A politikai vetélkedés tárgya, immár három évszázada, az állam szerepe, mibenléte, illetékessége határai. Kezdetben a szabadelvűség jegyében a nemesi és polgári szabadságjogokat összehangoló kompromisszumok alkalmazásával létrejött filozófia, a liberalizmus, az elmúlt két évszázadban olyan összetett, sokszínű és és változatos jelenséggé vált, amiben sokféle áramlat megfért egymással. A liberalizmus, élete során, a konzervativizmussal, a nacionalizmussal, a szocializmussal érintkezett, néhány esetben össze is olvadt velük. A liberalizmus tehát széles politikai terep, amely elméleti talajává vált a gyakorlati politika minden ágának. Nyugat (Párizs és London) adta az eszmét és tette divattá sorjában egyik szélsôségtôl a másikig annak minden árnyalatát, amit a haladás nevében és áhitatával követni illett, keletre haladva. Az angolszász világ már majd csak finanszírozójává válik, immunitásának megôrzésével, a legszélsôségesebb eszmék terjesztésének, más országok akár nacionalista, akár kom-munista forradalmainak. A gerjesztett vetélkedésekbôl angol világbirodalom, majd amerikai világuralom kerekedett.

Az állam mibenléte történelmi vita tárgya, és mi magyarok még csak ott tartunk, hogy a "minden az államé" (kommunizmus) elmélet és a "minden az egyéné" (neoliberális) elmélet között keresgéljük a helyünket. A két szélsôség közt minden arányú keverék elôfordult már viharos és véres történelmünkben, és már ezen az alapon is megtalálnánk az ország részére legmegfelelôbb keverékét az állami- és magángazdálkodásnak. Most mintha visszafordultunk volna a kezdetekhez: a közösségi érdekérvényesítés különbözô formáival történt kísérletezések, és azokkal való visszaélés (kommunizmus) véres gyakorlatai után újra a kapitalizmus szabadjára eresztett szélsôségéhez került vissza a nyugati világ: a teljesen szabadjára eresztett kapitalista nyomulást biztosító neoliberalizmust erôlteti Európa keletén, és beleszól ennek érdekében ezen kiszolgáltatott országok belsô politikai életébe.

Csakhogy lássuk mit kerülget a mai politikai divat, még kell egy kis visszapillantás a múltba: Európában a politikai útkeresés idején és az ipari forradalom-keltette országok közötti vetélkedésben kifejlôdött a nemzetállamok rendje. Noha sorra minden nemzetállam a kapitalista gazdasági rendszerben fejlôdött, az egyre hatalmasabb nemzetközi tôke a fejlôdés irányát a nemzetállamok ellenében akarja véglegesíteni. Az elsô világháborús általános európai összeomlással minden országban fellángolt a kommunizmus, ami szembetalálta magát a nemzeti ellenállással. Az olasz fasizmus 1922-ben, és a német nemzetiszocializmus 1933-ban nem a kapitalizmust, mint gazdasági rendszert veszélyeztette, hanem a nemzetközi monetáris politikai nyomulást igyekezett gátolni azáltal, hogy az országban működô tôkét erôs állami ellenôrzéssel az ország érdekeinek szolgálatára kényszerítette, illetve gazdasági életének átszervezésével erôs saját tôkét teremtett, amely függetlenítette magát a nemzetközi befolyástól. A második világháborúval ez a veszély elhárult a politikai nemzetköziség monopóliuma elôl. Mint érdekesség, megjegyezhetô, hogy mind a Szovjetunió, mind Vörös Kína egy idôben ugyancsak törekedett függetleníteni magát a nemzetközi tôkésektôl.

Végülis nem a szocializmus és liberalizmus kettôsnek a vetélkedése a kor legnagyobb történelmi párbaja, hanem a nemzeti és a nemzetközi ellentétpárnak az élethalál küzdelme. A kommunizmus iránt annyira elnézô angolszász liberalizmus kirekesztette Európából a nacionalizmust, mint államalkotó eszmét, a küzdelem már csak a nemzeti érdekek védelmezôivel folyik.

A kommunizmus, mint nemzetközi mozgalom nem ellensége hanem támogatottja volt a nemzetközi tôkés csoportoknak. A kommunizmus mindig is része volt az elfogadott politikai palettának. Marad tehát politikai alapállásként a nemzetköziség, ami most globalizmus néven valósítja meg kiteljesedését. Országokon belül lehetnek politikai irányzatok, amelyek vetélkedhetnek egymással a szavazatokért, de csak olyanokat fogad el a szisztéma demokráciaként, amelyek nem korlátozzák a globális intézmények és vállalatok lehetôségeit. Ebben rejlik minden mai magyarországi probléma, mert a Fidesz letért errôl a kényelmes útról, amit szántak néki, hogy váltakozva az MSZP-vel, egymásra ráígérve, egymást váltva a kormányon lóvá teszik az ország népét, megjátszva, hogy javukat szolgálják, valójában a nemzetközieknek nyitnak tárt ajtót.

A fentebb vázolt kettôsségre ad példaesetet Pelle János a Gondola március 3-i számában megjelent "Pinochet árnya a baloldalon" című írásában, amiben egy méretre Magyarországhoz hasonló állam esetét elemzi, mondván, hogy az egyike azon államoknak, amelyekben a neoliberalizmus párosul a "kemény kéz" kormányzattal. A neoliberalizmus, mint tudjuk, annak a szabadkereskedelemnek a rendje, amely nem ismer se Istent se embert, csak a profitot. Tehát Pelle szavaival:

"A könyörtelen törvényeket diktáló szabad piac és a vaskezű diktatúra uralmára a közelmúltban Chile szolgáltatta a legjobb példát. Pinochet tábornokot, akinek a kezéhez több ezer áldozat vére tapad, s aki csak aggastyán korára és egészségi állapotára való tekintettel úszta meg a felelôsségre vonást, Kelet-Európában sajátos nimbusz lengi körül. Vlagyimir Putyin, a teljhatalmú államfô nehezen igazolható tetteivel összefüggésben is elhangzott a sajtóban, hogy ô "az orosz Pinochet". Ami másként szólva annyit jelent, lehet, hogy bár lábbal tiporja a törvényeket, de mégiscsak utat tör az oroszok számára a kapitalizmusba, kikényszeríti tôlük a jövô felépítéséhez nélkülözhetetlen áldozatot."

Tudni való, hogy Pinochet elôdje Salvador Allende 1970-ben véres forradalomban vette át a hatalmat, bôséges amerikai segítséggel, épített szocialista államot, ami szegénnyé tett sokakat és gazdággá másokat. Folytatva Pelle Jánossal:

"A látszólagos sikerek láttán a santiagói Kongresszus, az ottani Parlament többsége 1971-ben nagyarányú államosításokat határozott el, hogy így fékezze meg a növekvô deficitet és pótolja a költségvetés hiányát: állami tulajdonba vették a rézbányákat, a külföldi tôkével működô trösztöket, bankokat, nagyvállalatokat. A nagyarányú államosítások ezek után már kongresszusi jóváhagyás nélkül is folytatódtak: a munkások tulajdonába adták a kisebb üzemeket is, a földek jó részét pedig szétosztották a parasztok között."

Majd az amerikaiak megsokallták a nemzetközi tôkét ért bántalmakat, és létrehozták a változást, amelybôl - mint fentebb utaltunk rá - törvényszerűen mindig ugyanaz az érdekeltség profitál. 1973-ban a hadsereg Pinochet vezetésével megdöntötte Allende elnök hatalmát. "A tábornok kíméletlen terrort vezetett be, de 1990-ig, amikor lemondott a hatalomról, stabilizálta a gazdaságot. Az amerikai Milton Friedmann filozófiáját követte, "lefaragta" a szociális költségeket, bevezette a "többpillérű" társadalombiztosítást és a tandíjakat, átalakította és finanszírozhatóvá tette a nyugdíjrendszert. Igaz, ennek a "jótéteménynek" komoly ára volt, több ezer kivégzés, és több tízezer hosszabb-rövidebb ideig tartó szabadságvesztést kimondó ítélet, ami a részben a szervezett munkásságot, részben pedig az erôsen baloldali elkötelezettségű értelmiséget sújtotta. ... Gyurcsány Ferenc egyszerre alakítja Salvator Allende és Augosto Pinochet szerepét, de nem idegen tôle - elvégre az Európai Unió tagjai vagyunk, és a támogatását élvezzük! - Tony Blair és Margaret Thatcher szerepe sem. Ha én szocialista lennék, attól tartanék, hogy belezavarodik ebbe a bonyolult játszmába, melynek a tétje mindannyiunk sorsa, a gyermekeink jövôje."

Valóban van hasonlóság Chile sorsával. Néhány különbséget is észrevételezünk. Magyarországot is az amerikaiak adták kommunista kézre, de nem 2 évre, hanem 45-re, teljes elvérzésre, amit követôen már nem kellett hadsereggel eltakarítani a kommunistákat, ôk maguk lettek a szabad foglalású tôkés rendszer megvalósítói. A változást, amit rendszerváltásnak neveznek, teljes egészében Amerika vezényelte.

Ennek történelmi leírásával Pozsgay Imre adósunk, mert ô akkor beavatott ember volt, de valamilyen okból keveset mond, elhallgat:

"1989. november 2-án találkoztam Bush elnökkel. A Fehér Házban fogadott küldöttségemmel közölte, hogy Gorbacsovval együtt deklarálni fogják Máltán: Közép-Európa önálló, független politikai mozgástérré vált. Ilyen kijelentést errôl még soha nem lehetett hallani. Ebben már benne volt az elôzetes megállapodás ténye is, hiszen Bush elnök másként nem hivatkozhatott volna Gorbacsovra. A máltai találkozó november 6-án volt, és rá három nappal, már le is omlott a berlini fal." (Pozsgay: A rendszerváltás (k)ára.)

Egy másik idézet Pozsgayt illetôen:

"Emlékszem, mikor még Bukarestben pusztítottam az állam kenyerét, és némi lelki üdvösségért néha a bolgár tévések műsorát emésztettük, 1988-ban, egy vasárnap este a bolgár tévé egyórás interjút sugárzott Pozsgayval. Alig értettünk belôle valamit. De benne volt az interjú légkörében, hogy valami fontos történik. Vibrált körülötte a levegô, pedig egy igencsak joviális, kissé pocakos elvtárs-úr volt már akkor is. Távol áll tôlem a reformkommunizmussal való szimpatizálás (brrrr!). De erre a politikusra mindig oda kellett figyelni." (Máthé Éva, Képernyô.)

A második világháború után Amerikához igazodik a világ. Beleértve a Szovjetuniót is, és annak politikai és gazdasági talpraállítását és leszerelését is. Európa keleti felének elôkészítését is az átalakulásra. 1984-tôl már működik Magyarországon a Soros Alapítvány, aminek majd hét év múlva lesz nagy szerepe.

A "demokratikus ellenzék" a hetvenes évektôl kezdôdôen működött a rendszerrel illegális formában szembenálló, kis létszámú mozgalomként. A szamizdatok nyomtatásával és terjesztésével is foglalkozó csoport tagjait zaklatta a rendôrség, de messze nem olyan eréllyel, mint az arrafelé szokásos volt. Tevékenységüket a nyugati média figyelemmel kísérte, illegális írásaikat idézte. Mi is érdeklôdéssel követtük kiadványaik tartalmát, azokban a hivatalos sajtóban tabunak számító témákkal foglalkoztak, a rendszer jogtipró jellegével, a gazdaság valódi helyzetével, az MSZMP-ben zajló folyamatok elemzésével, az '56-os forradalommal, a határon túli magyar kisebbség helyzetével, a hazai vallási kisebbségek üldözésével és az izgatási perekkel. 1987-ben az akkor már hat éve megjelenô Beszélô-ben adták közre a "Társadalmi szerzôdés" című tanulmányt, amely leszögezte: "Kádárnak mennie kell!". Ez mind nem történhetett volna meg a nyugati nagypolitika támogatása nélkül.

Ez a derekasan ellenálló csoport megszerezte a politikai változást igénylô értelmes emberek bizalmát, így a magyar közönség megelégedéssel látta, hogy a rendszer megváltoztatása jó kezekbe kerül. Ez a derekasan ellenálló csoport képezi a mai SZDSZ párt törzskarát, ez vezényelte a rendszerváltoztatást úgy, hogy a Kádár-korszak gazdasági és politikai elitje a Magyar Köztársaság tulajdonosi és politikai elitje lett. A politikai pártok parlamenti működésének csak alkalmazkodási lehetôsége van, épp úgy mint nyugaton bárhol. A szovjet fogságból kiszabadító neoliberális kapitalizmus kebelére fogadta Magyarországot, és elôállt azzal az igénnyel, hogy meg kell változni, hozzá kell hasonulni. Korábban a Szovjetunió is elôírta a gazdasági élet szigorú rendjét, amit be kellett vezetni, amitôl eltérni nem lehetett. Ma is azonosulni kell a baráti nagyhatalomhoz, annak politikai és gazdasági rendjéhez, a katonai szövetséghez.

Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, a Soros György által alapított és fenntartott Central European University professzora kijelentette, hogy kisebb és hatékonyabb államra van szükség. Nyilatkozata a Hungarian Business Leaders Forum és az Iceg Európai Központjának közös szervezésében rendezett budapesti "Pénzügyi csúcstalálkozón" hangzott el. Számunkra most csak az érdekes, hogy az ICEG, vagyis International Center for Economic Growth egy amerikai központú nemzetközi világszervezet, és annak van Európai Központja, azon belül van a közép- és kelet-európai intézetek regionális központja. Fô kutatási területe a térség gazdasági folyamatainak elemzése, különös tekintettel az Európai Unió bôvítésével, a gazdasági felzárkó-zással és a piacgazdasági átalakulással kapcsolatos kérdésekre. A konferencia célja a konvergencia folyamatának alakulásáról tartott szakmai vita folytatása, a költségvetési kiigazítás hatásairól, illetve a már megindult (elsôsorban egészségügyi) és az ország elôtt álló reformokról tartott párbeszéd volt. Összességében tehát az ország gazdasági átalakítását ennek a konferenciának a határozata alapján kell megvalósítani, nyilvánvalóan a Központból érkezett elôírások alapján.

Magyarország kormánya megkapja a feladatot, a végrehajtás részletei az ô feladata.

"Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, az nem lesz tökéletes. Hogy egy sor ügyben fogalmam sincsen, hogy melyik a hatodik lépés, még a harmadikat sem tudom. Tudom az elsô kettôt. És egyszerre kell megpróbálni elôrevinni ezeket az ügyeket... Dehogy tudom kiszámolni minden lépésünknek a következményét. Nem tudjuk. Ennyi tehetségünk van, gyerekek..."

Ezt Gyurcsány mondta félévvel ezelôtt, most meg már gyártják a kormányrendeleteket.

Az említett konferencián a Horn-kormány volt pénzügyminisztere, Bokros Lajos professzor szólt arról is, hogy "a szeptemberben elkezdett reformfolyamat sikere nem jelenti azt, hogy nem kell további átfogó intézkedésekre számítani. - Hozzátette -: az egészségügy, az oktatás, a közigazgatás, valamint az önkormányzati és az adórendszer átalakítása további kiigazításokat jelent. Kifogásolta, hogy a kormány tagjai nem tudják megfelelôen elmagyarázni a reformok szükségességét. Szerinte ennek oka, hogy sokszor nem rendelkeznek az ehhez szükséges felkészültséggel és szakértelemmel."

Itt álljunk meg egy pillanatra. Visszhangzik Gyurcsány mondata:

"Nem tudjuk. Ennyi tehetségünk van, gyerekek..." Rábólint a professzor: "nem rendelkeznek a szükséges felkészültséggel és szakértelemmel". Gyurcsány azzal hencegett, hogy sikeres üzletembereket kért fel kormányába. Persze KISZ-es elvtársait, akikkel együtt lettek sikeres privatizálók, és annyira megszerették az állami javakkal való magángazdálkodást, hogy nagy odaadással visszajöttek a tett színhelyére. Ami pedig a szakértelmet illeti, ahhoz nem holmi hazai szűk térre tekintô ismeretekkel bíró tanácsadókkal veszôdnek, amikor igénybe lehet venni a legagyközpontibb világszakértôket, akikhez odajárulhatunk a Soros Egyetem révén követendô tanácsért.

Gyurcsány a "Szembenézés" című hosszú irományával - ami a Népszabadság különszámában jelent meg, amit múltheti számunkban dr. Pordány László ismertetett - MSZP-s elvtársait igyekezett meggyôzni arról, hogy jól teszik, ha ôt választják pártelnöknek, mert ô azt vallja, amit ôk szeretnének hallani tôle:

"A mai magyar baloldal demokratikus politikai erôként, a demokratikus nemzeti, baloldali hagyományok folytatójaként a szociális kapitalizmus modernizációs programját képviseli. Nyitott, együttműködô Magyarországot kíván. Tegyük ehhez hozzá, hogy republikánus, köztársaságpárti és hazafias meggyôzôdés vezeti. Nemzeti büszkeségének forrását a nemzeti hagyományokon túl elsôsorban a világban való mai helytállásban, a közös sikerben kívánja megtalálni. Nem kétséges, hogy ez küzdelmes program és küzdelmes út. Nem külsô vagy belsô ellenségképbôl táplálkozik, nem a múltból él, nem védekezést, hanem kezdeményezô versengést ajánl. Együttműködésre, partnerségre épít."

Az MSZP bekapta a horgot, Gyurcsány szárazra húzta ôket. A "szociális kapitalizmus modernizációs programja" az, amire fel kell figyelni. Az a kapitalizmus, amit Gyurcsány képvisel és kiszolgál, minden csak nem szociális. Ezt Gyurcsány nagyon jól tudja, és ismét hazudik. Ám nem elôször cáfolja meg saját magát, ezúttal egyazon írás keretében, ami lehet figyelmetlenség is, és lehet valamilyen tünet. Ez MSZP-s olvasóira is vonatkozik, hiszen ha figyelnek, észreveszik az ellentmondást, és nem választják meg 89 százalékos szavazattal.

Az önmagát megcáfoló Gyurcsány írásában nyíltan utal rá, hogy a kapitalizmusnak rendszerváltozással párhuzamosan zajló gyökeres átalakulása miatt "Magyarországot kettôs sokkhatás érte" ... "a védekezô jellegű szocializmust nem a gondoskodó jóléti kapitalizmus, hanem a minden korábbinál kiélezettebb egyéni és közösségi versenyre épülô globális kapitalizmus váltotta fel"... "A rövid távú profitérdek sokszor ütközik más gazdasági, társadalmi érdekkel". Vagyis szó sincs szociális piacgazdaságról, amit mint a korrekcióra nem szoruló élenjáró rendszerváltás sarokpontját korábban ünnepelt!

Azt sem vette észre az MSZP-s olvasóközönség, hogy a kormány a konvergencia-programnak nevezett átalakítások elôkészítését, megtárgyalását nem az Országgyűlés képviselôire bízza, hanem "releváns", vagyis meghatározó szervezetre - mint fentebb láttuk egy nemzetközi agytrösztre:

"Nem kétséges, hogy az eddigi tapasztalatok alapján ki kell tágítani a koncepcióalkotó és a döntéshozatali folyamatot. Ezért próbáljuk "demokratizálni" a munkát, ezért emeljük majd ki a meglehetôsen zárt parlamenti térbôl a hosszabb távú reformok elôkészítô szakaszát, nyitjuk ki azt a szakértô értelmiség számára, és vonjuk be a munkába a releváns szakmai műhelyeket, szakmai szervezeteket. Ami pedig a már a kormány elôtt lévô kérdéseket illeti: részletes menetrendet alkotunk, amelyben bemutatjuk az egymást követô döntések tárgyát, célját, várható ütemezését."

Ime a reformdemagógia embere, aki egy politikai párt lóvátett küldötteinek akaratából Magyarország miniszterelnöke lett, aki minisztereit a baráti és elvtársi körébôl válogatta össze, aki mellôzi a parlamenti törvénykezést, idegen érdekeltségek alá veti az országot - visszafordíthatatlan károkat tesz a magyar gazdasági életben. Nem ok nélkül háborog az ország népe.

» vissza a HUNSOR honlapjára