A nemzeti emléknapot február 1-jében jelölték meg, utalva a köztársaság kikiáltásának napjára, ami 1946. február 1-jén volt, és ­ ahogy a miniszter állítja ­ az akkori Nemzetgyűlés "a nemzet akaratának és érdekeinek legjobban megfelelô köztársasági államformát alkotta meg". Azt is mondta, hogy: "A törvénycikk elfogadásával a magyar nép újra szabadon határozhatott államformájáról. Hazánkban ez a nap a polgári demokrácia megteremtésének, a jogegyenlôségnek, a demokratikus választójognak és az emberi jogok tiszteletben tartásának a napja."

Abban a "nemzetgyűlésben" csak a megszállók által engedélyezett politikai pártok létezhettek, és csak a kommunisták által politikailag leigazolt személyek lehettek képviselôk, így a kitétel, hogy “a magyar nép újra szabadon határozhatott államformájáról", történelemhamisítás. Meg is toldotta:

“Fontos, hogy ez a mozzanat még az elôtt nyitotta meg az utat a modern magyar állam alkotmányos formája elôtt, hogy hazánk hosszú idôre szovjet érdekszférába került, tehát ekkor még a Nyugat-Európával való elvi harmónia része volt, nem külsô hatás eredménye."

Akkor, 1946-ban, már egy éve tartott a szovjetorosz megszállás, és ami az “elvi harmóniát" illeti, a Szovjetunió nyugati szövetségesei (nem pedig Nyugat-Európa) igenis megkövetelték a köztársasági államforma bevezetését. Csakúgy, mint annak idején szívesen fogadták 1918 köztársaságát, ami hamarosan proletárdiktatúra néven véres terroruralommá vált. Evvel tartanak hazai bolsevistáink ma is elvi rokonságot. Ezt idézi a nemzeti hagyományok mai minisztere a következô mondatokkal:

“Az ôszirózsás forradalom gyôzelme után, mely polgári demokratikus forradalom volt, a Magyar Nemzeti Tanács határozata értelmében itt, a parlamentben kimondták, hogy Magyarország minden más országtól független és önálló népköztársaság. A Magyar Diáktanács korabeli plakátján így üdvözli az eseményt: »Kossuth Lajos üzenete: Éljen a köztársaság! Éljen Károlyi Mihály, a vörös gróf, az elsô köztársasági elnök! Éljen a köztársaság!« ­ hirdették az akkori reklámokban."

Az is az elvi harmóniához tartozott, hogy a Szövetségesek Ellenôrzô Bizottsága, fôleg annak amerikai vezetôje, Schoenfeld úr egyetértett a Vörös Hadsereg minden tevékenységével, százezrek kényszermunkára cipelésével, és természetesen a politikai változással is, kijelentve több alkalommal, hogy: kormányának régi, jól bevált politikája, hogy nem avatkozik be más országok belügyeibe, s a tapasztalat azt mutatja, hogy ez a legjobb garanciája a spontán, erôteljes és igazi demokratikus fejlôdésnek. (Csonka Emil: A forradalom oknyomozó története.)

A javaslathoz elsôként hozzászóló dr. Horváth János Fidesz-képviselô, mint említette, az 1946-os törvény megszavazásában annak idején résztvett és megszavazta azt. No, próbált volna ellene szavazni, helybôl elvitték volna a felhízott bôrkabátosok. Védve a mundér becsületét a hozzászóló, olyan szépeket mondott, hogy:

“Magyarország 1946. évi I. törvénycikkében deklarált alkotmánya kodifikálta az évezredek folyamán lelkekbe vésett hagyományok és írásba foglalt kinyilatkoztatások szellemiségét, hogy irányt szabjon a jelen törekvéseinek és a jövô reményeinek. Évszázadokon át a honfiak és a honleányok áldozatos patriotizmusa táplálkozott ebbôl az örökségbôl és formálta tovább. Szinte bibliai lángoszlopként mutatták az utat a mondavilágtól a vérszerzôdésen, Szent István testamentumain, az Aranybullán, a tordai diétán, az ónodi országgyűlésen keresztül az 1848 áprilisi törvényekben és az 1946. évi I. törvénycikkben kinyilatkoztatott alkotmányig."

Majd azt fejtegette, hogy ezt a csodaszép dolgot az 1949. évi XX. törvény rontotta csak meg, mert azt tették meg a köztársaság alkotmányává, de annak “helyreállítása az 1956-os demokratikus forradalom és szabadságharc fô céljai között szerepelt. Ezt követôen mintaként lebegett az 1989­90-es rendszerváltás politikai kezdeményezôi elôtt".

Az ide is oda is bólogató Fidesz-képviselô felszólalása után dr. Petô Iván SZDSZ-képviselô reálisan felmérte, hogy a magyar közönség nem fogadna el további nemzeti ünnepet, nem érdemes erôltetni. Így szólt:

“A köztársaság ügye 1946 elején mai kifejezéssel élve a politikai elit ügye maradt, szinte a semmibôl került elô ą45­ą46 fordulóján. 1945 novemberében, az azt megelôzô választási kampányban a tematikában fel sem merült, s magát a politikai osztályt, különösen pedig a magyar társadalom egészét, hogy úgy mondjam, nem hozta izgalomba." ­ mondta, majd így zárta az elmélkedést: “Kérdés egyáltalán, hogy a republikánus öntudat jegyében hozott köztársasági emléknapról szóló törvény erôsítené vagy éppen ellenkezôleg, újabb vagy az eddigi vonalak mentén megosztaná-e a magyar társadalmat." Mindamellett sajnálja, hogy 1990-ben a címer-vitánál elfogadták a koronást. “Mert ha a köztársasági eszme szimbólumát, a Kossuth-címert fogadták volna el, ma a köztársasági eszme esetleg egyet jelentene a Szent Korona-tan érvényességének elvetésével, márpedig mint az elôzô kormány alatt elfogadott korona-törvény vitája mutatta, ebben a kérdésben nem is lehet ma a parlamenti pártok között egyetértésre jutni, mint ahogy a politikai és kulturális nemzetfelfogás republikánus elképzelés alapján evidens kettôssége ügyében sem, nem is beszélve arról, hogy kiket tekintünk a köztársaság lehetséges polgárainak."

Mécs Imre SZDSZ-képviselô kifejtette, hogy nem tud február 1-jére és ą46-ra úgy emlékezni, hogy ez ünnep lenne, hogy ezt ünnepelni lehetne, mert “az igazi felszabadulás ą56 október 23-án kezdôdött, amikor magunkat szabadítottuk fel, nem mások szabadítottak fel. Mi magunk szabadítottuk fel magunkat, méghozzá egy olyan tizenegy év után, amelyben megjárta az egész magyar társadalom a poklokat, és egy eléggé egalizált, eléggé magába szállt társadalom szabadult föl ą56 októberének napjaiban. A köztársasági eszme itt született meg, a Kossuth téren, október 23-án késô délután és este."

Ezzel a véleményével messze elválik szadeszos társaitól, akiknek nagy részük volt abban, hogy a rendszerváltoztatáskor az alkotmányos folyamatosságot az 1949-es szovjeteredetű alkotmányra építették. Arra viszont nem jól emlékszik Mécs László, hogy “a moszkoviták, az idegen hatalom ügynökei ą47-ben vették át a hatalmat", mert már a debreceni ideiglenes kormányt is ôk szervezték meg szovjet utasításra és ellenôrzés alatt.

Herényi Károly MDF-képviselô a köztársaságot a legmagasabb rendű államformák egyikének nevezte. Egyetért a javaslattal, de pártja most nem fogadja el, mert szerinte négypárti támogatottságot érdemel, kéri hogy kellô elôkészítettség után térjenek vissza rá.

Dr. Salamon László Fidesz-képviselô szerint: “Az államforma lehet köztársaság vagy monarchia, de ez nem tartalmi kérdés. A tartalmi kérdés az, hogy milyen politikai rendszer működött az adott államformában."

Lezsák Sándor független képviselô figyelmeztet, hogy a vita tárgya csak egy államforma, ami nem méltó ünneplésre annak tartalma nélkül. Mennyivel vagyunk most modernebbek ­ ahogyan fogalmaz az indoklás ­, mint az Európai Unió nem köztársasági államformában működô demokráciái? Semmivel sem vagyunk korszerűbbek, inkább “sajnálatra méltóan maradiak, provinciálisak vagyunk, mert olyasvalamivel dicsekednénk ezekkel az országokkal szemben, ami nem erény, hanem pusztán egy üresen visszhangzó forma. Léteznek jó és rossz köztársaságok, jó és rossz királyságok. De nemcsak az államformától függ sikerességük vagy sikertelenségük... Öszszegezve: a köztársaság napjáról szóló törvényjavaslatot nem támogatom. A bevezetô szakasz történelmietlen módon összemossa a legkülönbözôbb történelmi dátumokat, mintha azok azonos elveket és azonos célokat jeleznének. Az ôszirózsás forradalomnak semmi köze sem volt az 1848-as forradalom eszméjéhez és erkölcsiségéhez. Az 1956-os forradalmunk pedig egyetlenegy elvében sem kapcsolódott az államforma kérdéséhez, és nem volt az 1918-as ôszirózsás forradalomnak követôje. A törvénytervezet indokolhatatlanul egybemossa az államforma és a társadalmi szervezés kérdéseit. A társadalmi szerkezet minôségével kapcsolja össze az államforma ügyét, és ennek semmiféle alapja nincs, és nem is volt a történelemben sem. Történelmünkben többféle köztársaság is született, amelyekrôl szemérmesen hallgatnak az elôterjesztôk; a Tanácsköztársaságra gondolok Kun Béla és Szamuely Tibor vezetésével, valamint a népköztársaságra elôbb Rákosi, majd Kádár János korszakában."

Dr. Wiener György MSZP-képviselô visszatekintve a történelemben jelentkezett köztársasági eszményre, eddigi köztársaságaira, megállapította, hogy: “A modern polgári köztársaság nem régi államberendezkedés. Elôször valóban Nagy-Britanniában, akkor még Angliában jött létre, hiszen ott is 1649 és Ś53 között létezett. Nem volt véletlen, hogy a lordprotektorátus követte, éppúgy, ahogy a francia köztársaságot Napóleon császársága, hiszen a köztársaság még nem felelt meg a korabeli társadalmi viszonyoknak, a korabeli viszonyok fejletlensége nem tette lehetôvé, hogy egy valóban demokratikus államberendezkedés működjön. Hatalmas politikai harcok eredményeként terjed el a köztársasági államforma Európában, és tulajdonképpen a Lezsák képviselô úr által felsorolt monarchiák is tényleges berendezkedésüket tekintve köztársaságok. Hiszen az uralkodónak nincs igazán hatalma a politikai életben... A köztársaság modern formájában szorosan összekötôdik az általános választójoggal és a parlamentarizmussal. Ahol a választójog általános és a parlament dönt a kormány sorsáról, bizalmat szavazván neki vagy megvonva a bizalmat, ott függetlenül attól, hogy milyen a névleges berendezkedés, a republikánus eszmék az igazán meghatározóak."

A nagyon érdekes vitát az elôadó miniszter zárta le azzal, hogy: “Ez nem nemzeti ünnep lenne, pusztán egy emléknap, éppen azért, hogy a jövendô és a fiatal generációk tisztában legyenek azzal, hogy az 1989-es Harmadik Magyar Köztársaságnak hol kell keresni a genezisét."

*** Nos, éppen errôl van szó, a genezisrôl, a származásról, arról, hogy mit tart a társadalom szervezeti élete kiinduló pontjának. Nem az állam szervezi a társadalmat, hanem a társadalom épít magának védelmi keretet.

Mindenféle államnak alapja egy eszme, ami indokolás, hivatkozás, és erkölcsi alap mindent megcselekedni az állam nevében és annak érdekében. “Az ókor kollektív jellegébôl folyt, hogy a legnagyobb államellenes cselekménynek a vallási felfogás elleni vétek számított, mert ez egyben társadalmi, szociális vétek is volt. Athénben egy gyilkosság nem jelentett bűnt, vagy merényletet a társadalom ellen. Egy arra megnevezett törvényszék kijelölhette a bosszúállókat, akik jogosan megtorolhatták a rajtuk szenvedett kárt. Szókratésznek ki kellett inni a méregpoharat, mert tevékenységében és tanításaiban vallás tehát államellenes cselekedetet láttak. A görög szellem még küzködik, hogy kiszabaduljon a köz mindenható hatalma alól. Istenekkel harcol, de minden erôlködése ellenére erre képtelen... A kereszténységgel szabadul fel tökéletesen az egyén, így az Ember. Felszabadul az államhatalom alól, a társadalom tradíciói és annak szabályai alól is." (Szalay Gyula: Piros vér hull ôszi sárba. Florida, 1989.)

A kereszténység humanizmusa aláásta és szétmállasztotta a Római Birodalmat. A szakrális királyságok kora jött el, és a madáchi filozófia törvényszerűségével uralkodói önkénnyé váltak az isteni eredetre hivatkozó földi trónusok. Errôl írja báró Eötvös József:

“Bármi nagy volt legyen is a keresztyén eszmék befolyása, bármint törekedett az egyház, mint az eszmék közvetítôje, az uralkodók önzését a keresztyén szelídség és felebaráti szeretet tanításaival legyôzni: mindamellett is polgárisodásunk egész folyama alatt mindig az uralkodók javát tekintették az állam fô, sôt egyedüli czéljának."

Az emberi természet a polgárosodás folyamatában nehezen tűri a zsarnoki államot. Felgyülemlenek a lelkekben az ellenszegülés gondolatai, és amikor egy bátor hang a megfelelô pillanatban megszólal, szikraként ­ mint napégette réteket ­ felgyújtja a lelkeket, és fellép a kollektív akarat. És akkor a reneszánsz humanizmusa szállt szembe e trónusokkal és a patrónus egyházzal. Luther az egyházat akarta megmenteni, de elvei másképpen hatottak a változtatást kívánó lelkekben. És mert minden elv mögött érdek van, voltak akik felfogták a reformálás szükségszerűségét, voltak akik ebben veszélyt láttak. Elveszett az egység. Ugyanakkor értékes mozgást hozott Európa uralkodói udvaraiban. Báró Eötvös úgy látta, hogy “a fejedelmi hatalom absolutizmusa minden államban csak a reformáció által jutott tökéletes gyôzelemre.“

“A reneszánsz korában elinduló tudományos gondolkodás elvette az embertôl azt az illúziót ­ írja Szalay ­, hogy Isten gyermeke. De újjal nem tudta helyettesíteni."

Ma a demokrácia lett a sacrosanctus, annak nevében ítélték halálra a népidemokratikus állam “ellenségeit" ­ Magyarországon kivételes szorgalommal és bigott ügybuzgósággal. Így válik a népek feletti önkény ellen létrehozott demokratikus rendszer népek feletti önkénnyé.

Ennek a magyar népre terrorral erôszakolt demokráciának egyik terméke volt az 1946. február 1-jén létrehozott államformarendelet. Az abszolut hatalomra törekvés globális érvényesülésének közvetlen megszerzését megkísérlô kommunizmus végülis belefulladt az emberi természet ellenálló közegébe. A fábiánszocializmus a jelképes teknôsbéka lassú víz partot mos taktikájával eredményesnek látszik azon az úton, amelynek ­ a madáchi logika szerint ­ ugyancsak egyetlen nagy korlátlan államhatalomban kell végzôdnie.

Erre utal az emigrációs filozófus, Szalay Gyula alább idézett jellemzésével:

“Míg a filozófusok éjszakákat átvirrasztva csiszolgatták műveiket a tökéletes politikai rendszer megalkotására és az emberiség boldogítására, addig a hírközlô eszközök haladásával a zsarnokság tökéletesítette azokat a pszichológiai eszközöket, amelyekket egy népet a hatalmában tudja tartani. Ez az új XX. századbeli zsarnokság különbözik az összes eddig létezett tirannizmusoktól. Míg a történelem folyamán a zsarnokságnak nyílt arca volt, sôt kevélyen és hivalkodva ült trónján, addig ez modern álruhába öltözött. Álarcot visel, s szótárába felvette mindazokat a kifejezéseket, amelyek évezredek folyamán emberi értékeket jelentettek, mint: jog, szabadság, egyenlôség, demokrácia stb. Ezeknek a hirdetésével és ezek jegyében sikerült rabszolgává tenni milliókat, s félrevezetni ennél sokkal többet."

***

A filozófikus elkalandozásnak itt csak az volt a szerepe, hogy érzékeljük: minden kor uralkodó elitje hatalma kiteljesítésére törekszik, amihez felhasznál egy eszmét, mert az emberek szeretnek hinni valamiben, mert az emberi lélek mindig csodaváró volt és az is marad, majd ezen alapra felépíti a maga védelmére az erôs államot, amiben az egyén erôtlen pária. Nézzük meg a magyarországi liberális rendszert ­ amely az állam szerepének elsorvasztását követeli ­, milyen erôs, központosított állami hatalommal azt tesz a magyar gazdasági életben amit csak akar, és fenntart egy félelemetes adóhivatalt, amelynek birságolási, foglalási, kivételes ellenôrzési hatalma van.

A mi bolsevistáink el akarnak bújni hitvány bűneikkel egy nemzeti emléknappá cicomázott hamis eszménykép mögé, amit iskolásokkal ünnepeltetnének, mert kell nekik egy nap, amikor önmagukat éltetik és igazolják gazságaikat. A “köztársaságeszme" fából vaskarika, a köztársaság nem eszme, nem ideológia, nem filozófiai vagy társadalompolitikai elmélet, hanem csak egyfajta államforma, ami törvényesíti a hatalom gyakorlását.

A hatalomgyakorlás minden alakzatában a társadalom elitrétege jöhet csak számításba. A feszültség ott van, amikor két ellentétes szemlélet akar érvényesülni. A mai Magyarországon a védekezés szemlélete bontogatja szárnyait, igyekszik talpon maradni a parlamenti politika egyik oldalán. Ez mutatkozott meg abban az ellenállásban, amivel kivédte a vörös grófnak és az éppencsak meg nem említett Kun Bélának és társainak a nemzettel való megünnepeltetését.

A mi bolsevistáink vörösebbek még ma is, mint más népek átvedlettei. Nyugat részére persze valamiféle szociáldemokrata frakkot öltenek magukra az egykori bôrkabátosok és pufajkások mai elvtársai, így kapnak onnan szalonképességet, és válnak érinthetetlenné a Magyar Köztársaság oltalmában.

Mit mondjunk zárószóként: Nem köztársasággal kezdôdik a magyar történelem. Van nekünk ezeregyszázéves államiságban érlelôdött eszményképünk.

» vissza a HUNSOR honlapjára