A Magyar Svéd Online Források honlapja  


    Hatvan éve kezdődtek a felvidéki kitelepítések
    HUNSOR összeállítás • HUNSOR medencefigyelő


    Hatvan évvel ezelőtt a magyar kormány a Szovjetunió nyomására aláírta a csehszlovák-magyar lakosságcsere egyezményt.


    A végleges adatok szerint a Magyarországról Szlovákiába önként áttelepültek közel 60 ezer szlovákkal szemben több mint 75 ezer magyar volt kénytelen a szülőföldjét elhagyni. A kitelepítéseket viszont a még ennél is tragikusabb deportálások előzték meg.

       Megértük a zsidó holokausztot, de a kassai kormányprogrammal elkezdődött a magyarság holokausztja is sajnos, amelynek egyetlen pontját se vonták vissza mindmáig se." - nyilatkozta a Duna Televízó Reggel című műsorában az egyik kitelepített.

    "A Dunának a túlpartján volt egy kis magyar városrész, annak a magyarjait elsőként szedték össze, és vitték egy gyűjtőtáborba. Halálárkokat ástak, amelyekbe belelődözték az embereket. A háború után exhumálták őket, de ekkor már nem tudhattuk meg azt se, hogy kik voltak az áldozatok. A deportálás után pedig a lakosságcsere következett."

    "Minket Martos községből telepítettek ki, ez a Dunához 12 km-re a Nyitra és a Zsitva torkollatában van." - meséli egy másik áldozat. "A települést egy este katonaság szállta meg, csehszlovák katonaság. Bekerítettek, sehova nem lehetett kimenni a faluból, teherkocsikkal jöttek. Éjjel szedték össze az embereket, fölrakták teherautóra, elvitték Ógyallára, ott már elő volt készítve egy marhavagon. A vagonba berakták, és vitték őket Csehországba. Csehországban a piacon árulták úgy, mint az állatokat. A cseh gazdák kiválogatták közülük azt, aki neki kellett. Én apámat is elvitte egy cseh nagygazda, szintén, és annál kellett neki dolgozni.

    Ott dolgoztak 5 vagy 6 hónapig, fizetést nem kaptak. Akkor egy barátjával összebeszéltek, és kiszöktek az állomásra éjjel, és hazajöttek. Utána már kiosztották ezeket az úgynevezett fehér papírokat. Ezeken az volt szlovákul is meg magyarul is, hogy a csehszlovák-magyar csereegyezmény alapján Magyarországra fogják telepíteni. Mink is kaptunk ilyen papírt, de Martoson azt lehet mondani, hogy a falu 90 százaléka kapott."

    A Benes-dekrétumok alapján jöttek a kitelepítések Csehországba, majd a Magyarországgal lebonyolított lakosságcsere és lassan, de biztosan kezdetét vette egy folyamat, amit legegyszerűbben úgy lehet jellemezni, hogy az ország megtisztítása a magyar és a német nemzetiségű polgároktól. A csehszlovák kormány vagonszám hurcoltatta ki azokat a Felvidéki magyarokat, akik nem reszlovakizáltak.


    A szlovák-magyar viszony és a lakosságcsere /1945-1947/

    Trianon óta egyetlen magyar kisebbség esetében fordult elő, hogy a többségi nemzet államapparátusa nyíltan tervbe vette teljes felszámolását, és a terv megvalósítása érdekében nem csupán jogfosztó törvényeket, rendeleteket, intézkedéseket foganatosított, hanem konkrét bel-és külpolitikai lépéseket is tett. A csehszlovákiai magyarsággal szemben a II. világháború utolsó szakaszában, illetve a háború befejezését követően Beneš köztársasági elnök, a koalíciós csehszlovák kormány, illetve a szlovák megbízotti testület München /és az első bécsi döntés/ "jóvátételének" jelszavával nem pusztán az 1938 előtti határok helyreállítására törekedett, hanem Csehszlovákia mintegy négy milliónyi nem szláv /német, magyar/ kisebbségeinek kitelepítését, elszállítását tűzte ki célul.

       A Benes-dekrétumok alapján jöttek a kitelepítések Csehországba, majd a Magyarországgal lebonyolított lakosságcsere és lassan, de biztosan kezdetét vette egy folyamat, amit legegyszerűbben úgy lehet jellemezni, hogy az ország megtisztítása a magyar és a német nemzetiségű polgároktól. A csehszlovák kormány vagonszám hurcoltatta ki azokat a szlovákiai magyarokat, akik nem reszlovakizáltak.

    Eduard Benes a háború után Csehszlovákiában megteremtendő tiszta nemzetállam megvalósításáról, a nemzetiségi problémáról, a németek és magyarok kitelepítéséről többször, de más-más hangsúllyal nyilatkozott. A "transzfer"-t, a német kisebbség kitelepítésének gondolatát 1942-43 fordulóján a magyar kisebbségre is kiterjesztették. Az indokok hasonlóak voltak: "a jogos nemzeti önvédelem és a kollektív bűnökért járó kollektív megtorlás elve." A szövetséges nagyhatalmak - a Szovjetunió kivételével - támogatását azonban a magyarok kitelepítéséhez ebben az időszakban nem sikerült elnyerni /1943 december/.

    Beneš elnök a szlovákiai magyar lakosság kitelepítésének gondolatát teljes határozottsággal 1943 decemberében Moszkvában, a szovjet-csehszlovák barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződéssel kapcsolatos tárgyalásain vetette fel. Maga a szerződés nem tartalmaz ugyan konkrét utalást a magyar lakosság Csehszlovákiából való kitelepítésére, de Sztálin és Molotov feltétlen támogatásáról biztosította az elnököt, ami megmutatkozott a magyar fegyverszüneti szerződés, a potsdami és a párizsi békekonferencia tárgyalásain is.

    A szövetséges nagyhatalmak azonban kitartottak korábbi álláspontjuk mellett - még ha annak betartatásáért mindent nem is követtek el -, hogy a szlovákiai magyar kisebbséggel szemben a kollektív bűnösség elve nem alkalmazható, s ily módon tömeges kitelepítésükre sem kerülhet sor. Ennek ellenére a londoni cseh emigráns körök, a moszkvai támogatás birtokában, megkezdték azoknak a dekrétum- és rendelettervezeteknek a kidolgozását, amelyek a magyar lakosság háború utáni helyzetét voltak hivatva szabályozni.

    Benes elnök 1945. február 16-i rádióbeszédében a csehszlovákiai magyarok és németek "ügyének végérvényes megoldását" jelentette be, s ezt követte néhány nap múlva az SZNT 4/1945. sz. rendelete, amely a német, a magyar és a szlovák árulók 50 holdnál nagyobb földbirtokainak elkobzását írta elő.

    Annak ellenére, hogy 1945 első két hónapjában a nagyhatalmak hozzájárulásának hiányában, valamint a front kedvezőtlen - kelet-nyugati - mozgása miatt a transzfer megvalósíthatósága, s a magyar lakosság tömeges "kiutasítása" bizonytalannak látszott, a magyarországihoz hasonló nemzeti elfogultságot tükröző földelkobzó rendelet már előrevetítette az 1945 tavaszától-nyarától szinte naponta megjelenő jogkorlátozó és jogfosztó intézkedések légkörét.

    Ennek a rendeletsorozatnak az első állomása a különböző csehszlovákiai politika erők által 1945 március végén Moszkvában kidolgozott, s április 5-én Kassán nyilvánosságra hozott kormányprogram volt, amely egyértelművé tette, hogy az új csehszlovák állam a magyar nemzetiségű lakosság túlnyomó részét a kollektív bűnösség elve alapján hontalanságra akarja ítélni.
    A tavasz folyamán a mintegy 450, többségében magyarlakta községben a közigazgatás vezetését biztosokra /komisszárokra/ bízták, s a magyar nemzetiségű lakosság részvételét a helyi tanácsokban megtiltották. Elbocsátották állásukból a magyar nemzetiségű közalkalmazottakat, majd a magánalkalmazottakat. A magyar nemzetiségűek tulajdonában lévő kis-és középüzemek nemzeti gondnokság alá kerültek.

    A front áthaladását követően a csehszlovák polgári és katonai hatóságok igyekeztek olyan helyzetet teremteni, amely a magyar nemzetiségű lakosság tömeges Magyarországra költözését idézte elő. A városokban - Pozsonyban például a lakosság 90 %-át érintette - tömeges méreteket öltött a lakások igénybevétele, sok esetben a tulajdonosok internálásával egybekötve.[9] A Duna másik oldalán lévő Ligetfalun 5000, a pozsonyi tölténygyárban pedig 4000 embert zsúfoltak össze. A rokonoknál, falvakban bujkálókat éjszakai razziákon fogdosták össze. Az internáló táborokban tarthatatlan állapotok uralkodtak. A falu lakóinak megtiltották, hogy élelmiszert adjanak el, vagy az internáltaktól bármit is vásárolva pénzhez juttassák őket. "Csak a szlovák Vöröskereszt adat nekik reggel egy kis cukortalan feketekávét, délben híg levest. Négy hét alatt csak háromszor kaptak kenyeret. ... Orvos nem járhat ki hozzájuk, kezelésre pedig a városba nem lehet bejárni, mert nem adnak hídátlépési engedélyt...

    A tölténygyári táborban még szomorúbb a helyzet. Hatalmas fabarakkokban, ahol valamikor az internált zsidókat tartották a németek, a puszta földre terített papíroson fekszenek az internáltak, férfiak, nők vegyesen, mindenféle takaró nélkül, mivel ide azokat hozzák, akiket az utcán fognak le. Ezeknek gyenge élelmezés mellett naponta 12-14 óra hosszat nehéz munkát kell végezniük." Kassáról február-márciusban hétszáz magyar vezető állást betöltő embert távolítottak el, júliusig pedig mintegy húszezer magyar nemzetiségűt vittek el a városból.

    A menekülésre kényszerítettek 1945 tavaszától tömegesen keresik meg a különböző hazai fórumokat, és a történtek ismertetésén túl a szlovákiai magyarság védelmét kérik. Beszámolóik nyomán riasztó kép bontakozott ki a szlovákiai eseményekről: "A magyarok üldözése Fülek vidékén - tájékoztatta a miniszterelnökséget Mónár Imre - a legféktelenebbül folyik. A köztisztviselőket áttették a határon, a magyarság vezetőit munkaszolgálatra vonultatták be, illetve internálták, a magyarokat minden állásból elbocsátják, a magyarok vagyona közpréda, és az elkeseredés óriási. A Csehszlovákiába került magyarság kétségbeesetten várja, hogy a magyar kormány valamilyen közbelépése tűrhetetlen sorsát megjavítja."

    Bánréve község a menekültek elhelyéséhez kéri a miniszterelnökség segítségét: "Szlovákiából a kiutasítás április 17-én vette kezdetét, és mind jobban fokozódó erővel a mai napig is tart. Bánréve községben eddig 229 család tartózkodik, a többi beérkezettről, főként elszállításukról ... a község a legnagyobb nehézségek árán gondoskodott."
    Az 1938 után odakerült köztisztviselőket, tanárokat, papokat június elején - 50-60 kg-os poggyásszal, éjszaka, csendőőri kísérettel - tömegesen utasították ki az országból. A Csehszlovákiából menekült, illetve kiutasított magyarok - csakúgy, mint a többi szomszédos ország területéről érkezettek - ellátása és elhelyezése szintén a Népgondozó Hivatal hatáskörébe tartozott. A kiutasítottak pontos számának megállapítását nehezítette, hogy a vidéken, rokonoknál, ismerősöknél tartózkodók ellátása ideig-óráig megoldottnak tűnt, így maguk az érdekeltek sem regisztráltatták magukat azonnal. A polgári menekültek esetében pedig még jelentkezési kötelezettség sem volt, így számukat csak becsülni lehetett. A Népgondozó Hivatal összesítő adatai szerint 1945. augusztus 31-én az ország területén 5154 szlovákiai magyar menekült közalkalmazott tartózkodott, a polgári lakosság számát ugyanebben az időben 5131 főben állapították meg. A folyamat felgyorsulását jelzi, hogy három héttel később, szeptember 18-án már 8387 kiutasított közalkalmazottat és 17 001 menekültet regisztráltak.

    A csehszlovákiai magyar lakosság teljes kiszolgáltatottságáról 1945 tavaszától a hazai politikai sajtó is egyre több információt közölt. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány pedig - a koalíciós pártokkal egyetértve - 1945 júliusáig 27 alkalommal fordult a SZEB-hez a csehszlovákiai magyar nemzetiség ügyében, mindenekelőtt a köztársaságból történt kiutasítások miatt.! A magyar kormány diplomáciai próbálkozásai azonban eredménytelenek maradtak.

    A potsdami értekezlet ismét elutasította a szlovákiai magyarság kitelepítését, ami csalódást keltett a csehszlovák politikai vezetőkben. Ugyanakkor azonban a magyarországi németek kitelepítésének lehetősége azt a reményt táplálta, hogy erre való hivatkozással mégis megvalósíthatják a magyarok tömeges kitelepítésének tervét. A magyarországi politikai pártok a potsdami határozatok kompromisszum jellegét - nevezetesen, hogy a hazai német nemzetiségű lakosság kitelepítésének lehetősége elsősorban a Szovjetunió támogatását élvező csehszlovák kérés eredménye, akik így teremtettek hivatkozási alapot a magyarok kitelepítésére - nem vették tudomásul. A helyzetnek kizárólag azt a potenciális belpolitikai előnyét igyekeztek kihasználni - főként az MKP és a NPP -, amely a földreform kapcsán földhöz juttatandó nincstelen lakosság birtokba helyezésével járt, és nem vették tudomásul a "lehetőségnek" a szlovák-magyar viszonyban jelentkező kényszerítő erejét. Míg egyik oldalon bíztak a csehszlovákokkal történő megegyezés lehetőségében, és hangsúlyozták a két telepítési akció összekapcsolásának elfogadhatatlanságát, addig a másik oldalon a németek kitelepítéséből adódó belpolitikai tőke kihasználására törekedtek. A magyar kormánynak és a politikai pártoknak ebben a kérdésben tanúsított viselkedését nem csupán szűklátókörűség, hanem politikai felelőtlenség is jellemezte.

    A potsdami határozatokat követően "Prágában el kellett dönteni: vagy az erőszakos kitelepítés háború végi koncepcióját újítják fel, vagy a szlovák kormányhivatalok saját hatáskörükban a belső megoldásokat kezdik végrehajtani /széttelepítés, reszlovakizáció/, vagy pedig a magyarokkal való kétoldalú megállapodást kell megcélozni. Miután a magyar kormány a nyár folyamán többször kifejtette azt az álláspontját, hogy lakosságcserét csak megfelelő területi kompenzációkkal összekapcsolva tart véghezvihetőnek, a második álláspont kerekedett felül. Ezt támasztotta alá az a megfontolás is, hogy ezzel a magyar kormányt tárgyalóasztalhoz kényszeríthetik. Ennek megfelelően a csehszlovák szervek 1945 őszén megkezdték a délszlovákiai magyar munkaképes férfiak és nők Cseh - és Morvaországi deportálását. A csehszlovák fél újabb kész helyzetet teremtő akciójával szemben a magyar kormány tanácstalanul és eszköztelenül állt. Hatására azonban valóban megélénkültek a magyar-csehszlovák diplomáciai tárgyalások. A kormány ismételt puhatolózó lépései mellett a Szociáldemokrata Párt 1945 októberében, a csehszlovák szociáldemokraták kongresszusán Prágában járt küldöttsége is tárgyalásokat kezdeményezett, amelyről pártközi értekezleten tájékoztatták a koalíció tagjait. A Fierlinger miniszterelnökkel folytatott nem hivatalos tárgyalások megerősítették a magyar fél korábbi álláspontját, miszerint a béketárgyalások befejezéséig tartó átmeneti időszakra modus vivendit kell találni a két országnak a magyar kisebbség helyzetére vonatkozóan, mégpedig a kisebbségi jogok biztosítása, a kiszolgáltatottság megszüntetése révén.

    Az 1945. december 3-6. között Prágában tárgyalóasztalhoz ülő delegációk között megegyezés azonban nem született. Gyöngyösi János tárgyalópartnere Clementis külügyi államtitkár volt, aki hangsúlyozta ugyan, hogy kormánya a magyar és a német kisebbséget nem azonos módon ítéli meg, mégis ragaszkodik a magyar kisebbség helyzetének végleges rendezéséhez, ami azonban semmiképp nem jelentheti a Magyarország javára történő határkiigazítást. A kétoldalú tárgyalások legfontosabb kérdésének tekintett lakosságcsere ügyében leszögezte, hogy Csehszlovákia tervei szerint az önként hazatelepülő szlovákok számarányában telepítené át a szlovákiai magyarokat Magyarországra. Ezzel együtt azonban kifejtette azt is, hogy a többi csehszlovákiai magyart - az állampolgárságukat visszanyerők kivételével, akik semmiféle kisebbségi jogot nem kapnának - egyoldalú kiutasítás alapján távolítanák el az országból. A lakosságcsere előkészítésére bizottság utazna Magyarországra, amelynek a magyar kormány mindenben támogatást és szabad mozgásteret biztosítana. A "kicserélt" lakosság mindkét országból gazdasági felszerelését, ingóságait magával vihetné, az ingatlanokért viszont kárpótlásban részesülne. Annak ellenében, ha a magyar kormány - hangzott a javaslat - a fentieket elfogadja, csehszlovákia beszünteti - a háborús bűnösök és az 1938. november 22-a után odaköltözők kivételével - a magyarok bel- és külföldre való telepítését. Gyöngyösi János válaszában azt hangoztatta, hogy a magyar kormány a lakosságcsere módszerét elveti, de a két ország közötti kapcsolatok normalizálódása, valamint a szlovákiai magyarság érdekében nem zárkózik el egy önkéntes lakosságcsere elől. Az egyoldalú kiutasítások lehetőségét - természetesen - visszautasította, és az önkéntes lakosságcserére is csak akkor látott lehetőséget, ha "a csehszlovák kormány az ott élő magyar kisebbség emberi, polgár és kisebbségi jogait biztosítja."

    Az eredménytelen prágai tárgyalásokat követő hónapokban nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar kormány nem számíthat a szlovákiai magyar kisebbség ügyében a szövetséges nagyhatalmak egyértelmű fellépésére Csehszlovákiával szemben. Az Egyesült Államok, Anglia és a Szovjetunió is kifejezte azt az álláspontját, hogy a két ország kizárólag egymás között rendezze a fölmerült konfliktusokat, és elutasították azt a magyar kérést, hogy nemzetközi bizottság ellenőrizze Szlovákia magyarlakta területeit. Ezeknek a körülményeknek a hatására, és mert a csehszlovák kormány álláspontjában sem történt lényeges változás, 1946 elején a magyar kormány ismét tárgyalóasztalhoz kényszerült. A lakosságcserével kapcsolatos, 1946. február 6-10. között Prágában folytatódó tárgyalásokra Gyöngyösi János külügyminiszter a koalíciós partnerek közös elvi megállapodásával érkezett, miszerint "a lakosságcsere önkéntes és paritásos alapon elfogadható azzal a feltétellel, hogyha de jure nem is, de de facto a magyarokra vonatkoztatott /a szudéta németek esetében meghozott/ rendeleteket felfüggesztik, önkényes el- és áttelepítés nem történik. A dolog nem hozható junktimba az ott maradt magyarok sorsával. A külügyminiszter nem tárgyalhat a kisebbségi védelemről való lemondásról."

    A második prágai tárgyaláson - ha nem is a fentebbi intencióknak teljesen megfelelően - megszületett a két ország között lebonyolítandó lakosságcsere-egyezmény tervezete. Gyöngyösi János külügyminiszter a kormány február 16-i ülésén ismertette a megállapodás eredményeit, s megkapta a kormány felhatalmazását az egyezmény aláírására. Az 1946. február 27-én Budapesten aláírt lakosságcsere-egyezmény - tartalma a szakirodalomból ismert, lényege: a csehszlovák kormány annyi szlovákiai magyart telepíthet át, amennyi szlovák Magyarországon áttelepülésre jelentkezik. Ezen kívül az egyezmény értelmében a csehszlovák kormány egyoldalúan legfeljebb 1000 háborús bűnösnek minősített személyt is kitelepíthet. Ugyanakkor a Magyarországra telepítendők létszámánál figyelembe kellett venni az eddig már kiutasított személyek számát is. A végrehajtás megkönnyítése érdekében vegyesbizottság felállítását határozták el, amelynek működését külön szabályozták. A csehszlovák kormány az egyezményhez csatolt jegyzőkönyvben ígéretet tett arra, hogy felfüggeszti a ki- és belső áttelepítésre vonatkozó rendeleteinek végrehajtását, s további vagyonelkobzásokat sem hajt végre.

    A lakosságcsere-egyezmény - tartalmából is kitetszően - nem tekinhető két egyenrangú fél megállapodásának. Az egyezmény számos súlyos előírást tartalmazott a magyar kormány számára, és sok esetben még ezek betartását - pl. a vagyoni paritás elve - sem sikerült elérnie. Nem oldódott meg a szlovákiai magyarság helyzetének jogi rendezése sem. Ugyanakkor pusztán az egyezmény megkötésével az akciónak szervezett, intézményes, ellenőrzött kereteket biztosított, a korábban kiutasítottak beszámítása pedig annak kölcsönös jellegét emelte ki.

    A magyarországi szlovákok többsége az első időszakban hallani sem akart az áttelepítésről, a hazahívó felhívásokat meglehetősen érzéketlenül fogadta. Ezért is tartotta fontosnak a csehszlovák kormány, hogy Magyarország szlovákok lakta helységeiben az áttelepedés mellett propagandát fejthessen ki. A Csehszlovák Áttelepítési Bizottság - az egyezménynek megfelelően - 1946. március 4-én kezdte meg működését Magyarországon.

    Ezt megelőzően a Szlávok Antifasiszta Frontja már hónapok óta - 1945 második felétől -, főként a tiszántúli földnélküli nincstelenek körében, erőteljes agitációt fejtett ki a Szlovákiába történő telepedés mellett. Ennek ellenére a miniszterelnökség munkatársai 1946 első napjaiban tett tájékozódó útjuk során is még azt tapasztalták, az emberek általában bizonytalanok, csak nagyon kevesen jelentkeznek kitelepülésre, a határozatlanok száma - akik ha kell, akkor mennek - a meghatározó. A vagyonosabbak, a biztos egzisztenciával rendelkezők és az öregek hallani sem akartak az elköltözésről. Kitelepülésre elsősorban azok hajlottak, akiket nem kötött a föld, valamint a fiatalok, akik részben nem tudtak, vagy pedig nem akartak elhelyezkedni.

    A Csehszlovák Áttelepítési Bizottság tevékenysége gyakorlatilag az első napoktól kezdve - az egyezményben foglaltakkal ellentétben - nem a szlovák nemzeti öntudat felkeltésére irányult, hanem sokkal inkább a magyar gazdasági lehetőségek bírálatában és felelőtlen ígérgetésekben merült ki. Fő feladata természetesen minél nagyobb számú magyarországi szlovák jelentkező biztosítása volt, hogy ily módon ugyanennyi szlovákiai magyar áttelepítését végrehajthassák. Tevékenységük nyomán 95 724 áttelepülésre jelentkezettett regisztráltak, akik túlnyomó többsége - 90%-a - földművesek közül került ki. A jegyzékek átvizsgálásakor azonban a magyar szervek megállapították, hogy a jelentkezettek csaknem 1/4-e nem tud szlovákul, valamint ismeretlenek, fiktív személyek és már régen elhaltak is szépszámmal - több mint tízezer személy - fölkerültek a listára.

    Az áttelepülésre jelentkezések során ismételten kiéleződő ellentétek igazán a nyár folyamán mélyültek el, amikor ismertté vált, hogy a csehszlovák kormány a lakosságcsere-egyezményben meghatározott kereteken felül 200 000 magyar egyoldalú kitelepítését tervezi, és támogatásért fordult a párizsi békekonferenciához. A Csehszlovákiában maradó 300-400 000 magyar nemzetiségű lakost pedig - arra hivatkozva, hogy nagy számban vannak közöttük elmagyarosodott szlovákok - reszlovakizálni szerették volna.

    Az újabb csehszlovák lépések - érthető módon - nagy fölháborodást idéztek elő a magyar társadalomban, s ennek megfelelően éles hangú, kritikus tudósítások jelentek meg a politikai sajtóban. A magyar kormány diplomáciai lépései - Gyöngyösi János külügyminiszter távirata a Külügyminiszterek Tanácsához, amelyben ismételten föltárta a szlovákiai magyar kisebbség helyzetét, a pártok /a NPP és a FKgP/ határozott föllépésének köszönhetően az elérendő békecélok közé iktatta az etnikai határok biztosítását - annyi eredménnyel jártak, hogy a szövetséges nagyhatalmak nem foglaltak állást a két ország konfliktusában, azt továbbra is a két érdekelt állam ügyének tekinteték. A csehszlovák kormány az egyértelmű nagyhatalmi támogatás hiányában ismét a zsarolás eszközéhez folyamodott. 1946 szeptember végétől, október elejétől a magyar nemzetiségű lakosság tízezreinek deportálását kezdték meg, a korábban németek által lakott csehországi településekre.

    A csehszlovák kormány újabb egyoldalú akciójáról Bereczky Albert, a külügyi bizottság elnöke a nemzetgyűlés november 28-i ülésén beszélt. Megállapította, hogy a csehszlovák kormány nemcsak a magyar kormánnyal kötött megállapodását, de a nemzetközi egyezmények kisebbségi, emberiességi előírásait is megszegi, amikor a szlovákiai magyarok tömeges csehországi deportálását végrehajtja. A csehszlovák kormány arroganciáját annak a kudarcnak tulajdonította, amely a Magyarországról kitelepülésre jelentkezett szlovákok csekély számában és a békekonferencia elutasításában nyilvánult meg. "Azt kellett hinnünk - szögezte le -, hogy két ilyen tény után... nem következik más, mint a józan meggondolás, amely számol a világ népeinek józan békeakaratával, és leül a tárgyalóasztalhoz s keresi ... az emberséges, becsületes megoldást." Hangsúlyozta a képviselő azt is, hogy semmiféle vádaskodás nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy a szlovákiai magyarság "szabadságáért, emberi jogaiért szavunkat fölemeljük."

    Folyamatosan beszámolt a dél-szlovákiai eseményekről a hazai sajtó is: "Egy szemtanú hiteles beszámolója a szlovákiai vérlázító atrocitásokról", "Délszlovákiában hitleri kísértetek járnak", vagy "Golyószórók, gránátvetők merednek a fegyvertelen magyar partok felé. Az öt holdas magyar gazdák háborús főbünösök, az öt holdon aluliak rabszolgák"

    Erélyesebb föllépésért ostromolták a magyar kormányt a szlovákiai magyarság különböző szervezetei is. Szakasits Árpádnak küldött levelében Szalatnai Rezső nem a konkrét eseményeket ismertette, hanem az azok mögött meglévő tendenciákra hívta fel a figyelmet. "Meg kell mondanom, hogy helyzetünk két év óta fokozatosan rosszabbodik és ma már az elviselhetetlenségig komisz és embertelen. ... A mai csehszlovák kormányzat a csehszlovákiai magyarság teljes eltüntetését tűzte ki célul, nem kér magának semmiféle együttműködést a magyarsággal, nem óhajt jó viszonyban lenni Magyarországgal. ... Hetek óta fagyban és viharban, mint az állatokat szállítják ki immár 10 000 számra a szlovákiai magyarokat Csehországba. A csehszlovák politika néhány hét múlva kész helyzetet akar teremteni, s a magyar határ mentét teljes hosszúságban szlovákosítani akarja, hogy azután e sávon belül még megrekedt magyarokat is teljesen és titokzatosan, minden eszközzel nemzetileg megsemmisítse." Ezért kérte, hogy tegyen a magyar kormány azonnal diplomáciai lépéseket és kérjen nemzetközi beavatkozást érdekükben. Felhívta a figyelmet arra, hogy az eljárás politikai, gazdaság, lélektani logikájából következően, nem oldaná meg az sem automatikusan a két ország közötti viszonyt, "hogy ha Magyarország belemenne a csehszlovákiai magyarság egyoldalú megsemmisítésébe".

    A délszlovákiai események hatására - naponta növekvő számban menekültek Magyarországra az ottani lakosok -, valamint a magyar társadalom növekvő nyomásának engedve, 1947. elején újabb tárgyalások kezdőttek a csehszlovák és a magyar kormányok között. A több hónapig tartó tárgyalássorozat - a sok esetben áthidalhatatlannak tűnő nézetkülönbségek ellenére - résztvevői március 24-én a lakosságcsere újraindításában egyeztek meg. Ez a megállapodás korántsem jelentette minden vitás kérdés rendezését, csupán a holtpontról való elmozdulást, a tárgyalásos rendezés lehetőségét.

    Az 1947. április 12-én újrainduló lakosságcsere bizonyos értelemben felkészületlenül érte a magyar kormányszerveket. A függőben maradt gazdasági kérdések bizonyossá tették, hogy ha időlegesen is, de az áttelepülő szlovákiai magyarok elhelyezését, egzisztenciális biztonságát a magyar kormánynak saját erőforrásból kell biztosítania. Ezért különösen nagy gondot okozott a Magyarországról kitelepülő szlovákok és a szlovákiai magyarok egyenlőtlen gazdasági helyzete. A magyarországi németek kitelepítésének felfüggesztése, az országon belüli áttelepítések még jogilag tisztázatlan volta szintén a telepítési lehetőségek szűkösségét jelezte.

    A minisztertanács 1947. március 31-i ülésén tárgyalta a magyarországi németek összeköltöztetését - Németországba történő kiszállításáig -, és a szlovákiai magyarok elhelyezését. A vitában ismét előtérbe kerültek azok a kérdések, amelyekben már korábban sem volt egyetértés a koalíciós pártok között. A belügyminiszter expozéjában mindenekelőtt elmarasztalta az Áttelepítési Kormánybiztosságot, amely csak kezdetleges előkészületeket tett a szlovákiai magyarok letelepítésére, és itt hívta fel minisztertársai figyelmét arrra, hogy az országban négy-öt szervezet foglakozik a telepítésekkel, a számtalan kapcsolódási pont ellenére kevés sikerrel. A szlovákiai magyarok küszöbön álló telepítését kizárólag a sváb ingatlanokra - Bácska, Baranya, Tolna - tervezték, bár ezzel együtt elismerte, hogy ezeken a helyeken nagyon nagy számban történt rátelepítés, ami jelen pillanatban áttekinthetetlenné teszi a helyzetet. Annak érdekében, hogy egy gyors összetelepítési akcióval a telephelyek gazdasági felszereltsége biztosítva legyen, a karhatalom létszámának emelését kérte. A legnagyobb vitát azonban a szlovákiai magyarok földjuttatásának mértéke váltotta ki. A földreform céljára rendelkezésre álló földterületek elégtelennek bizonyultak a magyarországi földigénylők számára. A NPP és a MKP, amelyek a leginkább igyekeztek azt a potenciális politikai tőkét kihasználni, ami a nincsetelen tiszántúli telepesek sváb birtokokba történő letelepítésével járt, nem akarta továbbra sem teljes egészében leállítani ezeket a belső telepítéseket. Ezért - arra való hivatkozással, hogy rájuk nézve is érvényesíteni kell a földreform szabályait - a szlovákiai magyaroknak juttatandó birtoknagyságot 15. kat. holdban javasolták megállapítani. A Független Kisgazdapárt a 25 kat. holdas birtoknagyság mellett szállt síkra, mert - mint mondották - így is sokkal nagyobb az ott hagyott ingatlanok nagysága. Tisztázásra szorult az átadásra kerülő ingatlanok - kárpótlás, juttatás - jellegének meghatározása is. Az álláspontok ugyan nem közeledtek egymáshoz, de az idő rövidségére való hivatkozással a következő - április 10.- minisztertanácson annak hangsúlyozásával, hogy a döntés ideiglenes jellegű, az áttelepülő szlovákiai magyarok számára 15. kat. hold juttatását, a lehetőségek szerint pedig további birtokok szerzésére elővásárlási jogot állapítottak meg.

    Az április végén újraindult lakosságcsere lassan, vontatottan haladt. A minisztertanácsban továbbra is megoszlottak a vélemények a letelepítés módjáról, az összeköltöztethető és kitelepíthető svábok létszámáról. A kölcsönös vádaskodások - a Kommunista Párt a kormánybiztosság erélytelenségét, míg a hivatal a tények figyelembevételét kérte számon - nem segítették elő a gyors és megnyugtató megoldást.

    Hajdú István telepítési kormánybiztos május 10-én, a minisztertanács rendkívüli ülésén a lakosságcsere ütemének lassítását - havi 2000 családról 1000 családra való "leszállítását" - kezdeményezte, mert a magyarországi németek összetelepítése nem járt a tervezett eredménnyel.

    A telepítések előkészítetlensége, átgondolatlansága, szervezetlensége, az elhelyezésnél tapasztalt anomáliák elégedetlenné tették az áttelepült szlovákiai magyar lakosságot. Nap mint nap érkeztek a panaszok, amelyek az Áttelepítési Kormánybiztosság tevékenységét, az elhelyezés megalázó körülményeit, vagy a helyi lakosság ellenséges magatartását nehezményezték. Továbbra is másodrendű állampolgárnak érezték magukat, mert a helyi önkormányzatokban, szervezetekben - képviselet híján -, nem tudták saját érdekeiket érvényesíteni. Így egyre mélyült az ellentét az ország más területeiről korábban ide költözött telepesek és a szlovákiai területekről elűzött magyarok között. Megfelelő települési lehetőségek híján ugyanis előfordult, hogy közös lakóházakban helyezték el őket. A telepesek birtokon belül lévén, mindenféle módon - állataikat nem engedték az istállóba bekötni, éjszaka lopások történtek, népes családoknak a négy-öt szobás sváb házból csak egy szobát engedtek át - akadályozták a szlovákiai magyarok elhelyezkedését.

    Az első szerelvényekkel áttelepülőket Győr-Moson, Baranya és Tolna megyékben, valamint a Duna-Tisza közén, Kalocsa környékén helyezték el. Az áttelepültek elégedetlensége általános volt, de különösen nehéz körülmények közé kerültek a Győr-Moson megyébe telepítettek, mert itt "néhány szerencsés kivételtől eltekintve, mélyen régi életszínvonala alatt kapott elhelyezést". Az ide telepítettek csalódottsága olyan nagy volt, hogy a visszatelepedés gondolatával foglakoztak.

    Az áttelepített magyarok elhelyezését elsősorban a svábok birtokain biztosították. Összeköltöztetés révén 2243 család elhelyezésére nyílt lehetőség, míg 166 család - Győr-Moson, Baranya, Tolna és Pest megyékben elszórtan - a már korábban kitelepített svábok házaiba költözhetett. A kitelepült szlovákok helyére összesen 591 - Nyíregyházára 201, Tótkomlósra 122, Pitvarosra, Mezőberényre és Kondorosra 268 - magyar családot telepítettek. Az ezt követően tervbe vett, mintegy 11 000 magyar család áttelepítését továbbra is a svábok összeköltöztetése /1260/, a szlovákok kitelepülése /2100/ és a hazai telepesek felülvizsgálata során megürülő /700/ telephelyeken kívánták biztosítani. Az így rendelkezésre álló 4060 "telephely" azonban az elhelyezendők számához képest igen szűkösnek bizonyult, ezért a kormánybiztos felhívta a figyelmet, hogy további "telephelyek csak a olyan felvidéki telepesek részére lennének felhasználhatók, akik odatul nincstelenek voltak."

    A belügyminisztérium adatai szerint - ebben a jelentésben 1000 családdal több az áttelepülő családok száma - az elhelyezés lehetőségei még szűkösebbek. Az áttelepítésre kötelezett 12 000 szlovákiai magyar családból, a svábok összetelepítése révén csak 5801 család, /48%/ elhelyezése biztosítható. 6199 család házingatlanhoz juttatása nem megoldható. A szlovák-magyar lakosságcsere végrehajtása során a magyar kormány a paritásosságot vagyoni vonatkozásban egyáltalán nem tudta betartatni. Az áttelepült szlovákiai magyar családok lényegesen rosszabb vagyoni helyzetbe kerültek a korábbiaknál.

    A szlovákiai magyarokat mindkét községben a kitelepített svábok még üresen lévő házaiba költöztették. Ez a települési lehetőség azonban 1947. áprilisában csak azt a korlátozott lehetőséget jelentette, ami az előző évben végrehajtott belső telepítések révén még megmaradt. A Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság a végrehajtás során nem vette figyelembe a Szlovákiában maradt birtoknagyságot. Megítélésünk szerint a magyarországi ad hoc telepítési lehetőség döntötte el, hogy a családokat melyik községbe telepítik. A Hartára telepítetteknek - négy fős családokkal számolva - Szlovákiában átlagosan 13 kat. holddal rendelkeztek, itt ehelyett 10 kat. hold juttatásban részesültek. A Hajósra telepítetteknél még rosszabb az arány. A Szlovákiában hagyott átlag 23 kat. hold helyett, Magyarországon 6 kat. holdat kaptak. Egyik községben sem érte el a juttatási átlag a minisztertanács által elfogadott 15. kat. holdat. Vélhetően ebben a két községben a településre alkalmas házak számát vették figyelembe, amikor a nagyobb létszámú szlovákiai magyar csoportot Hajósra helyezték, s nem a még juttatható földterület nagyságát.

    A lakosságcsere végül is többszöri megszakításokkal 1949 nyaráig tartott, igaz 1948 ősze után már csak az egzisztenciálisan fenyegetett magyar családok, s a Magyarországról önként kitelepülni akarók kisebb csoportja került "kicserélésre".

    A II. világháború után a két ország közötti migráció összesített számadatai szerint Csehszlovákiából Magyarországra menekült, kiutasított, a lakosságcsere-egyezmény keretében áttelepült mintegy 90 000 személy, míg Magyarországot ennek "ellentételeként" hozzávetőlegesen 60 000 személy hagyta el."

    A Magyarországra áttelepült szlovákiai magyarok jelentős része földműveléssel foglakozott, főleg a vagyonosabb, magasabb színvonalon gazdálkodók rétegeiből kerültek ki. Kétségtelen, hogy az áttelepültek között aránytalanul magas volt a közalkalmazottak, a jól képzett értelmiségiek száma. Az áttelepült szlovákiai magyarság beilleszkedését hosszú ideig késleltették azok a körülmények - svábok folyamatban lévő kitelepítése, a tulajdon biztonságának hiánya - amelyek közé Magyarországon kerültek.


    Telepítések Magyarországon 1945-1948 között
    írta Tóth Ágnes
    Forrás: http:// http://www.mtaki.hu/docs/cd1/tothagnes61/index.htm







    [HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]



    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

    Korábbi cikkek:

    » A BENESI DEKRÉTUMOK - A HRMCE tanulmánya
    » A benesi dekrétumok előjátéka Szlovákiában - írta Popély Gyula
    » A belső telepítések 1945 után Felvidéken - írta Vadkerty Katalin
    » A csehszlovák–magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai..
    » Jog és politika a benesi dekrétumok maáig tartó vitájában - írta Varga Sándor
    » Öt perc tehát elegendő volt - írta Sinkovits Péter
    » Ziua: Budapest Nagy-Magyarországot akar
    » Koszovó és a magyarok - írta Ternovácz István
    » Határok és nemzetek - írta Bálint István
    » Rettegést kiváltó magyar településnevek Szlovákiában
    » Vajdaság: Mindegy kivel, csak másik magyarral ne?
    » Hivatalos megemlekezest Trianon aldozataira is!
    » Åland az EU-ból való kilépéssel fenyeget
    » A kulturális autonómia az elszakadáshoz vezetne?
    » Romániai restitúció elvben és gyakorlatban
    » Nem akar magyar feliratot a kolozsvári egyetemi könyvtár igazgatója
    » Fura cseh mea culpa - írta Papp László Tamás
    » "Cseh bocsánatkérés a magyaroktól"
    » Déva nincs is olyan messze
    » A reményhez 2006. - írta Kaslik Péter
    » A megkoronázatlan király - írta Lázs Sándor
    » Kifütyülték és NEM-et mutattak Kuncze Gábornak Nagyváradon
    » Bozóki: A rehabilitálásról szóló törvény módosító javaslatai
    » "Teljes egyetértés" - avagy Miben is értettek egyet Kostunica és Kasza?
    » Anti-Minority Incidents Continue in Vojvodina (HHRF)
    » Matuska Márton: Tisztelgés az ártatlan áldozatok emléke előtt
    » Makovecz: "A szétszabdalt szálakat össze kell kötni"
    » Továbbra is tart a szerb elnyomás a Délvidéken
    » Halottak napi éltető imáink
    » Túszhelyzetben a vajdasági magyarság
    » Magyarellenes lépések Csángóföldön
    » HRW: "Veszélyes közömbösség: erőszak a kisebbségek ellen Szerbiában"
    » Makovecz: "A szétszabdalt szálakat össze kell kötni"
    » Katalonia, ahol sikeresebbek az autonomista törekvések
    » Benes-dekrétumok: Újabb bírálat Szlovákiának
    » Remegős világ után feketeleves - írta Stányó Tóth Gizella
    » A délvidéki magyarok helyzetérol az EBESZ konferenciáján
    » Az EP a vajdasági kisebbségek jogainak védelmére intette Szerbiát
    » Délvidék: jogsértések a magyarok ellen
    » A merénylők és terroristák országában - Magyarverések Vajdaságban
    » Szabadka: Meggyalázták az ártatlan áldozatok emlékművét
    » Gyilkosság Magyarkanizsán
    » Tom Lantos: Éles amerikai bírálat Szerbiának
    » Csíkszentgyörgyi magyarverés: Rendőrök vertek meg egy betegnyugdíjast (2005.09.05)
    » Magyar gimnazistát vertek meg szerb fiatalok Szabadkán 2005.09.20
    » Magyar kiskatonát bántalmaztak a zentai laktanyában 2005.09.18
    » Magyart bántalmaztak szerb diákok Szabadkán 2005.09.16
    » Két magyar fiatalt vertek meg Újvidéken
    » Temerini magyarverés: Szabadlábra helyezték a magyarverőket
    » Egy magyar fiút sulyossan bántalmaztak a szerbek Palicson
    » Két magyar fiút sulyossan bántalmaztak a szerbek Újvidéken
    » Becsey: Drákói szigor a magyarok ellen
    » Vasrudas leszámolás bácskossuthfalvi diszkóban
    » Tomboló magyarellenesség Szerbiában
    » Naponta verik a temerini magyar elítélteket a szerbek
    » Véresre vertek egy horgosi fiút Szabadkán
    » Magyart vertek az újvidéki színhazban
    » Becsey: A Vajdaság ügyérol nem szabad megfeledkezniük az európai intézményeknek
    » Becsey: A Vajdasági magyarok helyzete nem javult, az EU intézményei is felelősek
    » Becsey: Drákói szigor a magyarok ellen
    » Becsey: Enyhíteni kell a kis- és középvállalkozások adminisztratív terheit
    » Becsey: Uniós tagságunk adó- és vámkövetkezményei
    » Kosztolányira emlékeztek Szabadkán
    » Véresre vertek egy horgosi fiút Szabadkán
    » Magyart vertek az újvidéki színhazban
    » Tanulmányok a nemzeti kisebbség kérdéseiről
    » Anti-Minority Incidents Continue in Vojvodina (HHRF)


    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -



    Vissza a HUNSOR honlapjára

    HUNSOR - All Rights Reserved - ., A.D.