Ismert dolog, hogy a népek jellegét a földrajzi táj alakítja ki. A Balkán hegyvidék, minden völgy egy-egy népkatlan. A törvényt ilyen helyen nem kastélyok művelt légkörében írják, hanem késsel, puskával. Haramiakultúra. A vallások nem sok nyomot hagynak rajta, az alapvallás a mások gyűlöletére alapozott nacionalizmus. Minden balkáni nép birodalomalapításon álmodozik. A bolgárok néhányszor egyesítették a Balkánt uralmuk alatt, a szerbek csak néhány évtizedre, de ez elég nekik arra a mai napig is, hogy minden gondolatuk a régi dicsôség visszahódítására bóduljon. A szerb nem ismeri el a vereséget. Jugoszláviából nem sikerült nekik Nagy Szerbiát létrehozni, a vállalkozás gyôztes terepe most Vajdaság kell legyen. Itt hoznak etnikai tisztogató dicsôséget a tépett zászlónak az elvesztett területekrôl menekülô szerbek.

Naponta kapunk hírt újabb magyarverésrôl, és ez már így megy bô évtizede. Járt ott már EU-tisztségviselô, igyekezett jelentéktelennek látni az eseteket, nehogy valamit kelljen tenni. Valójában mit is tehetnének. Megírnak egy jegyzéket, amire a szerbek azt felelik, a szóban forgó esetekben nem található etnikai indíték, verekednek az emberek, mint másutt is.

"Tavasszal, amikor az EU-parlament magyar képviselői elérték Doris Pack ellentmondásos vajdasági látogatását, a szerb hatalom sokkal jobban izgult mint most. Akkor azt írtuk, hogy Doris Pack látogatásából a vajdasági magyaroknak haszna nincs, csak rosszabb ne legyen. Lett. Tovább folynak a magyarverések. S ha vannak is feljelentések, azok a bíróságokon, illetve még a szabálysértési bírónál elakadnak. A beodrai magyarverés ügyében például a törökbecsei rendőrparancsnok helyettese azt ígérte, hogy bűncselekmény miatt tesznek feljelentést a szerb fiatal ellen, aki Bálint Kornélt úgy összeverte, hogy a fiatalember napokig benn feküdt a becskereki kórházban. Megtették? Ugyan már! Ha megtették is, nincs foganatja. Három hónap telt el az eset óta, s az eljárás sehol. A fiatalembert senki sem értesítette, mi lett a nóta vége. Hogy a legsúlyosabbról, a zentai kaszárnyai verekedésről ne is beszéljünk." ­ közölte Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke.

Kasza József délvidéki politikus családi háza elôtt kézigránát robbant. Ez arrafelé szokásos figyelmeztetés, hogy a következô már berepül az ablakon. Az eset elég nagy port vert fel, a szerb hatóságok megígérték a szigorú vizsgálatot. Ám a szerbiai sajtó egy részében valóságos kampány alakult ki a vajdasági magyar politikus ellen. Idézik Mirko Bajić tartományi képviselőt, Kasza politikai ellenfelét, aki szerint a robbantást maga Kasza rendezte meg, mert ­ érvel a lap ­ mindig akkor verik a szerbek a magyarokat, amikor úgymond Kasza bajba kerül. A szerb sajtó ellenséges része tulajdonképpen a magyarellenes atrocitások mögött is magyar cselszövést vél felfedezni. Mintha a magyarok az etnikai incidenseket azért "találták volna ki", hogy feszültséget teremtsenek, ami logikájuk szerint elősegítheti a Vajdaság elszakadását. Ez pedig már a hazaárulás vádja.

"Nem enyhül a Szerbiához csatolt magyarok elleni atrocitások intenzitása. Különösen sokatmondó, hogy már a 82%-ban magyarok által lakott Zentán is felütötte fejét a magyarok elleni erôszak. Ha igazak a legújabb értesülések, akkor nem lehet véletlen, ami történik, és ha nem véletlen, akkor annak célja van. Nem zárható ki az a lehetôség sem, hogy egyesek szervezetten azon mesterkednek, hogy kimozdítsák a magyarokat a béketűrésükbôl, hogy hatalmi erôvel számolhassanak le velük" ­ olvassuk az újságjelentésben, mely így folytatódik: "A délvidéki Magyar Polgári Szövetség nem csak azt ítéli el, hogy ilyen bestiálisan elbánnak a magyarsággal ­ amit azért tehetnek meg, mert a többség fizikailag erôsebb ­, hanem azt a módot is, ahogyan megpróbálják eltitkolni a történteket. Csak most került a közvélemény elé, hogy pár hónappal ezelôtt, két szerb fiú úgy megverte a doroszlói Kovács Mátyás kiskatonát, hogy az újvidéki kórházban műtét útján el kellett távolítani a lépét. A két szerb gyanúsítottat elôször elôzetes letartóztatásba helyezték, de a vizsgálóbíró rögtön kiengedte ôket a börtönbôl."

Ágoston András magyar politikus tájékoztat további nemzeti alapú atrocitásokról: "Ezekben a napokban a nemzeti alapú atrocitások, vagy incidensek (ahogy a szerb hatalom és saját politikai céljainak megfelelően egyegy magyar politikus is hívja őket) újabb hulláma öntötte el a Vajdaságot. Falfirkáktól kezdve a 44/45ös magyar áldozatok emlékhelyeinek meggyalázásán át a kórházba került magyar középiskolás és katonaruhás magyar fiatalokig, van itt minden. Nincs viszont egységes, átgondolt, következetes vajdasági magyar, budapesti és brüsszeli magyar reagálás. Ami van, az esetleges, a napi politikától függő, nagyjából hatástalan." Az amerikai magyarok által működtetett Hungarian Human Rights Foundation jóvoltából megkezdte működését az atrocitásokat dokumentáló új honlap, amely a www.hhrf.org/osszefogas címen tekinthető meg.

Pokollá vált az életem ­ nyilatkozta az újvidéki Magyar Szónak az egyik ismert vajdasági magyar politikus. Bunyik Zoltán, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke úgy véli, hogy amikor Szerbiában a magyar politikai vezetők fizikai léte is veszélyben van, a közvéleménynek tudnia kell, milyen körülmények között élnek és dolgoznak. Jelenleg három ügyben nyomoznak személyével kapcsolatban, gyermekeit nemzeti alapon sértegetik, édesapját pedig azzal gyanúsították, hogy a délszláv testvérháború idején Magyarországról kalasnyikovokat csempészett be, mert a vajdasági magyarok fegyveres felkelésre készültek.

A délszláv háború idején több, mint tíz katonai behívót kapott, egyszer pedig mint képviselőt, a rendőrség vitte a frontra. A rendőrség három ügyben zaklatja és hallgatja ki igen gyakran: mert jóváhagyta a honvéd veteránok találkozójának megszervezését Újvidéken, hogy az oktatási titkárság segített a magyar érettségizők közös találkozójának megszervezésében, és hogy az iskolák tatarozására több pénzt adott az előirányzottnál. Bunyik Zoltán, meggyőződését fejezte ki, hogy még nagyon sok vajdasági magyarra nehezedik hasonló nyomás, de az emberek hallgatnak.

Ennek a hallgatásnak mélyen fekvô okai vannak. Ezek az emberek, de már a szüleik is, azt tapasztalták, hogy tartósan ki vannak téve egy folyamatnak, ami az ô soraikat pusztítja. Minden családban számontartanak egy vagy több legyilkolt, eltűnt, összevert rokont, minden családnak azonos a története: nehéz küzdelem a megmaradásért ellenséges közegben, egyéni védekezés esélye, vagy társadalmi összekapaszkodás védelme nélkül. Nem is szólva politikai védelemrôl. "Odaátról" sem, ahonnét évtizedeken át csak elutasításban részesültek, a változás óta azt is megtapasztalhatták, hogy az anyaország felszabadultan sem olyan, mint amit elképzeltek, mint amilyennek lennie kellene, amikor már megvan a lehetôsége ahhoz, hogy kiálljon az elszakítottakért, az üldözöttekért.

Dr. Hódi Sándor klinikus pszichológus is felhozta (Tézisek egy új nemzeteszményhez című elemzésében) a nemzetben való gondolkodás hiányát a magyar államelméletben: "A magyar állam és a magyar alkotmányozás, noha a nemzet egyes részei külsô kényszerítô körülmények folytán maradtak kívül az államhatárokon, a nemzet mint szuverén kultúrközösség helyett kizárólag az állampolgári jogviszonyra épül. Minthogy minden magyar tagja a magyar nemzetnek, a magyar állam a magyar nemzetben való gondolkodást illetôen sajnálatos módon lépéshátrányban van a határontúli kisebbségekkel (azok autonómiatörekvéseivel) szemben."

Lépéshátrányban ­ kivel szemben? Természetesen az utódállamokkal szemben, ahol a balkáni nacionalizmus államszemlélete kizárólag a nemzetben gondolkodik. Valójában ez a délvidéki magyarok tragédiája is, Magyarországon hiányzik a nemzetben való gondolkodás. December 5-e óta tudjuk, hogy ez a hiány milyen mértékű a magyar társadalomban, és az is világossá vált, hogy ország vezetôi hol állnak ezen a téren. Ne áltassuk magunkat valamiféle uniós állapotból fakadó automatikus változásban: a magyar nemzet perem részeit pusztítják tervszerűen, és olyan kormányzat, amely ezzel szemben nem áll ki minden lehetô eszközével, az árulója a nemzetnek.

Az elmúlt 15 év magyar kormányai apelláltak és számítottak a szonszéd államok vezetôinek belátására és jóindulatára. Ez naívság, és aki naív, nem alkalmas politikai pályára. Politikában nincs megértés, nincs belátás, balkáni viszonylatban nincs szerzôdés sem. Csak érdek van. Aki politikai pályára lép, annak meg kell ismerni a szomszéd népek érdekeit. Ismerni kell a történelmüket, amibôl kiolvasható várható viselkedésük. A pártokrata demokráciának legnagyobb hibája, hogy felkészületlen emberek kerülnek az ország sorsának irányításához.

Szerbiáról, a szerbekrôl van szó. Ismerik-e politikusaink, politikára tévedt történészeink például Nádasdy Béla történelempolitikai tanulmányát? (Délszlávok, Atheneum kiadás), aki az elsô világháború elôtt és alatt kihelyezett balkáni szolgálatban, nyelvek ismeretében gyűjtött politikatörténeti anyagot, amivel gazdagította a tudományos irodalmat. Ô is a tájékozatlanság ellen küzdött:

"A magyar politikai világ a szerb arculat és lélek ismeretének hiányában teljesen a szerb szellemi varázskörbe volt vonva, csak a nyílt és hangos, a látszólagos horvát veszélyt látta és érezte, a jól leplezett szerb veszély egyes itt-ott felbukkanó jelenségeit esetleges kilengésnek véve, arra súlyt nem helyezett. A 12 évszázad elôtt a Balkán-félszigeten letelepedett két szláv törzs közül a horvátnál állandó lassú térvesztés, míg a szerbnél folytonos térnyerés állapítható meg, mely utóbbi kizárólag a saját, külön nemzeti vallás összefogó és térhódító erejének tudható be. A Balkánon a nemzetiség kialakulásánál és meghatározásánál a vallás döntô szerepet játszik. Úgy a pravoszlávia, mint az Iszlám szerint minden más vallású, a szerb illetve törökkel szemben csupán másodrangú egyén. Balkáni felfogás szerint a különbözô vallás már önmagában különbözô nemzetiséget jelent. De ugyancsak feltaláljuk a két nép közti különbségeket a nemzeti típus és a faji jelleg tekintetében is. Míg a szerbek faji keveredése számos, különféle teljesen idegen elemmel sokkal huzamosabb idôn ­ közel nyolc századon át ­ úgyszólván állandó volt, addig a horvátok (katolikus és mozlim) eredeti szláv típusukat általában jobban ôrizték meg. A szerbek a balkán-románokkal való keveredés következtében fajilag nagy mértékben átalakultak, úgyhogy a mai szerbségnek körülbelül kétharmada a szláv típussal ellentétes külsôt, a csillogó, nagy, fekete szemű és hajú sötétbôrűt mutatja. De a különbség talán a lelki alakulatban mutatkozik meg legélesebben... A szerb csak az erôben lát indokot lelke kívánalmainak gátlására, így egyben szertelen, és erkölcsileg jobbára nem ismer korlátokat. A szerb skrupulus és gátlás nélkül ragad meg minden alkalmat elônyének kiaknázására. A szerb nem elôlegez, nem nyújt bizalmat, de nem is vár, egyedül saját erejére, eszére, sokszor ravaszságára, agyafurtságára és cselvetôképességeire bízza magát, s ezekben mester. Valami, az erkölcsiséggel összhangba nem hozható cselekményen rajtakapva a horvát szégyenkezik és többnyire töredelmessé válik, a szerb sem megbánást, sem erkölcsi gyengeséget nem mutat, konokul tagad és agyafurtan védekezik, tagadásának sikertelensége esetén cinikusan elismeri a tényt, azonban a cselekményt sohasem erkölcstelenségnek, hanem rajtakapását balszerencsének tekinti. A szerb sokkal hevesebb vérmérsékletű, mint a horvát; gyors hangulatváltoztatásoknak is ki van téve; azok kilengése a szerbnél lényegesen nagyobb. Az életben rendszerint a szerb a támadó, a horvát védekezô. A szerb találékonyabb és gyorsabb elhatározású, mint a horvát. A szerb született üzletember, így kitűnô kereskedô is, mint ilyen, a zsidót felülmúlja. A szerb vállalkozó szellemű, ahol csak keresni lehet, ott van; ügyesség, kitartás és erôs individualitás következtében a szerb folyton gyarapodik. A szerbbel veleszületik az idegengyűlölet, ezt azonban ösztönösen leplezi, hogy egymás között vagy beszámíthatatlan állapotban a gyűlölet annál jobban kiütközzön. De nemcsak ezen bizánci örökséget nyerte; a szerb vallási exkluzivitása folytán mindent megvet s lekicsinyel, amit nem kifejezetten szerb avagy ortodox eredetre vezet vissza... A szerb csak saját nemzetét látja fent a magasban; mindent, még a legképtelenebbet is lelkesedéssel fogad, ami nemzete nagyságának páratlan voltát dícséri, ez növeszti amúgy is túlontúl emelkedett, fantasztikus nemzeti öntudatát. A szerb általános politikai beállítottsága egységes; azaz minden ízében szerb, ezt a felfogását és érzését a társadalmi életbe is minden tekintetben átviszi; az összetartozás érzete nála aránytalanul fokozottabb, mint a horvátnál. A szerbeknél az alkotmányos és parlamentáris rendszer a Nyugat elôtti szemfényvesztés céljából fenntartott formaság, a politikai pártok nem elvekért és célokért, hanem kizárólag a hatalomért küzdenek. Politikai tisztánlátásuk érdekében minden lehetô pártba vagy árnyalatba politikai ôrszemet állítanak, akik a legnagyobb komolysággal játszák meg az ellenzékiséget."

Végtelenül érdekes és tanulságos a történelmi rész; a Nyugat érdeklôdése a Balkán-kérdés megoldására a szerbek szerepének elôtérbe helyezésével, ami egyezett Oroszország szándékával is. Volt olyan groteszk esete a szerbség túlfűtött önbizalmának, amikor a szerb szkupstina 1908. október 9-i ülésén 93 szavazattal 66 ellen bukott meg az a javaslat, hogy Szerbia adja át hadüzenetét a monarchiának. A szerb elképzelésben Anglia, Franciaország, Oroszország és Törökország széjjelveri Ausztria­Magyarországot annak érdekében, hogy Szerbia birtokba vegye Bosznia­Hercegovinát. A szerb miniszterelnök tudta vagy megérezte, hogy lesz ilyen történelmi konstelláció, amihez készségesen szolgáltat casus bellit a kis Szerbia. A 2,5 milliós Szerbia a nyugati politikai irodalomban legendás szerepet kapott már a XIX. század utolsó negyedében. Idézzük ismét Nádasdy Bélát:

"Dr. Novakovics miniszterelnök szerint pedig »Oroszországnak, az egyedülinek, ki bennünket erôteljesen támogatni képes, jelenlegi szerencsétlen helyzete mellett ­ számunkra már az nagy elônyt jelent, hogy ezen veszélyt most elhárítottuk, és a döntést oly idôre toltuk ki, amikor nemcsak Oroszország, hanem Olaszország, Anglia és Franciaországnak saját érdekében fog állani Ausztria­Magyarországgal és Németországgal leszámolni.«"

Itt tehát nem annyira Nagy Szerbia létrehozásának elhalasztásáról van szó, hanem egy nagy európai háború tervének kifecsegése történt, ami Európa rendjét, Közép-Európa szétdarabolását célozza. Nem kellet sokat várni, Szerbia szolgáltatta a szikrát és az ürügyet. Szerbiának ekkorra már nimbusza volt Európában az 1912-ben Törökország elleni fellépése nyomán.

A szerbek szerencsecsillaga arra az esetre is felragyogott, ha a háború elmarad, ha Ferenc Ferdinánd fejére kerül a magyar Szent Korona. Errôl így szól Nádasdy: "A XIX. század 40-es évei nagyhatalmú miniszterének ­ Kolowratnak ­ fejében megszületett, soha teljesen el nem aludt szláv egyesítési eszme újra kísértett. A Mindenható akaratából hosszú várakozásra ítélt trónörökös, Ferenc Ferdinánd, mint nagyon is ismeretes, a monarchia közjogi viszonyait saját elgondolása szerint akarta újrarendezni, így számára kapóra jött a »trializmus« eszméje. Elsôsorban azért, mert ennek létrehozása a magyarság politikai erejét és súlyát kétségtelenül csökkentette volna. Másrészt ezen úton remélte a magyarságot egy központi parlamentbe ­ egy központosított érdekállamba ­ belevinni. Számára a trializmus csak ugródeszka lett volna a szorosan központosított összállamhoz. A vezérkar fônöke, Conrad von Hötzendorf, mint a monarchiának az »összbirodalom« eszméjében nevelt tábornokainak és vezérkari tisztjeinek túlnyomó része, politikai elgondolásokkal vette át a vezérkar irányítását, és meggyôzôdésében a dualisztikus államformának kifejezett ellensége volt, de leginkább még egy részleges magyar hegemóniának is, így tehát Ferenc Ferdinánd trónörökös trializmusát még kibôvíteni akarta a szerb királysággal... Lelkes támogatókat talált az eszme az összállamért lelkesedô osztrák feudális, udvari és magas katonai körökben. Valamennyien Ferenc Ferdinánd trónralépésétôl várták »egy szebb jövô« beköszöntését."

Szerbia elvetette a monarchia hármas felosztásában neki szánt szerepet, akkor már elszegôdött a Közép-Európa ellenes szövetség szolgálatába, vállalta a bérgyilkos feladatot. A Ferenc Ferdinánd testébe lôtt revolverlövedéket Magyarországnak szánta. A tengermelléki nagyhatalmak is ismerhették a szerb ambíciókat, felbérelték ezt a balkáni vad törzset ­ amely semmit nem adott hozzá Európa fejlôdéséhez ­, hogy legyen eszköze elpusztítani azt az országot, amelynek népe, hite szerint is, szinte felôröltette magát ezer éven át abban a szerepben, amire földrajzi helyzete ítélte, hogy védje Európát, hogy legyen módja kifejteni az emberiség emberi világának megalkotását. Aki a gyalázat útjára lép, úgy akar szabadulni a gyalázattól, hogy áldozatát teszi felelôssé azért a háborúért, amit ô készített elô; Párizsban és Londonban meghozták a határozatot: Magyarországot méltóképpen meg kell büntetni!

Megbüntettetésünk 1918 óta folyamatosan tart. Az ami most Szerbiában történik annak az elrendezésnek a következménye, amivel honorálták a nyugatiak a bérgyilkosságot. Nagy baj az, hogy mi magyarok ezt elfelejtjük, hogy megverettetésünk okait eltagadják történészeink, akik a marxi iskolában csak magyar bűnökrôl tanultak. Kevés elégtétel nekünk, magyaroknak, hogy a történelem nem fogadta el a Nyugat által létrehozott szláv államokat; felbomlott Csehszlovákia és szétverte magát Jugoszlávia. De megmaradt a hadizsákmány-magyarok fogsága és üldözése. A két műállam összedôlésének omladékai is a magyarok nyakába hullnak.

Magyarország olyan állapotát, amiben önmagát megvédeni többé nem tudja, nagyhatalmi döntés hozta létre. Kiszolgáltatott állapotunkon képtelenek vagyunk változtatni. Nyugat visszavette Keletnek szolgálataiért átadott Közép-Európát, eredményeinek állandósítására kontinentális egyesítésbe kezdett. A felelôsség most már Brüszszelben és Strasbourgban székel.

Igaza van M. Szabó Imre kiváló tévériporternek, amikor azt mondja: Emeljük nemzetközijogi szintre a magyarveréseket. Drámai hangot üt meg, mert ismeri a történteket, és belôle is a sértett, letaposott, minden nap megalázott magyar szól:

"Minden magyar arcon elcsattanó pofonnál ott kell lennie egy kamerának ­ ez az álláspontom. Számon kell kérni kormányokon, kisebbségi ügyekkel foglalkozó politikusokon, mit tettek? Szerbiai börtönökben meglátogatni elítélt fiatal magyar rabokat; nemzetközi jogászokkal tanulmányozni a büntetôeljárásokat, azok törvényességét. Leleplezni a kettôs mérce szerinti szerb vizsgálatokat, a rendôrség s az ügyészség, a bíróság cinkos összejátszását a hatalommal. Megakadályozni az újabb balkáni­délvidéki tűzfészek, etnikai háború kirobbanását. A vérmámorban szocializálódottakat, a brutális magyarverôket felmutatni a nyilvánosság erejével a nemzetközi közvélemény elôtt. Rögzíteni, megfontoltan feltárni a drámai helyzet valódi okait, s utána azonnal idegen nyelvekre fordítani.

Dokumentumfilmekre pályázatokat kiírni: téma a magyarverések elemzése, szociológiai-etnikai vonatkozásainak, következtetéseinek feltárása. Ha kell, nemzetközi médiacsapatokat toborozni, akik nem félemlíthetôk meg a szerb belügyi erôktôl. Dr. Becsey Zsolt európai parlamenti képviselôvel teljesen egyet értek, aki követelte újabb tényfeltáró bizottság kiküldését a délvidéki magyarverések ügyében. A diplomáciai eszközöket az utolsó pillanatig bevetni. Feltárni, elemezni, tárgyalni, megállapodni, amelyeket be kell tartatni. Amíg a hazai média igyekszik elkenni, bagatellizálni a magyarverések ügyét, addig ­ miként Illyés Gyula is írta ­ »növeli, ki elfödi a bajt«, cinkos némasággal ösztönzi az etnikai alapon bűnözôket, s a mögöttük álló sanda, sovén politikai erôket."

Nem ok nélkül mondja M. Szabó Imre, hiszen elkészített egy angol nyelven feliratozott filmet, amit ­ mint mondja ­ goromba cinizmussal letiltott a Duna TV elnöksége. Nehéz dolgok ezek, kimozdíthatatlan ellenállásba ütközik minden magyarságmentô törekvés a felelôs hatalmaknál, és a magyar szolidaritás sem szólaltatható meg azoknál, akik élhetnének a lehetôséggel, akik elvetik a pozícióval járó felelôsséget.

Nem is tudom már, melyik költôt idézem: DÖRÖMBÖLJETEK!!!

» vissza a HUNSOR honlapjára