A Magyar Svéd Online Források honlapja  


    A szlovák elnök letagadta a szlovákiai magyarok lélekszámának a felét
    HUNSOR medencefigyelő


    Ivan Gasparovic szlovák államfő vasárnapi nyilatkozata szerint a szlovákiai magyarok lélekszáma nem ötszázezer, hanem úgy háromszázezerig terjed. A legutóbbi, 2001-es népszámlálás hivatalos adataival összevetve a szlovák elnök az 520 528 magyar nemzetiségű állampolgárnak csaknem a felét nem vette számításba.

    A szlovák államfő vasárnap a pozsonyi közszolgálati televízió vendégeként mondott véleményt a magyar-szlovák viszonyban kialakult állapotokról, s mint korábban, ezúttal sem határolódott el Ján Slota magyarellenes kijelentéseitől, mert szerinte Slota csak "a magyar fél lépéseire reagál". Az elnök ugyanitt úgy nyilatkozott, hogy Göncz Kinga magyar külügyminiszter (Pozsonyt) "utasító" lépése ésszerűtlen volt, s a magyar fél ezúttal is "olajat öntött a tűzre" a kétoldalú kapcsolatokban. Ezzel szemben Gasparovic szerint Szlovákia "talán 100 százalékot is meghaladóan teljesíti" a Magyarországgal szembeni vállalásait.

    A TASR szlovák hírügynökség tudósítása szerint a szlovák elnök azt mondta, hogy "Szlovákiában nem félmillió magyar él, hanem úgy 300 ezerig terjed a számuk".

    Gasparovic a magyarok szempontjából elfogadhatatlan tankönyveket "a szlovák törvényeket követő kiadványoknak" nevezte. A magyar iskolák "kiéheztetésének" kérdésében az elnök védelmébe vette a szlovák vidékfejlesztési tárcát, amely valójában mindössze csak "egy fél magyar iskolának", a magyar-szlovák nyelvű ógyallai zeneiskolának juttatott az iskolafejlesztésre szánt uniós támogatásokból. Gasparovic úgy érvelt: ha egy iskolaépület omladozik, akkor oda megy a pénz, függetlenül attól, hogy az épületben milyen nyelven tanítanak. A szlovák államfő ugyanakkor bírálta a leányfalui önkormányzatot, amiért a szlovákiai magyarok uniós védelmét sürgető szándékkal a magyarországi településen egyelőre nem használják az EU zászlóját.

    Gasparovic szerint a hetek óta politikai viharokat kavaró - a magyar szövegekben kizárólag szlovák helységneveket (magyar toldalékokkal) közlő, a szlovákiai magyar iskolák számára készült - tankönyvek úgy vannak rendjén, ahogy vannak, mert igazodnak a szlovák törvényekhez.

    Mint mondta, ő a minap nem a tankönyvekért felelős oktatási minisztert, Ján Mikolajt, hanem azokat a szlovák törvényeket védelmezte, amelyek a kérdésben így rendelkeznek, s ennek megfelelően ezek a könyvek úgy vannak jól, ahogy vannak. Erre akkor a Magyar Koalíció Pártja (MKP) azzal reagált, hogy ezek után aligha akad olyan szlovákiai magyar, aki a jövőre esedékes államfőválasztáson Gasparovicra szavazna. Ezt Gasparovic ellenkezőleg látja, szerinte igenis vannak magyar támogatói.

    A szlovák államfő állítása szerint a révkomáromi székhelyű Selye János egyetem nem teljesíti küldetését, az szerinte "egy szlovák egyetem, ahol magyar nyelven folyik az oktatás". Állítása szerint az ott tanuló diákok kétharmada nem tud szlovákul, és "egy felmérés szerint" a záró dolgozataikat is szlovákokkal íratják meg, márpedig szlovák nyelvtudás nélkül aligha tudnak majd Szlovákiában elhelyezkedni, ráadásul a pénzügyi válság miatt Magyarországon sem találnak munkát.

    Az elnök úgy véli: az MKP jószolgálatot tehetne a kedvezőbb magyar-viszony kialakítása érdekében, de károkozó módon cselekszik: részt vesz a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán - rótta fel az elnök az MKP-nak.

    Egy másik média, a kereskedelmi Markíza TV vasárnapi beszélgető műsorában Vladimír Meciar, a kormányhoz tartozó Néppárt HZDS elnöke is támadta a KMKF miatt az MKP képviselőit, mondván, hogy "megsértették Szlovákia függetlenségének elvét", de a szlovák parlament október végén "majd elszámoltatja őket". Akkor is, ha - mint az MKP már jelezte - ezen "a megalázó aktuson" nem kíván jelen lenni a magyar párt - mondta Meciar.


    forrás:Duna Tv



    [HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

    » vissza a HUNSOR honlapjára

    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

    Korábbi cikkek:

    Erősödik a magyarellenesség Szlovákiában: SME - Slota a nemzetgyalázó
    Uniós szintre kerülhet a szlovákiai magyar iskolák ügye
    Eltüntették a magyar helységneveket a szlovák tankönyvekből
    A HUNSOR felszólítsa Szolovákiát a jogállam eszközeinek használatára Malina Hedvig esetében
    Külügyi bizottság: politikai befolyástól mentes igazságszolgáltatást Szlovakiaban!
    Malina Hedvig esete a szlovák "hazájával"
    Tiltakozzunk a jogsértések és jogmegtagadások ellen!
    Rendőrök védték meg a magyarok tiltakozásától Szabadkán
    Elfojtott tiltakozás Szabadkán
    Az egyéves EU-tagság: Szlovákiai melósok, dán sajtok, ír magyarok
    Naponta verik a temerini magyar elítélteket a szerbek
    Szegényebbek lettünk egy síremlékkel
    A Benes-dekrétumok hatvan éve
    Felszabadultunk...
    Az élőhalott délvidék hörgő visszhangja
    Marosvásárhely, 1990. március 19–20.
    Amit tudni kell Bocskai Istvánról
    Petőfi a tüntetők között
    Petőfi Sándor naplójából
    Külpolitikai határaink


    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -



    Vissza a HUNSOR honlapjára

    HUNSOR - All Rights Reserved - ., A.D.