolására szerveződött SZNT és MPP.
Az egyik leggyakoribb riporteri kérdés, hogy az új párt merre keres majd szövetségeseket. Az mindenkinek világos az MPP-s holdudvartól a szélső-liberális Parászka Borókáig, hogy a magyar kormánypártok főárama lesz az első számú partner. No de mi lesz az erdélyi magyar belpolitikában? A megnyilatkozó EMNT vezetők nem zárják ki az együttműködést sem az RMDSZ-szel, sem az MPP-vel, annak dacára, hogy mindkét párttal bőségesen vannak problémák, melyeket már taglaltam. S ez így van rendjén. Az önkormányzati választásokon megítélésem szerint az új pártnak külön kellene indulni, ami nem zárja ki azt, hogy helyi egyezségeket kössön rátermett emberekkel s közös jelöltjei legyenek akár az RMDSZ-szel, akár az MPP-vel.

A parlamenti választások vonatkozásában pedig meg kellene már végre válaszolni azt a kérdést, hogy az RMDSZ-féle látszatképviselet, a kormányzati szirénhangoknak való ismételt engedés révén az erdélyi magyar nemzeti közösség hosszú távú fennmaradásának szempontjából hozott-e valamit vagy csak egy RMDSZ-es klikk önmenedzselési eszköze volt. A válasz egyben azt a kérdést is megoldhatja, hogy kell-e egyáltalán egyfajta parlamenti koalícióra törekedni két év múlva esedékes választásokon.



(1) Lásd erről az EMNT sajtószolgálatának 2010. október 3.-i közleményét.
(2) Nem elsősorban, mondom, mert azért a jogszabályi kerettel is vannak gondok. Demokratikus játékszabályok esetén - melyek például Magyarországon érvényesek - az Erdélyi Magyar Nemzeti Mozgalom, mely már közel egy éve bejegyzést nyert, egyesületként is indulhatna a választásokon anélkül, hogy minden megmérettetés alkalmával tízezres támogatói aláírás-csomagot kellene bemutasson a hatóságoknak. A pártbejegyzés esetében az aláírásgyűjtés csak egy ízben szükséges, igaz nehezebb feltételek között.
(3) Lásd többek között: BZSA: Új kezdet vagy végjáték? - A Magyar Polgári Párt közéleti abszurdja, Kapu 2010/4
(4) Ide értendő természetesen a bulvármódszereket a politikai sajtóba beemelő Tibori Szabó Zoltán is, aki egy román pletykalap Tőkés Lászlóval kapcsolatos vélelmezhető rágalmából Népszabadság-hírt csinált 1999-ben s amint több eset is bizonyítja (HVIM-es, EMI-s akciókról szóló rágalmazó tudósítások), előszeretettel és rendszeresen torzítja el a valóságot politikai érdekeinek megfelelően.
(5) A 2010. szeptember 30.-i nyilatkozat megtalálható több hírportál anyagában, többek között a következő webcímen is:
http://www.uh.ro/orszagos/kozelet/3731-polgari-valasz-az-mpp-kozlemenyre
(6) Kertész Melinda: Három a magyar igazság? Interjú Toró T. Tiborral az EMNT ügyvezető elnökével, Transindex, 2010. október 5.
(7) Az RMDSZ-t vezető klikk arra való hivatkozással vonatta vissza az SZKT-val az egy hónappal korábban, a Bolyai egyetem ügyében meghozott ultimátumot, hogy rávette a román kormányt, hogy fogadjon el egy határozatot a Petőfi-Schiller egyetem megalapításáról. Az egyetem azóta sem jött létre, egyetlen célja e kormányhatározatnak az volt, hogy az ultimátum-visszavonással párhuzamosan kivegyék az SZKT kezéből a kormányzati szerepvállalással kapcsolatos kérdések eldöntését és azt az ismételten puccsszerűen eljáró Operatív Tanács kezébe adják. Nesze neked önkormányzatiság, nesze neked belső demokrácia!
(8) Az MTI alapján közli a Transindex 2010 október 4-én.

» vissza a HUNSOR honlapjára