A hatalom, szerkezetében már kezdetleges állapotában is hierarchikus volt. A történelem ezen belül arról szólt, hogyan lehet a függési keretekbe be- vagy abból kilépni, vagy föléjük kerekedni. Királyságok korában egyszerűbb volt a képlet: minden a királyé. A reneszánsz kultúra kilendítette a hatalmi szerkezetet új terepre, ami még ma sem öltött végleges alakot. Mátyás király még önmaga zsenialitásából lett Közép-Európa elrendezésének ígéretes jelöltje, de akkorra már más formákkal kísérletezett a kontinens, ami irtózatos háborúk sorát hozta, amely háborúk pusztítása a technológia fejlődésével arányosan emelkedett a mai napig.

Az ipari forradalomnak nevezett gyáripari fejlődés létrehozta a működéséhez mérhető bankhálózatot, aminek messzeható történelmi szerepe lett, átalakította Európa hatalmi szerkezetét. A törekvés a köz dolgaiba beleszólni valószínűleg az emberi nem őskorában gyökerezik, ebből alkotott alapvető filozófiát az ipari társadalom, amihez egy régi elgondolásból kölcsönözte a demokrácia elnevezést. A polgárok nevében történő hatalomgyakorlás kétszázéves fennállása alatt sokféle alakzatban boldogította vagy boldogtalanította az emberi társadalmat, most a parlamenti demokrácia az uralkodó elv.

Egy internetes társalkodó körben fölvetődött a conspiracy theory, az összeesküvés-elmélet annak kapcsán, hogy Magyarországon nem a hatalmi szervek gyakorolják a közhatalmat, hanem valamilyen titkosan összeesküvő társaság, alattomosan beépített ügynökei által. A vita arról szól, hogy van-e titkos háttérhatalom, avagy a magyar kormány megvalósítja-e a néphatalmat? Mindkettőre az a válasz, hogy nem. Mert az állam hatalmi tényezői (államfő, kormány, országgyűlés) mellett vannak olyan erők, amik nem eredeztethetők a polgárok választói akaratából. Ezek nem összeesküvők, nem titkosak, csak a politikai szemérem kendőzi el szerepüket és hatásukat, hogy ne károsítsák a népuralmi illúziókat. Nem bujkálnak ők titkos szalonokba. Bankok, vállalatok vezetői naponta kommunikálnak egymással. Ezt nevezik gazdasági meg pénzügyi szférának.

A gazdasági erő is hatalmi tényező, léte és fontossága alapján. És senki ne ámítsa magát olyan illúzióba, hogy materiális világunkban Orbán Viktor polgártárs egy szintre kerülhet Gyurcsány Ferenc polgártárssal. Miniszterelnökként sem. A vagyonnak súlya van és érdekei vannak, amiket a világ anyagi vonatkozásaiban érvényesíteni tud. És mi a kormányok fő működési területe? Az ország anyagi helyzete, és minden más, amenyire anyagiakat igényel.

Magyarország kádári idejének végére anyira eladósodott, hogy a kommunista államot a gazdasági összeomlástól csak a rendszerváltoztatás mentette meg. A külföldi adósság 1990-ben 22,000 millió dollár volt. Ma ennek két és félszerese: 56 milliárd dollár.

Más tekintetben is folytatódott a bolsevisták uralma. Mindenkinél jobban tudták, hogy a hatalom az anyagiakban, a vagyonban fészkel. Hozzájutottam Kiss Gy. Csaba A szabadság kísértése című könyvéhez, amiben a szerző, a lakiteleki MDF-alapítók egyike korabeli írásainak gyűjteménye olvasható. A tőle idézetteket K.Gy.Cs. monogrammal jelzem.

"Sokszor volt ez a parlament [ami feloszlatásra került a rendszerváltoztatással] gerinctelen és tétovázó, de adhatott-e mást, mi a lényege? Nem viselheti senki a népnek képét, aki nem magától a néptől kapott megbízást. Az utolsó év mérlegéhez hozzátartozik az is, hogy ez a parlament tette lehetővé az ún. »vadprivatizációt«. Folyt itt és folyik ma is a monopóliumok átmentése. Nem mindig látványosan, de hatékonyan. Mire meglesz az új parlament, az új kormány, sokan elégedetten mosolyognak majd: ők megint fölülre kerültek. Mintha sohase lettek volna hű elvtársak, a rendszer támaszai. Most már nyugati­magyar vegyesvállalatok képviselői, tanácsadói, »független« lapok főszerkesztői. Tulajdonosok. Ismét birtokon belül. Minél gyorsabb privatizálást sürgetnek, hogy minél többen bekerülhessenek az új gazdasági, következésképpen hatalmi elitbe. A kommunista elit jelentős része ma már demokrata pózban tetszeleg, politikai előjogait áttelepítette a gazdaságba."

Van a politikai hatalomnak egy olyan ágazata, ami nem kerül megmérettetésre választópolgárok által, de ami minden más hatalmi ágazatnál döntőbb jelentőségű a mai társadalomban: a tömegtájékoztatás. Negyedik hatalmi ágnak is nevezik, jelentőségében megilletné az "első" megjelölés, hiszen a sajtó kormányokat dönthet, de fordítva ­ arra még nincs példa demokráciákban. A sajtóról, mint hatalomról sokan nyilatkoztak már. Szolzsenyitzin ­ akit, mint ellenállót a Nyugat lelkesen magához ölelt, mert éleslátóan jellemezte és leplezte le a Szovjetunió szerkezetét, de ejtették, amikor meglátásait kiterjesztette a nyugati világra is ­, a sajtó szerepéről ezt írta: "A sajtó a nyugati országokban a legnagyobb hatalommá vált, erősebb mint a törvényhozás, a végrehajtás, a bíráskodás. Fel kellene tenni a kérdést: milyen törvény alapján kerültek ők kiválasztásra, és kinek tartoznak felelőséggel?" Nekünk is fel kell tenni a kérdést: milyen alapon, kinek a cselekedetével vagy mulasztásával történhetett, hogy Magyarországon a tömegtájékoztatást ugyanazok a kommunista újságírók végzik, akik tették az egypártrendszerben?

"A Kádár-korszakban nálunk működtek a legjobban a manipuláció eszközei, sokkal ügyesebben és hajlékonyabban, mint bárhol másutt Közé-Kelet-Európában. És e manipuláció mesterei szinte kivétel nélkül ma is mosolyognak ránk a képernyőről mint objektív hírközlők, és persze tántoríthatatlan demokraták... Túl sok volt a ködösítés és az ámítás, de ne legyen illúziónk, finomabb módszerekkel folytatódik tovább a félrevezetés. Persze már nem az állampárt szolgálatában, hanem inkább azt lesve, miképpen lehet a pozíciót ­ és ami vele jár ­ megőrizni. Így azután a tegnapi cenzorok és pártzsoldosok ma antikommunisták és demokraták... Ma már nehezebb felismerni a félretájékoztatást és a rágalmazást, mert úgymond objektív és független lapok vagy intézmények terjesztik. Lássunk világosan, hogy a tömegtájékoztatás irányítói, monopóliumaikat védve, a legfőbb ellenfélnek a Magyar Demokrata Fórumot tartják." (K.Gy.Cs.)

Ez a helyzet 1990 tavaszán, amikor a Magyar Demokrata Fórum a legtöbb szavazatot kapja, kormányt alakíthat és többséget képez a törvényhozás házában a hozzá hasonló szemléletű kisebb pártokkal együtt. Ez a többség azonban nem volt elegendő olyan törvénykezésre, amivel végre lehetett volna hajtani a Fórum választási ígéreteiben megfogalmazottakat, például: "A Magyar Demokrata Fórum a nómenklatúra monopóliumait kívánja fölszámolni. Ragaszkodik ahhoz, hogy megnevezzék, ki a felelős, kik a feleősök az ország súlyos helyzetéért. Nem maradhat meg egyetlen jogtalan privilégium sem. Sem a kicsi, sem a nagy vezetőké. Bizony alapos elszámolásra van szükség. De csakis törvényes keretek között!" (K.Gy.Cs.)

Szándékból talán volt elég, a "törvényes keretek" kevésnek bizonyultak. Az MDF a ą90-es választásokon nem kapott 50 százalék feletti szavazatmennyiséget, és a két szövetséges partneral együtt sem érte el az így létrejött jobboldal a kétharmados arányt. Honnan eredt ez a bűvös kétharmad, ami ma is az ellenzék egyetértését teszi szükségessé a törvényalkotáshoz fontosabb ügyekben? Még az ellenzéki kerekasztal idejében védekezésként történt ilyen megállapodás a régi párttal, az MSZMP-vel. Ami akkor hasznos volt, az MDF részére a kormányra kerülés után azt jelentette, hogy szinte semmit nem tudnak törvénnyé tenni. Ekkor kellett megkötni a nevezetes paktumot, ami előnyei mellett sok hátránya volt. Antall kormánya gyenge volt, de egyes állítások szerint Antall nem akarta korlátozni a sajtóviszonyokat, vagy nem érzékelte a veszélyt.

"A politikai hatalom szférájában az egyik dimenzióban az MDF és az SZDSZ kapcsolódott egymáshoz, a két legerősebb parlamenti párt. A megegyezés érint olyan közjogi pozíciókat, mint az ideiglenes köztársasági elnök (SZDSZ) és az országgyűlés elnöke (MDF), ezen kívül megkönnyíti a kormányzást azzal, hogy bizonyos törvényeket kivont a kétharmados többség előírása alól. De többről is van szó: a tömegtájékoztatás fölötti megegyezés felügyeletéről, más szóval: a jelenlegi monopóliumok éritetlenül maradnak, ami menlevél az egykori kádárista-aczélista propagandistáknak is... Az MDF­SZDSZ paktum bizonyos fokig legalizálja és szabadnak tekinti a nemzeti médiumok eddigi vezetését... A változások folyamatában három fő politikai vezető csoport látszik megformálódni, a kormányzó MDF-é, az ellenzéki SZDSZ-é, valamint az ipari-gazdasági monopóliumok birtokosainak nyíltan színre nem lépő, nagyon befolyásos csapata... Monopóliumok szövik át a magyar élet minden területét. A kis falvaktól a tömegtájékoztatás világáig. A politikai nómenklatúrához csatlakozva működtek a mezőgazdasági, az ipari lobbik és a tömegtájékoztatás vezércsapata is. E propagandista elit a Magyar demokrata Fórumot természetesen kezdettől fogva veszedelmes ellenfelének tartotta. Nemcsak a választókat nem tudjuk tájékoztatni szándékainkról, hanem szinte a tagságunkat sem. (K.Gy.Cs.)

1994-ben a választók megbüntették a Magyar Demokrata Fórumot, mert nem teljesítette választási ígéreteit. Nem is teljesíthette, mert a hatalomnak csak a látható pozícióiban volt jelen, a többi mind ellene dolgozott. A nemzeti irányzatot a tájékoztató ipar rekesztette ki a kormányzásból és a törvényhpzásból. Pokol Béla politikai elemző akkor így jellemezte a helyzetet. "Kettős hatalom van ma Magyarországon. Egy közjogi értelemben vett, formális, intézményes: patlament, kormány stb. és egy informális: a média. Holnap a kettő egy lesz. Plusz szakszervezetek, plusz klientúra. Plusz kétharmados többség a parlamentben! Ez azt jelenti: semmiféle jogi, semmiféle alkotmányos korlát nem lesz a hatalom útjában. Azt tehet, amit akar."

Tette is. Amit nem sikerült ellopni az államvagyonból a Németh-kormány és az Antall-kormány idején, arra sor került Horn évei alatt. Az eddigi tíz évben meggazdagodottak új mágnás-osztálya 2002-re készen állt az ország kereskedelmi vállalkozásszerű átvételére. Még egy utalás a sajtóra. Antall Józsefnek felrótták, ma is halljuk, hogy nem tett rendet a sajtó terén. Lakatos Pál állítja (Országrontók c. könyvében), hogy az akkori MDF vezérkara állítása szerint a miniszterelnök eről azt mondta: ­"Értsétek meg, ha nem vagyunk hajlandóak ezekkel az emberekkel együttműködni, akkor a sajtón keresztül szanaszét szednek bennünket". Történészek dolga lenne kibogozni az igazságot, mennyire volt ésszerű az együttműködés, a negyedik év végére a sajtó szétszedte a Magyar Demokrata Fórumot annyira, hogy a választók elfordultak tőle. Akkor írta Fekete Gyula: "Azáltal, hogy nálunk a nyomtatott sajtó kilenctized részét, a »közszolgálati médiát« pedig mindenestül egy szűk érdekcsoport kerítette hatalmába, s a pártállaminál is szemérmetlenebb sajtódiktatúrát teremtett ­ kirekesztjük magunkat a civilizált világból, olyan mérhetetlen messzeségbe távolodott tőlünk a sajtószabadság. Veszedelmesen túlzó arányban átadtuk a sajtót ­ a nemzet lekiismeretét ­ idegen tőkének, idegen szándékoknak; nincs ilyenre példa a világon."

Lépjünk egy nagyot ebből a több mint évtizedes helyzetábrázolásból a mai állapot szemlélésére, aminek megértéséhez szükséges volt visszatekinteni a kezdetekre, mert az határozta meg és tette véglegessé a magyarországi hatalom szerkezetét. Csak még annyit szögezzünk le, a magyarországi sajtó nem önmagában káros az országra, hanem mert idegen tőkés érdekeltségek szolgálatában áll. Két pénzügyi szakembertől olvashattunk valamit az idegen tőke magyarországi szándékáról.

Komár Lajos, aki évtizedekig volt a Magyar Nemzet Bank vezető munkatársa, alelnöke, majd a CIB Bank vezetője is, a Magyar Nemzet ezévi júl. 28-i számában megjelent Mi ez ha nem államcsőd? c. cikkéből néhány részlet:

"A magyar gazadság növekedésének motorja a külföldi hitelfelvétel, és nem a gazdaság organikus fejlődése, növekedése. Ez a motor előbb vagy utóbb le fog állni..., mert a hitelfelvétel célja az éppen lejáró hitelek törlesztése... Mi ez, ha nem államcsőd. Ugyanis ha nem kapnánk új hiteleket nem tudnánk törleszteni a lejáró adósságokat. Az adósság rulírozása pedig fenntartja a külföldi hitelektől függő és zsarolható állapotot. [Rulírozó hitel, amelyet engedélyezésének időszakában tetszés szerinti mértékben lehet igénybe venni, visszafizetni, majd ismét igénybe venni. Szerk.] Az az érzésem, hogy a külföldi hitelezőknek éppen ez a célja. Ezért hajlandók a lejáró hitelek törlesztésére újabb és újabb hiteleket adni. Eközben növekszik a Magyarországból osztalékok formájában kivont tőke, ami azt jelenti, hogy a hazánkban működő külföldi tőke egyre nagyobb része nem a belföldi akkumulációt (növekedést) gyarapítja, miközben nő az adósságszplgálati teher... Én valójában nem is csodálkozom a helyzeten, bár ökölbe szorított kézzel, tehetetlenül nézem, hogy az ország hogyan megy tömkre. Ugyanis az a véleméynem, hogy Magyarország elvesztette önállóságának és szuverenitásának gazdasági alapjait. A döntő termelési eszközök külföldi kézbrn vannak, az eladósodottság révén pedig a gazdaság függő, zsarolható állapotban van.

Gehl Lajos, az Agrobank 1991-ben nyugalmazott elnök-vezérigazgatója Komár Lajos fenti írására utalva elmondja a Magyar Nemzet ezévi szeptember 16-i számában, hogy a Kádár-időkben felvett külföldi hitelekkel Fekete János indította el az országot az adósságcsúszdán. "Már Fekete János idejében, aki az MNB devizaigazgatósága teljhatalmú vezetője volt, megtántorodott az ország, mindketten emlékszünk a nyolcvanas évek krízishelyzetére ­ de azt hittük (legalábbis kettőnk közül én), hogy az úgynevezett szocializmus leváltásával új erőre kap a beteg (az ország). Fekete János és csapata meggyőzte az ország immár demokratikus vezetőit, hogy az adósságtömeget (amit ő gyu›jtött) vállalni és fizetni kell. Mindent el kell adni, amennyiért viszik. El is adtuk az ország javait, lehetőségeit, az önálló nemzeti léthez való jogait is ­ bagóért. Antall és Horn kezdte, Gyurcsány most befejezi. Az ítélet-végrehajtó mindvégig az SZDSZ volt. A legyengített beteg Orbán kormányzása alatt alig tudott feltápászkodni. Majd amikor kezdett magához térni, kiütötték. Kik? A nemzetközi tőke képviselői. Értésül adták: Orbán, ha Csurkával közösen nyer választást, és folytatja a "nemzetieskedést", szalonképtelenné teszik az országot a tőke kegyéből élők köreiből. Lett volna rá módjuk? Tudjuk, hogy igen. Orbán is tudta. Kétharmados győzelem nélkül nem lett volna vállalható a pénzügyek rendbetétele. 2002 tavasza után jött a halotti tor a még élő áldozatok felett. Az ország azóta eladta majdnem mindenét (a föld még a miénk), most árusítják a lelkét és a jövőjét."

Géhl Lajos mindezek ellenére bizakodó, azt írja kollégájával vitába szállva, hogy "a csőd nem felszámolás, és a csődgondnok nem temetkezési vállalkozó. Hát ha Orbán sem tud segíteni, akkor ki tudhat?... nem kételkedem: te is tudod a módját, hogyan lehet kihúzni az országot a csődből. Orbán is tudja, de még nem terítheti ki a kártyáit. De te elmondhatod. És megtehetik mások is. Győzzük meg a nemzetet, hogy ha összefog, és teljes bizalmát a kezelőorvosába helyezi, leküzdhető a halálos kór. Ne legyünk keseru›ek és kiábrándultak!"

Két szakember közül egyik azt mondja, itt a vég, menthetetlenül, a másik azt mondja, van lehetőség. Ahhoz pedig Orbán Viktornak, illetve a nemzeti oldalnak meg kell nyernie a jövő évi választásokat. A gazdasági helyzet tehát súlyos állapotban van, és a baloldal következetesen viszi az országot a szakadékba. Az ország lelki állapota, amire alapozható lenne az ellenállás, a tavaly december 5-i népszavazás alapján ítélve ugyancsak súlyos állapotban van. A hatalom, amely az ország nyakán lóg nemcsak hasonló, de állagban is ugyanaz, ami 1990 előtt volt. Mai nevén liberálbolsevizmus. Nagyhatalmú, nagyon gazdag uralkodóréteg az adóterhekkel, alacsony bérekkel szegénységben tartott, alázatra kényszerített kilencmillió dolgozóréteg ­ ez a szabadjára eresztett liberalisták jövőképe az ország részére. Ezt szolgálta az adósságcsúszda, a többit elvégzik a média által elkábított választók által újra és újra visszaválasztott bolsevisták. A hatalom ilyen erőivel szembeszállni már csak erős nemzeti akarattal lehetséges.

» vissza a HUNSOR honlapjára